Hatvanadik fejezet

 Zsolti

- Szó sem lehet róla! – sziszegtem az asztalom szélét markolva. Viki elborult ötlete, pillanatok alatt kihozott a béketűrésemből.

- De beszélnem kell vele! – makacskodott tovább.

- Egyáltalán miért hozzám jöttél?

- Mert te be tudsz vinni. A hozzátartozója vagy. – Rámordultam. Nem szerettem, ha egy lapon említenek apámmal.

- Nem. – feleltem tömören még mindig dühösen. Megszeppent pillantást kaptam válaszul.

- Tessék? – lerítt róla, hogy teljesen más válaszra számított.

- Ha azt hiszed, egy szobába engedlek azzal a féreggel, ráadásul a férjed tudtán kívül, hát nagyon tévedsz!

Az ijedtség helyébe pillanatok alatt villámló tekintet lépett.

- Azt mondtad bármiben számíthatok rád. Ennyit ér a szavad?

- Bármiben, kivéve elborult, szeszélyes, elmezavarodott…

- Azt hittem, fontos vagyok neked. – a hangja akár az üveget is elmetszette volna. Belém fojtotta a szót. Lehunytam a szemem, mire legközelebb kinyitottam, egyedül voltam az irodában.

- Rondán viselkedtél vele. - A borospohár felett elképedve néztem Krisztire. – Nézd, nem ismerem túl jól Vikit, de azt biztosan tudom, hogy nem az a fajta lány, aki ok nélkül vágna bele ilyesmibe.

- De, ez ostobaság. – próbáltam meggyőző lenni, remélve, ha a párom igazat ad nekem, segíthet lebeszélni Vikit. Hát, épp az ellenkezője felé haladtak a dolgok.

¬- Az anyja gyilkosával akar találkozni. Szerinted pusztán szeszélyből tenné?

- Nem. – ismeretem be kelletlenül. – De én nem akarok vele találkozni.

- Értsd már meg, itt nem rólad van szó! Tudom, hogy neked is nehéz, és ezzel Viki is tisztában van. Azért fordult hozzád, mert bízik benned, és tudja, hogy tűzbe mennél érte.

Meglepődve néztem a velem szemben ülőre. 

- Azt hiszed nem vettem észre? – cinikus mosoly suhant át az arcán. – Szeretted őt, de mást választott. Mellette vagy, mert szinte testvéredként szereted. Ezzel nincs semmi baj.

- Nem zavar?

- Ha így lenne, már rég nem itt lennénk. Csak egy kis időre, tedd félre a sérelmeidet. Segíts neki, és ne akard kideríteni a találka okát. Majd elmondja, ha akarja.

- És, ha baj van? 

- Várd meg, hogy megnyíljon, ha erőszakoskodsz, azzal csak mindent elrontasz.

Másnap délelőtt felhívtam Vikit, reméltem, hogy hajlandó lesz szóba állni velem.

- Még mindig akarod ezt az őrültséget? – kérdeztem, ügyelve rá, hogy a hangom ne árulja el a bosszúságomat.

- Igen. Csak nem meggondoltad magad? – gúny csendült a hangjában. Megérdemeltem.

- Igazából Kriszti kicsit kimosta a fejem. Sajnálom a viselkedésem. Nem akarom látni azt az embert, ezért utasítottalak el reflexből. Eszembe se jutott, hogy ez neked talán még nehezebb, mint nekem. Komolyan gondoltam, amit régen mondtam. Bármikor számíthatsz rám. Még akkor is, ha éppen őrült ötleteid támadnak.

- Jót tett neked a fejmosás. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Szombaton tudnánk menni, délután egyre. Mi lesz az alibi?

- Lillával töltöm a napot, és még pár régi osztálytársammal.

- A posta parkolójában várlak. Nem akarom, hogy a férjed esetleg meglásson.

- Azt én sem.

Viki

Lilla sem rajongott a tervemért, de belement, hogy falazzon. Ami Tomit illeti, megpróbáltam nem lebuktatni magam előtte a viselkedésemmel. Nappal könnyen ment, éjszakánként viszont folyton arról álmodtam, hogy kiderült az igazság. Ilyenkor zihálva ébredtem, és megpróbáltam hihető meséket gyártani a rémálmaimról. Miközben hagytam, hogy megvigasztaljon, fuldokoltam a bűntudattól, amiért hazudnom kell neki.

- Kimerültnek látszol. – jegyezte meg Zsolti, mikor beültem mellé az autóba.

- Fogalmazzunk úgy, hogy mostanában eléggé zűrösek az éjszakáim. 

- Biztos, hogy ezt akarod? – Zsolti várakozón pillantott rám. Egyetlen pillanatra megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet a fenébe, de tudtam, hogy nem táncolhatok vissza. Már nem. Bólintottam, mire gyújtást adott, és kitolatott a parkolóból.

Egész úton szótlanul bámultam ki az ablakon. Nem tudtam mit mondhatnék. Lopva Zsoltira pillantottam ő is ideges volt, de jobban titkolta nálam. Irigyeltem érte.

Remegve szálltam ki az autóból. – Esküszöm, többé nem kérek tőled ilyesmit.

- Itt vagyok melletted. Nem eshet bajod. – megragadtam a kezét, és el nem engedtem, amíg be nem kísértek minket egy üres szobába, ahol márt várt ránk András. Szoba másik végében álló fegyveres őr gyanakodva mért végig, ez egyáltalán nem segített rajtam. Úgy kapaszkodtam a mellettem lévő férfiba, akár egy fuldokló.

- Minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást? – az asztal másik oldalán ülő férfi halványan elmosolyodott. Nem viszonoztam, helyette Zsolti reakcióját figyeltem. Az egész teste merev volt, de a szeme elárulta, hogy viaskodik magával. Lefejtettem az ujjaimat a karjáról, és az asztalra tettem a fényképet, és a férfi elé csúsztattam.

- Néhány napja ezt kaptam valakitől.

- Ez egy klubban készült, bárki letölthette az internetről. Arról, hogy ki készítette, talán a szórakozóhely tulajdonosa tudna többet mondani. Mivel, látszik a dátum, a kép alján gyanítom, nem sima mobillal készült.

- Hát persze! party fotó. – András elismerően bólintott.

- A tulajnak tudnia kell, ki dolgozott aznap este. Talán az illető tud valami hasznos információt. Van bármi fogalmad arról ki küldhette?

- Csak azt tudom biztosra, hogy az illető tönkre akarja tenni a házasságomat.

- Talán azt a valakit nem is a saját ismerőseid között kell keresned. – jegyezte meg. Sötét pillantást vetettem rá, de egy hang a fejemben azt súgta, talán igaza van. – A férjednek elég kemény múltja van. Talán egy régi ellensége fülébe jutott a dolog. Vagy egyszerűen csak a képen látható férfi akar üzenni ezzel. Ha jól emlékszem, a tárgyalás napján, egy kicsivel, nagyobb pocakkal jelentél meg. Gondolom, nem Tomi az apja.

- Semmit sem tudok erről a férfiról. Még a nevét se. – magam elé meredve beszéltem. Képtelen voltam bárki szemébe is nézni.

- Nagyon kétségbeesett lehetsz, ha hozzám fordultál, és nem a fiamhoz. Meglep, hogy el sem mondtad neki ezt az egészet.

- Reméltem, hogy tud segíteni. – sóhajtottam.

- Bár többet tehettem volna. És azt kívánom, bárcsak helyrehozhatnám a múltbéli hibákat.

Ez az egyetlen mondat, kizökkentett, és tudatosította bennem, hogy voltaképpen anyám gyilkosa ül velem szemben. Szúrni kezdett a mellkasom.

- Menjünk! – Zsolti olyan hirtelen pattant fel, hogy összerándultam tőle. Szó nélkül követtem. Valahol megérte eljönnöm, talán ezen a nyomon végre elindulhattam. Viszont, ha tényleg a vérszerinti apától jött a levél könnyen el tudtam képzelni, hogy bírósági ügy lehet belőle.

- Szóval ezért akartál eljönni? – Zsolti hangja remegett az elfojtott indulattól.

- Igen. Reméltem, apád segíthet. Sajnálom, hogy nem mondtam el.

- Sajnálhatod is! – mordult fel. – Ha még egy ilyet kapsz, és továbbra is titkolózol, kitálalok Tominak!

- Azt nem teheted!

- Ha veszélyezteti a biztonságod, rendőrként közbeléphetek, és ezt te is tudod. Meg is teszem. A biztonságod fontosabb, mint a boldogságod.

A tenyerem hatalmasat csattant az arcán. A kétségbeesés így is megőrjített, az érzelemmentes hangja csak olaj volt a tűzre.