Tizenhetedik fejezet

 Viki

Másnap, ha a hiányzás felől érdeklődtek, letudtam annyival, hogy valószínűleg elkaptam valami egy napos nyavalyát. Matekórán dühöngött a tanár, mert nem lehetett bírni az osztállyal a szalagavató miatt.

- Ha rajtam múlna, nem lenne ekkora felhajtás! – fújtatott. – Csak felesleges pénzkidobás az egész.

Osztályfőnökin megbeszéltünk még néhány dolgot, és végre megkaptuk a meghívókat is. Szünetben át is szaladtam a papírboltba, hogy odaadjam Zsuzsinak. A nő szeme furcsán csillogott, és szokatlanul izgatottnak tűnt. Talán apunak mégis szerencséje lesz ma este.

- Kíváncsi vagyok, apád mit fog szólni Tomihoz! – mondta Lilla mikor visszaértem.

- Megesküdött, hogy rendesen fog viselkedni. Csukd be az ajtót! – üvöltöttem Sanyira, mikor megéreztem a hideg levegőt. A fűtés errefelé ritka dolognak számított. – Ja, amúgy Tomi is jön ma próbára.

- Akkor majd jól kifaggatjuk. – fordult hátra Evi, aki eddig buzgón körmölte a töri puskát.

- Biztos, hogy mégse tudsz eljönni?- kérdeztem Vivit, aki éppen a szerkényben kotorászott.

- Anyagilag nem állok a helyzet magaslatán, és még mindig hiányzik pár dolog a lakásba. A főnököm meg bekattant, és nem engedett el. Nekünk meg mióta van forralt borhoz való fűszerünk? – emelt ki egy kis zacskót.

- Nem akar valaki bort venni a pékségbe? – kiabáltam bele az éterbe választ remélve, mielőtt bárki megszólalhatott volna, kinyílt az ajtó és belépett Horváth tanár úr, mi pedig fellélegeztünk.

- Erika néni beteg. – mondta és ledobta magát a tanári asztalhoz. – Mindenki csináljon, amit akar! – legyintett nem törődöm módon.

- Vehetünk bort? – kérdeztem, de automatikusan a kabátomért és a pénzemért nyúltam.

- Hátul menjetek ki, és ha elkapnak én küldtelek ki titeket. 

- Vivi, gyere velem! Mennyit hozzunk?

- Sokat. Le akarok részegedni.

- Sanyi, te már úgyis hülye vagy, ha iszol, csak rosszabb lesz!

Szerencsére a hátsó kapu nyitva volt, és a portással sem futottunk össze.

- Ahogy elnézlek, beilleszkedtél. – a leheletem párafelhőként gomolygott. Iszonyú hideg volt, úgyhogy szedtük a lábunkat.

- Jó az osztály, és a tanárokat is csípem. Most az egyszer nem bánom, hogy otthagytam a testvéremet. Szeretnék végleg itt maradni. Mesélj még a barátodról! A munka miatt egy csomó dologról lemaradtam.

Szívesen meséltem el újra mindent. Ez segített, hogy jobb kedvre derüljek. Mire visszaértünk, már kellőképpen fájt a hasam a nevetéstől.

- Na mi van megittátok az egészet? – vigyorgott ránk Horváth, aki időközben leült sakkozni.

- Dehogy! – méltatlankodott Vivi.

Vízforralóban forralt bort csinálni kalandos történet, az biztos, mondjuk már a dugóhúzót megszerezni sem volt egyszerű. A szekrényt ahová utoljára tettük lakatra zárta a valaki, amihez persze nem volt kulcsunk. Fel kellett feszegetnünk az ajtót. Dávid vállalta magára, és amíg ő szerencsétlenkedett, mi többiek sírva röhögtünk rajta.

Mire vége lett az órának mindenki vigyorgott, mint az őrült. Az alkohol kellőképpen melegített, hogy ne fázzak annyira, amíg Tomit vártam a kapuban. 

Mikor megjött, köszönés helyett magához vont, és megcsókolt. Ahogy a kezét a derekamra csúsztatta, és magához szorított, eluralkodott rajtam a vágy. Eszelősen megkívántam, és nehezemre esett visszafogni magam. A táncpartnerem éppen akkor sétált el mellettünk, mikor kibontakoztunk az ölelésből. Bemutattam őket egymásnak, Tomi arckifejezése elárulta, hogy a lehetséges vetélytársat kereste Gyuriban (fiúk!)

- Lenyugodtál már? – kérdeztem tőle, séta közben.

- Esélye sincs ellenem. – súgta és rám villantott egy kissé önelégült mosolyt.

- Azért légy kedves vele! Rendes gyerek. Ha megnyugtat, szívesebben táncolnék veled.

- Reméltem, hogy ezt fogod mondani.