Harmincadik fejezet

 Zsolti

Amint megkeresték apámat a Belnay üggyel kapcsolatban, tudtam, hogy vérszemet kap. Szinte megszállottan próbált a férfi nyomára bukkanni, miután az a szeme láttára ölte meg a feleségét. Akkoriban még túl fiatal voltam, hogy megértsem mi történt, később mesélte el az igazat. Vince lerabolta anyámat, ezzel próbálva apámat együttműködésre kényszeríteni. Elmondása szerint, csodálta a kitartását, és hogy milyen gyorsan jutott feljebb a ranglétrán. Apámnak persze esze ágában sem volt ilyesmibe belemenni, látszólag mégis rábólintott, hogy anyámat biztonságban tudja. Belnay átlátott a szitán. Amint apám beleegyezett a dologba, golyót röpített anyám fejébe.

Apámat ezek után csak a bosszú éltette a munkában. Én nem csak ezért lettem rendőr, nekem tényleg fontos volt az emberek biztonsága, törődtem velük. Eleinte naivnak és puhánynak titulált a gondolkodásomért. Folyton azt hangoztatta, hogy egy igazi rendőrnek keményen kell fellépni a bűnözők ellen, nem az utca népét pátyolgatnia.

Egy járőrözés során mellém osztották be, és egy bank előtt komoly tűzharcba keveredtünk. Nem gondolkodtam, reflexből cselekedtem. A saját testemmel védtem meg őt. Életveszélyes állapotba kerültem, ez úgy tűnik felnyitotta a szemét. 

- Kettőnk közül, te vagy a jobb. Engem elvakított a bosszú, de te azt teszed, amire annak idején én is felesküdtem. Kellő tapasztalattal nagyszerű nyomozó lehet belőled.

Az évek múlásával a kapcsolatunk helyreállt, bár apám még mindig túl sokat dolgozott, néha napokra is eltűnt egy-egy ügy miatt.

Baromira magányos voltam, hiányzott a női társaság. Bármennyire is igyekeztem, a dolog csak nem akart működni. Akik nekem kellettek volna általában nem kívánták egy rendőr társaságát, vagy szerencsétlen módon a saját nemükhöz vonzódtak. Akik viszont utánam koslattak, akár a kapitányságon, akár egyéjszakás kaland eredményeként rövidtávon kiborítottak a viselkedésükkel. Sosem az zavart, hogy fiatalabbak voltak nálam, hanem éretlennek tűntek. Nekem olyasvalakire volt szükségem, akivel – fiatalsága ellenére – komoly dolgokról is tudok beszélgetni.

Egészen addig kilátástalannak tűnt a dolog, míg egy decemberi délelőttön nem találkoztam Tóth Vikivel. Az, hogy a neve a Belnay ügy kapcsán merült fel meglepett, de furamód felébresztette bennem a védelmező ösztönt. Fiatalabb volt nálam, mégis a beszéde és az arckifejezése érettségről és sebezhetőségről árulkodott. Túl sok mindenen mehetett már keresztül. Egyáltalán nem érdekelt, hogy a mellette ülő srác az akták szerint a barátja volt, és mellesleg komolyan érintett az ügyben. Képtelen voltam levenni róla a szemem, miközben beszélt. Magába bolondított a lány, efelől nem volt kétségem.

- Eszedbe ne jusson! – förmedte rám apám mikor visszaindultunk a kapitányságra. – Ha egy ilyennel szűrőd össze a levet, az csak árt a nyomozásnak, és mellesleg a jó hírednek is.

- Tudom. – morogtam.

Mégis, egy gonosz hang az agyamban, azt súgta, ha az a pasi valahogy kikerülne a képből, Viki az enyém lehetne.

Viki

Ez volt életem legrosszabb hétvégéje. Tomi viselkedése teljesen ledöbbentett. Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogyan reagált Zsolti közvetlen stílusára. Ha más helyzetben lettünk volna, biztos jót nevetek kettejük néma harcán.

Velem ellentétben apu majd kicsattant a boldogságtól, az ő kedvéjért én is mosolyogtam. Vasárnap este megint kimentem a temetőbe, miután elaludt. Ahogy ott ültem, lepergett előttem a Tomival közös életem filmje. Nem tudtam milyen folytatásban reménykedhetek, csak abban voltam biztos, hogy erre a néhány hónapra életem végéig emlékezni szeretnék.

Hétfőre az osztálylétszám erősen megcsappant, és azon kevesek, akik a padot koptatták se figyeltek nagyon. Ami engem illet, beültem Vivihez a hátsópadba, és kifestettem a körmét. Jobban érdekelt, mint az órai anyag.

- Remélem, holnap végre megismerhetem a pasidat! – jegyezte meg a bal kezén lévő lakkot szárítva.

- Bízom benne, hogy eljön. – sóhajtottam.

- Zűrök vannak?

- Csak egy kicsit összekaptunk a hétvégén ennyi. – motyogtam egy cseppnyi ingerültséggel a hangomban.

- Talán titkol előled valamit. Én a helyedben kifaggatnám a múltjáról az első adandó alkalommal. Lehet, hogy valami törvénytelen dolgot csinált.

- Miért mondod ezt? – emeltem rá a tekintetem.

- Csak tippeltem. – vont vállat. - Vagy talán felbukkant egy régi barátnő.

- Hát, bármi is az oka, nem akarok tudomást venni róla. Legalább a holnap legyen tökéletes, ha már utána pokol lesz az életem.

- Nyugi! – hitelen átölelt, engem viszont kirázott a hideg és eltoltam magamtól. – Előbb vagy utóbb minden probléma megoldódik, így vagy úgy.

Megörültem mikor a következő órára az ofő sétált be.

- Ne örüljenek! – hűtött le minket. - A földrajz is meg lesz tartva, csak elcseréltük.

- Akkor legalább lesz időnk puskát írni. – Ricsi beszólását a tanárnőn kívül mindenki díjazta. Nem nagy meglepetésemre a többség tényleg puskagyártásba kezdett, amíg az ofő felhívta a figyelmünket a karácsonyi szünet utáni tablófényképezésre, és arra igazán eldönthetnénk, hogy milyen stílusút szeretnénk.

- Aktot! – kiabálta be Sanyi, mire hozzávágtam a tolltartómat, csak mert jólesett. 

- Hát, ha maga olyat akar, azzal mindenkit elüldöz.

- Vagy majd olyan lesz, mint a régi festményeken. Amit ki kell takarni, kitakarjuk falevelekkel. – fűzte tovább Lilla.

- Ugyan! Sanyinak elég a takaráshoz egy fűszál, amilyen kicsi neki. – vigyorgott Evi.

- Te ezt honnan tudod ennyire? – kérdeztem érdeklődve, mire a barátnőm a füle tövéig elvörösödött.

Hoppá!  Mik ki nem derülnek!

Mikor szünetben ismeretlen számról hívtak, egy pillanatra levert a víz.

- Igen?

- Szia, ne ijedj meg, Neményi Zsolt vagyok! Gábor adta meg a számod.

- Szia! – megkönnyebbülve sóhajtottam, majd kisomfordáltam a teremből.

- Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e.

- Persze – válaszoltam könnyedén.

- És te jól vagy?- meglepett a hangsúly, amivel feltette a kérdést.

- Te mindenkivel ennyire közvetlen vagy?- bukott ki belőlem.

- Csak ha egy számomra kedves valakiről van szó.

- Na, jó! Azt hiszem, kezdünk veszélyes vizekre evezni! – figyelmeztettem idegesen nevetgélve.

- Sajnálom!

- Délután főpróbát tartunk. Gyertek el felderíteni a terepet, vagy nem tudom…

- Jó ötlet, ott találkozunk!

Már csak az hiányzott, hogy rám kattanjon egy rendőr. Oké, Zsolt nem volt éppen ronda, de ott volt nekem Tomi. 

Amint átértünk Gödöllőre, és besétáltunk az egyetem aulájába, azonnal kiszúrtam a fiatal egyenruhást.

- Hú, ki ez a jóképű srác? – míg én kerültem a tekintetét, Vivi és Lilla leplezetlenül bámulták.

-  Ti csak csorgassátok a nyálatokat, én előkerítem a partneremet.

Igazából egyáltalán nem izgatott Gyuri holléte, csak egyedül akartam maradni egy darabig. Sajnos nem maradt sok időm, mert a mi keringőnk volt az első. Ez probléma nélkül le is ment, az osztálytánc viszont katasztrófa lett, mert a márvány eszméletlenül csúszott. Cigánykerékhez nem éppen ideális padlózat. Reméltem senki sem kerül holnap este a balesetibe.

Mikor végeztünk felsétáltam az emeletre, és onnan néztem végig a többi osztály műsorát.

- Nem lesz nehéz dolgunk holnap. – Zsolti hangjától kicsit összerezzentem. Nem is hallottam, hogy feljött, ami nem is csoda, hiszen rendőr volt. Ha akart, hangtalanul tudott mozogni. – Könnyen átlátható a terep.

Igaza volt. Az egész belső kialakítás egy régi körfolyosós bérházra emlékeztetett.

- Apádat is hoztad? – ostoba kérdés volt.

- Ne félj, nem egyedül vagyok itt. – láttam rajta, hogy jót mulat a kérdésemen. Nem tudtam nem észrevenni a pimasz mosolyt a szája sarkában. Úgy festett, mint aki nyeregben érzi magát.

- Nagyon szépen kérlek, ne csináld ez velem!

- Zavarba hozlak? – kérdezte játékosan, de amint a szemembe nézett, a könnyedség eltűnt a hangjából. – Tudom, hogy barátod van és abban is teljesen biztos vagyok, hogy jobb vagyok számodra, mint ő.

- Ezt most hagyd abba! – nem érdekelt, hogy rendőr, képes lettem volna elküldeni a jó francba. – Tudok a múltjáról.

- És mégis itt vagy. Óriási hibát követsz el Viki. Elveszted őt vagy így, vagy úgy.

- Azt hiszed, én nem tudom? – remegett a hangom, de uralkodom kellett magamon, a torkomban növekvő gombóc ellenére is. – Amióta Vince felbukkant, rosszabb lett a helyzet, és tudom, hogy még nincs vége. Ennél százszor rosszabb lesz.

- Viki, én…

- Legalább holnap hadd legyek boldog! – éreztem, ahogy egy forró könnycsepp kibuggyan a szememből, dühösen letöröltem. – Ha tényleg fontos vagyok neked, akkor ezt add meg nekem! - Az előttem álló férfi ekkor a karjába zárt, s én nem ellenkeztem. Nem maradt rá erőm. Görcsösen kapaszkodtam belé, éreztem, hogy a lábaimból elszáll az erő. Leültetett egy padra, és hagyta, hogy kisírjam magam.

- Mi történt? – Lilla hangja egyre közelebbről szólt. Ránéztem, de nem tudtam mit mondhatnék.

- Csak az édesanyja.

- Jaj, szívem! – barátnőm leült a másik oldalamra.

- Le kellene mennünk. – szóltam rekedten.

- Szerintem meg menj haza, jobb lenne!

- Kizárt, hogy elengednek! – ellenkeztem – Különben sincs, aki hazavigyen.

- Ha nem gond, én szívesen elviszlek. – halvány mosoly suhant át Zsolti arcán. Le mertem volna fogadni, hogy titokban élvezi a helyzetet.

- Hozom a cuccom.

- A bejáratnál várlak. – Zsolt sietős léptekkel távozott, én pedig eltűnődtem azon, mi a francot művelek. 

-  Bocsánat a viselkedésemért! – mondta Zsolti, amint beültünk a kocsiba. – Kegyetlenség volt tőlem, amiket mondtam.

- Nem kellett volna így kiakadnom. 

- Félsz és ez a természetes reakciód. Nem kell bocsánatot kérned az érzéseidért.

- Pedig az elmúlt napokban jól ment az elfojtás. Annak viszont örülök, hogy csak te láttad. Ciki lett volna egy idegen előtt kibukni.

- Szóval már nem vagyok idegen? – megint visszatért a korábbi pimasz félmosoly a képére, ekkor esett le, hogy tulajdonképpen mit mondtam. - Mikor azt mondtam, hogy vigyázok rád, komolyan gondoltam. – folytatta pár perc hallgatás után.

- Persze, hisz ez a munkád.

- Nem csak erről van szó.

- Hanem miről?

- Lehet, hogy el se kéne mondanom. 

- Na, most már ne szórakozz velem!- förmedtem rá.

- A barátod, és megígértette velem, hogy ha vele bármi történik, én akkor is melletted maradok.

- Jézusom! – a kezembe temettem az arcom. – Látta, hogyan nézel rám, ezért fordult hozzád. Ő is tudta, amit te. Hogy jobb vagy nekem, mint ő. Szentül meg van győződve róla, hogy tönkretette az életemet. Még, ha így is van, akkor is szeretem. Ez normális? 

- Ezt hívják szerelemnek, és igen, teljesen normális dolog. – mosolygott.

Csak arra tudtam, gondolni, hogy holnap milyen csinos leszek, és leveszem a lábáról az a férfit, aki mindennél fontosabb nekem.

- Nem mész? – kérdezte Zsolti, mikor lefékezett a ház előtt. Valahogy nem igazán akarózott bemennem.

- Képtelen vagyok tovább játszani, hogy minden rendben van.

- Jaj, Viki, bárcsak segíthetnék valahogy!

- Táncolj velem holnap! – ez csakúgy kicsúszott a számon, de tudtam, hogy a srác örül majd neki.

- Örömmel! – egyre közelebb hajolt, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra.

- Holnap találkozunk! – motyogtam, aztán otthagytam. Érezem, ahogy az arcom ettől az egy puszitól is égni kezd. Na, ja! Nehogy már egyszerű legyen!