Huszonnegyedik fejezet

Becsukódott mögöttem az ajtó.
Nem csak magamat gyűlöltem, hanem minden egyes szót, ami az elmúlt percekben elhagyta a számat. Visszatartott üvöltés feszítette a torkom.
Tudtam, hogy Geri nem csak a rendőrségre kísért, volna, ha megkérem, addig vigyázott volna rám, amíg rendbe nem jövök. Sőt, talán még tovább. Bármit elmondhattam neki, őszinte is voltam vele mindig, de ezúttal nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust.  Pedig jobban vágytam rá, mint bármire addigi életem során, mégis rettegtem, ha elmondom az igazat, talán Viktor fülébe jut. Bele sem mertem gondolni, hová vezetne, ha rájönne, elárultam a titkát.
Képes lenne rá? Gyilkolna, a titkai megőrzéséért?
Rettegés lett úrrá rajtam, mégis talán a lelkem legmélyén nem hittem el, hogy engem megölne. Ha ezt akarná, már tegnap megtehette volna.
Úgy léteztem a lakásban, mintha a saját gondolataim foglya lettem volna.
Többször csörgött a telefonom is, de sosem vettem fel. Geri keresett, de nem éreztem magamban erőt a vele való beszélgetéshez. Egy idő után kikapcsoltam a készüléket, mert senkivel sem akartam beszélni, féltem amint kinyitom a számat olyan dolgok szaladnának ki rajta, aminknek nem lenne szabad.
Szívem szerint lenyúztam volna a saját bőrömet is, ha ezzel eltüntethetem magamból Viktor emlékét.
- Szeretném visszavenni, ami az enyém!
Megfordult velem a világ, majd víz ölelt körbe, a környezetem homályossá vált, mintha üvegen keresztül szemléltem volna. Láttam magam, ahogyan az asztalra hanyatlom, akár egy rongybaba, aztán mindent elborított a sötétség, de az kellemes, ismerős, biztonságérzetet adó.
Hirtelen csontig hatoló fájdalom hasított a feketeségbe.
A saját sikolyomra ébredtem.
Hideg veríték tapasztotta a hajam a tarkómhoz. Teljesen belegabalyodtam a paplanba, a lepedő félig a földön lógott.
Csak feküdtem, várva, hogy lecsillapodjon a szívverésem, és elmúljon az álom okozta feszültség. Ez nem mehet így tovább, össze kell szednem magam!
Három nap eltelt azóta, de még mindig rémálmokkal küzdöttem. Ugyan azt láttam éjszakánként újra és újra. Nem voltak ismeretlenek a visszatérő álmok, de ez most más volt. Szemlélő voltam csupán, semmire sem voltam hatással.
Gyűlöltem minden ilyen éjszakát, és nagyon reméltem, nem tartanak már soká.

Félálomban lecseréltem az ágyneműmet, az átizzadtat pedig beraktam egy mosásra az előző napival együtt. Nem tartoztam a nagyon finnyás emberek közé, de az álmokat is el akartam felejteni, a friss illatú ágynemű pedig mindig segített valamelyest ellazulni.
Azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy újra álomba merüljek. Csak bóbiskoltam, mert onnantól, ahogy lehunytam a szemem a pozsonyi hírek peregtek előttem, és Viktor könyvtárban mondott szavai. „Egy személyes nézeteltérésbe kevertelek bele…. Az első hozzá hasonló lényt, Ördögnek neveztétek.”
A napok óta tartó kialvatlanság szép lassan megtette a hatását. Feledékeny lettem, sokszor papírra jegyeztem fel az apróbb feladataimat, vásárlók kérését. Előfordult, hogy nem találtam olyan könyveket, amelyeket néhány órával korábban én magam raktam ki a polcra.
Nehezítette a helyzetet, hogy egy női magazin kupon napi akciójába a mi boltunk is bekerült, ami nagyobb tömeget jelentett. A vásárlók többsége átgázolt másokon, hogy a kiszemelt polcig eljusson, akadályozva ezzel többek közt a mi munkánkat is. Türelmetlenül harsogták a kéréseiket, kérdéseiket, nem zavarta őket, hogy esetleg másnak segítek éppen.
Pillanatnyi szabadidőm sem maradt, a fejem fáradtságtól lüketett. Úgy éreztem, ha valaki csak hozzám ér ott helyben összeesem.
A heterokrómiáról szóló történetemet maradéktalanul elhitte mindenki, még sem nyugodtam meg teljesen. Elég lett volna, ha egy valaki tökéletesen tisztában van a genetikai mutációk eme fajtájával és máris lebuktam volna.

Múltak a napok, helyzetem pedig csak rosszabb lett. Türelmetlenebb lettem a vásárlókkal, rosszul adtam vissza a pénztárban, hibásan áraztam be a termékeket, ami persze újabb bonyodalmat generált.
Éppen a sikerlistás könyveket rendezgettem, mikor szédülés fogott el, aztán kibillent a világ a sarkaiból. Valaki kiáltott, de én csak Tibi aggódó arcát láttam magam előtt.
- Lívia! Mi történt? Jól vagy?
- Csak...megszédültem. - zúgott a fejem, ezért hagytam, hadd segítsen talpra. Néhány vásárló ledermedve állt, minket figyelt, mintha azt várnák történik még valami izgalmas.
- Gyere, menjünk az irodába! – Szorosan fogott, míg megtettük azt a néhány lépést, vevőket kerülgetve.
- Mi történt? – hallottam egy kolléga hangját, de az engem támogató férfi válaszát már nem. Megalázónak éreztem, hogy minden ami történt, kihatotta munkámra.
Sírás fojtogatott. Nem mertem megszólalni, hagytam, hogy leültessen a sárga kanapéra, majd a kezembe adjon egy palack ásványvizet.  Remegő kézzel lecsavartam a kupakot, nagyot kortyoltam a vízből, majd végül magyarázkodni kezdtem:
- Sajnálom! Hirtelen megszédültem, én...Istenem, ez annyira kínos! – az üveg műanyag kupakjának támasztottam a homlokom, mit sem törődve az utána maradó piros folttal.
- Hé, nyugalom! Borzalmasan festesz, csoda, hogy eddig kibírtad. Nem vagy beteg?
- Napok óta képtelen vagyok kipihenni magam, egyszerűen... nem megy! Felriadok az éjszaka közepén, aztán órákig forgolódok, szerencse, ha sikerül visszaaludni. – Sokkal inkább magyaráztam a kezemben szorongatott palacknak, mint a főnökömnek.
- Holnap mindenképp menj el orvoshoz! – felelte néhány hosszúra nyúlt pillanat után. Nekem viszont grimaszba torzult az arcom.
- Lívia, ez csak rosszabb lesz, ha nem kérsz segítséget!
- Tudom, de … – Mégis kihez fordulhatnék?
- Intézd el, és ha végeztél, mindenképp jelentkezz, aztán megbeszéljük a továbbiakat, rendben?
- Sajnálom, hogy most dőlök ki! – keserű mosollyal a számon pillantottam rá. Az aggodalom halványan derengett a tekintetében.
- A lényeg, hogy rendbe gyere, mielőtt komolyabb bajod lesz. A kialvatlanság nem játék, de az emberek sokszor nagyon alábecsülik.
- Tudom. - motyogtam a palackra szegezve a tekintetem.
- Akkor ezt megbeszéltük! Szedd össze magad, és menj haza! Elvigyelek, vagy tud jönni érted valaki?
- Meg tudom oldani, köszönöm! – Gerire gondoltam, de mióta összevesztünk – már ha lehet annak nevezni – nem beszéltem vele. Most sem mertem hívni. Féltem a kérdéseitől, és egy múltkorihoz hasonló helyzettől.

A bolton kívüli világ rontott az állapotomon. Irritált a járdán hömpölygő tömeg, a nyomorgó emberek a buszon, izzadtságtól bőrömhöz tapadó ruhám.
 Sírni lett volna kedvem, de nem engedhettem meg magamnak, hogy összeomoljak mindenki szeme láttára.
Útba ejtettem egy gyógyszertárat is bármiféle altató után érdeklődve. Lehetőségeim természetesen a vény nélkül kapható készítményekre korlátozódtak. Ezek többsége gyógynövény alapú volt, nem fűztem hozzájuk sok reményt, de azért elvittem egy dobozzal abból, amit a gyógyszerész ajánlott. Egy próbát mindenképp megért.

Neil Gaiman Amerikai istenek

NEIL GAIMAN

AMERIKAI ISTENEK

Fülszöveg

Szörnyű ​vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.

Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

Meglepő módon a sorozatot hamar ledaráltam, nem számítottam rá, hogy megfog egyetlen mozzanata is, de így történt.
Mikor megtudtam, hogy könyv is létezik belőle, felkerült a képzeletbeli "egyszer el szeretném olvasni" listámra, de ennyiben ki is merült a dolog. Később a Könyvfesztiválon már nem tudtam otthagyni, viszont csak jóval később kezdtem bele, és nem rég fejeztem be a könyvet.
Azóta a sorozat második évada is napvilágot látott, igaz még nem néztem meg, mert mindenképp szerettem volna befejezni a könyvet előtte.

Megfilmesített könyveknél örök kérdés a melyik borító tetszik jobban az eredeti vagy a filmes? Ebben az esetben határozottan kijelenthetem, hogy a filmes.

Rögtön az elején leszögezném, hogy ez a történet nem csak hogy hosszú (630, igaz olvastam már idén ennél hosszabbat is), de lassú, hiszen szereplőink borzalmasan sokat utaznak. Másrészt, egy összecsapás is hosszadalmas előkészületeket igényel. Ezt tudnám egyedül negatívumként említeni, talán nem mindenki szereti az olyan könyveket, aminek lassú a cselekménye.

Ettől eltekintve azt kell mondjam élvezetes olvasmány volt. Azzal talán nem spoilerezek, hiszen a címből ki lehet találni, hogy ez a könyv istenekről szól.  hogy milyenekről?l A világ összes valaha létezőjéről, amiket mi magunk tápláltunk és táplálunk a mai napig azzal, hogy hiszünk bennük.  Akiket elfelejtettek és akiket ma éltetnek.
Olvasás közben eszembe jutott, annyi mindent felejtünk el mi emberek. Szokások és ünnepek, ha meg is tartjuk őket máig, merőben átalakultak. A filmből emlékszem egy jelenetre. Árnyék és Szerda egy Easter nevú nő partiján voltak (illetve egy istenén aki akkor éppen Esternek nevezte magát). A nő hangoztatta, a körülményekhez képest jól meggy a sora, hiszen évről évre, ajándékokat és csokit és nyuszit adnak az emberek egymásnak a nevében. Szerda viszont felhívta rá a figyelmét, ez igaz, de a valódi lényét, azt amit valóban köszönhetnek neki elfelejtették. A tavaszt! Mi lenne velük, ha elvennék tőlük a tavaszt?
(Zárójelben megjegyzem nem csak a Húsvét jutott erre a sorsra, hanem a Karácsony is. Minden a tárgyak, ajándékok körül forog).

Imádtam, hogy minden modern dolog külön istent kapott, az autók, a média, csak hogy néhányat említsek, (de vajon meddig éltetik őket az emberek, és mikor kerülnek az ő helyükre is mások?)

Ami a karaktereket illeti, érdekes mód, szinte mindenkinek volt olyan pillanata mikor szimpatikusnak találtam, vagy együtt éreztem vele. Mindenki, még a mellékszereplők is, kerek egészek. Igazából, nem is vagyok biztos benne, létezhet-e ebben a könyven az a kifejezés, hogy "mellékszereplő" hiszem mindenki akivel Árnyék kontaktusba kerül apró darabkája egy hatalmas kirakósnak, úgy, hogy elsőre nem is gondolná az ember. Más szóval, meglepetésekben nem volt hiány.

Ó, és még egy dolog a filmmel kapcsolatban. Igen, ami a képernyőn furcsán néz ki, leírva is az, ott a leginkább. És igen, más most tudnék olyasmiket mondani, amiben a könyv és a sorozat eltér egymástól, de nem teszem. Csak abban reménykedem, nem változtatják meg teljes mértékben az utóbbi végét.

Összességében tetszet, érdekes volt, talán mert nem igazán olvastam eddig hasonlót. Viszont tényleg csak azoknak ajánlom, akik szeretik a lassú történetvezetést.