Viki
Az esküvőn minden szerettem velem volt, és végre megismerkedtem Tomi kollégáival is. Az egyikük, Dani, végig csapta a szelet. Tudtam, hogy csak a vőlegényemet akarja bosszantani, így szívesen belementem a játékba.
- Mondtam én, hogy bepótoljuk az elmaradt táncot. – mosolygott elégedetten Zsolti, mikor felért.
- Tényleg, még egyszer ígértem neked valami ilyesmit. De a barátnőd nem lesz féltékeny? – Kriszti felé sandítottam, aki Tomival táncolt.
Sosem értettem honnan tudta Zsuzsi, hogy várandós vagyok, mikor nem is látszott rajtam. Amint végigmértem a lányt, egyszerűen tudtam. Szélesen vigyorogva fordultam vissza a partneremhez.
- Mi az? – ráncolta a homlokát. Eszemben sem volt megszólalni, jöjjön csak rá szépen magától.
Nászútra, bár szerettünk volna, esélyünk sem volt elmenni. Az orvos azt tanácsolta inkább pakoljunk be egy bőröndöt, ha itt az idő minden kéznél legyen.
A vajúdás iszonyúan fájdalmas volt, de amin a kezembe foghattam a lányomat, az öröm minden mást félresöpört. Az a néhány nap, amit bent töltöttem zsúfoltnak tűnt. Szinte mindig akadta egy-egy látogató. Osztálytársak, barátok, Kriszti.
- Elmondtad már Zsoltinak?
- Hogy terhes vagyok? Nem. Majd a szülinapján megtudja. Úgysem tudtam mit vehetnék neki.
Ezen nevetnem kellett.
- Eredeti ajándék az biztos.
- Várj, azt hittem, hozzád megyünk! – néztem Tomira.
- Előttem még mutatni szeretnék nektek valamit.
Elmosolyodtam. A kedves párom újabban szeretett többes számot használni.
- Miért nem árulod el hová megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Mert meglepetés. Amolyan nászajándékféle.
- Jaj, Tomi…- kezdtem. Nem álltunk anyagilag a helyzet magaslatán, amúgy is megbeszéltük, hogy bőven beérem nászajándék gyanánt, ha berendezzük a gyerekszobát.
- Itt is vagyunk. – fékezett le.
Mikor kiszálltam a kocsiból kezemben az alvó picivel, és észrevettem apuékat, sandán fordultam a párocskámhoz:
- Mit forgattok a fejetekben?
- Majd meglátod. – mosolygott.
- Nehezen ment? – fordult Tomihoz apu.
- Nem. Megvan a kulcs, és a papírok?
Zsuzsi, mint egy végszóra kinyitotta a bolt ajtaját.
- Csak utánad!
Gyanakodva léptem be a helyiségbe.
- Na, jó ki vele, mi ez az egész? – jófajta izgalom lett rajtam úrrá.
- Egy kiadó üzlethelyiség. – mondta frappánsan apu.
- Mit nem mondasz! – morrantam rá.
- Emlékszel, mikor arról beszéltél, szeretnél egy saját kis könyvesboltot nyitni?
Le kellet ülnöm. Elképedve néztem Zsuzsira.
- Ez az enyém? – a hangom elárulta, nem állok messze a sírástól.
- Sajnos egyelőre csak béreljük, de igen.
- De hát ez egy vagyon! – tört ki belőlem, mire Nóri halkan felnyögött, és érdeklődve nézett rám. – Apád és a nagyszüleid megőrültek. – magyaráztam neki, mire imádnivaló mosollyal jutalmazott.
- Add csak ide azt a szépséget, ti meg nézzetek körbe!
Átadtam apunak az unokáját, aztán Tomival felsétáltunk az emeletre.
- Ezt tényleg nem kellett volna! – szipogva öleltem magamhoz.
- Nem volt nehéz kitalálni mire vágysz. – mosolyogva csókot lehelt a homlokomra. Ahogy lassan körbesétáltam, szinte láttam magam előtt a könyvekkel teli polcokat, és még valamit.
- Nem könyvesbolt lesz.
- Micsoda?
- Hanem kávézó is. És azt drága férjem, te fogod vezetni. Mit szólsz?
- Azt, hogy a feleségem egy zseni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése