Sarah J Maas Tüskék és Rózsák Udvara

SARAH J. MAAS

TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA (TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA 1)

fülszöveg
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. 

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. 

Eleinte nem érdekelt a könyv, a fülszöveget is csak félig olvastam el. Az egyik Könyvmolyképzős csoportban tematikus hetet tartottak, ez a köny volt a téma. Szembejöttek velem fanartok és idézetek, amik fenemód felkeltették az érdeklődésem, s rövid idő alatt magukba bolondítottak.

Visszagondolva nem értem moért nem fog0tt meg a könyv, hoszen az Üvegtrón sorozatot is szeretem.

Szóval elkezdtem, de mivel hosszúnak nézett ki, úgy gondoltam eltart egy darabig. Vizsgákra való készülés és minden egyéb mellett négy napot vett igénybe.

A borító most valahogy nem a szívem csücske. Nincs vele problémám, csak nem érzem hogy hű de szép! Ami a pöttyöt illeti, csak halvány sejtésem volt róla, mire számítsak, mivel eddig csupán egy zafír pöttyöst olvastam.

Tetszett a kezdés, rögtön feszült helyzettel indít a szerző. Szerettem mert nem finomított, szépített semmin. A maguk kegyetlen nyers valójában mutat mindent.  A vadászatot, a telet magát.

Feyre családjának története, akár a mai világban is megálná a helyét. Hihetetlenül valóságosnak éreztem a karaktereket. Nesta nem lett a kedvencem, de biztos vagyok benne, hogy a viselkedésének megvan az oka. Kíváncsi vagyok, vajon lesznek-e a későbbiekben olyan részek, mikor más szereplő szemszögéből látjuk a cselekményt, elvégre Feyre nem az egyetlen, akivel dolgok történnek.

Az a bizonyos farkas nekem sántított. Annyira kihangsúlypzta a szerző az állat hatalmasabb az átlagnál, hogy számomra cseppet sem volt meglepő, hogy miféle.

Annyira él az egész könyv! Mindennek színe, illata van vagy éppen hangja. A hónak, az erdőnek, mindennek! Ezen a történeten nem szabad csak úgy átszáguldani. Lassan kell olvasni, engedni, hogy magával ragadjon, beszippantson. Együtt izgultam, féltem Feyre-vel.

Nem okozott csalódást a szerző fantáziája. Különféle lények, nevek, helyszínek. Végig éreztem, hogy ez a világ hatalmas, s amit mi látunk, csupán egy kis szelete.

Tamiln.... Legyen elég annyi hogy maradandó lett számomra és bármit megadnék azért, hogy belelássak a fejébe. Nem sablonos vagy egysíkú. A szerző egyetlen pillanatig sem feledtette el velünk, hogy a férfi nem hős szerelmes, hanem tündér főúr, akinek kötelezettsévei vannak, ennek megfelelően pedig szigorú fontossági sorrendje. A szívembe zártam, de nem mimt hős szerelmest hanem mint karaktert, a feje tetejétől a lába ujjáig.

Lucienről is szívesen tudnék többet, Rhysról már nem is beszélve! Szerintem itt mindenkiben megvan egy külön regény lehetősége.

Nincs olyan pillanata regénynek, amit ne szerettem volna. Illetve.... A legszívfájdítóbb Rhys felbukkanása volt, pontosabban amit Tamlin kér a férfitól, vagyis, ahogyan kéri. Abban a néhány pillanatban, szóban, mozdulatban minden benne volt. A szívem szakadt meg.

Aztán a harmincadik fejezet környékén szép lassan feje tetejére álltak a dolgok. Nestát félreismertem, amit őszintén sajnálok. Tamlint illetve a döntését is másként látom, most hogy kiderült az igazság. Számomra volt egy pici Szépség és a Szörnyeteg beütése a dolognak, de ez cseppet sem vett el az élményből.

A befejezésről csak annyit, hogy szavakba képtelen lennék önteni. Volt egy pillanat, mikor azt mondtam, nem vagyok hajlandó tovább olvasni, mert annyira kiakasztott.

Tökéletes lezárás, a végsőkik pörgő cselekmény. Hibátlan regény, imádtam minden pillanatát!! Feszültségben tartott, akkor sem eresztett a hangulata, ha éppen szüneteltettem az olvasást.
Letehetetlen!!

Így írok én! -második rész

Folytassuk a doboz tartalmának felkutatását!

2013-2015 Minden Összedől!

Ákos dalait, nagyon régóta szeretem, különös képp Ákos Adj hitet! című számát, ami a következő regényem alapjául szolgált, mely Életem Története címen indult, végül  a Minden Összedől lett belőle. Utóbbi Muri Enikő Amikor Minden Összedől c. dalához köthető, amire teljesen véletlenül bukkantam az interneten, miközben próbáltam megtalálni a történethez passzoló  új címet. Előbbi pedig egy idézet egy számomra nagyon kedves könyvből, melynek írója Sarah Dessen, címe pedig Figyelj rám!

Persze ez a történet sem annak indult, amivé végül vált. Azt hiszem eredetileg egy halálos beteg fiú és egy lány szerelméről szólt volna. Ezt el is kezdtem, de viszonylag hamar megtorpantam, nem tudtam mit is akarok tulajdonképpen ezzel az egésszel.
 Írni akartam valamit, ami más, mint amit addig csináltam.
Aztán valamikor a fent említett Ákos dal kapcsán jött a gondolat, milyen lehet vajon egy börtönt megjárt embernek visszailleszkedni a társadalomba?
Persze az, hogy mást akartam írni, nem volt egyelő a komolysággal. Ifjúságinak szántam az egészet, amolyan 16 éves korosztálynak. Végül, a felnőttek jobban szerették, amin csodálkoztam ugyan, de kimondhatatlanul örültem neki.
Ifjúsági ugyan, de van benne romantika és krimi (hogy utóbbinak mennyi köze van az igazi krimihez azt inkább ne firtassuk szerintem).

A történet szerint Viki, akinek az anyja meghalt egy lövöldözésben, a véletlen folytán megismeri a börtönviselt Tomit. Nyilván nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, ők ketten eléggé egymásba gabalyodnak.
Tomi múltja bonyolítja a cselekményt, erről viszont nem árulok el semmit mert fent van a blogomon.
Mivel újra indítottam az oldalt, a regényt is újra felteszem, több darabra szétszedve és átnézve. Igyekszem jobban ráncba szedni a korábbiakhoz képest.
Észrevettem, hogy sokszor annyira „menő” vagy „laza” akartam lenni, hogy indokolatlanul erős szavakat használtam, amik egyébként bántóan kilógnak a szövegkörnyezetből. Ezen igyekszem változtatni, továbbá a szereplők cselekedeteinek oka  kell hogy legyen (ez pedig nem az jelenti, hogy azért tette amit tett, mert én vagyok az író és azt mondtam!).

Lehetett volna ez egy sima szerelmi történet, de számomra sokkal több. Ebbe is beleírtam az osztályom. Akik a történetben Viki érettségiző osztályát alakítják, a valósában a végzős és a technikumi osztályom elegye.
Egy barátnőm és a húga is belekerült a regénybe, de végül olyan sorsot szántam a kislánynak (aki már egyáltalán nem olyan kicsi), hogy végül át kellett írnom a jelenetet és a lány nevét is, mert munka közben nem az általam kitalált karaktert, hanem a húsvér embert láttam magam előtt.

Utólag is köszönöm, hogy aki belekerült nem vette rossz néven!
Mikor ezt a történetet írtam már másik iskolába, másik technikumba jártam és teljesen mást tanultam. Köszönöm az ottani barátnőimnek, hogy helyettem is jegyzeteltek, azért, hogy írhassak.
Mint minden eddigi regény, ez is teleírt oldalakkal járt, a végeredmény viszont ahhoz képes rövid lett, 160 oldal.

A másik dolog, amiért különleges lett számomra ez a történet, hogy míg dolgoztam rajta sokszor irigyeltem Vikit a Tomihoz fűződő kapcsolatáért. Akkoriban így képzeltem el az igazi szerelmet. Tűzön-vízen át egymásért. Évekkel később rájöttem, hogy az én egy egészen apró de meghatározó pillanata is az övékhez hasonlóan alakult.

Érdekes, hogy sokszor jobban szerettem a mellékszereplők szálait szövögetni, mint a két fiatalét. Gondolok itt például Viki apjára, Szalay Gáborra az ügyvédre, vagy éppen Zsoltira a rendőrre.

Eredetileg más véget szántam a regénynek, de amint befejeztem az utolsó jelenetet, kellemetlen érzésem támadt. Egyáltalán nem tetszett, amit láttam.  Arra gondoltam, nem lehet így vége! Hát másnap leültem a laptop elé és tovább írtam (itt már mindenféle papírra való jegyzetelés nélkül, egyenesen a gépbe pötyögtem).
Két dolog maradt emlékezetes nem csak nekem, de néhány olvasómnak is. Az egyik a „puccos cucc” amely jelzővel egy öltönyt illettem.
A másik pedig a „hőskávé”, aminek miértjére, mikéntjére mai napig nem tudtam rájönni. Mivel a jelenet télen játszódik kétlem, hogy „hűs kávé” szeretett volna lenni (a kávé amúgy sem hűs), így végül arra jutottam, hogy Nickelback Hero című száma tehet róla, mert ezt a számot hallgattam, miközben azt a bizonyos jelenetet írtam.

Összetörve

Hallgass Értem munkacímmel indult, még 2013-ban. Családon belüli erőszak már akkor is volt benne, meg egy gyilkosság, ami annyira derékba törte volna a két női főszereplőm életét, hogy nem volt szívem papírra vetni ezt a változatot.
Később a gyilkosságot elhagytam, a családon belüli erőszaknak pedig utána olvastam, próbálva elkerülni, hogy égbekiáltó marhaság legyen a vége.
Itt már kevesebb jegyzet került papírra, a regénynek kézzel írott változata nincs is. Fogalmam sincs, ezt hogy csináltam, mert utána szinte megint mindent papírra írtam a későbbi regényeknél.

Szándékosan vittem a történetet a lelki terror irányába, szerettem volna, ha az emberek felfogják, nem csak azzal lehet komoly sérülést okozni valakinek, ha ököllel az arcába csapnak. Persze rá lehet fogni, hogy sztereotípia, hiszen megint a férfi a vadállat és a nő az áldozat, de így alakult.

Amerikai környezetbe helyzetem mindent, így is írtam végig, aztán egy levelezőtársam, aki olvasta a korai verziót azt mondta, jó, de szerinte még jobb lenne, ha itthon játszódna. Megfogadtam a tanácsát és nagyjából három hét alatt átírtam az egészet, néhol megtoldva kiegészítésekkel.

Annyit szeretnék leszögezni, hogy itt minden a fantázia műve, amit leírtam távol áll az életemtől.
Később, ahogy haladt előre a történet, belekerültek előre el nem tervezett szálak, például viszony egy idősebb férfival, vagy éppen a terhesség, örökbeadás nehézségei.
Mivel nem voltam még terhes és viszonyom sem volt soha, nem tudom ezeket és a velük kapcsolatos érzelmeket mennyire sikerült hűen ábrázolnom, mindenesetre megpróbáltam.

Mit ne mondjak, nem lett vidám történet! Ilyen szempontból elüt az előzőektől.
Eszembe jutott már az is, hogy a kelleténél jobban megtépázom a karaktereimet, de úgy gondoltam, az élet sem habos torta.

Elkezdtem átírni, a fejezetek folyamatosan kerülnek fel a blogra. Azt kell mondjam, kevesebb hibát találok benne, mint például a Minden Összedőlben.

Az Utolsó Levél 2014.08.14 -

Szintén egy Ákos dal szolgált a történet alapjául (Utolsó Levél a címe).
Kezdettől tudtam mit akarok írni, viszont, mikor ez az ötlet megfogant bennem éppen csak túl voltam az Összetövén de a legnagyobb problémám az volt, hogy túl fiatal voltam egy olyan komoly történethez, amit írni szerettem volna.

A blogon található Találkozás c. novellám a regény kiindulópontja is lehetne.
Férfi és nő egymásba szeret, de az élet próbára teszi a házasságukat, amit a kapcsolatuk nem bír ki, válás mellett döntenek.  Egyikük képes maga mögött hagyni a múlt szörnyűségeit és új életet kezdhet, míg a másik alig képes a felszínen maradni.

Eredetileg úgy képzeltem, hogy novellában történtek után a férfi leveleket ír, amiket aztán sosem juttat el a feleségének, viszont papírra veti minden érzelmét gondolatát, amit sosem volt alkalma elmondani annak akit szeretett.
Néhány nappal később a nőt rendőrök keresik fel, akik közlik vele, hogy a volt férje öngyilkos lett, végül pedig megkapja az általa írt leveleket.

Innentől elég képlékeny a történet. Tudom, mit akarok mondani, de a hogyan még nincs meg teljesen. Több lehetőség is felmerült bennem, ezeket papírra is vetettem.  Ezek miatt a lehetőségek miatt maradt féle a történet, illetve amiatt is, amit korában írtam.

A dal mellett egy amerikai film is ihletet adott a regényhez. Ennek a filmnek a címét sőt még a főszereplőit sem tudom. Csupán annyira emlékszem, hogy a történet szerint egy nőt eljegyeznek, de mielőtt hozzámenne a férfihoz, végleg fel kell bontania az előző házasságát (?) Elutazik a másik férfihoz, ott aztán rájön, hogy voltak az ő kapcsolatukban jó dolgok is, és talán nem is olyan könnyű elengedni a múltnak ezt a részét.

Oké ez most lehet értetlennek hangzott, de ha valaki ráismert a filmre, írja le hogy a címét!

Keserédes történetet képzeltem el, aminek a végén a nő helyrerak magában minden érzelmet, emléket, amitől az elmúlt években elzárkózott.

Nagyon szeretném megírni ezt a történetet, azt hiszem, mire eljutok odáig, képes is leszek rá. Picit az Összetörvéhez tudnám hasonlítani. Sokkal inkább a lelki dolgokra helyezném a hangsúlyt, mint sem egy pörgős cselekményre.

Bosszú 2015 február 12 – 2015.12.04

Fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy középkori regénynek álljak neki, de megtettem, viszonylag kevés gondolkozás után.
Ahogy a képeken is látható, kisebb füzetekbe írtam, gyakorlatilag mindegy volt mi került a kezembe, befogtam.

Próbáltam reálisan írni, de eleinte már az is nehézséget okozott, hogy korban elhelyezzem a történetet. Sokat küzdöttem vele, kezdettől fogva éreztem, nagy fába vágtam a fejszémet, s ez az érzés még vissza is tért néhányszor a munkafolyamat során.

Ez idő alatt kaptam életemben először, de nem utoljára ínhüvelygyulladást, és találkoztam Leiner Laurával egy dedikáláson. Utóbbi nagyon boldoggá tett, előbbi értelemszerűen kevésbé, de hát ez van!
 Azt hiszem Sarah J Maas Üvegtrón sorozatához tudnám hasonlítani az alaptörténetet, csak mágia nélkül, persze csak úgy nagyjából, és ez is csak a kezdetleges verzióra igaz.

A legnagyobb hibám, hogy bizonyos helyzetekben abszolút nem valid a cselekmény, a másik pedig annyi, hogy sokszor a szereplők cselekedete, döntése mögött annyi áll, hogy „én vagyok az író, ez lesz és kész”.
Még valamit elszúrtam, mégpedig, határidőt szabtam magamnak, s ennek az lett a vége, hogy egyszerűen elegem lett az egésből. Annyit hozzátennék, hogy füzetekben már kész a regény, gépelni és szerkeszteni kell (vagyis atomjaira szedni aztán újra felépíteni)

Hiába a végére kialakult negatív érzelem, élvezettel töltött el hogy más területen is kipróbálhattam magam.
Ha túl leszek a Másvilágon, mindenképp szeretném befejezni ezt a projektet is.

Másvilág sorozat

 Két világ 2016 - 

Kezdettől fogva egyedül dolgoztam a regényeimen, mindenféle segítség nélkül, a közös munkát pedig elképzelni sem tudtam. Nagyjából fél évig (de lehet, megvan egy is) nyúztak a közös munkával. Adott volt az illető fejében a történet, nekem pedig segítenem kellett volna az írásban (azt állítja nem tud írni, pedig szerintem tudna).
 Ismervén a kettőnk olvasási szokásai közti különbséget ágáltam a dolog ellen, féltem, hogy a közös munka miatt romlana, ami akkor köztünk volt (félelmem alaptalan volt, a helyzet határozottan, nagyságrendekkel javult).
Végül egy délután meggondoltam magam, mert éppen szenvedtem az ihlet teljes hiányától. Bosszantott, hogy írnék, de nincs semmi, ami huzamosabb időre lekötne.

 Eredetileg novellákból állt volna össze a történet, mint egy puzzle, a végén a sok kicsi részlet összeállt volna nagy egésszé. Ezen a vonalon is indultunk el, diktafonnal felszerelkezve.
A jeleneteket szerepjáték jelleggel vettük/vesszük fel, a szereplők egymásra reagálnak. Hosszadalmas folyamat, de megéri.
 Fárasztó? Igen, mert egy két órás hanganyagot utólag gépelni sokáig tart, és mivel azok még csak a nyers verziói egy szituációnak el kell telnie jó pár alkalomnak, mire elnyerik a végső formájukat.
Unalmas? Dehogy! Mikor a helyzet megkívánja, komolyan viselkedünk (bevallom volt már hogy majdnem eltört a mécses, vagy az adott jelenet hangulata rányomta a bélyegét az egész napomra), viszont nagyon sokszor egyszerűen széttrollkodjuk (lehet ez erős higgyétek el, ez a jó szó) az egészet (utólag hallgatva is iszonyú viccesek, de háromszor is meggondolnám, hogy nyilvánossá tegyem őket).

A női főszereplőim nyomokban mindig tartalmaztak valamit belőlem, ezzel megbékéltem, úgy gondoltam, elkerülhetetlen.  Most viszont én vagyok Lívia. Mondhatnánk úgy is, hogy benne öltött testet minden rossz tulajdonságom. Mikor ez tudatosult bennem gyűlöltem érte, aztán elfogadtam és rájöttem erre szükségem volt. Tükörbe kellett néznem, azóta jobban tisztában vagyok a gyengeségeimmel.

Írás közben sokszor próbára kellett tennem magam, a leginkább Erik karaktere miatt (akit még nem ismertek, de majd megismertek). Főleg abból a szempontból, hogy vajon képes leszek e kulturált módon erotikus jeleneteket papírra vetni (a jelenetek megvannak, de még senki sem látta őket).

A cselekmény magát írja, csupán a sarokkövek vannak meg, azon belül a szituációk a szereplők cselekedeteitől függően változnak. Például, szent meggyőződésem volt, a prológusban látott bárba belépő ballonkabátos férfi kilétét illetően, majd mikor ezt szóvá tettem, vállat vonva annyit mondtak, a kiléte attól függ, ki marad addigra életben.

 Viszont annyi biztos, hogy négy kötetből fog állni a sorozat, az elsőnek papíron vége most éppen a gépelés és szerkesztés zajlik (idő hiányában lassan, s ezért elnézést kérek).

A második résszel kapcsolatban már van néhány jegyzetem, és annyit azért elmondhatok, teljesen más lesz, mint az előző. Persze annak a kötetnek is meglesznek a maga kihívásai, de állok elébe! Kíváncsi vagyok, hogyan tudom megugrani az akadályt!

Kia Kőszív

KIA

KŐSZÍV (SZÍVREGÉNYEK 3)

Fülszöveg

Amint megpillantja, Léna tudja, hogy a férfi és ő összetartoznak, akkor is, ha a férfi sokkal idősebb nála, és akkor is, ha már ránézésre is szörnyen nagy nőcsábász, akinek nyilvánvalóan nem áll szándékában megállapodni.

Krisz élvezi a csábítást és a hódítást, soha nem gondolkodik hosszabb távban, egyszerűen csak szereti jól érezni magát. Lénával kapcsolatban sincsenek más tervei, mégsem bánja, hogy a lány nem adja magát könnyen, ahogy azt sem, hogy közelebb kerül hozzá, mint korábban bárki.

Azonban mindent felborít, amikor mint tanár és diák néznek egymással szembe – és ez még csak a kezdet…

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, azt mondanám izgalmas. Itt már neccesebb volt a korkülönbség . Alapjáraton értetlenül álltam volna előtte, de Léna különlegessége magyarázatot adott némiképp (meg aztán, ha az ember egyszer szerelmes lesz...). 

Kezdettől fogva feszültség lebegett a szereplők körül. Bizonyos fokig kiszámítható volt a történet, másrészről, viszont egyáltalán nem. Sőt! Sokszor jobban izgatott a környezet reakciója egy adott történésre, mint a főszereplők sorsa.

Sokkal jobban bevonta a szerző a mellékszereplőket, itt nem éreztem, hogy Lénáék egy buborékban léteznek (míg az előző köteteknél kicsit megvolt ez az érzés). Aztán egy ponton némely mellékszereplő hirtelen a történet középpontjába került, ami számomra az egész könyv legszebb pillanata volt. Főleg, hogy ők ketten nagyon sokáig vártak, hogy ismét találkozzanak.

Rengeteg új szereplőt kaptunk, például Léna testvéreit, akik közül Iván keltette fel a figyelmem, Ákosra emlékeztetett, csak talán egy leheletnyivel zordabb kiadásban.

Krisztől nagyon féltem, a korábbi részek alapján egy sablonos karakterre számítottam. Azt hittem nem több komolytalan nőcsábásznál, meg hát zenész, milyen legyen. Aztán jött a „civil” munkája, ami teljesen meglepett, és bár keveset láttunk belőle, szerintem illik hozzá. 

Lénát a szó legjobb értelmében tartottam hétköznapinak, az adottsága ellenére, már ami az iskolai dolgait illeti ( nehezen megy neki az angol, minden ezzel való szenvedését reálisnak éreztem). Bár túl fiatalnak gondoltam végig, nagyon megkedveltem, a film mániájával együtt.

Úgy hiszem, ők a többieknél jobban megkűzdöttek a szerelmükért. 

Viszont a vége.....

Szép lett, kerek és számomra tökéletes... Aztán jött még egy csavar a happy end közepén, ahol megint leesett az állam, de ettől csak kerekebb lett az egész.

Szóval a harmadik kötet végére egy  kusza de boldog családot kaptunk. Őszintén szerettem ezeket a történeteket, komolyan. Abban biztos vagyok, hogy az Üvegszív lett az abszolút kedvenc!

Ashley Carrigan Interjú

Régóta szerettem volna feltenni néhány kérdést a szerzőnek, s most végre sikerült! Fogadjátok szeretettel!

Miért kezdtél el írni?
Rengeteget olvastam, sokat, sokfélét és éppen akkor kifogytam az engem érdeklő témájú könyvekből. Így nekiültem és elkezdtem írni egyet. Aztán csak alakult és alakult a történet, míg végül összeállt egy könyvbe. De akkoriban még szó nem volt róla, hogy valakinek megmutatom.

Mennyi idő alatt készül el egy regényed?
A romantikus műfajú könyveimet 3 hónap alatt írom meg. A paranormális, akció és misztikus regényeim több időt vesznek igénybe, mert ott komolyabb a kihívás. Az Igézők első kötetét kilenc hónapig írtam, ez volt eddig a rekord, a másodikat hat hónapig. Sokban függ, hogy mennyi időm jut erre a munkára. Az utóbbi években már nincs lazsálás, nincs szabadidő, kemény időbeosztás van. Tudatosan kell beosztanom az időmet az írásra és napi elfoglaltságot jelent.

Miért döntöttél az írói álnév mellett?
Mivel sorban paranormális vonalon írtam az első könyveimet, és van belőlük tizenkettő ilyen témájú, nem volt kérdés, hogy írói álnév szükséges hozzá. Egyik kiadó vezetője is elsőre ezt tanácsolta. Csak az utóbbi években nyitottam a romantikus műfaj felé, de a név már marad. Mindannyian tudjuk azt is, hogy a trollokban bővelkedő társadalomban szükség is van erre. A civil életet teljesen elkülönítem.

Számtalan történet és szereplő van mögötted. Kik állnak hozzád a legközelebb?
Tényleg nagyon sokan vannak. Jó kis banda jönne össze, ha mondjuk, bulit csapnék nekik. A legtöbbet a Morwen sorozat szereplőivel dolgoztam, így ők állnak hozzám a legközelebb. A nyolckötetes sorozat főszereplője Morwen. Ő mindig velem lesz. Az új szereplőim közül is sokakat kedvelek. Általában mindig az éppen a favorit, aki éppen a legújabb regényem szereplője.

Átadsz valamit magadból a szereplőidnek? Van olyan, aki hasonlít rád valamiben?
Ez óhatatlanul így van, noha nem szándékos és nem is örülök neki. A szereplőim kedvesebbek, lágyabbak nálam és többet tipródnak egy problémán, mint én tenném. Ismét Morwent említem, akit a romantikus műfajú könyveim olvasói nem ismernek. Benne azt hiszem, elég sok van belőlem. Így sikerült. Nála élesebben kitűnik pár vonás. Ami talán nem is csoda, hiszen sok időt töltöttünk együtt.
De sem az Árnyjátékos, sem az Ikrek hava szereplői nem hordoznak belőlem semmit.

Honnan jött az Árnyjátékos ötlete?
A sok férfi domináns regény és film mellett érdekelt, milyen lenne, ha fordított felállásban kezdenénk egy sztorit. Mi volna, ha a pasas lenne, akinek fizet egy nő a boldog órákért? A többi már nagyon gyorsan jött magától.

Nick vagy Jaromír?
Külsőleg Nick, jellemében Jaromír.
Ez a lengyel medve egy pöttyet nagyobb szerephez jutott, mint terveztem. Ha jobban belegondolok, van a figurájában fantázia és kraft, hogy akár kaphatna egy külön sztorit. Ki tudja…?

Az Ikrek hava hangulatát tekintve különbözik a korábbiaktól, szerintem sokkal nyugodtabb. Más volt írni is, mint az előzőket?
Valóban különbözik. Lassúbb. Hajlamos vagyok pattogósabb, feszítettebb tempójú történeteket írni. Javarészt eddig ilyenek voltak. Itt nem rohantunk sehová. Nem ugranak a szereplők az első harminc oldalon egymásra, hogy indokolatlanul szex jelenetekbe torkolljon a cselekmény átlag húsz oldalaként. Ez a könyv felnőtteknek szól, felnőttekről. A problémáik, a bizonytalanságuk és a hibáik valósak. Nem volt más megírni.

Gillian és Skylar egyaránt erős női karakterek. Tudatosan formáltad őket ilyenné, vagy egyszerűen így alakult? 
Mindig minden történetemben erősek a karakterek. A férfiak is. Nincs olyan, hogy egyszerűen alakuljon valami.  Nem szeretek csetlő-botló figurákkal dolgozni, az nem az én világom. Ha egy szereplőm idegesítő, hibákat követ el, vagy butaságokat csinál, az szándékosan van úgy. Némely olvasók ezt nehezen értik meg, hogy amint az életben sem tökéletes senki, úgy a könyveimben sem. Nagyon, de nagyon dög unalmas volna a sztori és az élet is. Ha nem lenne konfliktus, akkor pároldalas novella lenne, sekélyes happy end-del. Az irritáló figuráknak az a feladatuk, hogy érzelmeket és indulatokat váltsanak ki. Ha ez összejött, akkor célt értem el.

Van példaképed? 
Nem nevesítek, de csupa olyan emberek, akik önerőből iszonyat kitartással, alázattal és sok munkával elértek valamit.

Többnyire fantasy műfajban alkotsz. Keményebb dió egy hétköznapibb történet megírása?
Sokkal érdekesebb és nagyobb kihívás. Mert jóval több fantáziát és alkotói munkát kell beletenni, ha neked kell megteremtened egy világot: társadalmi berendezkedést, politikai harcokat, lényeket, állatvilágot, környezetet, vagy akár ruhaviseleteket, ételeket, járműveket. Nekem örök kedvenc marad.

Mesélnél a készülő regényedről a Viharkirályról? Őszinte leszek, már a blogodon közzétett részletek alapján belopta magát a szívembe!
Most még nem mondhatok róla szinte semmit. Két dolog biztos: romantikus műfaj, némi akcióval. Ez nem lesz lassú… Valamint az, hogy leadtam az anyagot.

Köszönöm a válaszokat!
Én köszönöm a kérdéseket.

Véleményem az Ikrek Haváról és az Árnyjátékosról

Így írok én!- első rész

Először is a doboz!

 Azon kívül, hogy imádom a színeit, és mert London, nagyon fontos dolgokat tartok benne. Elsőre egy kupac papírnak tűnik, és nem is tévednétek nagyot. Másrészt, ez a nagy halom papír rejti az összes eddigi regényem, illetve vázlatom. 

Az évek alatt bizony megtelt, szóval már be is szereztem a következőt, ahol a későbbi papírrengeteget tárolom majd.

Most beszéljünk a tartalmáról, illetve annak történetéről.

Mikor 2008-ban írni kezdtem, laptopom még nem volt, így jött a papír és a ceruza, később pedig a hetekig tartó begépeléssel egybekötött szerkesztés.
Ahogyan a képeken is látszik, szinte mindig ledátumozom a kézirataimat. Azért írtam, hogy szinte, mert például a Két Világról és az Utolsó Levélről csak halvány sejtésem van, hogy mikor kezdhettem el.

Érdekes, hogy ha lapokra írok, nem pedig füzetbe, az oldalakat már nem számozom be, nagyjából soha. Ebből viszont már akadt problémám. Például, mikor sikeresen elszórtam 48 oldalt (utólag beszámoztam, csak azért tudom, hogy ennyi volt).

Kezdjük az elején!

2008. július 4-e, Holdárnyék!

Ó, te jó isten! Iszonyúan furcsa ennyi év után visszalapozni ezt a füzetet! Ezt látva tudom biztosra, hogy azóta fejlődtem (ennek az ért örülök).
A történetről annyit, hogy vámpíros, viszont itt még messze nem volt Alkonyat, helyette Anne Rice és Kárhozottak Királynője. Akkoriban rajongtam a filmért, s ez nyomot is hagyott rajta.

Eltekintve az ordító helyesírási és egyéb hibáimtól, azért fontos számomra, mert ez volt az ELSŐ. Hosszát tekintve, talán 60 oldal ha lett, így inkább kisregénynek mondanám.  Viszont elkövettem egy hatalmas hibát miután befejeztem a történetet. Megkerestem vele néhány kiadót. Mai eszemmel, fel sem merülne bennem ilyesmi. Talán azért vetemedtem erre, mert annyira író akartam lenni, hogy nagyon. Sőt, magánkiadás is szóba került egy időben, de ebből sem lett semmi. Szerencsére. Akkor persze, bántott, hogy nem sikerült semmi (Kivéve, hogy felkerült egy internetes oldalra a remalom.hu-ra.), mostanra viszont eszméletlenül hálás vagyok a dolgok alakulásáért. Jesszusom, mitől óvott meg a sors!

Ja, még valami! A cím… Mindig ez jelenti számomra a legnagyobb gondot. Ebben az estben, cím nélkül került ki az internetre a regény, és később egy hozzászólásban adtak ötleteket.
Két éve újra előszedtem, hogy nekifussak egy javításnak, de hamar rájöttem, nem érdemes. Ennek így kell maradnia. Látnom kell honnan indultam, és hol vagyok most.

2009. augusztus 9!

Még mindig vámpírok, viszont Lesat helyett az Underworld filmeknek hódoltam teljes szívemből!
A történet cím nélkül íródott, a szakközépiskola 10. éve alatt. Magyar helyszíneken, magyar vámpírokkal. Még mindig messze jártam a csillogó vérszívóktól, és ha létezik a Holdárnyéknál még több butaságot hordtam össze, (legalábbis, most így látom).

A történet a vámpírok előmásztak a rejtekhelyeikről és az emberek közt élnek (jé, True Blood! Na, mindegy). Főszereplő lányunkat megharapja egy vámpír, méghozzá nem is akármilyen, hanem egy király. Ezután meg kell tanulnia vámpírként viselkednie, és mivel egy nemes úr vége kering az ereiben, előtte a lehetőség, hogy egy klán vezetője lehessen.  (Ebben a világban a vámpírok egyik fele az emberekkel szimpatizál, hajlandó lenne együtt élni velük, a többiek viszont nem tekintik másnak, csupán tápláléknak az emberi fajt).
Mivel iskolai évben írtam, ez azt jelentette, hogy szünetben, lyukasórán (vagy épp órán) dolgoztam rajta. Osztálytársaim ott sündörögtek kérdezték hol járok, beleolvasgattak néha, esetleg kérték, hogy írjam bele őket.

Nem sok konkrét dologra emlékszem ebből a történetből, vagy az írás folyamatából, csupán néhány dologra. Egy Pisti nevű osztálytársam megkér, hogy írjam bele, mint fehér farakst,  a teremben ülve írok, miközben a nyitott ablakon áramlik be a kellemes meleg levegő. Apróságok ugyan, de mégis ennyi éven át megmaradtak a gondolataimban.
Egy ponton megakadt a történet, nem is folytattam tovább.

2009-2013!

A korábbi történetet egyszer csak elővettem, és feldarabolva újradolgoztam az egészet. Ekkor már jöttek Edwardék és átformálták az egész történetet. Ebből pedig megszületett az Ellentétek Vonzásában, illetve az első fele a történetnek.

Jóég! Mennyi időt töltöttem ezzel a történettel. Főleg a könyvtárban és éjszakába nyúlóan. Nyáron éjjel fél kettőig.
Ezek a vámpírok , bár nem csillogtak a napfényben, de sokkal emberibbek voltak, mint a korábbiak. Igen, akadtak Alkonyatra emlékeztető momentumok, mégsem bántam.
Melanie és Lucas hamar a szívemhez nőttek. Vámpírok és démonok évekig az életem részei voltak.

Pontosítanám a korábbi kijelentésem, a regény második fele alapjául szolgált a korábban félbehagyott regény, persze átdolgozva.
Szóval, ami kezdetben szimpla vámpíros rómeó és júliának indult tovább bonyolódott. Melanie-ra hárult a feladat, hogy irányítson egy vámpírklánt, aminek természetesen megvolt a maga ára.
Végig tudtam milyen lezárást szeretnék a történetnek, amit meg is írtam. Aztán egy álmatlan éjszakán rájöttem, ez nekem egyáltalán nem tetszik! Tovább gondolva az egészet, megszületett a történet harmadik fele.

Sokáig tartott, azt hiszem 220 oldal körül végződött, de minden pillanatát imádtam.
Ezzel lezárult a „vámpíros korszakom”. Talán néha elvetemültnek tűnhettem, de így visszagondolva egyetlen percét, mozzanatát sem bánom.

Folytatása következik!

Erin Watt Papír Hercegnő

ERIN WATT

PAPÍR HERCEGNŐ (ROYAL CSALÁD 1.)

Fülszöveg

Egy ​lányról, aki sztriptízbárból és benzinkútról kerül fényűző villába és menő gimibe jut, miközben igyekszik hű lenni önmagához. 

Ella Harper nagy túlélő, született optimista. Egész életében városról városra költözött szeleburdi anyjával, küzdött a megélhetéséért, és végig hitt benne, hogy egy napon majd kimászik a gödörből. De az édesanyja halála után végképp egyedül marad. 

Egészen addig, amíg meg nem jelenik Callum Royal, aki kihúzza Ellát a szegénységből, és elcipeli a luxuspalotájába az öt fia mellé, akik viszont utálkozva fogadják. Mindegyik Royal fiú karizmatikus személyiség, de egyik sem olyan magával ragadó, mint Reed Royal: a srác, aki eltökélte, hogy visszaküldi Ellát a nyomorba, ahonnan jött. 

Reed nem tart igényt Ellára. Azt mondja, nem tartozik közéjük. 

Talán igaza van. 

Gazdagság. Fényűzés. Megtévesztés. Ella új és ismeretlen világba csöppen, és ha a Royal palotában is életben akar maradni, kénytelen lesz felállítani a saját szabályait. 

Ella percek alatt eljut a szegény árva sorstól az amerikai álomig… De tényleg könnyebb az utóbbiban élni?

Egy dologban már a kezdetektől biztos voltam. A borító gyönyvörű! Beleszerettem.

A regénnyel való kapcsolatom viszont érdekesen alakult. A fülszöveg, mikor először olvastam, egyáltalán nem fogott meg, így nem is foglalkoztam vele a továbbiakban. Később szinte minden oldalon belefutottam. Imádták az emberek, a molyon kilencven százalékos volt a regény. Nem értettem miért. Viszont idegesített, hogy mindenki ennyire odáigvan érte. Gondoltam akkor adok neki egy esélyt. 

Gondoltam... kissé fanyalogva... aha....ja...

Elekezdtem, és nem volt megállás. Viszonylag rövid időn belül beszippantott, és még többet akartam belőle. 

Azt hiszem Ella határozottsága, talpraesettsége fogott meg, a küzdőszelleme. Mondhatni csupa olyan tudlajdonság, ami belőlem azt hiszem hiányzik (még). Viszont így rögtön az elején adott a gondolkodnivaló: Elítélendő, ahogyan él? Rossz ember, csak azért mert azzal foglalkozik, amivel? Nálam minden kérdésre nem a válasz. Hiszen nincs más vágya, csupán életben maradni napról napra.

Egyébként, nem is tudom, mire számítottam, de az állam még valahol az elején leesett (mikor ezeket a sorokat írom már a harmadik kötetnek tervezek nekiállni angolul. Az állam azóta sem került elő).

Külön tetszett, hogy nem ájult el a hatalmas fényűzéstől (ami engem kissé zavart, értelmetlennek tűnt, de hát istenem, gazdagok), hű maradt a korábbi önmagához.

Callum hamar belopta magát a szívembe. Sokminden kiderül róla, (ő sem volt egy szent ember) ennek ellenére nem tudnék rá semmiért haragudni. Viszont a párválasztásával kapcsolatban lennének kérdéseim. Brooke...jaj! Hát, mondanám, hogy üresfejű liba benyomását kelti, de higyjétek el, van esze! Nekem egyszerűen túl sok volt! (Aztán ez a vélemény a későbbi kötetek során átalakult, de erről majd később)

A Royal fiúk! Azt hiszem ez a két szó fogalom lett az olvasók körében... Sokáig tartott megkedvelnem őket, de végig biztosra vettem, hogy meg van az oka az elutasító viselkedésüknek.

Végül Easton lett a kedvencem (még ha bunkózásért neki sem kellett a szomszédba mennie.), viszont Reeddel nem tudtam mit kezdeni. Ő volt a testvérei közt egyfajta vezér egyéniség, én mégsem éreztem különösebben semmit iránta.

Néha zavart a szereplők stíusa, a beszéd, és a sok bunkózás. Bár egyik sem annyira, hogy tartósan rontson az élményen, általában az ilyen gondolatok az adott szituációban megfogantak bennem, aztán el is tűntek.

Fogalmam sincs mi teszi ennyire letehetetlenné, hiszen valljuk be, nem egy akciódus történet, és talán nevezhető néha kissé sablonosnak.

De ezek a negatívumok eltörpülnek amellett, hogy hihetetlenül jó és basszus! Nem hittem volna, hogy a rabja leszek.

Hetedik fejezet

Mozdulatlanul, zihálva feküdtem, megvártam, míg elmúlik a remegésem és a szívverésem is csillapodik, aztán a fürdőbe botorkálva lezuhanyoztam.
Ahelyett, hogy rögtön visszabújtam volna az ágyba, főztem magamnak egy bőgre kamillateát csak aztán bújtam vissza a takaró alá.
Párnának dőlve kortyolgattam a forró italt, miközben a gondolataim megállíthatatlanul száguldottak.
Mégis mi történt? Hogy kerültünk a néptelen utcáról, hirtelen a Sándor Palota erkélyére? Amit láttam, felfoghatatlan volt számomra. Trükk lett volna? Ahhoz túl bonyolultnak tűnt. És ha minden szava hazugság? Akkor piszok jó színésznek kell lennie. Fel sem merült bennem, hogy átverne. Mégis, mi haszna lenne belőle, ha a bolondját járatja velem?
Meg kellett volna halnom...hogy képzelte, hogy csak úgy lehajít onnan? Miért tette? Kik láttak meg? És különben is...

Valamikor a gondolat közben elaludtam, mert már csak arra emlékeztem, hogy az ébresztést kinyomtam, majd azzal a lendülettel fordultam is át a másik oldalamra. Egyszer csak úgy ültem fel, mintha villám csapott volna belém.
- A rohadt életbe! – Rekord sebességgel elkészültem a fürdőben, és az öltözködéssel sem vacakoltam túl sokat, az első utamba kerülő felsőt vettem fel egy farmerrel.
- Csak nem elaludtál? – hallottam egy hangot, amint kiléptem az udvarra.
- Geri! – mordultam a szomszédomra, aki velem ellentétben nem úgy festett, mint aki brutális késésben van.
- Gyere, elviszlek, és kapsz reggelit!
- Kávéval? – egyezkedtem.
- Mindenképpen. – villantott rám egy futó mosolyt.
- Te vagy a megmentőm! – A reggelihez nem kellett kerülnünk, útba esett  egy pékség, ahol a többivel ellentétben nagyon finom kávét készítettek, nem gépi borzadályt.
- Tessék! Fahéjas croisant és tejeskàvé, két cukorral! – nyújtott át egy papírpoharat és egy zacskót.
- Istenem! – már attól összefutott a nyál a számban, hogy megéreztem az illatokat.
- Mit történt éjszaka? Nem szoktál ennyire elaludni. – kérdezte tekintetét végig az úton tartva, mikor elindultunk.
- Összefutottam egy ismerőssel, és elbeszélgettük az időt. Későn értem haza, aztán nehezen bírtam elaludni. – beszéd közben a mellettünk elsuhanó épületeket néztem. Nem tudtam kiverni a fejemből, amit tegnap láttam. Ahogyan láttam. Hihetetlen volt! Még az emlékbe is beleborzongtam. Közben lassan csipegetni kezdtem a reggelimet, a kávét viszont a pohártartóba tettem, mert hiába csábított a koffein, tűz forró volt.
- Hmm… értem.
- Mi ez a hümmögés? – ráncoltam a homlokom.
- Semmi. Azt reméltem pasi van a dologban.
- Remélted? – kis híján félrenyeltem.
- Rád férne valami rendes srác.
- Ne! Mintha anyámat hallanám! – nyögtem fel. - Ha már itt tartunk, rád is. – hívtam fel a figyelmét, hogy hozzám hasonlóan ő is a szinglik táborát erősíti.
- Értékelem az észrevételed, de a nőkhöz vonzódom.
- Mi van? - értetlenül néztem rá, míg össze nem állt a kép. Elkapott a nevetés. – Te bolond!
- Viccet félretéve! Aki ennyit dolgozik, nem épp tökéletes alany családalapításhoz, vagy tartós kapcsolathoz. – Egy pillanatra szomorú mosoly suhant át az arcán.
- Azért ne add fel! – simítottam végig a vállán, de nem tudtam mit hozzáfűzni.
A hátralévő utat csendben tettük meg. Ő a vezetésre összpontosított, nekem pedig nem igazán volt ötletem, amivel oldhatnám a hangulatot. Elgondolkoztam azon, vajon én találok e valaha magamnak valakit. Az én kilátásaim sem tűntek túl fényesnek. A bolti munka sokat kivett belőlem, plusz az utóbbi hetekben nem volt kenyerem az őszinteség. Ilyen alapokra semmilyen kapcsolat nem épülhet.
Lassan haladtunk, csendben a reggeli forgalomban. Elveszve a gondolataimban eltüntettem a reggelim minden morzsáját, kávéval együtt.
- Meg is jöttünk! – állt meg Geri a bolt előtt, nem éppen szabályosan.
- Te vagy a nap hőse! – öleltem meg futólag, aztán kiszálltam az autóból. Nem vettem volna a szívemre, ha éppen egy arra járó rendőr elkapná.
Nyitás után néhány perccel léptem be az üzletbe, mér arra sem vettem a fáradtságot, hogy köszönjek, vagy magyarázkodjak, szedtem a lábam az öltözőbe.
- Bocsánat! – kiáltottam a kasszában álló Zoli bának, de ő nem úgy tűnt, mint akit felkavart a késői belépőm.
- Ezt is megéltük! – tréfálkozott, én viszont nem voltam vevő a viccére. Egyszerűen nem szerettem késni, ebből kifolyólag nem sűrűn csináltam ilyesmit, így a főnököm is csak futó megjegyzést tett rá.

Valami furcsa okból kifolyólag aznap sokan megfordultak náluk, még egy házaspár is betévedt a gyerekével. A pici rövid időn belül a karomban kötött ki, amíg a szülei nézelődtek. A fiúnak nagyon tetszettek a világítós földgömbök, szóval volt mivel lefoglalnom. Fel lekapcsolgatta a világítást, és közben megállás nélkül mosolygott. Ha megforgattam a földgömböt hangosan kacagott. Szebbé tette a napom.
Imádtam hallgatni, ahogyan némely külföldi magyarul próbált beszélniBbár arról sosem tájékoztattam őket, hogy angolul is tudok.
A többség szerint gonosz voltam, mert a vásárló vért izzadt, mire elmondta milyen könyvet vásárolna, én viszont mosolyogtam rajta. Értékeltem a próbálkozásukat.
Néha, pedig kollégáim hallottak félre dolgokat. Írókat, könyvcímeket.
- Te! Ismersz olyan könyvet, hogy Borok? – állított meg Eszter.
- Ki írta? – Nem rémlett a címe.
- Stephenie Meyer, de a gépen nem találom.
- Nem Burok? – ráncoltam a homlokom.
- De. – bólintott a vevő, mire a kolléganőm zavartan elmosolyodott.
- Elnézést, félrehallottam!
- Hozom a könyvet! – indultam a megfelelő irányba, és amint hallótávolságon kívül értem, kibuggyant belőlem a nevetés. Semmi pánik, előfordul az ilyesmi!

Este, munkából hazaérve egy borítékot találtam a postaládámban. Megörültem, hogy talán Móni barátnőm írt, de borítékon csupán a nevem szerepelt, cirádás kézírással, ezt meglátva a gyomrom azonnal csomóba ugrott.
Remegő ujjakkal, még ott az udvaron kibontottam a borítékot. A benne lévő rajz egyszerűnek látszott, mégis felismertem a férfit, ahogyan karjával invitáló mozdulatot tesz. A célzás egyértelműen a rajz mellé csatolt hajójegyre vonatkozott, a másnap reggel Pozsonyba induló járatra.

Okváth Anna Szonáta Gordonkára és Kávédarálóra

OKVÁTH ANNA

SZONÁTA GORDONKÁRA ÉS KÁVÉDARÁLÓRA

fülszöveg

Játszottak már az érzelmeid bűvös húrjain? 

Zsini fiatal, bohém lány, akinek mindene a csellózás. 

Eltökélten be akar kerülni a Zeneakadémiára, de a sors különös mentort ad mellé. A férfi csupa rejtély, ellentmondás, undokság, olyasvalaki, akibe nem ajánlott beleszeretni. 

Zsininek persze sikerül. De vajon tényleg ő az igazi? Vagy ez a szerelem csupán délibáb? 

Lehet, hogy tökéletes muzsikát nem a pontosság, hanem maga a szenvedély ad? 

Zsini keresi önmagát, az őszinte dallamokat, és az igazi, elsöprő szerelmet. 

Az élmények örvényében hűséges társa egy háromszáz éves cselló, egy gyerekkori barát, egy szálkás szőrű tacskó és a bosszúvágy, hogy a családját elhagyó apjának egyszer beolvashasson. 

Történet, melyben mindenki magára ismerhet, aki valaha remélt, álmodott és csalódott, de mert újrakezdeni. 

Lenyűgöző regény szenvedélyről és zenéről. 

Add át magad a dallamának!

Tavaly vettem meg, azóta ötször elolvastam, azt hiszem ebből rögtön az elején kiderül, mennyire szeretem ezt a könyvet. Pedig eleinte nem tetszett, sőt, a címet kifejezetten furcsának tartottam.

A borítóba viszont beleszerettem, amint a Könyvfesztiválon a kezembe vettem a könyvet, szóval jött velem haza!

Őszintén mondom, ritkán választok borító alapján, plán hirtelen felindulásból, de utólag mondhatom, a lehető legjöbb döntést hoztam.

Ami pedig a tartalmat illeti, először megijedtem a kevés párbeszédtől, de mostmár tudom, hogy felesleges volt. Imádom Zsini gondolatait, mindet! Azt hiszem hasonlítok rá kicsit. Én is keresem magam, és nagyon sokáig a csigaházamban éltem, imádom a kávét és ha tehetném, nyitnék egy saját kávézót, aztán megtanulnék zongorán vagy csellón játszani.

Fejezetek nincsenek, helyette három részre tagolódik a regény, s mindegyik központjában más-más férfi áll. Ez eleinte furcsának tűnhet és felvethet némi kérdést, de végül ez is összeáll. Számomra ez azt jelentette, mennyire formálhantak minket azok az emberek, akikkel életünk során tallákozunk. Mennyi mindenre taníthatna, ha hagyjuk nekik.

Kerek történetet kapunk, első szám egyes személyben elmesélve. Furcsa lehet a stílus, de a végére megértitek miért ily módon íródott ez a regény.

Michele...ó istenem! Mikor csellón játszott, hiába Zsini szemén át láttam, ahogy elképzeltem a hideg rázott tőle. Az egész karaktert körbelengte a keserűség, persze végül kiderül miért.Tanárként megosztó személyiség, a módszerei hagynak kívánni valót maga után, ez tény, de végül látni fogjuk, s Zsini is belátja, hogy megérte.

Első szerelem lévén hirtelen és intenzív. Zsini döntésén megint jót lehetne beszélgetni, hogy ő lett a "rossz", a "másik nő". Ez lenne? Talán, de nem egy boldog házasságba gázolt bele, így a cselekedete azt hiszem, más fényben tűnik fel.

Gurigás....most komolyan...Igen fura név, de előre megmondom, sosem derül ki az igazi.

 Azt hiszem, bele is szerettem kicsit. Valami furcsa módon a férjem idősebb kiadásaként képzeltem el, miközben olvastam (erre nem találtam érthető magyarázatot). Az érzések, nem csak vele kapcsolatban, átütöttek a könyv lapjain ( utoljára ennyire intenzíven és szavakba önthetetlenül Zakály Vikitől a Szívritmuszavart imádtam) mindent éreztem, amit ő. A biztonságot Gurigás mellett, a vágyódást Michele iránt, a bizonytalanságot.

Bárcsak engem is valaki elvinne egy olaszországi utazásra, biztosan jót tenne a lelkemnek. Azt a részt imádtam! Részletes volt, de egyáltalán nem bántam! Kicsit mintha én is ott lettem volna.

Ezúttal a korkülönbség kérdését lehet boncolgatni. Egyeseknek kiábrándító lehet, nekem is furcásnak tűnt, végül arra jutottam, hogy Gurigás a legjobb dolog, ami Zsinivel történhetett ebben a könyvben.

Másfajta szerelem volt az övék. Lassabb, és a szívemhez legközelebb álló.

Ahogyan korábban is írtam, itt jöttem rá, hogy a körkülönbség a felektől függően ugyan, de lehet jó dolog is. Tanulhatnak egymástól sokat és sokmindenről.

Herman tette fel az i-re a pontot. Gyanús fazon volt, nem bízta, benne. 

Megjegyzem az utolsó rész, nem szerelemről szól, illetve nem úgy ahogy vártam.

Igyekszem nem lelőni semmit a végéről, legyen elég annyi, hogy gyönyörű keretet kapott a történet!

Lassú, hosszú éveket felölelő regény (mikor elkezdjük Zsini kb tizennégy éves, a végére pedig már felnőtt nő). Lelki dolgokra helyezi a hangsúlyt, de számomra cseppet sem tűnt nyomasztónak. Sokszor gondolkodóba ejtett.

Minden sorát és szereplőjét imádtam. Még Őtacskóságát, Tücskét is!

Zenék a könyvben!

Ashley Carrigan Ikrek Hava

ASHLEY CARRIGAN

 IKREK HAVA

Fülszöveg

Skylar, a fiatal, menő belsőépítész a barátnőivel töltött görbe este után hazafelé tart, amikor megtámadják. Az életét egy különös csavargó menti meg. Skylar elhatározza, hogy valamiképpen meghálálja a bátor fellépést. 

Azonban Jim, a Közel-Keletről visszatért veterán elutasítja a segítséget, és mindent megtesz, hogy a lányt elriassza magától. 

Skylar nem adja fel, és ahogy egyre több időt tölt a férfival, már egyikük sem képes figyelmen kívül hagyni a közöttük felszikrázó szenvedélyt. 

Ám Jim nem ígér többet néhány forró éjszakánál. Skylar nem elégszik meg a könnyed kalanddal, és amikor megjelenik az életében a jóképű és gáláns Karl, bizakodva veti bele magát a kapcsolatba. De bármennyire is igyekszik elfelejteni Jimet, az nem várt módon bukkan fel újra az életében. 

Kockáztassa Skylar a szívét, amikor tudja, hogy a férfi végül összetörné? 

Vajon Jim sötét múltja örökre közéjük áll, vagy a vad összecsapásaikból mégis fakadhat szenvedélyes szerelem?

Imádtam az Árnyjátékost! Ezért nagyon megörültem Ashley újabb könyvének. Viszont, ez teljesen más stílusú történet, mint az előző.

A borító szerintem visszafogott, egyszerű és szép, az erotika és a szóhasználat még mindíg a helyén van, aminek őszintén örültem.

Maga a történet viszont sokkal inkább az érzelmekre, mint a tényleges cselekvésre teszi a hangsúlyt. Skynak helyre kell tennie az érzelmeit a két férfi iránt és ez bizony nem rövid folyamat. Mondhatnánk szenvedősnek pedig nem az.Nagyon is emberi.

James felbukkanása a történet elején, döbbenetes volt. Sokszor elgondolkoztam azon, miért pont kataona lett a karakter. Ha már itt tartunk Skyt csak szimpatikussá tette a múltjának ezen része. Végre egy erős női karakter, akit nem kell pátyolgatni ( ez a vonás az Arányjátékosban is megvan). Menő dolog lehet belsőépítésznek lenni, nem sok alkalommal láttam ilyesmit könyvekben, az ehhez  hasonló aprósáok tették számomra még érdekesebbé a történetet.

Furcsálnom kellett volna, a Jim és Sky közötti vonzalmat, oké, hogy a férfi eszméletlenül nézki, de na! Mégis teljesen helyénvalónak éreztem, hogy ők ketten összebonyolódtak. Talán azért, mert a szituáció amitben találkoztak sem volt éppen egyszerű és hétköznapi. Úgy gondoltam, normális, hogy az ember többet akar tudni a megmentőjéről.

  Viszont ez a makacsság, elszántság ami minkettőjükben megvan néha sok volt. Talán mert én nem vagyok ilyen. Végül megbarátkoztam vele, és rájöttem, ha nem lettek volna olyanok, amilyenek, regény sem lett volna. Néha igenis makacsnak kell lenni!

James karaktere számomra teljesen a helyén volt. Sok műsorban hallottam már, hogy a szolgálat után a katonák nehezen vagy egyáltalán nem tudnak visszailleszkedni a társadalomba. Bár mikor megjelent a színházban leesett az állam. Nem számítottam ilyesmire, mintha nem ugyanaz az ember lenne.

Karl már más tészta! Nem szerettem, komlyan, pedig megpróbáltam esküszöm! Nekem már túl gazdag volt, és erőszakos, aki ha nem számára megfelelően alakulnaka dolgok behisztizik. Egyszrűen sok! Eegyetlen jó pontot szerzett nálam a végén, hogy nem erőltette magát a nőre. Egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy Karlnak esélye van Jimmel szemben. Remélem azért miután a törénet véget ért, ő is megtalláta a boldogsátát. Nem rossz ember ő, csak nem Skyrar-hez való.

Beleszerettem abba a viktroiánus házba, de nagyon! Szívesen élnék ott, bár a kísérteteket nem viselném könnyen. Jó ötlet vol, az utóbbi, csak még érdekesebbé tette a törénetet!

Mindent összevetve, megüti az előző kötet szintjét, még úgy is, hogy ég és föld a kettő, ez sokkal hétköznapibb. Minden pozitívum, amit azr Árnyjátékosnál elmondtam, itt is áll.

Kíváncsian várom a szerző következő könyvét!

U:I.: Megszerettem a Skylar nevet!