2018. február 26., hétfő

A Kodály köröndi ház

Azért írok a házzal kapcsolatban az oldalra, mert egyrészt a mai napig elszomorít ami történt, másrészt mert kapcsolódik a Két Világ regényemhez (még ha az ominózus jelenet elég rövidre is sikerült).

A jelenet ötletének felmerülése után majdnem fél évbe telt, hogy használható képeket és cikket találjak a házról. Akkor még nem terveztem bejegyzést, egyszerűen csak ismerni akartam az épület és a történetét.
Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a tető egyszer már leégett. (Felmerült bennem a kérdés, hogy ha akkor képesek voltak újraépíteni, most vajon megteszik-e? Az ideiglenes megoldás nem tart örökké, csupán néhány évig.)

Rengeteg oldalt megnéztem, mégsem találtam egyetlen képet sem a tűz előtti épületről. Szükségem volt néhányra, hogy jobban el tudjam képzelni a jelenetet.

Egyik délután rám mosolygott a szerencse! Rá akadtam a kép-tér blogra (az ebben a bejegyzében látható fotók forrása a Kép-tér blog, ezúton is köszönöm, hogy használhatom őket)

Harmadik emelet lezárva
Egy elég részletes bejegyzés mellet, számos képet is találtam az épületről. Némelyik múlt nyáron készült (2017 júliusi képek,vannak, amik a tűz előtti években Lantos István (denhoda.blogspot.hu) csodás képei még az ép tetővel, 2012-ből.

Ebben a galériában 2014 júliusban és 2015-ben készült képek vannak.

Tudom ez elég rövid bejegyzés lett, de azt hiszem a képek sokkal többet mondanak a szavaknál.

 Végezetül  Belső felvételek a tomboló tűzről

2018. február 25., vasárnap

Hatodik fejezet

Némán álltam miközben próbáltam befogadni az alattam elterülő, esti fényekben úszó Pest látványát. Poros üzlethelyiség helyett egy erkélyre érkeztünk.
- De… hogyan? Nem értem… - zavartan fordultam körbe. Mögöttem csukott ajtó, előttem néhány lépésre kőkorlát húzódott. A kivilágított város gyémántként szikrázott a lágy esőben. Lélegzetelállító látványt nyújtott.
- Nem is kell! Az ilyen kis trükkökkel ráérünk később foglalkozni. – mondta kissé hanyagul. – a kőkorlátnak dőlve figyelt. Az iménti feszültsége mintha enyhült volna.
- Kis trükk? Ezt te annak nevezed?- a hideg falnak dőlve próbáltam lehiggadni. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és mélyet sóhajtottam.  Az, hogy újra itt állt előttem, felkavart. Fogalmam sem volt, mire számítsak tőle.
- Nem miattam vagyunk itt! – Szólt kissé emelt hangon, ami visszarántott a pillanatba. -  Még mindig akarod a könyvet?
- Miért? Ha nemmel válaszolnék, elengednél? – nem is tudom, miért tettem fel a kérdést. Talán csak tudni akartam, hogy van lehetőségem visszalépni, ha netán úgy döntenék.
- Persze. Nem vagy a túszom. – eresztett meg egy gúnyos félmosolyt. - Viszont, ha vannak kérdéseid, most felteheted őket. – Mintha csak időt akarna adni, elővett egy cigaretta tartót a zakója zsebéből, majd kivett belőle egy újabb szálat, és rágyújtott.

Hirtelen annyi minden kavarodott fel bennem, megannyi kérdőjel, s mindezt egyetlen férfi miatt.
A cipőjét bámultam, a kezem ökölbe szorult, a mozdulat felsértette a bőrt az ujjaimon. Talán a pillanatnyi fájdalom szakított ki a kábulatból és bírt szóra.
- Ki vagy te?- egyszerű kérdés, mégsem tettem fel soha. Miért vártam vele eddig?
- A világotok egy titkos részéhez tartozom, és amit az imént láttál, az egyik gyakori trükköm volt. – A hangja révetegen csengett, mintha másra figyelt volna, miközben velem beszélt.  A körülötte gomolygó cigarettafüst, titokzatossá tette, mintha elérhetetlen lenne számomra.
- És mindennap ugrálsz egyik helyről a másikra? – nem tudtam megállni enyhe mosoly nélkül. Számára apró trükk volt, számomra leírhatatlan pillanat.
- Van rá példa. – komolynak hangzott, kis híján elhittem, amit mond.
Komolyan mondja, vagy csak szórakozik? Egyáltalán megéri itt ácsorogni, és hallgatni az ostobaságait?   De mi lesz, ha ráébred, hogy nem hiszek neki? Ha ezért visszavonja az ígért segítségét? Valószínűleg magamat hibáztatnám, ha felbontaná az egyezségünket.
Végül belementem a játékába. Még ha nehezen is hittem neki igazán.
- Hogyan tettél szert...a különleges képességedre? – keresztbe fontam magam előtt a karom, csak hogy mozgásra bírjam a testem.
- Rengeteg kutatással és tanulással.
Megfogant bennem a kérdés, hogy mégis hol kutathatott a számára fontos információk után,- mert biztosra vettem, hogy nem a könyvtárban - ám végül mégis más mellett döntöttem.
- Hány hozzád hasonló van még?
Beleszívott a cigibe, de közben a tekintetét egy pilla sem vette le rólam. Mintha azt mérlegelné, mennyit árulhat el. - Sok.
- Akkor hogy lehet, hogy nem hallunk rólatok? – ráncoltam a homlokom. Mégis mennyi lehet az a sok?
- De hallotok. Rólunk hallotok, mikor például vámpírról olvastok.
- Ez hülyeség! – csóváltam a fejem. - Róluk ostoba könyvek és filmek szólnak. – Nem tudtam elfogadni, hogy ebből bármi is igaz legyen. Ennyire azért nem vagyok ostoba.
- Mert az emberek nem tudják feldolgozni, amit látnak. – a cigiből megmaradt csikket laza mozdulattal átpöckölte a korláton. Már nyitottam is a számat, hogy felháborodva rá pirítsak, de az utolsó pillanatban visszanyeltem a haragom, csak egy szúrós pillantást kapott. Lepergett róla.
- Szóval, ha megkeresnék egy írót azzal, hogy tudom, hogy a történetei igazak, akkor… - felhorkantam a helyzet abszurditásán. -  Komolyan? Ezt higgyem is el?
- Lehet, hogy néhányuk tényleg látott valamit, de előfordulhat, hogy a régiek történetei alapján találták ki a regényeiket. Klasszikusokat olvass, azok általában igazak. – tette hozzá, tőlem viszont csak grimaszt kapott viszonzásul.
- Eszembe jutott a Frankenstein, de az eléggé meredek sztori. - nem tudom miért mondtam, talán csak kíváncsi voltam hogyan reagál rá.
- Az volt.

Egy pillanatra megütköztem. Jesszusom, ugye nem azt akarja mondani, hogy valóság volt? Végül is, ki tudja miket műveltek és művelnek a mai napig az emberek tudta nélkül a világban. De ez akkor is...
- Mi van a vallással? Mennyország, pokol... - Kezdtem egyre inkább belelovallni magam a témába.
- A poklot az emberek kreálták, csupán egy irányításhoz szükséges eszköz, hogy fenn tartsák a félelmet.
- Akkor mennyország sem létezik?
- Nem.
- És Isten, meg az angyalok... az ördög? – utóbbit képtelen voltam kibírni enyhe mosoly nélkül.
- Ők igen.

Hitetlenkedve néztem rá, de neki arcizma sem rándult. Mintha számára teljesen mindegy lenne hiszek-e vagy sem.
- De az angyalok biztos nem olyan göndörfürtös, pufók szárnyas lényecskék, mint amilyennek mi ábrázoljuk őket.
- Aki előtt megjelentek, olyannak látta.
- És az őrangyalok? – jutott eszembe a következő lehetőség, hiszen róluk is hall az ember ezt-azt. Kíváncsi voltam, miféle válasszal rukkol elő.
- Elképzelhető, hogy egy-egy fontosabb embert őrizzenek, de nagyon ritka.
- Ez már egy kicsit erős nem? – fakadtam ki hirtelen. - A teaházban láttam valami megmagyarázhatatlant, de…
A hangom elhalt, amint közelebb lépett. Minden kétségem szertefoszlott, én pedig újra elvesztem a tekintetében, mint akkor a parkban. A levegőt betöltötte a férfi dohánnyal keveredő illata. Akaratlanul is mélyet lélegeztem belőle, hogy később emlékezzek rá.
Hagytam, hogy levegye a szemüvegem, majd néhány pillanat múlva visszaadja rám. A mozdulatai óvatosak voltak. Halk sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy az ujjai az arcomhoz értek.
- Nézd meg a várost!
Először nem értettem mire gondol, aztán arrébb lépett, és akkor megláttam!
Mintha egy függönyt húztak volna félre, hogy lássam a valóságot.
Egy világ a miénk mögött.

Sűrű, lila árnyalatú köd hömpölygött a város felett, a házak között, mintha felhők vonulását néztem volna gyorsított felvételen. Minden ugyan az volt, és mégis teljesen más. Az épületeknek csak körvonalait láttam, az esti fények teljesen eltűntek, csupán a szürke különböző változatait láttam, a grafit szürkétől egészen a világos árnyalatokig. Számtalan kérdést szerettem volna feltenni, de féltem, ha elfordítom a tekintetem, a látomás szertefoszlik. Végül az egész lassan kifakult, és én újra az esti fényében fürdő Pestet láttam. Azonnal a mellettem állóhoz fordultam.
- Még is mi...
- Nincs már több időnk! – a hangja hirtelen sürgetővé vált. – Ránk találtak, menned kell!
- Innen? Mégis hová? – az egyetlen lehetséges útvonalnak, az erkélyajtó tűnt.
- Sehová!
A következő pillanatban megragadta a ruhámat, és átlökött a korláton.
Sikítottam. Összeszorítottam a szemem, felkészülve rá, hogy az alattam elterülő murvás útra zuhanok. Ám, ahelyett, hogy a kemény földnek csapódtam volna, valami puhára estem.
A hangom elhalt. Félve nyitottam ki a szemem. A saját ágyamban feküdtem.

2018. február 22., csütörtök

Kia Üvegszív

KIA
ÜVEGSZÍV (SZÍVEREGÉNYEK 2.)


Fülszöveg
Amióta csak az eszét tudja, Edina menekül az érzések elől, az emberek elől, sokszor talán önmaga elől is. Nincs felkészülve arra, hogy egy festő mindenestül megbolygassa az érzékeit.
Ákos általában nem választ modellnek embereket, amikor azonban megpillantja Edinát, tudja, hogy ezt a lányt meg kell festenie. Ha megfesti, talán megfejtheti, miért vonzza úgy, ahogyan még soha senki.
Hogy leegyszerűsítsék a problémát, amit egymás számára jelentenek, alkut kötnek: Edina egy hetet ad Ákosnak, de bármi történjen is közöttük, utána nem beszélhetnek róla. Az az egy hét azonban mindent megváltoztat…

 Még nem olvastam a harmadik részt, már akkor tudtam, hogy ez lesz a kedvencem. Sokszor olvastam már olyan történetet, ami attól lett több kötet, mert mondjuk egy adott társaság tagjai mind külön könyvet kaptak. Ezekkel általában az volt a bajom, hogy hiába a különböző emberek, nem éreztem túl sok különbséget köztük a történet hangulata szempontjából, valahol egyformák voltak
.
Viszont,itt szó sincs ilyesmiről! Ákoson már a Papírszívben is látszott, hogy teljesen más személyiség, mint a testvérei (hiába szerepelt keveset , már ott felfigyeltem rá) ez a „másság” rányomta a bélyegét a teljes történetre, és egy pillanatra sem billent ki belőle. Még az erotikus részek is mások voltak, mégsem veszítettek semmit a „csáberejükből”. Szebbek lettek (aztán elképzeled és lehet akad olyan, aki  belepirul). 

Hasonlóan a korábbiakhoz , itt sem az volt számomra a nagy kérdés, megtörténik-e? Hanem az, hogy mikor. Adriánék esetében szikrázott a feszültség, kezdettől fogva, itt is megvolt a  szikra és feszültség, de nem annyira nyilvánvalóan. Mivel a szereplőknek is tovább tartott, míg rájöttek mit is éreznek pontosan.  
Ennek ellenére egyáltalán egy pillanatig sem éreztem unalmasnak. Sőt! Nyugalmat éreztem olvasás közben, amire nagy szükségem van.. Mit ne mondjak én is leköltöznék Ákoshoz, semmi zaj csak nyugalom, madarak és víz... Számomra a lassabbnak tűnő cselekmény adta magát, illett a környezethez. Hiszen gondoljuk végig Ákos szempontjából, az alkotás nem egy gyors folyamat.

Bevallom eleinte féltem hogy alakul a sorsuk, Edinát hirtelen nem tudtam elképzelni a férfi mellett, túl vadnak tűnt hozzá képest, aztán helyre kerültek a dolgok. Persze akadt olyan pillanat, mikor az író csavart egyet a szívemen (aztán megmelengette, és akkor nagyon szerettem érte). Mindkettejüknek jobban meg kellett küzdeni a saját „átkával”, számomra úgy tűnt az egész történetet végigkíséri egyfajta édes keserűség.

Itt is meg volt a mágia, talán picit erősebben a korábbihoz képest, de sokkal inkább festette keserűvé a jelenetek némelyikét, minthogy erősen jelen lett volna.
Belekötni.....még mindig nem tudok, de tényleg.....Maggie Stiefvater Borzongás című könyvére emlékeztetett, mert az volt az első olyan könyv, ami képes megnyugtatni.

Krisszről, eddig keveset beszéltem. Őszinte leszek, annyi nőcsábász karaktert láttam már, hogy féltem, mi lesz az ő történetével. Egy részem tudja, indokolatlan az érzés, hogy sablonos karaktert kapok...aztán beleolvastam, és rádöbbentem, neki lesz a legnehezebb dolga. Kíváncsian várom mi lesz belőle.

2018. február 15., csütörtök

Böszörményi Gyula Nász és Téboly

BÖSZÖRMÉNYI GYULA
NÁSZ ÉS TÉBOLY (AMBRÓZY BÁRÓ ESETEI 4)



Fülszöveg
1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak. 
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel? 
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el. 
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

Bajban voltam a borítóval, és talán még egy kicsit bajban is vagyok. Mikor a KMK facebook oldalán szavazni lehetett, előkerült egy olyan verzió is, amin egyedül egy férfi látható. Mondanom sem kell, mindenki Ambrózy bárót látta benne. Szerettem volna, ha az lesz a végleges, mert úgy hiszem, kijárt volna a mi kedvenc morc bárónknak ennyi, főleg, hogy minden korábbi köteten hölgyek kaptak helyet.
Ettől függetlenül, csodaszép!

Ami a történetet illeti a következő gondolatok fogantak meg bennem olvasás közben:

Kedves Gyula bátyó! Te galád! Ezt nem teheted! Nem lehet csak ennyi! Egy lánykérés mögött nem állhat indokként ennyi!
Miután sikerült lehiggadnom, nem éreztem mást, csak sajnálatot. Mert ez, Richárdot is piszkosul megviselte, nemcsak Millit. Akadtak olyan pillanatok (például a templomban, az a bizonyos csók) mikor a szívem szakadt meg, de komolyan.

Jé! Richárd! Ez ő lenne? Közel sincs ahhoz a morc báróhoz, akit mi megismertünk. Istenem mennyire más volt! Azt hiszem bele tudtam volna szeretni. Megforudlt a fejbemben, hogy talán az akkori énje nem is illett volna Millihez, de ez mellékes gondolat. 
Minden estere jó volt látni, hogy valamikor ő is képes volt mulatni, nevetni és boldognak lenni. Persze az odáig vezető út is rögös volt  Richárd számára. Hisz lássuk be a könyv elején azért alúlmúlta önmgagát.
Viszont akadt egy pillanat, mikor is talán olvasmányaim során először iszonyatosan elszégelltem magam. Mivel ez a báró teljességgel ismertlen volt számomra, nem tudtam, mikor hihetem el, cselekedetei őszinték. A Drága Szerző sikeresen elhitette vele, hogy Richárd képes lenne megverni valakit! Mikor kiderült az igazság iszonyúan szégelltem magam. Hogy lehettem képes elhinni, hogy ilyet tenne?
A történet foylamán sokszor vissztérünk ezekhez az időkhöz, s végül minden kérdésünkre választ kapunk.

Nyomozás itt is van bőven, sokkal személyesebb és veszélyesebb, mint eddig bármikor. Váratlan és leírhatatlanul izglamas. És véres! Hiába a korabeli szóhasználat, azért ha az ember elképzel egy jelenetet...inkább ne tegye. Megbánja (tapasztalat).

Érdekes volt olvasni az esküvő előkészületeit, Milli gondolatait. Néha, mintha a sajátjaimat olvastam volna viszont. Teljesen megértettem.
Emlékszem egy részre, mikor a vendégek énekeltek, és egy nótába Richárd is beszállt. Boldog voltam, de közben a szívem megszakadt.

Fogalmam sincs mit modnahtnék az epilógusról! Zseniális, bár kissé rövidke (ha-ha) viszont felettébb lényegre törő!

Nem tudom mennyire lett értelmes, amit írtam, de nem mertem többet, mert nem szerettem vonla spoilerezni. 
A lényeg, hogy zseniális, letehetetlen, izgalmas, szívet facsaró! Tökéletes.
Méltó befejezése a történetnek.

Borzasztóan nehéz elengedni Millit és Richárdot. Még annál is, mint gondoltam. Hiányozni fognak.
A szerzőnek, csak annyit üzennék, (ha valamikor látja ezt a bejegyzést) hogy minden egyes pillanatot köszönök, amit ebben a korban, ezekkkel a szereplőkkel tölthettem!

2018. február 12., hétfő

Ötven feletti férfiak és Erik


Mikor létrehozok egy szereplőt, először csak egy hang a sok közül, jelleme is kiforratlan. Nagyjából tudom, milyennek szeretném, milyen szerepet játszik majd a történetben.
Írás közben mindent előre eltervezek, ami a cselekményt illeti, sokszor még a vázlatnak is van vázlata (mire elérek egy regény végére, hatalmas kupac papírt írok tele).  Pontosan tudom kinek mikor mit kell tennie.

A Két Világ esetében ez teljesen másként alakult. A történet egy pontján Lívia képtelen cselekvésre bírni magát, szenved a tétlenségtől, fél az új dolgoktól, amiket nem ismer. Fogalma sincs mihez kezdjen a szituációval amibe csöppent. Tanácstalan, magányos, elveszett és céltalanul lézeng. A saját gödrének legmélyebb pontján csücsül.
Aztán jön Ő! A különös férfi, akin már messziről látszik, merőben más körökben mozog, mint a lány, és mégis....

Erik karaktere sokáig formálódott a kezeim között. Tudtam, hogy idősebb lesz Líviánál, és vagyonosabb is. Eredetileg hatvan körülinek gondoltam, de nem értettem, hogyan lehetne ennek ellenére olyan kapcsolata a lánnyal amilyen. Nem tudtam elképzelni egy  ennyire idős férfi vonzó is lehet.

Kettejük első találkozásáról aztán megszületett a vázlat, majd néhány hónappal később meglett az utolsó jelenetük, a kettő közt azonban nem volt semmi. Addig halogattam az Erikkel való munkát, ameddig csak a regény engedte. Eleinte ugyan felbukkant a gondolataimban, alakítottam rajta, de sosem engedtem magamhoz közel, de ennek már inkább érzelmi okai voltak.

 Aztán bő másfél évvel a regény ötletének felmerülése után leültem, és gyakorlatilag három nap alatt megírtam kettejük kapcsolatát. Részletezve amit kell. Érzelmeket, gondolatokat, együttlétet. Borzalmasan nehéz volt megtalálni az egyensúlyt szeretkezés terén. Nem akartam úgy tekinteni a szexre, mint valami Ördögtől való dologra, ugyanakkor el akartam kerülni a dobálózást a vulgáris szavakkal, pusztán azért mert testi dolgokról van szó. Azt, hogy sikerült e jól megírni kettejük jeleneteit, majd ti eldöntitek.

Térjünk vissza Erikre! A korkülönbséggel nehezen barátkoztam meg, hát végül lefargtam belőle, olyan negyven körüli lett a férfi. Elégedett voltam a végeredménnyel, örültem, hogy végre átlendültem egy számomra nehéz szakaszán a regénynek.

Később szembe jött velem ez a cikk, és a képeket látva ráébredtem, hogy igenis léteznek vonzó ötvenes férfiak, így ismételten átalakítotam a karaktert. Ekkor éreztem úgy, hogy olyan lett, mint szerettem volna.

2018. február 5., hétfő

Leiner Laura Ég Veled!

LEINER LAURA
ÉG VELED (ISKOLÁK VERSENYE 1.)



Fülszöveg
Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. 
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

A borítóba már akkor beleszerettem, mikor még semmit sem tudtam a történetről. Valahogy az az érzés fogott el, ez most komolyabb lesz, mint a korábbiak.
Ó istenem! Mennyire igazam lett! És mennyire vártam már egy ilyen kötetet a szerzőtől! Nagyon!
Viszont, az olvasók többségével együtt az a tévképzetem támadt, hogy ez is iskolában fog játszódni, mint mondjuk az SZJG. Hát nem. Csak az első fejezet játszódik ott. Számomra ez a rész volt a sztori leggyengébb pontja. Lasssú volt, viszont szükség volt rá. Be kellett mutatni a szituációt, a többi karaktet.
Ezt leszámítva, nem volt olyan jelenet, ami ne tetszett volna.
Fiatalokról szól, ez igaz. Komoly és szomorkás. Elgondolkoztató...Akit ért már ilyen veszteség, Hanna minden gondolatát, mozzanatát érti. Az érzelmi oldalát nem is nagyon fejtegetném a karakternek. Szívszorító, annyi biztos. Figyelni a kezdeti ellenállását, majd a kétségeit, hogy szabad-e neki egyáltalán ott lenni és jólérezni magát.
Elengedni valakit iszonyúan nehéz demagunkra, a saját boldogságunkra figyelni nem bűn.

Magát a versenyt, hihetetlen jó ötletnek tartottam. Igen, verseny, ellenségek vagytok, viszont együtt laktok, megismeritek, megkedvelitek egymást. Barátok lesztek. Ám az idő telik, a csapatok fogynak...tik-tak tik-tak...

Tetszettek a feladatok, bár én biztos mindenhol elvéreztem volna, és ha ott vagyok szét stresszelem magam, de olvasni hihetetlenül szórakoztató volt (értsd, ha Hannáék stresszeltek, én is) szóval bevonzott a légkör.

Bükk! Istenem a helyszínválasztás! Semmi más, csak erdő, madarak és csend! Nyugalom! Volt szerencsém Bükkszéken nyaralni, még mindig emlékszem milyen érzés volt az udvaron ülni este, és hallgatni az esti neszeket.

Karakterek....
Kornél! Jézusom, az a találkozás! Ha-ha! Igen, itt ő a FIÚ! Okosan írta meg Laura kettejük kapcsolatát. Lassan, óvatosan, apró lépésekkel. Viszont cseppet sem szerencsétlenkedve.
Hanna nagyanyja hihetetlen figura! Éljenek a modern nagyik!
Olyan, akit utáltam...nem volt. Minden dötnés mögött állt egy indok, amit teljesen megértettem.
Az arany csapat kissé sznobnak tűnő hozzáállása érthető, hiszen ez egy verseny, nem feltétlenül barántkozni vagytok itt. Az, hogy valakivel összebarátkozól, aztán az illető egy feladatban nem neked, hanem a saját csapat társának segít. Rossz még nézni is, de hát istenem...

Nem kötök bele senkibe és semmibe, mert nem tudok.
El sem tudom mondani milyen régóta vártam már Laurától egy ilyen történetet. Komolyabbat, de ugyanolyan lebilincselőt, szórakoztatót.
Nem bugyuta, nem unalmas. Pont jó!
Már maga a verseny léte ad egy komolyságot ennek a regénynek.
Imádtam minden sorát, bár ez nem újdonság.

2018. február 1., csütörtök

Kia Papírszív

KIA
 PAPÍRSZÍV (SZÍVREGÉNYEK 1)


Fülszöveg

Amikor a diákszövetkezet egy könyvesboltba közvetíti ki, Kamilla úgy véli, megtalálta álmai munkahelyét - hiszen hol máshol érezhetné magát jobban egy lány, akihez suttognak a könyvek?
Adrián életét egy őrült titok árnyékolja be, zárkózott, mogorva, többnyire rideg és gúnyos, és a legkevésbé sem vágyik arra, hogy egy szemtelenül fiatal diáklány felforgassa a könyvesboltja mindennapjait.
Első találkozásukkor a vonzalom mégis elsöprő erővel lobban fel közöttük - mindkettejük őszinte bosszúságára...


Facebook csoportba linkelte egy lány, akinek szintén nagyon tetszett a történet.Akkoriban éppen nem volt mit olvasnom, hát gondolam,teszek egy próbát. A fülszöveg felkeltette az érdeklődésem, leginkább mert Kamilla egy könyvesboltban dolgozik... Ez így utólag végiggondolva, azt hiszem, eléggé furcsa indok, de végül minden jól sült el!

Az első fejezet után befészkelte magát a fejembe a történet, valahogy, tudtam, hogy szeretni fogom. Viszont végig féltem, hogy csalódni fogok benne, igazából vártam.....hát mit ne mondjak, feleslegesen, ilyen érzés ugyanis egyáltalán nem környékezett meg, még a későbbi részek során sem.

Több dolog is eszembe jutott, rögtön az elején. 
  Ez a történet olyan, mintha két kedvenc regényem ötvözték volna. Okváth Anna Szonáta Gordonkára és kávédarálóra (akár csak Okváth Anna,  Kia is jól használja a szavakat, gyönyörűen kelt életre egy jelenetet, egy érzelmet),a másik könyv Ashley Carrigan Árnyjátékos (ebben a történetben azt imádtam, mert akárcsak ebben a regényben, egyszerűen helyén volt minden ami egy picit is erotikus.)
 Nem éreztem indokolatlannak egy megjegyzést vagy elejtett  káromkodást csak azért, mert  erotikáról volt szó.
 A szereplők nem beszéltek öt káromkodás per mondat stílusban, és nem tódultak az arcomba obszcén kifejezések, amikor nem kellett volna (igazából nem is voltak benne ilyen kifejezések). Egyensúlyban volt minden, és ez végig is kísérte a történetet.

Akadt benne mágia....vagy bármi is  az de számomra csak még érdekesebbé tette a történetet. Nem volt erősen jelen csak épp annyira , hogy az embert gondolkodóba ejtse. Az olvasón állt, miként tekint ere a motívumra.  
Ez a fordulat meglepett, érdekesebbé tette az egész történetet, plusz, értelmet adott a címnek (mindíg nagy felfedezés, ha megtudom mire utal a könyv címe).

 Kamillát a képessége teszi különegessé, még akkor is, ha szó sincs ilyesmiról, egyszerűen csak pont eltalálja, milyen könyvre van szüksége a vevőnek.

Adriántól kicsit féltem, hogy sablonos rosszfiú lesz, de aztán ez elmúlt és azt kell mondjam, nála emberibbet rég láttam könyvben.
Felmerül a korkülönbség, ami kettejük közt valóban lehet probléma, bár szerintem ez a felektől függ. Néha jót tesz, ha a férfi idősebb, mert a másik, ha hajlandó és figyel sokat tanulhat, talán saját magáról is.

Megismerjük Adrián családját is. Két testvére közül Ákost kedveltem meg a legjobban, azt hiszem az ő házában szívesen laknék. Vagyis, inkább elbújnék oda a világ elől a könyveimmel és a laptopommal, hogy írhassak. Az ő személyisége merőben elétr a többiekétől, ez felkeltette a figyelmem.
Krisszel nem tudtam mihez kezdeni. Számomra ő volt a menő zenész de semmi több. Kíváncsi leszek a róla szóló kötetben mivel rukkol elő a szerző.

Igazi meglepetés volt ez a regény. Gyönyörű szerelmi történet. Figyelemmel kísréni, a karakterek vívődását, ahogyan ráébrednek a saját érzelmeikre. Számomra ettől volt szép.
Hétköznapinak tűnik, valahol mégsem az.
Kíváncsi lettem a folytatásra!
Csak még egy nem szokványos dolog! A lezárás! Nem epilógust kapunk, sokkal inkább felvezetést a második részhez. Ötletes megoldás!

Ha kedvet kaptál hozzá, itt elolvashatod!