RÁCZ-STEFÁN TIBOR
ÉLD ÁT A PILLANATOT
fülszöveg
Egy dedikálás, ami megváltoztatja az egész életed!
Panka mindig is tudta, hogy csak saját magára számíthat.
A tizenhét éves lány nevelőszülőknél él, emellett egy kiadónál dolgozik gyakornokként. Egyetlen szabály szerint éli az életét: senkit nem enged igazán közel magához, mert túl sokszor törték már össze a szívét.
Bastien hiába híres író, az ő élete is csak kívülről tökéletes.
A tizenkilenc éves, francia srác egy régebbi balesetét próbálja feldolgozni lelkileg, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy íróként is bizonyítson.
Bastien a kétségbeesését és a haragját másokon vezeti le, a budapesti dedikálásán viszont emberére akad: Panka az egyetlen, aki felveszi vele szemben a kesztyűt.
Egyre jobban izzik a levegő Panka és Bastien között, az idő viszont ketyeg, a fiú ugyanis hamarosan elhagyja az országot. A szerelmüket már csak egy karácsonyi csoda válthatja valóra?
Az év legédesebb és legromantikusabb karácsonyi története, ami boldogsággal tölti meg a szíved. Mélyedj el benne!
Ezzel a könyvvel kapcsolatban csak egy dolgot bánok nagyon, mégpedig, hogy nem papír alapú kiadásban vettem meg. Az idő folyamán ugyanis beleszerettem a borító színeibe, szóval az nálam telitalálat.
Bár azt hozzá kell tennem nekem picit furcsa, mert ránézésre romantikus, picit csöpögős történetnek gondoltam, épp ezért időbe telt, hogy belekezdjek. Ismerve a szerző korábbi munkáit, tudtam hogy csavarni fog párat a szívemen, csak az elején még nem tudtam pontosan hogyan.
Azzal aztán végképp belopta a magát a szívembe, hogy egy korábbi regénye (Élni akarok!) mellékszereplői itt fő(bb) szerepbe kerültek, nevezetesem ők voltak Panka nevelőszülei.
Neki és Bastiennek is megvan a maga élettörténete, tele akadályokkal, megpróbáltatásokkal. Azt hiszem Panka életét közelebb érzem magamhoz. Nem azért mert ő a lány és szereti a könyveket, hanem mert ismertem olyan gyerekeket akik nevelőszülőknél laktak és borzasztó, hogy már egészen kicsiként min kell keresztülmenniük. Az érzés, hogy a vérszerinti szüleik lemondtak róluk (az indok most mindegy) soha be nem gyógyuló sebet ejt rajtuk. Arról nem is beszélve milyen lehet egyik nevelőszülőtől a másikig járni (persze vannak szerencsés kivételek) remélni, csalódni majd remélni újra, egészen addig míg nagykorúak nem leszenek. Ezek mellett ott van még egy előítéletekkel teli társadalom (tisztelet a kivételnek), amivel nap mint nap szembe kell nézniük. Erre nagyszerű példa a regényben a könyvesbolt biztonsági őre, aki folyton árgus szemekkel figyeli Pankát, mintha az bármelyik pillanatban lopna. Teszi mindezt azért mert előítéleti vannak olyasvalakivel szemben aki nevelőszülőkkel él.
Baleset bárkit bármikor érhet, erre sajnos egyikünknek sincs ráhatása. Bastien mondhatni kettős életet él. Egyfelől sikeres fiatal író, akinek sorozata emberek millióit hódította meg. Másfelől egy összetört ember, aki próbálja túltenni magát a történteken közben pedig a munkája által ránehezedő nyomással is meg kell birkóznia.
Érdekes volt látni a dedikálást az író és az olvasók oldaláról is. Én is jártam már külföldi szerző budapesti dedikálásán és máig emlékszem arra az izgalomra ami átjárt, hogy most akkor úúú végre láthatom és aláír, lesz közös kép is wááá 😊 A szerzőnk szempontjából ez egy újabb ország, ahová ráadásul egyedül érkezett, és a kiadó sem remekel éppen szervezés terén, szóval szegénynek nincs éppen pozitív véleménye az egészről.
Maga a dedikálás sem alakul éppen zökkenőmentesen, a sárc nem lesz éppen a türelem és nyugalom mintapéldánya, mondhatni belegázol egy olvasója lelkébe. Ez elsőre nem tűnik nagy dolognak, de amint a lány helyébe képzeljük magunkat rájövünk, hogy de igenis az! Ugyanakkor az is érthető, hogy az író is ember lehet fárad, nyűgös, esetleg lehetnek fájdalmai. Szóval egy véget nem érő vita lehet a témából.
A bonyodalmak a dedikálással nem érnek véget, ugyanis a Bastiennek beígért szállás nem jön össze ezért Pankának kell rögtönöznie, így szereplőink még jó sok időt töltenek együtt. Szerettem a beszélgetéseiket, ahogy kezdettől megvan köztük a kapcsolat, megnyílnak vagy éppen beszólnak egymásnak. Néztem, ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz és vártam hogy vajon mikor pukkan ki az a bizonyos buborék.
Aztán mikor megtörtént szívem szerint rájuk kiáltottam volna, hogy higgadjanak le és beszéljék meg! Az írás sokaknál terápia, ezzel Bastien sincs másként, le kell írnia Panka történetét, hogy megértse, feldolgozza amit hallott. Szó sincs arról, hogy hasznot akar húzni belőle.
Nem árulok zsákbamacskát ha elmondom, végül nem csak kettejük kapcsolata rendeződik, hanem Panka is közel engedi végre magához a nevelőszüleit. Hinni kezd abban, hogy szeretik őt.
Szóval amennyire cukormázasnak tűnt a történet, tele van komoly témával, épp ezért ha már csak megfordult a fejedben, hogy el kellene olvasni tedd meg! Aki pedig olvasta a szerző korábbi műveit ezt se hagyja ki.
Borító 5/5
Történet 5/5
