Tomi
Ugyan az a kávézó, mint hónapokkal korábban, csak a felállás más. Most én vártam rá, és reménykedtem abban, hogy mindent újrakezdhetünk.
- Szabad ez a hely? – elmosolyodtam, fel sem pillantva kávélapból megvártam, míg Viki leül. Az első dolog, ami feltűnt, hogy nőtt a pocakja, a másik, hogy valamiféle belső ragyogás áradt belőle, ami csak kismamákra jellemző.
- Apád tudja, hogy itt vagy?
Nem tudom miért ezt kérdeztem. Annyi kérdés keringett a fejemben, és pont ez bukott ki belőlem.
- Igen. Mindent elmondtam neki a tárgyalás után.
- Gondolom, elátkozott. – grimaszoltam.
- Először igen, aztán megbékélt. Talán belátta mennyire fontos vagy nekem.
- Az vagyok? – Oh istenem, az ostoba kérdéseim!
- El sem tudod képzelni, milyen nehéz volt, ott a kórházban elengedni téged. Attól fogva folyamatosan úgy éreztem, egy részem hiányzik. Nem akarom, hogy még egyszer ez történjen.
- Mi akarsz? – A szeme szinte könyörgött.
- Téged.
Viki
- Mosoly!
Szélesen vigyorogva, a bizonyítványomat magam elé tartva néztem a fényképezőbe.
- Gyönyörű vagy! – lépett hozzám Tomi, majd óvatos csókot lehelt a homlokomra.
- Ah! A lányod elemében van. – nyögtem, mikor a pici rúgott egyet.
- Te is az vagy! – súgta a barátom a babának címezve, és megpuszilta a pocakomat.
Elégedetten szemléltem az érettségi bizonyítványomat. Nehezen, de sikerült, ráadásul enyém lett az egyik legjobb.
Az elmúlt hónapok voltak életem talán legszebbjei. Nem csak a várandóság, és az iskolai események miatt, hanem mert életem két legfontosabb férfija végig mellettem volt. Apu és Tomi viszonya kezdetben eléggé nehézkesen ment. Előbbiben, még ha nem is mondta, még mindig élt a gyanakvás, utóbbi pedig szinte már kínosan ügyelt arra, hogy véletlenül se adjon okot a csalódásra.
Felváltva vigyáztak rám, és ezért bizony nem kevés iskolai dologból ki kellett maradnom. Például a tanítás utáni bográcsolásokból, és a bankettről is hamarabb el kellett jönnöm, mondván terhes nők ne éjszakázzanak.
Úgy éreztem, Tomival elmélyült a viszonyunk. Fontolgattuk, hogy miután megszületik a baba, véglegesen hozzáköltözöm, ráadásul sokat beszélgetett apuval négyszemközt, de nem voltak hajlandóak elárulni miről. Elintézték annyival, hogy férfidolog.
- Fura, hogy vége a giminek! – sóhajtottam, miközben bemásztam Tomi mellé az ágyba.
- Helyette ott lesz a bébi, és a főiskola.
- Ha fölvesznek, és amúgy is levelezőre jelentkeztem. – mutattam rá.
- Tudom, hogy minden jó lesz. – csókolta meg a tarkómat. Beleborzongtam az apró érintésbe. – Majd én segítek, hogy az legyen.
Meglepett sikkantás hagyta el a számat. Könnyek között magamhoz öleltem Tomit, majd egyetlen szót súgtam a fülébe:
- Igen!
- Enyém lesz a világ legcsodálatosabb felesége! – mosolygott rám.
Az egyszerű aranygyűrű, látványától melegség áradt szét a belsőmben.
- Volna itt még valami. Terhesen szeretnélek feleségül venni. Nem azért, mert türelmetlen vagyok, hanem, mert így is gyönyörű vagy!
- De egy esküvőt megszervezni, nem egyszerű! Olyan hamar nem tudunk mindent elintézni. – aggodalmaskodtam.
- Már néhány dolgot leszerveztünk. – hallottam a hátam mögött Zsuzsi hangját.
- Nem voltál te túl magabiztos? – néztem vigyorogva a vőlegényemre (te jó isten!!)
- Amint látom, jól tettem. – ölelt magához.
Ha tehettem volna, kiállok az ablakba, és világgá kiáltom, hogy férjhez megyek.
- Nem fogod megbánni?
- Apu! – meg se próbáltam titkolni az ingerültségem. Tomi dolgozott, így otthon aludtam.
- Ne értsd félre, nincs bajom a dologgal. Igazság szerint, kicsit noszogatni kellet a fiút, mire rászánta magát.
- Magasról teszek mások véleményére! – feleltem mosolyogva magabiztosan, majd visszamerültem az Utónévkönyvbe.
Hála a szüleim segítségének (lassan kezdtem anyámként gondolni Zsuzsira) Augusztus tizedikére tűztük az esküvő időpontját.
A meghívónál viccesre vettük a figurát (egy indián fiú, lasszóval próbál elkapni egy lányt). A fogadást a helyi étteremben tartottuk. A vendégekkel egyedül talán én voltam bajban. Túl sok embert szerettem volna meghívni.
- Rémálom! – nyögtem az arcomat a kezembe ejtve. – Nem hívhatom meg az egész osztályt.
- Csak a felét.
- Ez nem vicces Tomi! Gábornak odaadtad már a meghívót?
- Igen, és köszöni szépen. Amúgy hozna valakit.
- Kit? – kaptam fel a fejem.
- Nem tudom. – szemrehányóan néztem rá. – Mi van?
- A barátod becsajozott, és semmit sem tudsz róla? Hogy bírod ki faggatózás nélkül?
- Mi pasik nem lógunk a másik nyakán, míg be nem vallja a dolgokat. Az esküvőn úgyis meglátjuk.
- Na, majd én kiderítem ki az a nő!
- Csínján a vallatással! – figyelmeztett.
- Nem kéne neked éppen feküdni, vagy valami? – nézett rám kissé zavartan Gábor, mikor másnap megjelentem nála.
- Ha még egy napot otthon kell ülnöm, esküszöm, bekattanok! – nyafogtam. Melegem volt, nyűgös voltam az esküvő miatt, és ennek tetejébe, a lányomnak eszében sem volt, hogy éjszakánként aludni hagyjon.
- Limonádét? – kérdezte udvariasan, miközben félreállt az ajtóból.
- Igen, köszönöm. Leültem a kanapéra – vagyis inkább elnyúltam rajta -, de gondoltam, egy terhes nőtől csak elnézik. – Ne haragudj! – mosolyogtam szégyenlősen, mikor elvettem tőle az italt.
- Semmi baj. Nyúzottnak tűnsz.
- A babám nem éppen nyugodt teremtés. Éjszaka is előszeretettel mocorog.
- Gondolom, Tomi leadta a forródrótot. – nézett rám fürkésző tekintettel.
- Nekem sem mondod el ki az?
- Nem. Te már ismered, még ha csak futólag is.
- Tessék?
Gyorsan pörögni kezdett az agyam. – Szűkítsd a kört. – kértem, de mielőtt válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó. A nő dermedten állt egy pillanatig, majd zavarát leküzdve rám mosolygott.
- Rég láttalak! – ölelt át Angéla.
- Én is. Nem értem miért nem szóltál erről Tominak. – fordultam Gáborhoz.
- Még eléggé korai lenne. Kell egy kis idő, de ne aggódj, az esküvőre mindenképpen elviszem.
Tomi
- Ki fogom dobni a taccsot!
A házasságkötő terem előterében ácsorogtam, a feleségemre várva. Az öltöny fenemód kényelmetlennek tűnt, és viszkettem benne.
- Nyugodj már meg! – sóhajtott Gábor.
- Már öt perce itt kéne lennie. Mi van, ha történt valami?
- Tudod milyenek a nők! – tárta szét a karját, de a könnyed hangszín ellenére, láttam, hogy ő is aggódik. – Angi amúgy is szólt volna, ha baj van.
- Sziasztok!
Elállt a szavam. Az ajtóban a leggyönyörűbb nő állt, akit valaha láttam. Viki haja laza kontyba tűzve, a ruhája kiemelte gömbölyű pocakját. Boldogság és harmónia sugárzott belőle.
- Ne haragudj! – lépett hozzám bűnbánó mosollyal, mire lehajoltam, és óvatosan megcsókoltam gömbölyű hasát.
- Bocsánat, hogy késtünk. – lépett hozzánk Angéla. – Az arának cipő problémái akadtak.
Elnevettem magam, mikor lenéztem, Viki ugyanis mezítláb állt előttem.
- Nem fogsz felfázni? – Gábor válaszul szúrós pillantást kapott.
- Na, én pontosan ezért tartottam a szám. Egy kismamával jobb nem összeakasztani a bajszodat.
Amint kimondtuk a boldogító igent, minden érzelmemet belesűrítettem a házastársi csókba, amit az egybegyűltek hangos ovációval fogadtak. Volt egy pillanat a fogadáson, mikor azt kívántam, bárcsak a családom is velünk lehetne, de a tenyerembe simuló kéz érzése elűzte a borongós gondolataimat.
Azt hittem, ennél szebb, és jobb dolog nem történhet velem, de ez abban a pillanatban megváltozott, mikor világra jött Nóra.
- Istenem, annyira szeretlek! – Óvatosan megöleltem a feleségem, közben le sem vettem a szemem a karjában alvó piciről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése