Negyvenedik fejezet

Viki

A szobámba bekúszó napfény ébresztett, aztán a következő pillanatban bevillant, hogy Hétfő van. A francba, elaludtam!

- Miért nem ébresztettél fel? – rivalltam rá Tomira, aki egy telepakolt tálcát rakott le az íróasztalomra.

- Apád üzeni, hogy a mai napot elintézi, és ha jól tudom, Zsuzsinál van.

A mérgem pillanatok alatt elillant. Kimásztam az ágyból, és magamhoz húztam egy csókra. Előző este a fürdőben lassan szeretkeztünk, újra felfedezve egymás testét. A csók heve felidézte bennem az emléket.

- Rájöttem valamire – kezdtem magabiztosan tekintetem az övébe fúrva.

- Mire?

- A szex sokkal jobb gyógyszer, mint az alkohol. A keze becsúszott a pólóm alá, köröket rajzolt a meztelen hátamra.

Mindjárt bebizonyítom, mennyire igazad van.– a keze lejjebb vándorolt, amitől borzongás futott végig a gerincemen.

Ezúttal sajnos nem adatott meg a zavartalan együttlét. A telefonom csörgése véget vetett a csóknak.

- Rázd le! – morogta Tomi.

Én is így terveztem, de a kijelzőn Gábor száma villogott. A barátom felé nyújtottam a készüléket, akiről ordított, hogy szívesebben csinálna mást.

- Szia! – bármit is mondott a férfi, a barátom mogorva arccal hallgatta.

 Mögé léptem, átkaroltam a derekát, és belecsókoltam a vállába.

- Felejtsd el, eszemben sincs! – fujtatott, majd bontotta a vonalat.

- Mit akart? – kérdeztem a vállát masszírozva.

- Arra kért, segítsek megszervezni a húgom temetését.

- Érthető, - kezdtem óvatosan – hiszen te vagy az egyetlen hozzátartozója.

- Biológiailag talán.

- Szóval minden alól kihúzod magad. – amint kimondtam már meg is bántam. – Ne haragudj! Tudom, hogy szar érzés ez az egész, de arra számíts, hogy Gábor piszkálni fog még egy darabig.

- Nekem már csak te számítasz.

Lassan közeledett a karácsony, ezért úgy döntöttünk, feltesszük az ünnepi díszeket. Bár ezt mindig apuval csináltam, nem gondoltam, hogy bánni fog egy kis segítséget. Mikor Tomi a létrán egyensúlyozva küzdött a futófénnyel, kitört a frász, rosszul voltam, már a látványtól is. Mikor mindennel végeztünk, és kellőképpen átfagytunk, kitaláltam, hogy süssünk mézeskalács sütit.

Amíg én begyúrtam a tésztát, Tomi előszedte a sütiformákat, és szerzett kellő mennyiségű karácsonyi cd –t, én begyúrtam a tésztát.

- Szexi a kötényed! – bökött a hóember, és fenyőfa mintás darabra.

- Még anyu varrta. Segítesz? – nyújtottam felé formákat.

- Naná!

Az ünnepi hangulat, és az együtt töltött idő gondolatban visszarepített abba az időbe, mikor még anyu is velünk volt. karácsony előtt egy nappal anyuval mindent megsütöttünk, másnap apuval közösen töltött káposztát csináltunk (anyut azzal készítettük ki, hogy nyersen ettük a töltetéket). A konyha takarítása alól, rendszerint kihúztuk magunkat, helyette mentünk belefaragni a fenyőfát a talpba.

- Viki!

- Mi? – pislogtam zavartan.

- Hány fokra állítsam a sütőt?

-  Száznyolcvan.

- Jól vagy?- simított végig az arcomon ragacsos kézzel, de egyáltalán nem zavart.

- Persze.

A következő pillanatban ugrottam egyet a becsapódó ajtó hangjára.

- Bocsi! – kiáltotta apu az előszobából. – Helló srácok! Csak nem sütöttetek? 

- Mézeskalácsot. – lejjebb tekertem a hangerőt, és megpusziltam apu hideg arcát.

- Köszönöm, hogy kidekoráltátok a házat. – biccentett Tomi felé.

- Nincs mit.

- Ma este is itt maradsz? – kérdeztem reménykedve.

- Nem lehet, reggel dolgozom, és ma még el szeretnék intézni néhány dolgot.