Viki
Mikor Lilla ajtót nyitott, letaglózott a látvány. A lány, aki előttem állt, egyáltalán nem hasonlította régi önmagára. Szótlanul magamhoz öleltem, és igyekeztem visszatartani a könnyeimet.
- Csomószor kerestelek. Mi történt?
- Tominál voltam. – válaszoltam mialatt kihámoztam magam a kabátból.
- Nem mentél be?
Némán ráztam a fejem.
- Magam alatt voltam. Szüleid?
- Kórházban. Haza sem jöttek, egész éjjel bent voltunk, de engem hazaküldtek, mikor Virágot ki tolták a műtőből.
- Bárcsak tudnék segíteni neked! – Bárcsak helyrehozhatnám…
- Már az is elég, hogy itt vagy. – egy gyenge mosolyt küldött felém, amitől belém mart a bűntudat. – Most pedig mesélj, mit műveltetek Tomival ti ketten?
Elég részletesen meséltem a barátnőmnek, és láttam rajta, hogy sikerült elterelnem a figyelmét. Próbáltam vidám dolgokról beszélni, ő pedig jobbára csak figyelt, néha megeresztett egy félmosolyt. Később előkerült egy doboz bonbon és két üveg pezsgő.
Előre láttam, milyen vége lesz ennek, szóval azt javasoltam, hogy menjünk fel a szobájába (biztos, ami biztos felvittem a felmosó vödröt). Nem telt bele sok idő, és Lilla visítva röhögött mindenen, amit mondtam. Győzködött, hogy igyak vele, de tudtam, hogy józannak kellett maradnom, hogy összekaparhassam őt, ha eljön az ideje.
- Szédülök! – nyögte. Abban a pillanatban felfogtam a haját, és a kezébe adtam a vödröt. Éppen időben.
Amint mindent kiadott magából, a barátnőm elterült a padlón, majd csöndesen szipogni kezdett. Magányra volt szüksége, és mivel nem tudtam semmi vigasztalót mondani, lementem a földszintre.
A vödör tartalmát kiöntöttem, és főztem egy jó erős kávét, és szereztem egy doboz fejfájás csillapítót. Visszamentem az emeletre, ahol a barátnőm már békésen szuszogott a padlón. Levettem egy könyvet a polcáról és olvasni kezdtem. Félóra múlva halk nyöszörgést hallottam az ágy végéből.
- Viki!
- Élsz még? – kérdeztem.
- Asszem, soha többet nem iszom… – motyogta, majd ismét álomba merült.
Hallottam, ahogy kinyílt a bejárati ajtó.
- Helló! – szűrődött fel az anyja hangja.
Gondoltam, nem állok neki kiabálni, így lesétáltam a földszintre.
- Sziasztok! – ha lehet a barátnőm szülei még szörnyűbben néztek ki.
- Lilla?
- Fent alszik. Megivott két üveg pezsgőt.
- Jézusom!
- Virág hogy van?
- Az orvos szerint meg kell várni, amíg magától ébred fel.
- Kómában van?
- Azt mondták ez előfordul olyanokkal, akik valami szörnyűséget éltek át.
Nem bírtam tovább maradni, elköszöntem és haza indultam.
Este, épp mielőtt elaludtam volna megcsörrent a telefonom.
- Aludnék! – morogtam álmosan.
- Tudom, bocsi! Beszéltél a barátnőddel?
Sóhajtva felültem az ágyban, gondolván úgysem fogok egyhamar elaludni.
- Igen, szegény nagyon rossz bőrben van.
Tomi feszülten sóhajtott, s én rögtön tudtam, hogy komoly mondanivalója van.
- Nem voltam teljesen őszinte veled.
- Mire gondolsz?
- Aki a kocsmában megkeresett, az Vivi volt.
- Várj, a húgod itt van az országban?
- Igen, de más névvel.
- Hogy hívják? – kérdeztem egyre szaporábban dobogó szívvel.
- Takács Vivien.
Azt hittem, vagyis inkább reméltem, hogy rosszul hallok.
- Viki! Ott vagy még?
- Aha. – ennél többet képtelen voltam kinyögni. – Mióta tudod? – próbáltam nem kiabálni, mert hallottam apu horkolását a szomszéd szobában.
- Azt, hogy az országban van a kocsma óta, de hogy osztálytársak is vagytok tegnap lett világos.
- Ő lőtte le Virágot?
- Nem hiszem, hogy ő húzta meg a ravaszt, de kinézem belőle, hogy köze legyen hozzá.
- Ezek után képtelen leszek bemenni az iskolába. Folyton attól rettegnék, hogy előránt egy pisztolyt és lövöldözni kezd. – a gondolatra is kirázott a hideg.
- Nem célja a vérfürdő. Amúgy, ha bántani akart volna, már lett volna rá lehetősége.
- Véded őt? – mordultam rá.
- Dehogy! Egyszer beállított a munkahelyemre. Kérdőre vontam, mire váltig állította, csak annyi a dolga, hogy szemmel tartson.
- Hiszel neki?
- Nem tudom. Próbálj nem kettesben maradni, ha találkoztok.
- Zsoltival beszéltél?
- Bárki húzta is meg a ravaszt, tudja, hogyan kell használni a fegyvert. Az is lehet, hogy profit béreltek fel.
- Van rá esély, hogy megtalálják?
- Rengeteg ember volt az épületben, a vallomások fele még nincs is meg.
- Tűt keresnek a szénakazalban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése