A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kávékalandok. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 28., szerda
Kávékalandok - MonChéri
Helyszín Mon Chéri Coffee Shop (Károly Krt. 12)
Online https://www.moncheri.al/en/
Ital Hosszúkávé, tiramisu torta
Ára 1170 Ft.
Egy pesti barangolásom alkalmával találtam rá a helyre, szóval egyáltalán nem volt betervezve. És mennyire jól tettem, hogy bementem.
Kezdjük a kiszolgálással, amivel teljesen elégedett voltam. Sorban végig kérdezték, mit szeretnék, valamint, hogy erősebb vagy gyengébb kávéból szeretném-e az italt. (a tejet például kis papírpohárban kaptam a kávé mellé, hogy tetszés szerint adagolhassam).
Maga a hely, azonnal levett a lábamról.
Sötét árnyalatú színek domináltak (fekete, barna, zöld). Imádtam! Plusz megkaparintottam magamnak egy igazi kényelmes süppedős fotelt, ami olvasáshoz tökéletesnek bizonyult (ha nem egy kávézóban lettem volna, teljesen belehajtogatom magam, de persze nem tettem).
A hátsó rész a legtökéletesebb munkára, tanulásra, vagy akár írásra. Talán furcsán hangzik, de ahogy körbe néztem az jutott eszembe, ezen a helyen tényleg tudnék írni.
De a kávéról még egy szót sem szóltam, annyira lekötött a hely. Erős volt, keserűség és utóíz nélkül. A sütemény krémes, tökéletesen illett hozzá (bár én hiányoltam belőle a kávé ízét, de ennek az otthoni recept az oka). Szuperül kiegészítették egymást.
A kínálat bőséges, hosszú percekig is vívódhat az ember, mire kitalálja mit szeretne (kávék mellett tea, shake és smoothie is kapható, hogy csak néhányat említsek, és akkor a süteményekről még nem is beszéltem). Az italok némelyike választható 300 vagy 400 ml-es kiszerelésben (természetesen elvitelre is).
Összességében ez a hely alkalmas könnyed beszélgetésre és munkára egyaránt. Szóval bátran ajánlom bárkinek, próbáljatok ki mindent, amihez csak kedvetek van.
2019. február 18., hétfő
Kávékalandok - Hámori Cukrászda
Helyszín: Hámori Cukrászda
Helyileg:1084 Budapest, Horváth Mihály tér tér 12.
Online: https://www.facebook.com/cukraszda.hamori
Ital: -
Ezúttal is csalok, ugyanis Kávékalandok címszó alatt ismét egy cukrászdáról írok nektek, (akárcsak korábban a Sommer Cukrászdáról).
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, annyit mondanék, nosztalgia. Gyerekkoromban sokat jártunk Kiskörére egy cukrászdára, arra emlékeztet ez a hely. Nem hittem volna, hogy létezik még ilyen hely a városban (kizárólag pozitív értelemben), jobban mondva, pont ott akadok rá, nem pedig mondjuk egy faluban.Mintha éveket mentem volna vissza az időben, és újra gyerek lennék. Rövid kellemes érzéssel bebugyolált pillanatok. Jó tudni, hogy még ilyen "békebeli" helyek is léteznek.
Ami magát a helyet illeti, kicsi és leülni sem tudtok, csak amolyan könyöklős, de ettől számomra cseppet sem veszít a vonzerejéből.
Az eladók szívesen veszik a jó szót, mindig benne vannak egy kis beszélgetésben. Jó társaság a sütemény és a kávé mellé.
Utóbbit egyébként, nem a megszokott csészékben kapjuk, hanem bögrékben, ha espressot kérünk, azt is. Először furcsa volt, de tetszik, hogy még ez is olyan egyszerű (a szó legpozitívabb értelmében).
Ne hagyjuk ki a sütiket sem!
Itt jót lehet enni, jó áron, 2-300 Ft körül van a minden. Koffeinimádóknak kötelező az eklerfánk (ha már kávé van benne), nagy kedvencem a diós búrkifli(igazi dióval! Jut eszembe, láttuk már kirakva, hogy diót vesznek, szóval ha úgy hozza a sors és van aki eladná, náluk jó kezekbe kerül.), kávéhoz szintén isteni.
Szerintem ez is egy olyan hely, ahová ha elsőre jó benyomást tett az emberre, érdemes többször visszamenni és mindent megkóstolni.
Nyáron persze fagyit is árulnak, de azt még nem volt szerencsém megkóstolni, de kiváncsi vagyok.
Helyileg:1084 Budapest, Horváth Mihály tér tér 12.
Online: https://www.facebook.com/cukraszda.hamori
Ital: -
Ezúttal is csalok, ugyanis Kávékalandok címszó alatt ismét egy cukrászdáról írok nektek, (akárcsak korábban a Sommer Cukrászdáról).
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, annyit mondanék, nosztalgia. Gyerekkoromban sokat jártunk Kiskörére egy cukrászdára, arra emlékeztet ez a hely. Nem hittem volna, hogy létezik még ilyen hely a városban (kizárólag pozitív értelemben), jobban mondva, pont ott akadok rá, nem pedig mondjuk egy faluban.
Ami magát a helyet illeti, kicsi és leülni sem tudtok, csak amolyan könyöklős, de ettől számomra cseppet sem veszít a vonzerejéből.
Az eladók szívesen veszik a jó szót, mindig benne vannak egy kis beszélgetésben. Jó társaság a sütemény és a kávé mellé.
Utóbbit egyébként, nem a megszokott csészékben kapjuk, hanem bögrékben, ha espressot kérünk, azt is. Először furcsa volt, de tetszik, hogy még ez is olyan egyszerű (a szó legpozitívabb értelmében).
Ne hagyjuk ki a sütiket sem!
Itt jót lehet enni, jó áron, 2-300 Ft körül van a minden. Koffeinimádóknak kötelező az eklerfánk (ha már kávé van benne), nagy kedvencem a diós búrkifli(igazi dióval! Jut eszembe, láttuk már kirakva, hogy diót vesznek, szóval ha úgy hozza a sors és van aki eladná, náluk jó kezekbe kerül.), kávéhoz szintén isteni.
Szerintem ez is egy olyan hely, ahová ha elsőre jó benyomást tett az emberre, érdemes többször visszamenni és mindent megkóstolni.
Nyáron persze fagyit is árulnak, de azt még nem volt szerencsém megkóstolni, de kiváncsi vagyok.
2019. január 28., hétfő
Kávékalandok - Ébresztő
Helyszín: Ébresztő
Helyileg: 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4b
Online:http://ebreszto.com/
Ital:Hosszú kávé, plusz egy mandulakrémes croissant nagyjából 1400 Ft.
Véletlen találtam rá erre a kis kávézóra, az interneten, s, hogy elmegyek, egy pillanatig sem volt kérdés.
Könnyen megtalálható, és bár kicsinek mondható a hely (nem sok vendéget képes befogadni), zsúfoltnak semmiképpen nem nevezném.
Első benyomásom róla, hogy kellemes, akár beszélgetni, akár dolgozni szeretnétek beülni. Itt kiemelném, hogy ami mindent vitt nálam, az a kilátás! Az asztalánál ülve láttam a Dunát, a Margit hidat, a lemenő nap fényében. Imádtam! Szívem szerint órákig ültem volna ott, az ablakon kibámulva (nehezemre is esett elindulni). Szóval a helyszínválasztás – ha szabad ezt mondanom – zseniális, gratulálok hozzá!
Félretéve a kilátást (ami elcsavarta a fejem), ha a Forest Cafe volt számomra az a hely, ahol elbújnék a világ elől, akkor az Ébresztő az, ahol órákig tudnék írni.
Talán épp ezért, ha ajánlanom kellene a helyet, tanuláshoz, beszélgetéshez választanám helyszínül.
Amit fontos kihangsúlyozni, hogy a hely kutyabarát, szóval nyugodtan vihetitek négylábú kedvenceiteket!
Plusz, ha bármilyen speciális igényetek lenne – allergiából vagy egyéb okokból kifolyólag – itt erre is fel vannak készülve, rendeljetek nyugodtan.
A kávé erős volt, mindenféle keserű utóíz nélkül, tökéletes választás volt hozzá a mandulás croissant. Utóbbi önmagában édes volt, de a kettő együtt isteni!
A kiszolgálással teljesen meg voltam elégedve, negatívumot egyáltalán nem tudnék mondani.
Látogassatok el oda, találjátok meg a kávétokhoz illő tökéletes süteményt!
Személy szerint tanuláshoz, beszélgetéshez ajánlanám.

2019. január 3., csütörtök
Kávékalandok - SemiramiS
Helyszín: SemiramiS
Helyileg: Lurdy Ház és EuroCenter
Online:http://www.semiramiskave.hu
Egy esküvő másnapján, hazafele menet, borzalmasan hiányoltuk a kávéadagunkat. Férjem ajánlatát elfogadva a Lurdy felé vettük az irányt, pontosabban annak az étterem része felé.
Ott található a Semiramis Kávézó, amiből összesen – ha jól tudom - kettő van a városban (a másik az Eurocenterben található).
Az egész hely lényegében egy pult ahol rendelni tudtok, illetve, néhány szék, de persze mivel egy plázáról van szó, bárhová leülhettek, ahol helyet találtok.
Mikor felvetette a férjem, hogy oda menjünk, majd hozzátette, írhatnék róla, nem értettem miért. Elmondás alapján nem tűnt túl érdekesnek a hely, ötletem sem volt, mire számítsak.
Aztán továbbfűzte a mondandóját, én pedig rájöttem, erről a helyről írnom kell.
Egy szokványos kávézóban, egyszerű a helyzet. Odamész, kiválasztod az itallapról, mit szeretnél, a pultnál megrendeled (esetleg megkérdezik, ismered-e az italt, s ha nem akkor készségesen mondanak róla pár szót, hogy mégis tudd, mit készült éppen meginni).
Itt viszont kicsit izgalmasabb a rendelés folyamata. Persze az eleje ugyanaz, odamész, kitalálod, mit szeretnél inni. Aztán jön a furcsaság!
Már odaérve feltűntek a pult jobb oldalánál álló zsákok, mindegyikük tele különböző helyekről származó, más –más pörkölésű kávébabbal. Basszus hosszú percekig tudtam volna őket nézni, szaglászni, bele akartam túrni a zsákokba (ami persze tilos)! Annyira más volt így látni, nem pedig otthon kibontani a boltban vásárolt szemes kávét. Teljesen bezsongtam a gondolattól, hogy akkor most ebből lesz nekünk kávé?
Miután elmondtuk mit innánk (hosszúkávét és cappuchinot) a barista elmondta, a kért italt mely kávékból érdemes elkészíteni. Mondanom sem kell, találomra választottunk, de ettől csak még izgalmasabb volt az egész.
Egy kis plusz, hogy a kávéba, ha szeretnétek, szirupot is kérhettek. Más helyeken ez a lehetőség csak akkor él, ha latte-t iszik az ember, meg is lepődtem, hogy itt nincs ilyesféle kikötés.
Téli fűszeres szirupot választottam, ami annyiból bizonyult nem épp jó választásnak, hogy az alma édes íze elnyomta a kávét, viszont, feleslegesen féltem attól, hogy így csak valami édes vacak lesz az italom. Karácsony íze volt, hozta magával a hangulatot is, hiába volt még csak Október.
Ennél is jobb, hogy ha szeretnétek, többféle kávébabból is összeállíthattok magatoknak egy italt, megalkotva így magatoknak a tökéletes kávét!
Abszolút érdemes többször visszamenni, mindig mást kóstolni, szívből ajánlom mindenkinek!

2018. december 16., vasárnap
Kávékalandok - másként
Ha jól emlékszem, tizenhét évesen ittam először kávét. Azt, hogy miért kötöttem ki mellette, nem tudtám megmondani.
Nem szeretem, ha az egész annyiból áll, hogy kutyafuttában magamba döntöm amit épp csak hogy a bögrébe löttyintettem. Megvárni míg lefő, vagy melegíteni, majd lassan elkortyolgatni. Egy pillanatra kiszakadni abból amit éppen csinálok, esetleg végiggondolni az előttem álló teendőket, vagy belemerülni egy történetbe.
Életem első kávézós élménye a Cafe Frei-hez kötődik , de hogy mit ittam, arra már nem emlékszem pontosan. Ott jöttem rá, mennyire más, ha az ember nem otthon a négy fal között fogyasztja el a feketét (a minőségbeli különbségről nem is szólva).
Évekig csak oda jártam, noha nem kerülték el a figyelmem más kávézók sem. Visszagondolva, nem értem miért nem próbáltam ki már akkor más helyeket.
A gondolat nagyjából egy éve fogant meg bennem, hogy „de jó lenne, és még a blogra is lehetne írni róla”, aztán ez ennyiben is maradt.
Mint az oldalon is látszik, a Kávékalandok, még eléggé gyerekcipőben jár, biztosra veszem, van még hová fejlődnöm).
Miért is kezdtem el írni?
Szerettem volna másokkal is megosztani a benyomásom egy-egy helyről. Remélve, hogy mutathatok nektek olyat, amivel már régóta szemeztek, de nem mertétekk kipróbálni, vagy egyáltalán nem ismertek, de esetleg kedvet kaptok hozzá egy bejegyzés elolvasása után.
Emellett, túl akartam lépni a mindenki által ismert mindenhol fellelhető helyeken, a kisebb, talán kevésbé ismert helyekre koncentrálni.
Igyekeztem valamiféle vázat adni ezeknek a posztoknak, fix kérdéseket megválaszolni.
Viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy sosem tanultam kritikát írni (legyen szó akár vendéglátásról vagy egy könyvről). Jobban belegondolva, nem is szerettem volna „szakmai” hangvételű írásokkal megtölteni ezt a szekciót. Plusz, mivel egy blogról van szó, igyekszem rövidre fogni a mondandómat, nem pedig elveszni a részletekben.
Szerettem volna hétköznapi stílust használni, középpontba helyezve azt az érzést, amely az adott helyen magába szippant. Természetesen fontos az ital és a kiszolgálás minősége, magáról a hely hangulatáról nem is beszélve, mégis úgy hiszem ez a sok kis apróság egyetlen érzéssé olvad össze végül.
Néztem/olvastam sok étterem kritikát, s azok között is a közvetlenebb kevésbé szakmai dolgokat boncolgató írások/videók kötöttek le.
Ennek ellenére már látom, hogy változni fognak a szövegek, ahogy egyre több bejegyzés lesz mögöttem. Nem feltétlen a nyelvezetre értem, sokkal inkább a tartalomra. Képes leszek összehasonlítani a helyszíneket.
Most már különbséget tudnék tenni például a két „forrócsokizó” közül. Az Azték számomra egy meghittebb, nyugodtabb hely. Sokkal alkalmasabb elvonulós beszélgetésekre, mint az Ahoy, ahová inkább egy baráti hangulatú beszélgetésre ülnék be, akár többedmagammal. (Ezek a gondolatok, utólag jutottak eszembe, az eredeti posztban nem szerepelnek).
Végezetül pedig, szívesen fogadok Tőletek minden észrevételt (mi lehetne másképp) és javaslatot, hova mehetek legközelebb.
Köszönöm, hogy elolvastátok!

2018. november 26., hétfő
Kávékalandok - Forest Cafe
Helyszín: Forest Cafe
Helyileg: Budapest, Papnövelde u. 2, 1056
Online: https://www.facebook.com/ForestCafeHungary/
Ital: Hosszúkávé
A forrócsoki utáni kávé iránti vágyam viszonylag néhány perc és lépés után sikerült orvosolni. Az első erre alkalmas hely ugyanis, az utca túloldalán volt. Nem ismertem a helyet, akkor jártam ott először.
A helyiség maga kicsi, nem férnek el sokan, ám ezt egyáltalán nem fogtam fel negatívumként, az atmoszféra kárpótolt.
Halványzöld falak, ránézésre kényelmes ülőalkalmatosságok és növények. Mintha a belvárosban egy kis óázisba csöppentem volna.
Helyetfoglalva észrevettem az asztalokon lévő kis mécseseket. Rögtön eszembe is jutott, milyen hangulatos lehet mikor odakint esik, míg mondjuk én bent a puhán ücsörögve kávét szürcsölök, a gyertya lángját bámulva. Idillinek hangzik. No majd egyszer!
Külön szerettem a kis asztalkát, ahol éreztem a tenyerem alatt a fa anyagát. Oké ez leírva furcsán hangzik, de jó érzés volt. Még ez is.
Közben megemlíteném a zenét, ami nem tudom, hogy rádió, vagy lejátszási lista lehetettt, de mikor Linkin Park szólt, felkaptam a fejem. Nem számítottam rá egy ilyen helyen. Egyébként változatos zenék szólnak, nem zavaró hangerőn.
Az ital:
Azt hiszem újra értelmeztem az erős kávé fogalmát! Ennek ellenére semmi kellemetlen utóízt nem tapasztaltam, de azért aki nem bírja, ne így igya.
Alapkávék kaphatók, limonádé és különféle sütemények (amiket szívesen megkóstoltam volna, de hát pont előtte ittam forró csokit, szóval majd legközelebb).
Ha nyugalomra vágynék, egy helyre ahol elbújhatok a külvilág elől odamennék. Az egész kényelmes, nyugodt, egyáltalán nem feszengős.
Pecsétet is gyűjthettek, így a nyolcadik kávé ajándék. A gyűjtést is nagyon kreatívan oldották meg. A kátyán egy fát láttok, a pecsétek pedi a fa irányába sétáló emberkék lesznek, az utolsó pedig a logon látható alak. (Kaptam már másol is ilyen kártyát, de korántsem volt ennyire kreatyvan kivitelezve. Szép munka, hogy még erre is figyeltek!)
Az árak egy belvárosi helyhez mértek, így aki nincs hozzászokva, picit magasnak találhatja őket.
Viszont, elképesztően jólesett, a rövid beszélgetés, ahol kérdezek, én peidg lelkesen elmeséltem, nagyjából azt amit itt leírtam Nektek. Ritkán tapasztalok ilyesmit, persze sokszor az időpont nem alkalmas egy rövid csevejre. Szóval ettől is maradandó lesz számomra a hely!
Összességében teljesen pozitív érzésekkel távoztam, és biztos vagyok abban, hogy nem most jártam ott utoljára!
2018. november 12., hétfő
Sommer Cukrászda
Helyileg: Lövölde tér és Hollán Ernő utca
Online: sommer-cukraszda.hu
Még a férjem vitt el oda, és emlékszem már legelőször beleszerettem a helybe. Ki tudja, talán mert megbújik a belvárosban, vagy talán mert isteni a süti, és ha az ember odamegy nem zargatják. Vagy mindez együtt. Mági nem tudom.

A cukrászda oldalán ízelítőt kaphatunk a kínálatból, és bár az árakat nem találjuk, azért érdemes körbenézni, hátha kitaláljuk mit ennénk szívesen, míg odaérünk (bár nekem sosem sikerült. Van például egy cukorbetegeknek készült kávés tortta - a pontos nevét sajnos nem tudom - amit hónapok óta szeretnék megkóstolni, de vagy épp nincs, mikor ott vagyok, vagy egyszerűen mást kívánok meg).
Az ajtón belépve azonnal körbeölel a hamisítatlan cukrászda illat, aztán máris törheti is a fejét az ember mit enne szívesen. Az elmúlt években sokféle süteményt kipróbáltam, de a döntés sosem egyszerű, hiszen a kínálat folyton változik (répatorta, pisztáciás krémes, flódni, túrós papucs – ami frissen valami isteni! – és még sorolhatnám, de írás közben ezek jutottak eszembe).
Akkor is találtok nektek való süteményt,, ha cukorbetegek vagytok, esetleg diétáztok.
Télen különféle ízesített marcipánból készült szaloncukrokból válogathatunk, nyáron fagylaltot kínálnak helyette (ami szintén megér egy próbát, hiszen aminek gyümölcsösnek kell lennie, valóban az is).
Kávét is ihattok, ha kedvetek tartja, alap italokból válogathattok, amikre szintén képtelen lennék rosszat mondani. Erősek, de nem kellemetlenül kerserű utóízzel. Tökéletes párost alkotnak egy szelet süteménnyel.
Ami az árakat illeti, egy espresso 300 körül mozog, süteményt 400 Ft alatt nem igen talál az ember, de ha figyelembe vesszük, hogy minden helyben készül, szerintem abszolút megéri. A fagyi sem drágább, mint máshol, Júniusban voltam utoljára, akkor 240 Ft volt egy gombóc.
Miután kiválasztottuk mit szeretnénk, a lépcsőn felfelé menet beleshetünk a műhelybe, ahol ez a sok finomság készül. Mikor először jártam ott, ez számomra teljesen új volt, hiszen ide a legtöbb helyen még furólag sem nyerhetünk bepillantást.
A galérián kényelmesen el lehet férni, az asztalok nincsenek túl közel egymáshoz, és a székek is kényelmesek, s ez valljuk be, nem utolsó szempont.
Az eladók nagyon kedvesek, a választásnál, nem sürgetnek és nem is hajítanak ki, hiába tölt ott az ember esetleg több időt.
Tapasztalatból mondom, írtam már ott több mint egy órát egy szelet narancsos – csokis torta társaságában.
Ha ajándékötletet kerestek, lehetőségetek nyílik ajándékutalványt venni a cukrászdában, ami szerintem nagyon jó ötlet. Adtam már én is ajándékba, és jó választásnak bizonyult.
Itt kóstoltam életemben először flódnit, ettem akkora linzert, mint a tenyerem. S még ha az árak a szokottnál magasabbak is, akinek felkeltette ez a kis bejegyzés a kíváncsiságát bátran próbálja ki, aztán mondja el kommentben a véleményét!
2018. október 31., szerda
Kávékalandok - Ahoy!
Helyszín:Ahoy! Csokoládé, Limonádé és Gofri bár
Online:https://www.ahoycafe.hu/
Helyileg: 1053 BP, Papnövelde utca 3.
Ital:Levendulás, kókuszos fehércsoki, tejszínhabbal.
Teljesen véletlenül találtam rá a helyre, valahol az internet bugyraiban, a kínálat alapján kedvet kaptam hozzá, hogy kipróbáljam.
Kezdésnek az oldalukat böngésztem végig.
Maximálisan elégedett vagyok a felülettel, mert minden szükséges tudnivaló, fent van, így felkészülten tudtam odamenni. Étel és ital kínálat árakkal, így előre kikalkulálható mennyibe kerül majd a fogyasztásunk. Talán ez volt a legfőbb oka annak, hogy elmentem. A tudat, hogy én állíthatom össze amit innék (érdekelne, mi volt a legkülönlegesebb amit kértek).
Többszöri átnézésre két lehetőség körvonalazódott előttem.
Étcsoki fahéjjal, naranccsal és mandulával, vagy, fehér csoki levendulával és kókusszal.
Az utóbbi mellett döntöttem.
Könnyen odataláltam, a Ferenciek terétől, csupán néhány perc gyalog.
Az első, ami feltűnt, hogy a helyiség milyen pici, de kellemes hangulatú. Miután leadtam a rendelést, felfelé vettem az irányt. Amit akkor láttam, nem számítottam rá. Amennyire szűkös a hely odalent, annyira tágas odafönt a galéria.
Ha szabad lett volna a kis asztal a lépcsőfordulóban, oda ültem volna, de nem volt szerencsém, szóval maradt a kétszemélyes, kék székekkel (amik nagyon megtetszettek).
Ó, és némely asztal lába annakidején varrógép állványként szolgált (ötletes!)
A falakon képek, halkan szólt a zene, akadt vendég bőven ahhoz, hogy kellemes zsongás töltse be a helyet.
Mégsem ezek voltak a kedvenceim. Hanem ez a néhány sor a falon:
Ami az italt illeti:
3 dl-es kiszerelésért 1300 Ft-ot fizettem, ami elsőre soknak tűnhet, de szerintem megéri (csak az ember saját kreálmánya!).
Tényleg levendulás volt, és forró, bár nekem picit édes, de ez az egyéni bajom. És kaptam ám a tetejére tejszínhabot és kókuszt bőven! Szét is szórtam kavargatás közben ahogy illik.
Plusz jó pont, hogy kérhettek vizet, a forró csoki mellé, mielőtt cukorsokkot kapnátok! Istenem, még erre is figyelnek!
Negatívumot mondanék, ha tudnék, de nem tudok, szóval nem is mondok!
Kellemes hely egy beszélgetésre, vagy ha az ember környezetváltozásra vágyik.
Engem sem háborgatott senki amíg ott ültem, hol merengve, hol ezt a bejegyzést körmölve egy kis füzetbe.
Szerettem a helyet, száz százalék, hogy visszamegyek még. Kíváncsi vagyok, milyen lenne az étcsoki, amit megálmodtam, és a limonádé is érdekelne (a mellettem lévő asztalnál azt ittak és tényleg tele volt gyümölccsel).
Ha van kedvetek próbáljátok ki, és írjátok le hogy tetszett!
Később, rájöttem, hogy aznap kávét még nem ittam, hát gyorsan betértem az első utamba kerülő erre alkalmas helyre, de arról majd egy másik bejegyzésben!
Online:https://www.ahoycafe.hu/
Helyileg: 1053 BP, Papnövelde utca 3.
Ital:Levendulás, kókuszos fehércsoki, tejszínhabbal.
Itt kéne lennie egy fotónak, de nincs, mert mire eszembe jutott, hogy kellene, már megittam!
Ezért utólag beszúrtam egyet az Ahoy oldaláról.
| Forrás: ahoycafe.hu |
Kezdésnek az oldalukat böngésztem végig.
Maximálisan elégedett vagyok a felülettel, mert minden szükséges tudnivaló, fent van, így felkészülten tudtam odamenni. Étel és ital kínálat árakkal, így előre kikalkulálható mennyibe kerül majd a fogyasztásunk. Talán ez volt a legfőbb oka annak, hogy elmentem. A tudat, hogy én állíthatom össze amit innék (érdekelne, mi volt a legkülönlegesebb amit kértek).
Többszöri átnézésre két lehetőség körvonalazódott előttem.
Étcsoki fahéjjal, naranccsal és mandulával, vagy, fehér csoki levendulával és kókusszal.
Az utóbbi mellett döntöttem.
Könnyen odataláltam, a Ferenciek terétől, csupán néhány perc gyalog.
Az első, ami feltűnt, hogy a helyiség milyen pici, de kellemes hangulatú. Miután leadtam a rendelést, felfelé vettem az irányt. Amit akkor láttam, nem számítottam rá. Amennyire szűkös a hely odalent, annyira tágas odafönt a galéria.
Ha szabad lett volna a kis asztal a lépcsőfordulóban, oda ültem volna, de nem volt szerencsém, szóval maradt a kétszemélyes, kék székekkel (amik nagyon megtetszettek).
Ó, és némely asztal lába annakidején varrógép állványként szolgált (ötletes!)
A falakon képek, halkan szólt a zene, akadt vendég bőven ahhoz, hogy kellemes zsongás töltse be a helyet.
Mégsem ezek voltak a kedvenceim. Hanem ez a néhány sor a falon:
Szeretem Pestet, szeretem ahogy ébred Buda
ahogy este Örkénylik a duma, majd a nap kel és fölfénylik a csoda
Felnézek oda ahol van mindenek oka.
Szeretem ahogy a város pezsdül
ezért nem Londont választom pestül
(Pajor Tamás Szeretem Pestet)
3 dl-es kiszerelésért 1300 Ft-ot fizettem, ami elsőre soknak tűnhet, de szerintem megéri (csak az ember saját kreálmánya!).
Tényleg levendulás volt, és forró, bár nekem picit édes, de ez az egyéni bajom. És kaptam ám a tetejére tejszínhabot és kókuszt bőven! Szét is szórtam kavargatás közben ahogy illik.
Plusz jó pont, hogy kérhettek vizet, a forró csoki mellé, mielőtt cukorsokkot kapnátok! Istenem, még erre is figyelnek!
Negatívumot mondanék, ha tudnék, de nem tudok, szóval nem is mondok!
Kellemes hely egy beszélgetésre, vagy ha az ember környezetváltozásra vágyik.
Engem sem háborgatott senki amíg ott ültem, hol merengve, hol ezt a bejegyzést körmölve egy kis füzetbe.
Szerettem a helyet, száz százalék, hogy visszamegyek még. Kíváncsi vagyok, milyen lenne az étcsoki, amit megálmodtam, és a limonádé is érdekelne (a mellettem lévő asztalnál azt ittak és tényleg tele volt gyümölccsel).
Ha van kedvetek próbáljátok ki, és írjátok le hogy tetszett!
Később, rájöttem, hogy aznap kávét még nem ittam, hát gyorsan betértem az első utamba kerülő erre alkalmas helyre, de arról majd egy másik bejegyzésben!
2018. augusztus 20., hétfő
Kávékalandok - Azték Choxolat
Helyszín Azték Choxolat! (Károly Krt. 22)
Online http://aztekchoxolat.hu
Ital Kedvkerekítő
Ára 850 Ft
Tudom a sorozat címe "Kávékalandok" a képen látható ital pedig forró csoki. Remélem elnézitek nekem ezt a kitérőt!
Már tavaly is megfordult a fejemben a mostanihoz hasonló sorozat, de a tervezésnél tovább nem jutottam vele, aztán az idő múlásával el is felejtettem az egészet.
Ekkor bukkantam rá egy netes cikkben az Aztékra, s már akkor beelszerettem.
Kezdjük az online felülettel. Egyszerű, könnyen kezelhető. Minden fontos dolgot megtalál rajta az ember. Ismertetőt, képeket (tökéletes kedvcsináló), elérhetőséget, néhány szót a kínálatról. Ezen kívül megtalálhatók Facebookon és Instagramon.
Egyetlen dolgot emelnék ki rögtön az elején, mégpedig, hogy a részletes kínálatot nem találtam sehol. Ezt furcsának találtam, említhetném negatívumként, de nem fogom, mert ellensúlyozták (szóval legyen csak valami zavaró tüske).
Az üzlet egy udvarban található, így egyáltalán nem zajos. Viszont pici, szóval ne nagy táskával menjetek. Időjárástól függően kint és bent is leülhettek, s ha az utóbbit választjátok, maradhattok lent, vagy fel is mehettek az emeletre.Miután leadtam a rendelést az utóbbi mellett döntöttem.
Előtte viszont rendeltem! Mielőtt odamentem attól féltem, egy rakás szerencsétlenségként toporgok majd, míg eldöntöm mit szeretnék inni. Szerencsére a két ott dolgozó lány kisegített a bajból. Kedvesen, mosolygósan elmondták milyen italok és egyebek közül választhatok( forrócsoki, kávé alapú italok, teák, csokik, sütik mindenféle mentes dolgok), majd kaptam egy itallapot is. Nem siettettek, így nyugodtan nézelődtem.
Kapásból három ital is elnyerte a tetszésem, így inkább megértem egyiküket segítsen választani. Ennek eredménye lett a képen látható csoda!
Szóval rendelés után elfoglaltam a helyem odafönt., ahol azonnal kiszúrtam az asztalokon lévő kis könyveket, amelyekbe a vendégek írhatnak néhány kedves szót (hiába tetszett az ötlet, csúnyán elfelejtettem, de remélem ez a bejegyzés kárpótolja őket ha olvassák).
A hely csendes, az egyetlen zaj a halkan duruzsoló rádió, ami cseppet sem zavaró. (Utólag eszembe jutott, ha lent foglaltam volna helyet, végignézhettem volna, ahogyan az italom elkészül).
Pár perc múlva megkaptam az italt. Te jó ég! Emlékeztek a mézeskalács fűszerkeverékre? Na ez valami ezerszer jobb de nem agresszív sem ízre sem illatra.
Az első korty után, nem is tudom... fogd életed legjobb karácsonyát és öntsd bele egy bögrébe!
Lassan ittam, élveztem minden egyes kortyot, lehunyt szemmel ellazulva. Tökéletes volt, megnyugtatott. A jegyzetembe azt írtam, "Valahogy így érezhettem magát Harry mikor csokit evett egy dementor felbukkanása után".
Tetszett, hogy engedtek ott lenn, nem éreztem, nem éreztem azt, hogy amint megittam az italom azonnal távoznom kell. Igaz csupán egyetlen órácskát töltöttem ott, de azt teljes nyugalomban.
Beszéljünk az árakról. Ahogy láthatjátok, nagyjából ezret fizettem. Elsőre talán soknak tűnhet, de szerintem megéri, mert nem merül ki néhány kortyban. Ittam már máshol kevesebbért bár az kevesebb is volt.
Összességében, imádtam ott lenni, s abban is biztos vagyok, hogy nem most jártam ott utoljára. Bánom, hogy eddig húztam a látogatást, de talán most volt rá igazán szükségem.
Tökéletes ha magadban lennél, vagy ha nyugodt helyre és finom italra vágysz egy kellemes beszélgetéshez.

2018. július 21., szombat
Kávékalandok - Cafe Frei
Helyszín: Cafe Frei Árkád
Online: cafefrei.com
Ital: Arab Kávé Gahawa

Ezúttal könnyebb dolgom volt, hiszem nem most jártam ott először.
Ha oda készülök kávézni, előtte mindíg az oldalon tájékozódom az újdonságokról. Maximálisan elégedett vagyok ezzel a felülettel, mert minden olyan információt megtalálok, amire szükségem lehet. Sőt, maga a design is megújúl bizonyos időközönként, amit felfedezni mindíg külön élény.
A széles választék mellett, mindíg van egy "Hónap Kávéja" amit mint a neve is mutatja csak az adott hónapban lehet kapni és amennyire én tudom nem mindíg kerül rá az itallapra (a Skandináv Multkulti is hónap kávéja volt valamikor a múlt évben vay talán előtte és most is szerepel a kávélapon).
Koffein tartalmú italokon kívül limonádék, forrócsokik is várják az embert. Emellett kapható süti és bizonyos helyen fagyi is. Előbbi drágának tűnhet, viszont a megfelelő feketével biztosra veszem, hogy felejthetetlen párost alkotnak.
Választani mindíg nehéz. Örök dilemma, hogy kipróbáljak valami újat, vagy maradjak a már jól bevállt italoknál.
A képen látható kávét nem most kóstoltam először. Annyit mondanék róla, hogy fekete, édes, egyáltalán nem keserű. Viszont erős, szóval óvatosan vele! Ja és cukor szigorúan tilos! Igen, pont úgy kapod meg, ahogyan a képen kinéz (erős a gyanúm, hogy az egy jobbkezes kiöntő, szóval a balkezeseknek sok szerencsét hozzá).
Igazából, ha végiggondolom, sosem ért negatív tapasztalat náluk. Kivéve, hogy egysze nem azt kaptam amit rendeltem, de előfordul az ilyesmi. Nem elég a kávézó alapzaja, a plázából is mindenféle beszűrődik, vagy én beszéltem hallkan nem tudom. Nem tettem szóvá a dolot, jó érzéssel elfogyasztottuk a rendelést.
Emellett két olyan dolgot mondanék ami talán negatívnak tűnhet, bár szeritem valóban nem az. Hívjuk csak számomra zavaró dolgoknak, amelyekrős megjegyzem senki sem tehet.
Egy kávézó esetében nekem nem csupán a koffein tartalmú italal a lényeg, hanem hogy picit kiszakadjak a megszokott dolgokból, elvonulhassak egy csendesebb helyre. Ezkeknek a kávézóknak a többsége ahogy már korábban is írtam, plázákban található, ami ugye zajos .és ez bizony zavaró tud lenni, bár tegyük hozzá ez a hangulatomtól is függ.
A másik dolog, a hely szűkössége. Sokszor attól félek, valakit meglökök vagy engem löknek meg, miközben a rendelésemmel az asztalomhoz sétálok. Oké, ezek csak szőszálhasogatásnak tűnnek, de vígasztalásul mondom, meg kelllett erőltetnem magam, hogy ezt a bekezdést összehozzam.
Ennyi lett volna ez a bejegyzés, tudom nem keltett túl szakszerű benyomást de a saját tapasztalataimat szerettem volna leírni. Szívesen várom a tiéteket is, ha már megfordultatok valamelyik Cafe Freiben.
A későbbiekben is szeretnék Kávékalandos bejegyzést, várom az ötleteiteket, hová menjek lekgközelebb!
Utólag itt hagyok egy videót, melyben Friderikusz Sándor Frei Tamással beszélget.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)