Huszonegyedik fejezet

 Viki

Amint megláttam apu arcát, tudtam, hogy jól alakult az estéje. A szeme csillogott, és olyan felszabadultnak látta, amilyennek évek óta nem. Ahogy odasétált Zsuzsihoz, és köszönés képpen lágyan szájon csókolta, összeszorult a szívem. Éreztem, hogy nem sok választ el a sírástól, ezért jobbnak láttam felszívódni.

 A szobámba érve letöröltem, néhány kóbor könnycseppet, majd elővettem a Gábortól kapott papírokat. A lehető legváltozatosabb hátterekkel rendelkező nevek szerepeltek bennük. Világhírű modell, rendőr, egyszerű eladók, bankárok. Az egyetlen kapocs közöttük csupán az volt, hogy mindegyiküket Vince tette tönkre. A vallomásuk egytől egyik mind értékes, de a kulcsfigura, kétség kívül Kriszti. Egy pillanatra felrémlett előttem a tegnapi veszekedésünk egy foszlánya, és tudtam, nincs időm kitalálni, hogyan szerezzem meg a vallomását. Tárcsáztam a ruhaszalon telefonját, és imádkoztam, hogy sikerrel járjak.

Tomi

Bár azt mondtam a barátnőmnek, nem ítélem el az apját, még is kevésbé vártam a találkozást, most, hogy tudatában voltam a tetteinek. Na, nem mintha én olyan ártatlanul éltem volna, de akkor is, hogy képes valaki ilyet tenni, ráadásul a saját gyerekével? Elborzasztott a gondolat, hogy miket kellett kiállnia, ráadásul milyen fiatalon. Mindent tudni akartam férfiról, még a legsötétebb titkait is. Normális esetben nem szerettem arra kérni Gábort, hogy vesse latba a hatalmát, most azonban megtettem. Telefonon elmondtam Viki történetének rövidített verzióját, aztán előálltam a kérésemmel.

- Mire számítasz, mit találsz majd?

- Ezek után semmin sem lepődöm meg. – morogtam.

- De ugye nem forgatsz a fejedben semmi őrültséget?

- A barátnőm apjáról van szó, ígérem, hogy visszafogom magam! – fogadkoztam.

- Rendben. – adta be a derekát – amint meglesz az akta, azonnal szólok.

- A másik ügyben van haladás? – a hangom pillanatok alatt megszilárdult.

- Akikkel eddig megpróbáltam beszélni, mind elutasítottak. Abban a pillanatban bepánikoltak, hogy meghallották Vince nevét.

- Remek!

Köszönés nélkül bontottam a vonalat.

Viki

Nem is tudom mire számítottam. Bármerre indultam, rövid úton zárt ajtókba ütköztem. Az elmúlt pár napban három címet is felkerestem, és Krisztivel is beszéltem, de egyikük sem akart végighallgatni (ami a lányt illeti, rám csapta a telefont). Az egyik nő hisztérikusan követelte, hagyjam békén, mert nem akarja a kisfiát is elveszteni. Állítólag a férje tíz évet kapott külföldön, mert lebukott a határon, magára hagyva ezzel a nőt, és a gyerekét egy halomnyi adóssággal. Hiába ígértem, hogy a rendőrség meg tudja védeni, ha lehet, ezzel csak rontottam a dolgokon. Reméltem később valamelyikük mégis meggondolja magát. Ha ez nem lett volna elég, a tanáraim is szívattak a hiányzásaim miatt. Hiába vittem igazolást, láttam az osztályfőnökömön, hogy nem tetszett neki a dolog.

Az egész héten az egyetlen pozitív dolog a péntek esti sörözés volt. Mondanom sem kell, hogy az osztályom nem okoztak csalódást. Egyáltalán nem kímélték Tomit, még a rázósabb kérdésektől sem riadtak vissza, amiket inkább nem részleteznék. Végig röhögtük az egész estét. Végre olyanok voltunk, mint két fiatal, akiknek az égvilágon semmi gondjuk.