K. A. TUCKER
AZ EGYSZERŰ VADON (AZ EGYSZERŰ VADON 1.)
Calla Fletcher kétéves volt, amikor az édesanyja vele együtt elmenekült az alaszkai vadon és az elszigetelt vidéki életmód kihívásai elől, és elhagyta Calla apját, Wren Fletchert. Calla sosem nézett vissza, és huszonhat évesen a mozgalmas torontói életen kívül nem ismer mást. Amikor azonban az apja felveszi vele a kapcsolatot, és tudatja, hogy súlyos beteg, a lány tudja, hogy ideje megtennie a hosszú utat a határmenti elhagyatott kisvárosba, ahol született.
Calla szembenéz a mászkáló vadakkal, a különös nappali órákkal, az elképesztő bolti árakkal, és időnként még – szent ég! – a kinti pottyantós vécével is, cserébe, hogy megismerhesse az apját: a férfit, akivel a rengeteg hibája ellenére is újra törődni kezd.
Ám miközben nagy küzdelmek árán igyekszik hozzászokni a sarkközeli éghajlathoz és az otthonitól teljesen eltérő életritmushoz, Jonah – egy csendes, cinikus és büszke alaszkai pilóta, aki Calla apjának repülős vállalatát, a Vadont működteti – alig várja az elkényeztetett városi lány bukását. Meggyőződése ugyanis, hogy Calla túlságosan kényes ahhoz, hogy megbirkózzon a vadonnal.
Jonahnak feltehetőleg igaza van, de Calla eltökéli, hogy bebizonyítja a tévedését. Aztán váratlanul azon kapja magát, hogy elmélyül a kapcsolata a robosztus pilótával. Ahogy a férfi rejtett megvetése egyre halványul, barátság veszi át a helyét – vagy talán valami mélyebb is? De Calla nem azért jött Alaszkába, hogy maradjon, Jonah pedig sosem fogja otthagyni a helyet, ami az élete. Ostobaság lenne mindkettejük részéről románcba kezdeni, és ugyanarra az útra lépni, amivel Calla szülei is megpróbálkoztak – és kudarcot vallottak – évekkel korábban.
Egy egyszerű igazság, amiről kiderül, hogy nem is olyan egyszerű.
K.A. Tuckertől a Tíz apró lélegzet jó volt, de utólag bevallom nem lett a kedvencem, bármit is írtam róla korábban.Ezt viszont még nézni is szeretem!
A borító gyönyörű, a cím betűtípusa szintén. Plusz pozitívum számomra hogy nem egy modell áll a középpontban, hanem a táj és a cím. Ritkán látok ilyesmit manapság.
Viszont én naiv azt hittem egy kötet, hát kiderült hogy nem. Eddig van egy második rész és egy 2,5-ik. Vajon hány részes lesz összesen? Az a baj, hogy még a második rész (Wild at Heart) borítója is iszonyú szép őszi színekben pompázik.
Halkan megjegyezhetném, hogy ami az alapsztorit illeti, láttunk már ilyet. Nagyvárosi lány a vadonban. Mellette ott van még Jonah akire szintén rá lehetne sütni a klisé bélyeget.
De mégis annyira kellemes olvasmány!
Felüdülés az alaszkai környezet, mert ez szerintem egy ritkán előforduló helyszín. A könyvek többsége ugyanis valamilyen iskolában vagy városban játszódik. Itt viszont ahogyan Calla mi is olvasóként hátra hagyjuk a zajt és szmogot. Helyette borult eget, esőt hűvöset kapunk és szúnyogokat! Szóval a leírásba és a hangulatba nem tudok belekötni, mert nagyon átjött. Ti hogy bírnátok Alaszkában?
Szegény Jonah-t nem leszólni akartam azzal hogy rásütöttem a klisé bélyeget. Csak láttunk már hozzá hasonlót, ahol a főszereplő szemével nézve igénytelen és bunkó férfiről kiderül, hogy valójában csupaszív és nem meglepő módon lassan vonzódni is kezdenek egymáshoz. Idáig azonban csipkelődésekkel és szúnyogcsípésekkel teli út vezet. Plusz kettejük kapcsolata felvet a történet szempontjából egy fontos kérdést. Vajon a sors megismétli önmagát? Kíváncsian várom milyen választ kapunk erre a kérdésre.
Calla karakteréhez hasonlót is láttunk már hasonlót nem egyet. Lehetne humorforrás a beilleszkedése, harc az alaszkai élővilággal, de cseppet sem próbálja meg viccesre venni a szerző ezt a vonalat. Sőt, hogy őszinte legyek, eleinte nagyon unszimpatikus volt a lány. Tényleg egy elkényeztetett városi lánynak tűnt.
Fontos viszont az ok, amiért a lány úgy dönt, Alaszkába utazik. Az apja, akit születése óta nem látott, mégis számtalan csalódást okozott neki az évek során a be nem tartott ígéretekkel. Ettől lesz komolyabb hangvételű a történet. Nem elég, hogy egy soha nem létezett kapcsolatot kell felépítenie Wrennel, a háttérben, mint egy halkan ketyegő óra ott a férfi súlyos betegsége.
Bár nem sírtam rajta azért úgy éreztem néha mintha a szerző páros lábbal ugrált volna a szívemen.
Nincs benne káromkodás, egyéb obszcén dolgok vagy indokolatlan meztelenség és hasonlók. Ez a kötet az érzelmekről szól és azt szerintem remekül csinálta.
Egy út vége de egy másik kezdete is. A fülszövegben feltett kérdés "A sors ismétli önmagát?" még mindig válaszra vár.
Borító 5/5
Történet 5/5
