Leia Stone Bukottak Akadémiája

LEIA STONE

BUKOTTAK AKADÉMIÁJA: ELSŐ ÉV (BUKOTTAK AKADÉMIÁJA 1.)

fülszöveg

A ​fekete szárnyak rendellenesek, eladni a lelkét a démonoknak hiba volt, de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe?

Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali vagy démoni erő várt mindenkire. Miután a Feltárási ceremónián Brielle-nek szárnyai nőnek, biztosra veszi, hogy angyali erővel bíró égi vált belőle. Egészen addig, míg meg nem látja, hogy a szárnyai feketék

Fiatalon eladta a lelkét, hogy megmentse édesapja életét, és ezzel az Alantasok Akadémiájához láncolta magát. Egészen addig, míg egy égi harcba nem száll érte, hogy felvételt nyerjen a Bukottakhoz, Angyalváros elit akadémiájára. Égi tanítómesteréhez, az elképesztően jóképű Lincoln Greyhez azonnal vonzódni kezd. Először úgy tűnik, csupa móka lesz az iskola, mígnem Brielle és Lincoln már az első napon egymás torkának esnek.

Annak bebizonyítására, hogy semmi keresnivalója a Bukottak Akadémiáján, egy abrus démon az egész iskola előtt feltárja, hogy ismeri Brielle titkát. Így minden másnál fontosabbá válik, hogy Lincoln Brielle épségéért harcoljon. Azonban Lincoln legnagyobb meglepetésére a védelménél sokkal bonyolultabb feladat vár rá: nem beleszeretni a lányba…

Légy részese a történetüknek!

Ez a könyv sokáig nem érdekelt, mert előítéletim voltak vele szemben. Erről pedig a borító tehet! Azt hittem nem lesz több olyasminél, ahol egy szőkeség és a csupa izom kezdetben bunkó helyi menő csávó kerülgeti kezdetben utálja majd szereti egymást. Másszóval esélyt sem adtam neki, nem is tudom mi vett rá végül.

Na miután leszóltam az egész könyvet, igyekszem megmagyarázni miért lett az egész félreértés 😊

Imádom az angyalokat, szerintem ahogyan a boszorkányok ők is eltűntek a vámpírok árnyékában. Ha már itt tartunk, ebben a könyvben is úgy éreztem kicsit háttérbe szorultak, oké nem róluk szól a történet, de remélem később ez változik.

Ami a helyszínek leírását illeti, nem mondanám extrém részletesnek. Úgy éreztem, a lényeg megvan a többi az olvasó fantáziájára van bízva, hogy kiegészítse. Ennek is megvan a maga szépsége, de könnyen át lehet csúszni a ló túloldalára, hogy csak lebeg mindenki a légüres térben. Itt szerencsére ilyen nem történt.

Kevés az olyan könyv, ahol nincs egy olyan helyszín sem amibe beleszeretnék. Itt sajnos ez a helyzet, ilyen szempontból nem alkotott maradandót a szerző, de van ideje hiszen ez csak egy sorozat első kötete volt.

Azt azért szerettem ahogyan a mi világunk, vagy ami megmaradt belőle összefonódik a természetfelettivel. Bár az egész megint olyan amierika központúnak tűnt. Mármint mi történt a világnak más részein? Vagy mos csak szőrszálhasogató vagyok? Ti hogy éreztetek ezzel kapcsolatban?

Azt nem mondanám, hogy az egész történet tele van kiszámítható mozzanatokkal, s ha mégis igy van az is ügyesen van megoldva. Ahogy a szereplők számítottak bizonyos dolgok bekövetkeztére, úgy én is. Hiába az érzés, nem tört meg a hangulat.

Annak kifejezetten örültem, hogy a szerző nem fektetett túl nagy hangsúlyt a külsőségekre. Az rendben, hogy az angyalok vonzóak az emberek számára, de emellett érzetem bennük az erőt és a hatalmat. Tetszett az egyensúly.

Ami a szereplőket illeti

Lincoln elsőre nem tűnt többnek, mint az ügyeletes szépfiú, ám ha a helyzet úgy kívánta katona énje felül kerekedett. Katona volt, és remélem később többet láthatunk ebből, vagy akár a harcok katonai oldaláról. Ettől sokkal komolyabbnak tűnik a történet.

Bire stílusát néha picit soknak érzetem. Attól féltem üresfejű liba lesz, akit csak úgy végigvonszolnak a történeten. Na ennek az előítéletnek forrása a borító teljes mértékben! Mert ez a csaj minden volt csak üresfejű nem. Nagyszájú, nagyszívű, talpraesett! Jó volt látni ahogy megküzd az erejével, és erre időt is szánt a szerző, nem csupán átszáguldott rajta egy félmondattal. Nem csak tudásra, lelkierőre is szüksége van, hogy teljesen magévá tegye az erejét. Ez már önmagában egy utazás. Amit furcsának tartok vele kapcsolatban az időnkénti „Tudod…” kezdetű kiszólásai az olvasóhoz. Mondjuk ezek egy idő után elmaradtak. Talán a szerző is rájött, hogy furcsák.

Shea remélem külön kötetet kap, érdekel a sorsa, bár még keveset tudok róla.

Kedvenc részem a Kesztyű, az mindent vitt, remélem később lesz még hasonló.

Viszont úgy érzetem hamar vége lett. Várom a folytatást. 

Borító 5/3 (mert ez minden előítéletem forrása)

Történet 5/5

Tavi Kata Tagadj Mindent

 TAVI KATA

TAGADJ MINDENT

    fülszöveg

Szeress ​azért, aki vagyok!

Váradi Emma tizenhét éves, és úgy érzi, nincs sem otthona, sem igazi családja. Rideg nagynénje és nagybátyja koloncként tekint rá, ráadásul az iskola mellett kénytelen dolgozni az éttermükben, nehogy kitegyék a házukból.

Bármit megtenne azért, hogy megtalálja távoli rokonait, akik végre szeretettel fordulnának felé. Egy kis lógás az iskolából és némi betörés cseppet sem tűnik nagy árnak. Csak éppen azzal nem számol, hogy Barabás Konrád, az eszméletlenül helyes, huszonkét éves rendőr tetten éri.

A fiú alkut ajánl Emmának: nem tartóztatja le, de más módszert kell választania, hogy rendbe tegye az életét.

Az út, amit Konrád javasol, sokkal ijesztőbb, mint betörni valahová, sőt, még Emma egykori legjobb barátnőjének bosszújánál is ijesztőbb. Ez az út elvezeti Emmát önmaga megismeréséhez. Ez az út randik és vonzalmak között vezet. Ez az út megmutatja, hogy a szeretetnek mennyi arca van. És ráébreszti Emmát, hogy ő sem tévedhetetlen. Ez az út segít Emmának megnyílni és felvállalni az érzéseit. Te mit tennél meg azért, hogy megtaláld a helyed a világban?

Tarts Emmával ezen a különleges úton a boldogság felé!

Már megjelenéskor beleszerettem a borítóba, a könyvtől jó ideig távol maradtam. Azt hiszem azért, mert könnyedebbnek hittem, mint amilyen valójában. 

Tévedtem. Attól, hogy a főszereplők fiatalok a témák, amikkel foglalkozik a regény nagyon is komolyak. Emma helyzete pedig teljességgel érthető.

Alkoholista anya gyermekeként felnőni enyhén szólva nem könnyű. Ha a vérszerinti szülőd lemond rólad pokoli érzés, mert reflexből a gyerek magában keresi a hibát, hogy ő nem volt elég jó. Emma szent meggyőződése, hogy nevelőszülei (nagynénje és annak férje) egyáltalán nem szeretik őt. Éppen ezért cselekedeteinek fő mozgatórugója megtalálni a nagyszüleit, akiktől a vágyott szeretetet és törődést reméli. Kezdettől nem hittem, hogy a nevelőszülők alapból „gonoszok” lennének, egyszerűen nem mindenkinek való gyerek, vagy szimplán nem akarnak. S ha mégis úgy döntenek gondoskodnak egyről tengernyi idő és beszélgetés szükséges, mindkét fél részéről, hogy összeszokjanak. Emmának nagy sokára sikerül rászánnia magát erre a lépésre, hiszen neki is megvan a véleménye a rokonairól és nekik is a lányról.

Ők az anyja alapján ítélik meg a lányt, ami hiába a könnyebbik út, borzasztó nagy hiba. Szóval tessék kommunikálni!!  Mikor sor kerül ezekre a beszélgetésekre az majdnem könnyfakasztó volt. Igaz egy út elejeét jelentette csupán, de akkor is meghatott. Attól mert valaki nem mondja ki „Szeretlek” még szerethet! Csupán a maga módján apró gesztusokon keresztük adja ezt a másik tudtára.

Emma családjánál maradva, még egy fontos téma, az iskola melletti munka. Tanulmányokra való tekintettel én azt mondom mértékkel, de több szempontból is hasznos lehet egy fiatalnak. Egyrészt a fizetés gondolata csábító, másrészt az iskolapadból kikerülve nem lesz számára teljesen ismeretlen a munka világa.

Most, hogy Emma családját körbejártam, térjünk ki a mellékszereplőkre!

Imádom, hogy nincs felesleges karakter, mindenki amellett, hogy Emmához közel kerül, saját utat jár be a regényen belül. Legyen felnőtt vagy fiatal.

Anna egy nagyon fontos karakter! Mi már a kettejük közti feszültséget látjuk, persze magyarázatot is kapunk rá. Srácok beszélgessetek egymással! Ne engedjétek meg magatoknak azt, hogy hirtelen következtetéseket levonva hozzatok döntéseket bizonyos helyzetben bizonyos emberekről. Egy félreértés barátságokat tehet tönkre. Anna és Emma barátsága is egy ilyen miatt ment tönkre. Ha nem lettek volna „összezárva” érettségihez szükséges közösségi munka miatt talán sosem tisztázták volna a félreértéseiket.

Szerettem, hogy szókimondó, s Emmának éppen erre volt szüksége. Valakire, aki más szemszögből látja a dolgokat, a nevelőszüleit.  Néhány mondattal a megfelelő irányba terelve a lányt. Éljenek a barátok!

Most térjünk ki egy kicsit a fiúkra, Bencére és Konrádra, akiket eddig elhanyagoltam. 

Az idősebb testvérrel (Konrád) találkozunk először. Olyan volt számomra, mint egy nagytestvér, aki terelgeti Emmát és emellett vigyáz az öccsére, ha bajba kerül és égtelen nagy marhaságot csinál. Emellett meg kell küzdenie saját magával. Jobban mondva az érzelmeivel, ami egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek kívülről látszik.

Bence pár évvel fiatalabb, feszegeti a határait, hevesebb természet, nem igazán illett Emmához. Főleg, mert megvoltak a saját tervei, amikben a lány nem játszott túl nagy szerepet. Talán éppen ezért bennem olvasóban sem keltett b különösebb érzelmeket kettejük kapcsolata, vagy akár maga a fiú. Bár én nem hibáztatom amiért csak egy „nyári kalandot” ígért Emmának, hiszen nem minden kapcsolat tart örökké. De ez rendben is van.

Bizonyos értelemben boldog a vége! Nem árulok el nagy titkot, azzal, hogy Emma végül rájön jó helyen van, a családja szereti őt. Annával pedig kibékülnek.

Bármikor újra olvasnám. A Vörös Pötty pedig ne tévesszen meg senkit. „Idősebb” korosztálynak is ajánlom, mert a problémák amiket le kell küzdeniük a szereplőknek, kortalanok.

Történtet 5/5

Borító 5/5

Alessandra Torre A Szellemíró

 ALESSANDRA TORRE

A SZELLEMÍRÓ

fülszöveg

A végén minden kiderül!

Négy évvel ezelőtt hazudtam. Odaálltam a rendőrség, a barátaim és a családom elé, és kitaláltam egy mesét. Életem addigi legjobb történetét. És mindannyian elhitték. Nem lepődtem meg, hiszen a történetek kitalálása tett híressé. Tizenöt bestseller. Több millió rajongó, hírnév és vagyon. Már csak egy történetet kell elmesélnem. Életem legfontosabb történetét, egy megdöbbentő fordulatot, melytől az olvasóim padlót fognak, és levegőért kapkodnak majd. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Nos, ez a történet meg fog ölni.

Díjnyertes alkotó szívbe markoló,

rejtélyes története, váratlan fordulatokkal.

Merülj el a titkaiban!

A borító egyben van, ránézni is jó! Azt kell mondjam, ez a könyv azon kevesek közé tartozik, amiket “külső alapján” vettem meg. Imádom a színét, a háttérben lévő kézzel írott szöveget, és hogy nem kap túl nagy hangsúlyt a női karakter.

Néhányan Collenn Hoover Verity c. regényéhez hasonlították, amit egyrészt értek, de szerintem a nyomába sem ér, csak szeretne olyan lenni. Bár könnyen lehet, csak azért gondolok így rá mert engem Hoover könyve megvett kilóra az első betűtől az utolsóig.

Aki ismer, tisztában van az olvasási szokásaimmal. Nevezetesen, hogy hajlamos vagyok az éppen aktuális könyvembe random helyeken beleolvasni, és a végébe is. Erről itt szó sem volt. Egyáltalán nem érzetem késztetést, hogy random kinyissam valahol és elolvassak néhány mondatot. 

Egyszerűen engedtem, hogy magával vigyen. Mert ez a történet lassú, komor és komoly. Emberi dolgokra koncentrál, ahol az írás csak egy eszköz, hogy egy szenvedő lélek megnyugvást találjon.

Helena el akar mesélni egy történetet. Hosszú, kínzó hallgatás után őszintén a világ elé tárja a legsötétebb titkát.

A történetet, különlegessé teszi, hogy ez egyfajta könyv a könyvben. Haldoklóként Helena felfogadja a legnagyobb riválisát, hogy legyen a szellemírója, mikor ő már képtelen lesz az írásra.

Három hónapja van rá. Élete legrövidebb határideje.

Ez a történet amellett, hogy bizonyos szempontból szépnek mondható, komor és lehangoló. Helena ugyanabban a nagy házban él, mint még mikor minden rendben volt és létezett családja. Most minden üres és nyomasztó, mintha folyton emlékeztetni akarná magát a történtekre. Érthető az önvád, de ez szerintem akkor sem normális (mondom ezt úgy, hogy még csak át sem éltem hasonlót, mint ő).

Ti képesek lennétek rá? Azon a helyen maradni, ahol életetek legszörnyűbb eseménye történt, hogy aztán nap nap után emlékeztessétek magatokat mit tettetek, mennyi mindent vesztettetek?

Kicsit a regény is hangsúlyozza az ürességet, nagyon kevés szereplőt mozgat, és helyszínekben sem bővelkedik. Tekintve, hogy Helena szinte el sem hagyja a házát, az ügynökén Kate-n kívül pedig csak újdonsült segítőjét Markot engedi be az életébe.

Nem csak a jelen béli Helenát látjuk, aki szenved, hanem a múltját is. Ugyanis két szálon fut a cselekmény, ami csepegtetett némi izgalmat a sorokba és így mi olvasók is megértjük a nő tettei mögötti mozgatórugót. Esélyt kapunk, hogy a saját belátásunk szerint ítéljük meg Helenát.

Két dolog vele kapcsolatban. 

Túltolta az írást, de nagyon. Tudom milyen az amikor beszippant a történet, és már azért is csúnyán nézel a másikra, ha egyáltalán hangosan sóhajt. De basszus a csajnak gyerek született, és képtelen volt gondoskodni róla, mert ó a regény...

Ebből fakad a másik észrevétel. Sajnos tény, nem minden nő alkalmas anyának. Ez fájdalmas, de sajnos el kell fogandi. Helena is ezen nők táborát erősíti. 

Más szereplők, az a maradék kettő sem kap túl nagy teret. Mark igyekszik színt vinni a nő életébe, és ezért olvasóként hálás vagyok neki.

Mindent összevetve keserédes könyv, lassú cselekménnyel, hiszen a lelki folyamatok állnak a középpontban, épp ezért nem is ajánlanám mindenkinek.

Nálam egyszer olvasós volt. Nem feltétlen a hangulata miatt, sokkal inkább mert egyszerűen másra számítottam. A korábban olvasott vélemények miatt pedig kialakult bennem egy elvárás, aminek sajnos nem felelt meg a regény.

Borító 5/5

Történet 5/3