Erin Watt Megtört Herceg

ERIN WATT 

MEGTÖRT HERCEG (ROYAL CSALÁD 2.)

Fülszöveg

Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét. 

Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe. 

Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa. 

Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást. 

Talán igaza van.

A borító szintén gyönyörű! Már itt szerelmes lettem. Viszont kicsit féltem, mert azt hittem, ez is olyan lesz, mint a többi férfi szemszögből írt folytatás. Ugyan az a cselekmény, csak a másik oldalról. Tévedtem. 

A Megtört Herceg ott folytatódik, ahol a Papír Hercegnő véget ért. A különbség csupán annyi, hogy itt már nem csak Ella, hanem Reed szemszögéből is olvashatunk.

Ez szerintem kifejezetten jót tett a történetnek, így legalább kevésbbé vontam le vontam le téves következtetéseket, ami Reed cselekedeteit illeti.

Ami azt illeti, a srác tényleg nem egyszerű (enyhén fogalmaztam, tudom. Nagyon) viszont tény, hogy bármit megtenne Elláért és a szeretteiért (a bármi tág fogalom. Ezt jobb, ha megjegyezzük).

Lassan indult be a sztori. Viszont, itt látszott igazán mekkora hatással volt Ella a Royal család életére (pozitív értelemben).

A hiányával járó következményeket viszont ijesztő volt nyomon követni. Főleg, ami a gimit illeti. Tudván, hogy milyen szigort tartottak a fiúk, és látni, hogy hova fajult a dolog. Basszus tényleg létezik ilyen mértékű kegyetlenség egy iskolában, vagy ez csak elképzelt dolog?

Valerei-t a szívembe zártam. Ha azt írom, közel éreztem magamhoz és némi hasonlóságot véltem felfedezni kettőnk között még félreérthető lehet, de így van. Attól mert valaki szende könyvmolynak tűni, nem feltétlenül csak ennyi. Talán csak a környezetén múlik.

Viszont! Kíváncsi vagyok alakul-e valami a későbbiekben közte és Wade köztött. Azt hiszem jó páros lennének.

Reed... Oké, féltettem, és aggódtam érte, de ennyi. Számomra ő mindig is a Pasi volt, és az is marad. Valahogy nem tud kilépni nálam ebből a szerepkörből.

Easton akár egy szerető báty, amiért imádom és folyton eszembe juttatja, hogy nekem nincs bátyám, de ha lenne azt kívánnám olyan legyen, mint ő. Furcsa, hogy tőle mindien mozdulat teljesen másként hat. Testvéri szeretettel, nem pedig szenvedéllyel.

Gideonról kicsivel többet tudtunk meg, de én azt kívánom, bár ne így lett volna.

Az Ikrek furcsák, de hát, ha ők ezt élvezik, akkor hajrá!

Basszus! Az állam még mindig a padlón hever, vagy talán még annál is lentebb. A szotri mégm indig hétköznapi, csak még izgalmasabb. Ellának meg kell vívnia a saját harcát a gimiben, és újra helyre kell tennie az életét.

Nem is tudom mit gondoltam, vagy mire számítotam. A végére nagyon felpörögtek a dolgok, de...komolyan, erre nincsenek értelmes szavak, csak annyi, hogy WTF???

Az utolsó oldalakon sokkot kaptam, és éppen próbáltam kiheverni... De jött az utolsó oldal utolsó mondata és végképp kiakadtam! Hogy lehet így befejezni? 

Utoljára Böszörményi Gyula Ármány és Kézfogó című regényének vége akasztott ki ennyire.

Ha az előző köteztet szeretted, ezt imádni fogod!

"Ha a szerkesztő átírást kér"

Mivel sosem volt dolgom kiadóval, a témával kapcsolatban a saját gondolataimat osztom meg veletek.
Amióta írok, egyedül csinálom. Ha meg is mutattam valakinek, vagy más oldalra kikerült ott is csak magáról a történetről mondtak véleményt. Ezek általában kimerültek abban, hogy jó, mert a történet olvastatja magát. Komolyabb szerkezeti, szerkesztési hibákra sosem világított rá senki, én pedig hiába éreztem, hogy valami nem jó, magamtól nem volt annyi sütnivalóm, hogy kitaláljam pontosan mi is az.

A párom beleolvasott a regényeimbe, el is mondta róluk a véleményét, amit szerintem egész jól viseltem, egy bizonyos pontig. Emlékszem a Bosszú című középkori történetem cselekményét meséltem neki, de rövidre zárta azzal, hogy tele van logikai és egyéb hibával. Enyhén szólva, nem esett túl jól a dolog. Úgy gondoltam milyen jogon szólja le azt, amibe én órákat öltem ( nem mellesleg életem első, de nem utolsó inhüvelygyulladását is összeszedtem). Ezt olvasva azt kell mondjam pocsékul reagáltam a kritikára és utólag is elnézést kérek tőle!

Azt hiszem a tizenéves énemnek csak jót tett, hogy elkerült mindenféle komolyabb szerkesztőt. Még a segítséget is támadásnak vettem volna.

Aztán valamikor megvilágosodtam! Basszus itt van valaki, aki képes objektív véleményt alkotni  arról amit írtam, rámutat a hibáimra. Amit mond, jóval messzebb megy annál, hogy „tetszett”. Évekkel ezelőtt a fél karomat is odaadtam volna egy ilyen emberért, most meg behisztizek!
Ezen túllendülve elkezdtem figyelni rá. Persze ez nem jelenti azt, hogy vakon elfogadom minden javaslatát, általában szükségem van egy kis időre, amíg átgondolom.  Néha most is felkapom a vizet, aztán emlékeztetem magam ara, hogy nem ócsárolja a munkám, hanem segíteni akar, hogy jobban csinálhassam amit szeretek.

Másik dolog, amire a fejezet olvasása közben rájöttem!  Barátságot kell kötöm, a Word korrektúrájával, ha jót akarok magamnak, mert eddig elkerültem (igen helyette minden olyan jelölést használtam, amire a szerző nyomatékosan felhívja a figyelmünket, hogy ne tegyük, mert a szerkesztőnek kihullik a haja tőle).

Colleen Hoover Slammed

COLLEEN HOOVER

SLAMMED-SZÍVCSAPÁS (SZÍVCSAPÁS 1.)

Fülszöveg

Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik. 
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény. 

Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.

Nem tudom mikor vettem a könyvet, csak arra emlékszem, hogy beleszerettem a borítójába, talán a színei miatt, nem tudom pontosan. Azt hiszem ez volt az első könyv, amit a szerzőtől olvastam, így fogalmam sem volt, mire számítsak. Az első olvasás után nem is tudtam hová tenni, tetszett, de keserű volt.
Most újra nekiálltam, hogy véleményt írhassak róla (azóta megvettem a további két kötetet is).
Minden fejezet elején részleteket olvashatunk az Avett Brothers dalaiból, ami eddig ismeretlen banda volt számomra, de a dalaikat hallgatva, megszerettem őket.

Teljesen hétköznapi szituációval indít a szerző, Layken és a családja  apja halála után új államba költözik. A lány eleinte az új környezet gondolatát is utálja, egészen addig míg meg ismeri új szomszédját Willt. 
Ez a folyamat, bár rövidnek mondható, mivel három nap alatt jutnak el az elő randiig, egyáltalán nem csillivilli rózsaszín! Sőt, külön kiemelném Layken anyjának tanácsait, amit az első randi előtt a lánynak adott. 

„- Az első kérdés, hogy mindig tisztelettel bánik-e veled. A második, hogy ha tudod, hogy húsz év múlva is éppen olyan lesz, mint most akkor is hozzámennél-e feleségül. A harmadik pedig, hogy általa vajon jobb emberré válhatsz-e.”

Az illetékes megnyugtatásául közlöm, mindenre igen a válaszom!

A másik dolog amit kiemelnék, a Darth Vader mamusz! Ha ez azt jelenti, hogy Colleen Star Wars rajongó, csak jobban szeretem!

Annak a bizonyos első randinak alkalmával megismerkedünk a slam poetryvel, ami bevallom eddig számomra ismeretlen volt ( viszont a műfaj itthon is hódít). 
Elsőre két megrázó témájú előadást kapunk. Egy magzat elvesztéséről, és Will szüleinek haláláról ( aki így egyedül neveli az öccsét). Randinak kicsit meredek lehet, de szerintem különleges volt, maradandó.

Szép lenne, ha csak ennyi lenne ugye? Aztán jön Lake első napja az iskolában, ahol épp az angol terem előtt Willbe botlik, aki a tanára lesz! Ez most kissé spoileres volt, bocsánat!
Erről tehet-e valaki? Az egyetlen ok talán annyi lehet, hogy Lake nem említette, hogy gimnazista, Will pedig, hogy egy gimnáziumban dolgozik tanárként. Egy picit sántíthatna a dolog, mert hiszen beszélgettek, hogy a fenébe nem került szóba ez a téma? Aztán eszembe jutott, hogy ha az ember randin van, szerelmes és izgul megfeledkezik néhány dologról.

Meglepő módon a karakterek éretten kezelik a helyzetet, bár néha „elvesztik a fejüket” de szerintem ez rendben volt így. Nem volt számomra zavaró vagy túlzó érzelmi megnyilvánulás egyik fél részéről sem. Oké, kivéve Eddie-t Lake barátnőjét, de az a lány hiába nevelőszülőknél nőtt fel a végletekig pozitív karakter, egy energiabomba. Ő lett az egyik kedvencem, meg persze a két kiskölyök Clauder és Kel. Hihetetlen, hogy egy kilencéves gyerek mennyire okos és vicces tud lenni.

Azt hittem, nem lesz még egy csavar, hogy nem fordul komolyabbra a történet, de tévedtem. Ezt a spoilert most nem lőném le, de a lényeg, hogy nem bírtam ki könnyek nélkül.

Másodszorra olvasni csak még nagyobb élmény volt, mint először, azt hiszem akkor még korai volt nekem ez a könyv, most sokkal jobban értettem a szereplőket, mélyebb érzéseket váltottak ki belőlem.


Érzelmi dolgokkal a középpontban ne számítsatok pörgésre. Hoover rajongóknak kötelező!

Él-e még a könyv?

Mit jelent számodra az olvasás?
Kikapcsolódást. Néha jólesik elszökni a valóságból és egy másik ember bőrébe bújni.
Másrészt tudást, annak ellenére hogy nagyon ritkán olvasok a szakmámmal kapcsolatos könyvet. 
Fejembe vettem például, hogy két logisztika tankönyvemet is újraolvasom, mert érdekel de a tanévben egyiknek sem jutottam a végére.

Melyik volt az a könyv, ami az olvasáshoz való viszonyodat meghatározta?
A kötelezők többségét nem szerettem, talán mert muszájból kellett olvasnunk őket, vagy mert olyasmikről szóltak, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Sőt, mikor berobbant a köztudatba, a Harry Potter könyvek is teljesen hidegen hagytak, végül azonban mégis a Bölcsek Köve volt az a kötet, ami ráébresztett, hogy az olvasás lehet szórakoztató.
Egy pillanatra a kötelezőkhöz visszatérve! Az Egri Csillagokat és a Kőszívű Ember Fiait is többször láttam filmen, mindkettőt nagyon szeretem, ennek ellenére sosem olvastam őket újra.

Melyik áll közelebb hozzád, magyar vagy világirodalom?
Teljesen mindegy. A lényeg, hogy a törtet megfogjon, ha ez így van angolul is nekiállok a könyvnek.

Szórakoztató vagy szépirodalom?

Szórakoztató, többnyire pedig ifjúsági. Bár emiatt sokan ferde szemmel néznek rám, nem tartom magam elég érettnek a szépirodalomhoz, de azt hiszem, ahogyan az évek előrehaladtával változom , az olvasási szokásaim is átformálódnak velem együtt. 

Különös, már most is érzem, más témák érdekelnek, mint mondjuk pár évvel ezelőtt.

Mi a véleményed a könyv megjelenési formáiról? (E-book, nyomtatott és hangos könyv)
Szerintem mindennek van jó oldala. A nyomtatott könyv különleges. Gyönyörű, sokszor dombornyomott borítók, a jellegzetes illata, a tapintása. Ugyanakkor ennek megvan az ára is, a terjedelemről nem is beszélve. Út közben is mindig van nálam könyv, de bizony nem mindegy hogy egy hétszáz oldalas kötetet be kell préselnem a táskámba, vagy rátehetem egy könyvolvasóra.
 Ezt tekintem a legnagyobb előnynek, ha az embernek e-bookja van. Számtalan regény elfér egy kis készüléken, nem mellesleg az e-könyvek ára is sokkal kedvezőbb, mint nyomtatott testvérüké. 
Hangos könyvhöz ritkán volt eddig szerencsém, többnyire angolul hallgatom, amit az interneten megtalálok, illetve, magyarul Hugh Laurie Balek című könyve van meg amit Kulka János előadásában hallgatni élmény bármikor. Mindezek ellenére tőlem ez áll a legkevésbé közel. Nem tudja sokáig lekötni a figyelmem, és a történet sem ragad magával annyira, mintha én olvasnám.

Mégis azt mondom, nem a megjelenési forma, hanem a történet a lényeg, és az érzés, amit kivált belőlünk olvasókból.

Mennyire tekinthető bocsánatos bűnnek a digitális könyvletöltés?
Számos kiadvány legálisan elérhető, viszont rengeteg oldal foglalkozik illegális terjesztéssel. A szerző ilyenkor kérheti az oldal üzemetetőjét, hogy szedje le a regényt, de hiába, mert máshol később újra feltűnik. Tenni ellene véleményem szerint nem igazán lehet, hiszen igény van az ilyesfajta terjesztésre. Nem ritka, hogy megjelenés után két-három héttel már felkerülnek a regények.

Sokan drágának tartják a könyveket, a könyvtárak pedig bár tökéletes alternattívák vásárlás helyett, ők is a költségvetésből gazdálkodnak, és sajnos végleges tárolási lehetőségekkel rendelkeznek.

Szerinted a mai világban van-e létjogosultsága a könyvnek?
Igen. Egy dolog, hogy az interneten ma már minden könnyebben és gyorsabban elérhető, míg a könyvtárig/könyvesboltig utazni kell, csak hogy egy példát mondjak. 
Ha információra van szükségem, először az interneten nézek szét, de mellette feljegyzek könyvcímeket, amiket később próbálok megszerezni. Egy könyvben sokszor jobban bízom, mint az interneten fellelhető dolgokban.

Számos újonnan megjelent könyv kapcsán szerveznek bemutatót. Mi a véleményed az eseményről, esetleg vettél-e már részt ilyenen?
Jártam már ilyen eseményen, abból a szempontból zseniális, hogy az olvasó találkozhat és beszélhet a szerzővel. Hiába az internet, azért ezt az élményt számomra nem pótolhatja. 
Mindezek elenére, azt kell mondjam, szerintem ezek a rendezvények nem kapnak elég  jó reklámot. Könyvkiadók hírleveleire ugyan a mai napig van lehetőség feliratkozni, de ezek általában az aktuális akciókról, mint sem a programokról szólnak.
A közösségi oldalak sok embert elérnek, de egy ilyen esemény promotálásnak számtalan más módja is lehet. Hetente vagy akár naponta megjelenő lapokba, különböző rádióműsorokba is beszoríthatnák ezeket.

Andrzey Sapkowski A végzet kardja

ANDRZEY SAPKOWSKI

A VÉGZET KARDJA (VAJÁK 2)

Fülszöveg

Egy ​végzet, hat történet

Nehezen lehet beskatulyázni ezt a kötetet, mert számos hagyománnyal szakít – de éppen ez teszi annyira izgalmassá. Egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Minden elem megtalálható benne, amire egy jó könyvnek szüksége van: nyaktörő kalandok, humor, őrült szerelem, a sors szövevényei, páratlan nyelvezet és fantázia, valamit kulturális sémáink értő vizsgálata. Mindezt egy ismerős, meséinkből és hagyományainkból táplálkozó, fantasztikus ősi világba ágyazva, amely tükröt tart a mi századunknak.

Ez még mindig novellaszerű, viszont a belső hangot hiányolom. Szerettem volna a korábbihoz hasonlóan belelátni Gerált gondolataiba.

Ez a rész már jobban pörög, úgy érzem az előző csak egyfajta bevezetés volt ebbe a világba.

Hol sárkányt üldözünk, hol egy alakváltót, aki összekuszálta egy kalmár ügyleteit, vagy épp szerelmi háromszögben találuk magunkat.

Yennefert, mintha képtelen lenne kötődni egyetlen emberhez. Másképp szerette Geraltot és a varázslót, hiszen utóbbi segíthetett neki a hivatásában. Geralthoz pedig...más kötötte. Nem gonosz banya, hiszen nem tudna ártani egyik férfinak sem.

Felmerült a meddőség problémája, cseppet sem tudom elítélni, hogy a végletekig képes elmenni a reményt üldözve. Később kiderül, akadt oyan varázslönő  akinek megadatott a gyermekáldás.

Ahogy az egyes fejezetekben jönnek mennek az emberek, érezni, milyen hatalmas a világ mennyi minden létezik a vajákokon és a szörnyeken kívül. De vajon mit nevezünk mi szörnynek? Mi alapján aggatjuk rá valakire ezt a cimkét? Itt mindenki túlélni akar.

A történetben megismert alakváltó sem akar rosszat csak túlélni, ráadásul fajának utolsó képviselőjeként. Az egyetlen baja annyi volt, hogy pont Geraltba futott bele, meg abba a törpbe akinek az alakját felvette.

Ahh  Essi a költőnő! Most ő törte össze a szívem, persze Geralttal karöltve. Keserédes pillanatokat kaptam, amibe persze szörnyvadászat is vegyült. 

Az első rész még csak bevezetett ebbe a világba, itt viszont nyakig benne vagyunk. 

A szerző izgalmak mellett hajlamos fájdítani az olvasó szívét. Ebben a kötetben kétszer is. Getalt hatalmas kérdőjel, bár választ kapunk néhány kérdésre, de ezek is olyanok voltak számomra, amik csak több kérdést szültek.

Ciri....a játékokból ismertem a karaktert tudva hogy milyen szoros kapocs jön létre közte és a vaják közt furcsa látni honnam indul. Az egyik még csak kislány a másik pedig képtelen a maradásra, mert ő mindig elmegy. Tekintve hogy ez az egész egy kicsikart ígéret eredménye volt, nem értem mi változott meg benne. Vagyis csak akkor ott tűnt jó ötletnek, eetleg Getalt nem hitte hogy beteljesül a kívánsága? 

Yennefer és Geralt, olyanok mint akik csak papíron passzolnak vagy hosszú távon képtelenek elviselni egymást. Szerelem van köztük de ez sokszor levés.

Drága szerző! Az öreganyádér szórakozol az idegeimmel meg a tizennégy névvel!!!! 

Amint sejthető akadnak váratlan dolgok, sokszor összemosódik a valóság és a képzelet.

Érdekes hogy Geralt szörnyetegnek mondja magát, viszont mind, akikkel a könyv során találkozott emberként látják. Mitől lesz valaki ember vagy emberi? Azért mert annak született? Geralt is annak született. Csak a munkája, amivé válnia kellett.... viszont emberi. Vannak érzései, elvei amikhez tartja magát. Sokszor talán emberibb mint bárki a regénybem.

Gerat bemutatom a Végzetet! Kár, hogy eddig nem hittél benne.... Édes Ciri hát megvagy végre! Ennek így kellett lennie!

Szedett-vetett bejegyzés lett, tudom, de higyjétek el, imádtam a könyv minden sorát!

Ötödik fejezet

Geri előtt hallgattam a találkáról.  Nem akartam újabb fejmosást, ami csak a kudarcommal szembesített volna.
Másnap reggel persze összefutottunk az udvaron. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de elütöttem annyival, hogy fáradt vagyok.
- Biztos, hogy nem másról van szó? Tegnap elég későn értél haza.
- Kémkedsz utánam? –  Amint kicsúsztak a számon a szavak, meg is bántam őket. Igazságtalan voltam.
- Eszemben sincs!  - emelte fel a kezét védekezőn. - De eléggé jól hallhatóan csaptad be magad után az ajtót.
Behúztam a nyakam. –   Őrültek háza volt, kikészültem.
- Ugye tudod, hogy az ajtóm mindig nyitva áll előtted?
- Tudom! – elmosolyodtam, de éreztem ahogy görcsbe rándul a gyomrom a hazugságtól. Azzal nyugtattam magam, hogy van elég baja az én hülyeségem nélkül is.


Vasárnap délben arra ébredtem, hogy egy kisgyerek visítva, űrpisztollyal lövöldözve rohan el az ajtóm előtt.
Mi a jó isten?
Zsörtölődve megdörzsöltem az arcom, majd jólesőn nyújtóztam az ágyban, aztán percekig heverésztem, hogy kitaláljam, mihez kezdjek a szabadnapommal.
Azonnal eszembe jutott Geri, de hiába hívtam, csak a rögzítő válaszolt. Végül csak annyit mondtam, hívjon, amint tud, hátha együtt tölthetnénk a délutánt.
Természetesen ott voltak még a háztartással kapcsolatos teendők is, amiket szintén időszerű lett volna elvégeznem.  Kimásztam az ágyból, felöltöztem, majd elindítottam a mosást, aztán elmentem bevásárolni.
A kellemes meleg levegő és a napfény szabályosan megszédített. Úgy éreztem nem tudnék elviselni még egy napot falak közé zárva. Ki akartam élvezni a tavaszi levegőt.
Elgyalogoltam a közértbe, ahol megvettem a legszükségesebb dolgokat, váltottam néhány kedves szót az eladóval is, hiszen a költözésem óta hozzájuk jártam, ha alkalmunk nyílt rá szívesen váltottunk pár szót.

Hazaérve kiteregettem, ebédet főztem, majd miután ettem pár falatot, beálltam a zuhany alá hajat mosni.
Emlékeztem rá, hogy a kollégáim beszéltek valami szuperhős filmről. A történet alapján érdekelt volna, de hiába tűnt jó ötletnek elnyúlni egy kényelmes széken, a meleget és a napfényt jobban hiányoltam. Hajat szárítottam, majd farmert és egy hosszú ujjú pólót vettem fel.
Nem volt tervem merre induljak, és meddig menjek. Csupán egy könyvet és a farmerdzsekimet vettem magamhoz.

Céltalanul bolyongtam az utcákon, úgy éreztem végre kiszabadultam egy kicsit a mókuskerékből.
Szükségem volt erre az érzésre, hogy végre próbáljam összeszedni kusza gondolataimat.
Feladtam, hogy magyarázatot találjak a férfi különös viselkedésére. Már túl voltam azon is, hogy magamban keressem a hibát.  Geri talán tudott volna valami megnyugtatót mondani, de attól nem lett volna könnyebb. Korábbi beszélgetésünkből kiindulva úgy sejtettem, amúgy sem rajongott az illetőért, és gyanítottam, hogy rólam is meg volt a véleménye, amiért egyáltalán szóba álltam vele, még ha ezt igyekezett is palástolni.

Végül, mégis moziban kötöttem ki, mert rájöttem, ha csak céltalanul lézengek, a gondolataim magam alá gyűrnek. Nem akartam egész nap butaságokon rágódni.
A film látványos volt, és eléggé lekötött ahhoz, hogy semmire se gondoljak abban a másfél órában. Ezért igazán hálás voltam. El kellett engednem a bajaimat, legalább egy kis időre. Később nézelődtem még egy darabig a boltok kirakatai között, de végül semmit sem vettem. El tudtam volna csábulni ugyan, egy csinos ruhára, de nem akartam felelőtlenül szórni a pénzt.

Már sötét volt, mikor kiléptem az utcára, de a kellemes levegőtől, és a fénybe borult várostól, csak még inkább sétálni támadt kedvem.
Nem tudom, mi állított meg, hiszen a nemrég szemerkélő eső sem zavar addig.  Csupán akkor vettem észre, mikor hátráltam egy lépést.
Ott volt. Hanyagul, hátát a falnak támasztva, cigizett éppen.
Figyeltem, ahogy beleszív a cigarettába, majd lassan kifújja a füstöt. Úgy tűnt, nem igazán akar rólam tudomást venni.
Farmert  sportzakót és pólót viselt, mint mikor először találkoztunk.
A körülötte gomolygó cigarettafüst csak még rejtélyesebbé tette. Vajon kire, mire várt?
Mély levegőt vettem, hogy végre megszólítsam, ám ekkor eldobta a csikket, majd hirtelen felém fordult. Bennem akadt a szó.
- Gyere, velem! – válaszra sem méltatott, azonnal elindult egy kis mellékutcán, lazán zsebre tett kézzel.
Átfutott az agyamon, hogy ennek megint nem lesz jó vége, de a félelemnél erősebb  volt a kíváncsiság, hát utána eredtem.
Egyszer sem ellenőrizte, hogy követem e, én pedig egyszer sem kérdeztem meg hová tartunk. Perceken át kanyarogtunk a nyüzsgő utcákon, mikor hirtelen megállt. Meglepetten néztem fel. Egy üres, éppen kiadó üzlethelyiség előtt álltunk.
- Biztos, hogy...? – kezdtem tétovázva. Akkor pillantottam rá először. A vonásai kemények voltak, a tartása feszültséget sugárzott.
- Fogd meg a kezem! – Megtettem, amit kért. Amint ujjai az enyéim köré fonódtak, megborzongtam.
Kinyitotta az ajtót, majd maga után húzott.

Kia interjú

Sziasztok! Ezúttal a Szívregények szerzőjét faggattam. Fogadjátok szeretettel!

Mióta írsz? Melyik volt az első regényed?
Amióta megtanultam írni, tehát olyan hét- vagy nyolcéves koromtól – egy mesével kezdtem, utána pedig nem volt megállás, jött mindenféle. Az első befejezett regényem egy fantasy, az 1800-as években játszódik, és leginkább az álmok és a fantázia mibenlétéről szól. Ugyan büszke vagyok rá, de azért ma már rengeteg hibáját látom.

Mennyi időt vesz igénybe egy történet megírása?
Nagyon változó. A tényleges megírás általában körülbelül két hónap, de akkor nem számoltam bele az átolvasásokat, a javítást, az rendszerint hosszabb idő.

Ha lenne egy órád melyik  karaktereddel beszélgetnél szívesen és miről?
Azt hiszem, Fannival, és úgy általában az életről, a világról, és egy kicsit kifaggatnám a családjáról is.

Melyik karaktered bőrébe bújnál?
Egyik karakterem bőrébe sem bújnék, szeretek önmagam lenni. :)

Az oldaladon megtalálhatók a regényekben említett zenék, filmek. Ezek a te ízlésedet tükrözik, vagy kimondottan az adott jelenethez választod őket?
Javarészt az én ízlésemet tükrözik, bár akad egy-két olyan is, amit kifejezetten az adott jelenethez választottam.

Romantika és erotika (számomra)tökéletes egyensúlya jellemzi a regényeidet. Mennyire nehéz, avagy könnyű ezt megtartani?
Örülök, hogy számodra tökéletes az egyensúly. A kérdés fogós, mert igazából nincs rá válaszom, általában hagyom, hogy a karakterek alakítsák a történetet, úgyhogy ez az egyensúly nekik köszönhető. :)

A Kőszív végére egy boldog de kusza családot kapunk. Ez szándékos volt, vagy egyszerűen így alakult?
Így alakult. Ahogy írtam, folyamatosan helyet kértek az újabb és újabb karakterek, sőt, olykor engem is alaposan megleptek az érkezésükkel, még az is előfordult, hogy én sem tudtam, hova vezet majd a felbukkanásuk, de szerencsére aztán szépen összeállt.

A Fekete Főnix hangulatban és stílusban is eltér a többitől. Mennyiben volt más írni, mint az előzőket? Mi adta az ötletet a történethez?
Nagyon más volt írni, témájánál és hangulatánál fogva sokkal nehezebb, leginkább lelkileg, ugyanakkor izgalmas volt kicsit más hangon „megszólalni”.
A szereplők nagy része és félig-meddig a végkifejlet adott volt egy másik történetem miatt, az alapötlet viszont a saját bizonytalanságomból fakadt, sokfelé csapongtak a gondolataim, lényegében így született meg a lány, aki elvesztette az álmait, a többi pedig már adta magát.

Min dolgozol most és mik a későbbi terveid?
Most nagy erőbedobással éppen semmin nem dolgozom, több ötlet is kering a fejemben, némelyikbe már belevágtam, de még nem tudom, végül melyiket fogom írni. A terveim között szerepel több sorozat következő része, illetve két teljesen új történet is, de mivel nem tudom, sor kerül-e rájuk, ezért konkrétumokat egyelőre nem árulnék el.

Köszönöm szépen a kérdéseket, az érdeklődést! :)

Szurovecz Kitti Hópelyhek a Válladon

SZUROVECZ KITTI

HÓPELYHEK A VÁLLADON

Fülszöveg

Arlene ​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik. 

Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat. 

Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…

Szerettem Kitti ifjúsági regényeit, ezért kezdtem bele ebbe a könyvbe is, noha tudtam, felnőtteknek szól.

A borító nálam telitalálat, a történet viszont elősre furcsa volt. Tetszett, de úgy éreztem, nem az én világom. Ez messz nem jelenti azt hogy csalódás volt.

Ezt követően ott állt a polcomon majd egy évig, s már fontolgattam azt is, hogy megválok tőle. Végül úgy határoztam, adok neki még egy esélyt. Rögtön az elején rájöttem mekkora bolond voltam, amiért meg akartam őle válni. 

Ami Hayden és Arlene közt történt túl gyors volt, és felmerült bennem a kérdés, vajon hol a határ a szerelem és a birtoklás között? 

Gondoskodó férfi, ez nem vitás. Viszont mikor egy szerencsétlen baleset folytán  be kell gipszelni a nő kezét Hayden gondoskodik róla. Ez szép és jó, viszont nekem már ott túlment egy határon, hogy amíg Arlene a kanapén aludt, ő addig túlságosan is otthon érete magát a konyhában. Értsd, kifestette. Tette mindezt az első-félresikerült-randi után. Persze belekötni nem lehet, mert jót akart, de mégis furcsa volt.

Ezután féltékeny lesz mindenkire a nő környezetében, még a kollégájára is, ha ez nem lenne elég, beleavatkozik a munkájába is.

Arlene-t sosem hibáztattam a válás miatt. A régi házassága egyszerűen ellaposodott, jól tette, hogy kilépett belőle.

Viszont a volt férjével Cole-lal meglepően kultúráltan kezelték végig a szituációt. Ami szerintem manapság ritka.

Dühös voltam rá, amiért úgy gondolta, hogy a környezete, csak szabotálni akarja az ő boldogságát. Összeveszett emiatt a legjobb baránőjével is. Mindenki érezte, hogy valami nem stimmel a férfival, rajta kívül.

El kellett csattannia az első pofonnak, hogy rájöjjön, a szerelem amire annyira vágyott, talán nem is létezik. Gyengének tartottam, és még jobban haragudtam rá, amiért nem hagyta ott ez a nyamvadt jégszobrászt!

Az, hogy így éreztem iránta, hirtelen átalakult bátorsággá. Későn értettem meg, milyen lelkierő kellett nem csak a váláshoz,hanem, hogy végül elhagyja Haydene-t is. Akiről kiderült, hogy személyiségzavaros, szóval, aki érezte, hogy valami nem stimmel vele, igaza volt.

Ami a végét illeti, pontosabban az utolsó jelentete, hát az felveti egy esetleges folytatás lehetőségét. Majd meglátjuk.

Komoly témákat feszeget, de örülök, hogy nem váltam meg tőle.