Epilógus

Epilógus

2014. Július

Tomi

- Viki! Gyere, elkésünk! – szóltam már sokadszorra, mire a lányom felnevetett. – Anyád kiborít. – sóhajtottam a lányomra nézve.

- Nélkülünk úgysem kezdik el! – Elakadt a szavam, mikor megláttam a feleségem a pánt nélküli ruhájában. 

- Csukd be a szád! – nevetett, de kacér pillantása elárulta, élvezi, hogy levett a lábamról. – Induljunk. Szia prücsi! – kapta karjába a lányát.

- Tündéj! – nevetett, s vele együtt Viki is, mikor megérezte, hogy a kezem levándorolt a csípőjéről.

- Apád meg egy szörnyű alak!

Viki

- Ejha! – elámultam apu külsején, mikor megláttam őt öltönyben feszíteni. – Komolyan mondom, nem merlek megölelni. Félek, hogy összegyűrlek.

- Ne butáskodj! – húzott magához. Az arcomat a vállába fúrva mélyeket lélegeztem. Hirtelen szúrni kezdett a szemem. – Hékás! – tolt el magától. –Nem neked kéne sírnod.

- De olyan boldog vagyok, hogy végre minden rendben van. Jobb, ha megyek, és nem tartom fel a vőlegényt. – még utoljára megpusziltam, aztán visszasiettem a házasságkötő terembe.

- Hogy van? – karolt át Tomi. – Jól viseli. Tudod, hogy ne először nősül.

- Eksüvő! – tapsikolt vidáman Nóri, és azzal a lendülettel leugrott az apja öléből, és eltipegett a két sorral mögénk Kriszti karjaiba.

- Bezzeg, ha majd az övére készülünk! – sóhajtottam, mire a férjem arca fájdalmas grimaszba torzult.

- Ha rajtam múlna, megállítanám az időt, hogy mindig ilyen kicsi maradjon.

- Nem vigyázhatsz rá örökké! – búgtam a fülébe. – Ha az ember igazán szerelmes lesz, nincs megállj. Ezt nálunk jobban senki sem tudja.

Boldog mosollyal néztem végig, ahogy apám összeköti az életét azzal a nővel, akit szeret. Bár a szertartás meghittségét némileg tompította, hogy a lányom mindenáron meg akarta szabadítani a keresztapját a nyakkendőjétől.

- Már most vetkőztetni akart egy pasit! – nevetett Kriszti amint az újdonsült párral, és a vendégekkel átsétáltunk a közeli kis étterembe, ahol a fogadást tartották.

- Ne mondj ilyet Tomi előtt! Már a gondolat is kikészíti, hogy a lánya egyszer csak felnő. 

- De jó, hogy mi még nem itt tartunk! – sóhajtott Zsolti maga előtt tolva a babakocsit. Dani mélyen aludt, mit sem törődve az őt körülvevő zajokkal.

- Gratulálok! – öleltem meg Zsuzsit, akinek nehezére esett visszatartani a könnyiét, hát gondoltam, a maradék önuralmától is megszabadítom a kérésemmel.

- És, bár nászajándékot adni szokás én most mégis kérni szeretnék tőled valamit.

- Micsodát? – pillantott rám érdeklődve.

- Szeretnélek ezentúl az édesanyámnak hívni.

 A következő pillanatban egymást öleltük könnyezve.

Az elmúlt hónapok a gyógyulásról szóltak. Nehezünkre esett kiheverni a templomban átélteket, de Szilvi segítségével a lányomnak sikerült feldolgoznia, amit látott. Ami engem illet, a férjem karjaiban találtam orvosságot. Mindezek mellett végig segítettem Krisztit az anyaság minden pillanatán. Főleg, mikor apás szülésnek indultak a dolgok, és a végén én fogtam a kezét, mert a párját fel kellett locsolni. A lányom keresztszülei nem sokkal a fiúk születése után kimondták a boldogító igent, de nem csak ebben az egy esküvőben voltam érdekelt. Miután véget ért a templomi dráma, és elcsitultak a dolgok apu végre rászánta magát, hogy gyűrűt húzzon Zsuzsi ujjára.

A nap végén fáradtan, de boldogan nyúltam el az ágyon.

- Végre minden kerek! – sóhajtottam.

- Még nem teljesen. – lépett mellém Tomi, és elkezdett kihámozni a ruhámból. Nem könnyítettem meg a dolgát, gondoltam dolgozzon csak meg a jutalomért.

- Ezt hogy érted? – felültem, és lassan elkezdtem kibogozni a nyakkendőjét.

- Hát Gábor is pedzegeti a dolgot. 

- Örülnék neki! – sóhajtottam, és az ujjaim végigszántották az ingje gombjait. – Végre mindenki megtalálja azt, akivel boldog. 

- És te? – mormolta a fülembe, miközben fölém hajolt.

Már akkor tudtam, hogy ő lesz számomra az igazi, mikor először megláttam a kávézóban. 

Egyetlen csókba belesűrítettem minden kimondatlan szavamat.