Harminckettedik fejezet

 Tomi

Miután Vikit hazavittem, még visszamentem Gáborhoz, hogy elkérjem a fiatalabb Neményi telefonszámát.

- Mit akarsz tőle? – a bizalmatlanság, még ha érthető is volt, rosszulesett.

- Ne izgulj, nem akarok féltékenységi jelenetet rendezni! Egy szívességre szeretném megkérni.

- Ne csinálj őrültséget!

- Ettől nem kell félned. Semmi kedvem visszamenni a börtönbe.

Még munkába menet felhívtam a srácot, de nem vette fel, ezért üzenetet hagytam neki, hogy amint tud, keressen meg.

Éppen felvettem egy fiatal pár rendelését, mikor Neményi Zsolt sétált be az ajtón, ezúttal egyenruhában.

Ezek szerint kiderített rólam néhány dolgot. Hurrá!

- Megkaptam az üzenetedet. – kezdte köszönés nélkül. 

A kezemben lévő tálcát letettem a pultra, csak azután fordultam hozzá.

- Ne itt beszéljünk, menjünk be a raktárba!

 A helyiség kicsi volt ugyan, de jóval csöndesebb.

- Mit akarsz? – cseppet sem volt ínyemre a támadó hangnem, amit használt.

- Gondolom, ha kiderítetted hol dolgozom, sok minden mást is tudsz még.

- Végigolvastam az aktádat, és ledöbbentem, hogy még mindig melletted van az a lány. Vajon mennyit tudhat?

 - A gyilkosságon kívül mindent elmondtam neki.

Gúnyos félmosolyt kaptam válaszul.

- Hát persze. A legdurvább marad utoljára.

- Nem ezért hívtalak ide, hanem, hogy szívességet kérjek tőled! – kezdett idegesíteni a viselkedése. Nehezemre esett visszafogni magam, de muszáj volt.

- Mégis mit? – kérdezte karba font kézzel, miközben végigmért. 

- Nem vagyok hülye, láttam hogyan néztél Vikire. Talán még mindig azt reméli, hogy együttleszünk, de nem sok esélyt látok rá. Nagyjából semmit. Ahogy a helyzet áll két lehetőségem van, visszamegyek Vincéhez, vagy kinyiffanok.

- Összeroppan, ha elveszít téged. – ez az őszinte mondat váratlanul ért, ugyanakkor bebizonyította, hogy jól döntöttem.

- Ezét leszel mellette te, hogy enyhítsd a fájdalmát.

- Az akarod, hogy jöjjek össze vele? – kerekedett el a szeme.

- Ne legyél már ekkora barom! Bár, ha nem leszek mellette, már úgyis mindegy. Mindketten jól jártok. Ő biztonságban lesz, és te is megkapod, amit akarsz.

- Idefigyelj! Tény, hogy szívesebben látnám magam mellett, mint melletted, de nem akarok bekavarni köztetek.

- Ennek már nincs jelentősége. Viszont meg kell ígérned, hogy vigyázni fogsz Vikire!

- Efelől ne legyenek kétségeid. Ő lesz számomra az első.

Ez után a beszélgetés után valami elkattanhatott bennem, mert munka után egyedül kocsmatúrára indultam. Nem jutottam messzire, vagy legalább is nem emlékszem rá. A harmadik csehó után teljes filmszakadás.

Másnap reggel az kívántam bárcsak meghalnék, mert abban a pillanatban, hogy kinyitottam a szemem, iszonyú migrén tört rám. Csukott szemmel kitapogattam az órámat.

- Basszus! Az istenit! – már két órája bent kellett volna lennem.

- Betelefonáltam, hogy beteg lettél.

- Gábor! – nyögve visszahanyatlottam az ágyba, hogy erőt gyűjtsek.

- Szépen elintézted magad kölyök. Mit műveltél éjjel?

- Elmentem kocsmázni. – ködös tekintettel néztem körül.

- Az alkohol nem megoldás.

Mogorván néztem az ágy végében álló férfira, majd végre valahára kimásztam a paplan alól. Morogva vettem észre, hogy még mindig az előző esti ruha van rajtam.

- Összeszedlek részegen, de azt ne várd tőlem, hogy le is vetkőztesselek!

- Te hoztál haza? Nem rémlik.

- Csodálnám, ha nem így lenne. Gondolom megtalálták a névjegyemet a zsebedben. Képzelheted mennyire meglepődtem, mikor éjszaka felhívtak.

- Gondoltam nem árt levezetni a feszültséget. Mentem zuhanyozni.

- Én is megyek az irodába. Ha szükséged van rám, csak szólj!

- Rendben! – vártam, hogy induljon, de az utolsó pillanatban mégis visszafordult.

- Mit csináltál Neményivel?

- Fegyverszünetet kötöttünk.

A nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy próbáltam kiheverni a macskajajt kutyaharapást szőrével alapon. Miután ez megvolt, egy jó erős kávé mellett elővettem a rajzfüzetemet, és céltalanul alkotni kezdtem.

Hétfőn miután végezem a fodrásznál – ritkán járok, most is csak Viki miatt mentem el – egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem a temetőbe, hogy megkeressem anyám sírját.

- Elnézést!

Mivel nem engedtek el a temetésre, fogalmam sem volt, hol keressem a sírt, de reméltem a temetőgondnok tud segíteni.

- Igen? 

- Molnár Csilla sírját keresem. Meg tudná mondani, merre találom?

- Mi dolga lenne arra fiatalember? Már ha meg nem sértem.

- Ő volt az édesanyám.

- Várjon egy percet, odakísérem. – becsukta a porta ajtaját, aztán csendben elindultuk. Az egyetlen zajforrás a lábunk alatt ropogó hó volt.

- Megkérdezhetem, miért csak most keresi fel a sírt?

- Eddig nem volt rá lehetőségem a munkám miatt.

- Értem. – krákogta az öreg, - Azért, amennyire tudjuk, rendben tartjuk az elhanyagolt sírokat. Megérkeztünk. – torpant meg. – Akkor, én mennék is. – némán bólintottam.

A fejfát megrongálta az idő, és a rajta lévő név is nehezen olvasható volt már.

- Annyira sajnálom anya! – éreztem, hogy összeszorul a torkom. – Bárcsak mindent másképp csinálhatnék! Nagyon hiányzol! – könnyek folytak a szememből. – Megígérem, hogy bosszút állok érted! – megcsókoltam a fejfát, és elsétáltam.

Hazaérve lezuhanyoztam, és öltönyt húztam. Felmarkoltam Gábor kocsi kulcsát, és elindultam Gödöllőre.

Amint beértem az egyetemre, azonnal kiszúrtam a zsarukat. Ezek szerint tényleg szemmel tartják a terepet. Az aula hatalmas volt, tele emberrel. Amíg helyet vadásztam magamnak, azon agyaltam, hogy fogják a rendőrök megakadályozni egy ekkora helyen, hogy bekövetkezzen a baj.

Éppen Vikit ölelgettem, mikor szembetaláltam magam a húgommal. A lány ugyanolyan ruhát viselt, mint a barátnőm. Te jó ég! Osztálytársak! Viki végig veszélyben volt. Hogy lehetem ennyire ostoba!

- Ébresztő! – Viki hangja rántott vissza a kábulatból. Megcsókoltam. Azt akartam, hogy – még ha csak egy pillanatra is – kettőnkön kívül minden mást elfelejtsen. Rögtön ezután személyesen találkozni azzal a férfival, akinek elvettem a feleségét, gyilkos érzés volt. Mégis a legrosszabb az volt, mikor a férfi elkezdett hálálkodni, amiért visszaadtam a lányát. Kedvem lett volna leköpni magam a gerinctelen viselkedésemért.

Amit Viki elment és az apjától is biztos távolságba kerültem, azonnal hívtam Zsoltit.

- Mondd! 

- Tartsatok szemmel egy lányt Viki osztályából. Kb. százhetven centi magas, szőke hajú. Fekete nadrágot és lila blúzt visel. A neve Deák Vivien.

- Vince embere?

- És a húgom!

- Azt a rohadt! Jól van, meglesz. Köszi, az infót!

- Ha úgy adódik, nyugodtan lőjétek csak le!

Viki gyönyörű volt abban a ruhában, amit Kriszti tervezett neki. Legszívesebben félrelöktem volna a béna partnerét, hogy én táncolhassak vele, aztán módszeresen kihámoztam volna a ruhából. Mikor vége lett a táncnak a barátnőm kivált a sorból, és míg a többiek az öltöző felé indultak, ő sietős léptekkel az ellenkező irányba ment. Egyszer csak megállt, aztán a karjai közé futott egy szőke kislány. Kettejüket elnézve biztos voltam abban, hogy Viki csodálatos anya lesz. Észrevettem, ahogy tőlük pár méterre Zsolti is elmerengve nézi őket. Miután a kislány elsétált Viki arcán kétségbeesett kifejezés jelent meg. Feléjük indultam, de alig tetem pár lépést, mikor lövést hallottam. Egy pillanatra elfordultam, hogy lássam Attiláék sértetlenek –e, mire visszanéztem Viki eltűnt a szemem elől. Egy kisebb tömeg gyűlt össze nem messze a bejárattól. A barátnőm is ott volt, keserves zokogás rázta a testét. A kislány feküdt előtte vérben fürödve.

- Gyere! – felnyaláboltam a lányt, és az ölemben vittem ki az autóig. Perceken belül megjelentek a rendőrök és a mentők.

- Tomi, majd én elviszlek titeket! – Zsolti a kocsimnál várt. Aggódó arccal nézett az ölemben zokogó lányra. Odaadtam neki a kulcsot, aztán Vikivel beültem a hátsó ülésre.

- Nyugodj meg! – a hátát simogattam, remélve, hogy sikerül kicsit megnyugtatnom. Bármit megtettem volna, hogy enyhítsek a fájdalmán.

- Hogy tehette ezt? – zokogta. – Megölt egy ártatlan kislányt. Bárcsak én lettem volna ott helyette!

- Ne mondj ilyet! – az álla alá nyúlva emeltem fel a fejét. – Eszedbe ne jusson ilyesmi, megértetted? Meg kell nyugodnod!

- H-hova megyünk?

- Hozzám. Ma este nálam maradsz. Apádnak majd szólunk.

- Jobb lenne, ha most szólnátok. – pillantott rám hátra Zsolti.

- Nincs nálam a mobilom. – a sírás kezdett csuklássá szelídülni, amit biztatásnak vettem.

- Itt az enyém. Tudod mondani a számát? – bólintott, majd elvette a készüléket, és remegő kézzel beütötte a számokat.

- Halló!

- Tomi vagyok!

- Hol a lányom? - a kétségbeesett hangtól összeszorult a gyomrom.

- Velem van. El kellett hoznom onnan. Teljesen összetört.

- A lány, akit meglőttek, a legjobb barátnője húga, de Viki saját testvéreként szerette.

- Édes istenem! – hát az a szemét mégis beváltotta a fenyegetését.

- Maradjon nálad, amíg szeretne. Az a fontos, hogy rendbe jöjjön.

- Értem.

- Mikor az anyja meghalt – jaj, ne kérlek ne kelljen ezt most végighallgatnom! – magára hagytam. Kegyetlen voltam vele. Mellette kell maradnod! Szüksége van rád.

- Nem hagyom magára.

- Köszönöm fiam!

- Le kell tennem, de még hívlak!

- Rendben.

- Mit mondott? – kérdezte Viki, majd addig fészkelődött, amíg az fejét az ölembe nem tudta hajtani.

- Nálam maradhatsz, amíg szeretnél. – súgtam megnyugtatóan, közben a kezem önkéntelenül is a hajára tévedt. Óvatosan elkezdtem kibogarászni a csatokat a barátnőm hajából, aki ekkor már békésen szuszogott

- Most mihez kezdesz,

 - Valahogy bosszút állok azon a mocskon és a ribanc húgomon. De csak miután őt biztonságban tudtam.

- A mi hibánk, hogy bejutott az a szemét. Nem így kellett volna történnie. Megjöttünk! – fékezett le hirtelen.

Óvatosan megráztam Viki vállát:

- Itt vagyunk, gyere!

 Segítettem neki kiszállni a kocsiból.

- Bárcsak táncolhattam volna veletek fiúk! – sóhajtott keserűen, mire Zsolti magához ölelte.

- Majd bepótoljuk. Először neked kell rendbe jönnöd.

- Az nehéz lesz.

- Tomival, és édesapáddal azon leszünk, hogy segítsünk.

- Köszönöm! – félszegen megpuszilta a srácot, majd hozzám fordult. - Mehetünk?

- Még egyszer kösz mindent. Hívj, ha van valami!

- Mindenképpen. – bólintott.

 - Ha már ilyen készséges vagy, kérnék még valamit. Biztos vagyok benn, hogy a ma történtek, holnap az összes újságban benne lesznek. Szeretném, ha Vikit és az apját kihagynátok a dologból.

- Arra van egy is ráhatásom, hogy tőlünk mi szivárog ki a sajtónak.

- Hívj fel holnap!

Vikit az ölemben vittem fel a lakásba, és onnan egyenesen a hálóba. Amint lefektettem azonnal álomba merült.