Könyvmoly nosztalgia - Kötelező olvasmányok

Gyerekként utáltam olvasni, egészen a Harry Potterig. Pontosabban míg általánosban az 5.oszály előtti nyáron a tanárom ajánlott olvasmányként nem említette a Bölcsek Kövét. Otthon pont kölcsönkaptuk a könyvet, hát gondoltam, nekiállok, ha már van.
Egy hét alatt ledaráltam a könyvet, és teljesen beszippantott, nyakig benne voltam. Anyutól megkérdeztem, elkezdhetem-e újra, de nemet mondott. Máig emlékszem mennyire rosszulesett akkor (bocsi anyu!). Igen, arra az egy hétre anno piszkosul büszke voltam, de az utolsó kötethez, már csak 4 nap kellett :)

Általánosban és szakközépben mindent elolvastam, akkor is ha nyöszörögve, de átrágtam magam, amin kellett. Kíváncsi lennék miket olvasnak a mai fiatalok, változott-e a lista, s ha igen, mennyiben?

Íme néhány olyan könyv, ami a mai napig megmaradt az emlékezetemben. Így vagy úgy.

Amire a mai napig emlékszem, hogy iszonyúan utáltam az Móra Ferenctől a Rab ember fiai.

Nem tudom miért szenvedtem vele ennyit, így fülszöveg alapján nem tűnik rossznak, plusz, ha jól emlékszem, egy rövid műről is van szó. Kíváncsiságból újra elolvasnám, csak hogy tudjam, mit utáltam gyerekként. Lehet egyszerűen lassú volt, nem kötött le eléggé (ez mai napig elég ok rá, hogy félretegyek egy könyvet).
Abban biztos vagyok, hogy nagyon sokáig tartott elolvasni, és nem csak nekem.


Egyik amit szerettem az Gárdonyi Géza Egri csillagok.

Bár a könyvet csak egyszer olvastam amikor kellett ( és a végén annyira szorított a határidő, hogy anyukám is olvasott fel belőle, hogy haladjak) szerettem a történetet, később pedig a filmet is többször láttam, sőt, mai napig ha tévében belefutok, kicsit mindig belenézek. Az örökös könyv vs. film témára kitérve, azt hiszem itt mindkettő egyformán jó volt. Persze eltérések itt is akadtak. Például ha jól emlékszem, a könyvben Gergő lovát Szürkének hívták, a filmben viszont Csillagnak (ne kérdezzétek miért emlékszem erre). Nem értem miért pont egy ló nevét kellett megváltoztatni, teljesen lényegtelen, csak arra volt jó, hogy legyen egy dolog, amit nem értek.

Szintén szeretem kategóriába tartozott Jókai Mór Kőszívű ember fiai

Ezt ha szabad mondanom, még az Egri csillagoknál is rosszabbul járt, mert itt csak egy bizonyos részt kellett elolvasnunk, és bár nem volt szerencsém a műhöz elejétől a végéig az a kevés is megfogott, a film pedig végképp. Erre emlékszem, hogy még általánosban kértem kölcsön nem is egyszer az osztályfőnökömtől videón (!) szerintem minimum négyszer láttam! Viszont ennek ellenére, csak mostanában került fel a "felnőtt fejjel újra szeretném olvasni" könyves listámra. Ami valahol nem is baj. 

Későbbi tanulmányaimból Edward Albee Nem félünk a farkastól című műve lett maradandó számomra.

Létezik filmen is, amit bevallom őszintén, csak a napokban láttam. Hogy miért lett maradandó, fogalmam sincs, talán mert nekem kellett kiselőadást tartanom róla irodalom órán, amire sokat készültem, és szerencsére mindenki elégedett volt vele. Plusz a végén a tanárommal együtt kellett néhány sort "előadni" belőle. Furcsa élmény volt.

Szintén általános iskolai élményem Antoine de Saint-Exupéry  A kisherceg. 

 Nem értettem, a rajzokat furcsának gondoltam. Jobban belegondolva az egészet nem értettem. Plusz az osztályfőnököm folyton ugyan azt az idézetet írta mindenki emlékkönyvébe (igen a mi időnkben még emlékkönyvet adogattunk egymásnak és a tanárainknak is akik örömmel írtak vagy rajzoltak bele). Viszont ez is rákerült a felnőtt fejjel újra szereném olvasni listára.

Szerintem nem én vagyok az egyelten, aki gyerekként nem értette,(vagy most nem érti) miért kell bizonyos könyvet elolvasnia. Nekünk ezeket sosem magyarázták el, csak év elején leadtak egy listát a várható kötelezőkről.
Félreértés ne essék eszem ágában sincs kétségbe vonni ezeknek a műveknek az értékét, mondanivalóját. Talán ki tudja én voltam annyira fura gyerek, hogy  nem sikerült a tanáraimnak olyan könyvet a kezembe adniuk, hogy a magaménak érezzem.

Ennyi lett volna ez a rövid bejegyzés. Köszönöm, hogy elolvastátok!

Várom a ti kötelező olvasmányos élményeiteket kommentbe a bejezés alá!
 Írjátok le mit szerettetek, vagy nem, volt-e olyan amit később is elolvastatok esetleg felnőtt fejjel.

Januári gondolatok

Sziasztok!
Előre bocsátom, ez a bejegyzés hirtelen elhatározás és napok óta a fejemben keringő gondolatok eredménye.

Hát, blog és írás szempontjából a Január, nem úgy alakult, mint szerettem volna, és gondolom, ezt ti is észrevettétek (ha mégsem, annak örülök).

Szerettem volna havonta kétszer Kávékalandok bejegyzést posztolni, ami csak a tavalyi hanyagságomnak köszönhetően jött össze, hogy őszinte legyek.

Úgy álltam neki az évnek, hogy betartom a múlt évben felállított „beosztásomat” a blogra vonatkozóan.
Alapjáraton a munkából fakadó időbeosztás miatt vagyok hajlamos a hanyagságra. Minden bloggal/írással kapcsolatos dologra (meg persze minden egyéb másra) a szabadnapjaimon van időm, így ezek a napok néha kissé zsúfoltak tudnak lenni.

Persze ott motoszkál bennem a gondolat, hogy bejegyzést kellene írni/ahhoz anyagot gyűjteni, Két Világot írni/anyagot gyűjteni hozzá, és kávézóba menni Kávékalandok végett. Előfordul, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok, közbejön valami, vagy a fent említett feladatok közül valamibe jobban belebonyolódom, így valamit elhalasztok.

Szóval nagyon meg kell tanulnom bűvészkedni a napjaimmal, igyekszem, rajta leszek az ügyön!


A másik, amiről szerettem volna, az a Két Világ. Tudom, lassan már két éve írom, és még mindig nem értem a végére. Fontos megjegyeznem, hogy ez is olyan, mint a blogolás, csinálom, ha van rá időm.

A kezdeti verzió - nevezzük a kézirat kéziratának - szerepjáték jelleggel lettek felvéve diktafonnal, és ha jól emlékszem, az is kicsivel több, mint egy évig készült. Ez volt a történet könnyebb része, hiszen amit akkor elhanyagoltam, „nagyjából” dolgoztam ki, esetleg simán elsunnyogtam, most ki kell dolgoznom, anyagot kell hozzá gyűjtenem.

Minden negatívum ellenére, azt kell mondjam szükségem volt az eltelt időre. Sok mindent most kezdek megérteni a történettel és Líviával kapcsolatban. Emellett sok a történeben említett helyszín, esemény, jelenség, probléma a valóságban is létezik vagy megtörtént, ezeknek pedig a tőlem telhető legalaposabban utána szeretnék nézni, ami szintén időigényes elfoglaltság.

Plusz a hónapomat két hétig tartó betegség „színesítette”, ami alatt felfedeztem magamnak az Így neveld a regényedet írástehcnikai blogot, amiből már most nagyon sokat tanultam (lelkesen jegyzetelek is). Rájöttem a hibáimra és többek közt arra, hogy jobban figyelnem kellene a munkámra.Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy elkezdem javítani a már megírt Két Világot. Nem csak a blog miatt, akad pótolni és elsimítani való bőven. Eddig 85 oldalról beszélünk, és nem szeretném megvárni, míg több lesz.

Szívesebben koncentrálnék, most a javításra, írásra, anyagyűjtésre, ebből kifolyólag néhány hétig biztosan nem lesz újabb fejezet a blogon (persze a korábbiak javításra kerülnek).

Ennyit szerettem volna. 

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést!

Bármilyen javaslatot, észrevételt szívesen fogadok.

Legyen szép napotok!

"Ellophatják a kéziratomat?"

Attól sosem féltem, hogy egy kiadóba beküldve bármi történne a regényemmel. Egyszerűen vakon bíztam, eleve örült feltételezésként tekintettem rá, hogy pont egy olyan helyen történne valami.
Jobban tartok attól, hogy az interneten valakinek megtetszik amit csinálok, lenyúlja, átírja és esetleg neki sikerülne a kiadás. Bár, ha jobban belegondolok, ez is eléggé elvetemülten hangzik, miért kellene bárkinek pont az amit én csinálok?

Viszont felmerült bennem egy kérdés. Ha mégis történne velem ilyesmi, hogyan tudnám bizonyítani és ami a legfontosabb kihez fordulhatnék a problémámmal?
Ne értsen félre senki! Tisztában vagyok azzal, hogy a hasonlóság elkerülhetetlen. Például, a Bosszú című regényemben a Sarah J Maas Üvegtrónját vélem felfedezni néhol. Igaz, mielőtt nekifogtam volna a sajátomnak, olvastam a regényt, épp ezért tartott hónapokig mire rászántam magma a munkára.

Persze, az is előfordul, hogy azt a kevés hasonlóságot is csak én látom, mert már az alapötlet megfoganása óta bennem van.
Érdekesebb a hasonlósággal kapcsolatos esetem az Evernight című Claudia Grey regény és a Holdárnyék című kisregényem. Az Evernightot az első Könyvhéten vettem, amin kimentem, mert Böszörményi Gyula dedikált (ekkor találkoztam életemben először íróval személyesen, szóval maradandó élmény).

Később egy levelet írtam Gyula bátyónak, aminek a végén megemlítettem az Evernight-ot. Miután elolvastam azt a könyvet, arra gondoltam, hogy nekem kellett volna megírnom, ha elég jó lettem volna hozzá, mert annyira hasonlított az én kis próbálkozásomhoz.  Illetve, ha jobban csináltam volna, akár az enyém is ilyen lehetett volna.

Szándékos koppintást igyekszem elkerülni, mégis vannak olya pillanatok, amelyek bár hasonlítanak más könyvekben olvasottakra, annyira beleillenek az én történetembe, hogy benne hagyom.

"Miért nem mondják meg a szerkesztők, ha tehetségtelen vagyok?"

"Az írás azon kevés szakmák egyike, ahol az öregedés előny, hiszen élettapasztalatot hoz."

Régebben is éreztem már, hogy valami nem az igazi nálam, ha írásról van szó. Mivel sorra dobták vissza a kiadók nyílván tudtam, hogy bajok vannak, cska konkrétan nem tudtam, hogy micsoda.
Kezdetben nem is éreztem annyira, a tapasztalatlanságomból fakadó problémákat, hiszen évekig számomra kényelmes terepen mozogtam, nem merészkedtem ki a komfortzónámból, még írás közben, a karaktereim által sem.
Persze akkor is volt olyan érzésem, hogy jó-jó egy jelenet, de nem az igazi, mert nem éltem még meg olyasmit amit az adott szereplőm már igen. Elintéztem egy vállrándítással, úgy gondoltam, ha valaki kifogásolja a színvonalat, majd elintézem annyival, hogy "Elnézést, nem éltem még át ilyesmit."

Aztán jött a Másvilág és akkor rájöttem, hogy nagyobb a baj, mint hittem. Borzalmasan zavavaró az érzés, hogy  a saját eddigi viszonylag élményszegény és tapasztalatlan életem szorít korlátok közé munka közben. Olyanokról kellene hitelesen írnom, amiről én magam nem tudom milyen. Ez így lehetetlen feladat.

Másik probléma amit sokszor hallottam már a steril jelenet.
"Jó amit csinálsz, de nem érzem, hogy te ott lennél!" Próbálok rájönni, ez miért van így, persze ez ne jelenti azt, hogy kibúvót keresnék. Talán az lehet a baj, hogy én magam például utazás közben sosem figyelek a környezetemre. Igazából, nem cask utázaás közben van ez így.
Olyan ez, mintha az adott pillanatnak folyton csupán egy bizonyos szeletét látnám. Pedig nem csak én létezem, mások is ott vannak körülöttem, akik mozognak, cselekednek.
Apróságok ezek, de tőlük él a regény.

Oké, felismertem a problémám. Most az lenne a cél, hogy megoldjam, és a csigaházamból előmászva élményeket, tapasztalatot és minden olyasmit begyűjtsek, ami jobbá teheti az írásaimat.

"A meg nem írt zseniális kéziratok olyanok, mint az el nem mondott szerelmi vallomások: szép emlékek, de nem lesz belőlük szex"

A siker tintája-gondolatok

Sosem vettem még semmiféle írással kapcsolatos „szakkönyvet” vagy bármit, ami annak mondható.

Múltévben megjelent Varga Beától A siker tintája című könyv, ami felkeltette az érdeklődésem. Felmerülhet néhányatokban a kérdés, Miért most? Miért pont ezt?

A válasz pedig a szerző. Varga Bea ugyanis, amellett, hogy On Sai néven szórakoztató és sci-fi műfajban alkot, a Könyvmoly Képző Kiadó által szervezett Aranymosás Irodalmi Válogató vezető szerkesztője. Szóval úgy gondoltam, ha ő írja, biztosan nem ostobaságokat hord össze, hiszen az érem mindkét oldalát látja.

Ne értsetek félre! Nem csodát várok a könyvtől, ha majd elolvasom, egy ültő helyemben bestsellert írok majd. Dehogyis! Útmutatást szeretnék, hogy megtalálhassam a hibáimat, amiket ki kell küszöbölnöm ahhoz, hogy jobbá válljak abban, amit szeretek.

Arra gondoltam, hogy az olvasás közben felmerülő gondolataimat ide fogom írni, egy-egy rövid bejegyzésbe. A fejezetek végén amúgy is van egy „gondolatok” jegyzetlap erre a célra, de oda nem szeretnék írni, mert a végén még barbár lennék, amiért beleírok egy könyvbe.

Író leszel, ha történet zajlik a fejedben?

Miért nem mondják meg a szerkesztők, ha tehetségtelen vagyok?
Külföldi vagy magyar nevem legyen?
Amerikai vagy magyar helyszín?
Ha a szerkesztő átírást kér
Ellophatják a kéziratomat?
Mi számodra a siker?

A csúszás okai-off

Sziasztok!

Mikor újrakezdtem a blogot megfogadtam, hogy a tartalom gyártásnak, posztolásnak lesz egyfajta folyamatossága. Hétfőn blogposzt, Kedden insta tartalom, Szerdán könyves kép a Facebook oldalra, csütörtöki könyves vélemény és a Pénteki dallamok, hétvégén pedig kávé.

Eleinte sikerült tartanom a lépést az elképzeléseimmel, mostanában viszont úgy érzem egyfajta lejtmenetben vagyok amit el szerettem volna kerülni. Nem vagyok eléggé aktív, a posztokkal pedig nem egyszer csúszok, némelyiket(főleg a képeket) teljesen elhagytam.

Szó sincs alkotói válságról, az ok csupán annyi, hogy egyéb teendők miatt fontossági sorrendet kellett felállítanom, ahol az írás, illetve a blog a lista végére került. Tűnhet mindez kifogásnak, de értelmetlennek tartom hullafáradtan a gép elé ülni, és a tartalmakon görcsölni, aztán pedig valami értelmetlen dolgot odadobni, csak mert kell.

Nem áll le az oldal,  csupán kevésbé lesz aktív. Szeretném a türelmeteket és megértéseteket kérni ezügyben. Június közepére legkésőbb remélem helyre állnak a dolgaim és ismét a kellő figyelmet fordíthatom a az írásra és minden másra.

Az  elképzelésem annyi volt, hogy az eredeti „Barbara blogja” helyett a Másvilág összeszedettebb és jobb legyen. Tudom meglehetősen távol vagyok ettől, és ez a poszt sem egy pozitív változást sugall. Nem akarok megmondó blogger lenni, a könyves véleményeimet azért teszem nyilvánossá, mert egyszerűen miután elolvasok egy könyvet ki szeretném adni magamból mit gondolok róla, milyen érzéseket ébresztett bennem.

Kezdetben nem akartam mást csak egy helyet az írásaimnak, ami jobb, mint az asztal fiókja, és bárki, ha kedve tartja beleolvashat, ugyanakkor senkit sem zavarnak. Az ötlet bevált, olvassátok őket és senkit sem zavarnak.

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést!

Így írok én! -második rész

Folytassuk a doboz tartalmának felkutatását!

2013-2015 Minden Összedől!

Ákos dalait, nagyon régóta szeretem, különös képp Ákos Adj hitet! című számát, ami a következő regényem alapjául szolgált, mely Életem Története címen indult, végül  a Minden Összedől lett belőle. Utóbbi Muri Enikő Amikor Minden Összedől c. dalához köthető, amire teljesen véletlenül bukkantam az interneten, miközben próbáltam megtalálni a történethez passzoló  új címet. Előbbi pedig egy idézet egy számomra nagyon kedves könyvből, melynek írója Sarah Dessen, címe pedig Figyelj rám!

Persze ez a történet sem annak indult, amivé végül vált. Azt hiszem eredetileg egy halálos beteg fiú és egy lány szerelméről szólt volna. Ezt el is kezdtem, de viszonylag hamar megtorpantam, nem tudtam mit is akarok tulajdonképpen ezzel az egésszel.
 Írni akartam valamit, ami más, mint amit addig csináltam.
Aztán valamikor a fent említett Ákos dal kapcsán jött a gondolat, milyen lehet vajon egy börtönt megjárt embernek visszailleszkedni a társadalomba?
Persze az, hogy mást akartam írni, nem volt egyelő a komolysággal. Ifjúságinak szántam az egészet, amolyan 16 éves korosztálynak. Végül, a felnőttek jobban szerették, amin csodálkoztam ugyan, de kimondhatatlanul örültem neki.
Ifjúsági ugyan, de van benne romantika és krimi (hogy utóbbinak mennyi köze van az igazi krimihez azt inkább ne firtassuk szerintem).

A történet szerint Viki, akinek az anyja meghalt egy lövöldözésben, a véletlen folytán megismeri a börtönviselt Tomit. Nyilván nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, ők ketten eléggé egymásba gabalyodnak.
Tomi múltja bonyolítja a cselekményt, erről viszont nem árulok el semmit mert fent van a blogomon.
Mivel újra indítottam az oldalt, a regényt is újra felteszem, több darabra szétszedve és átnézve. Igyekszem jobban ráncba szedni a korábbiakhoz képest.
Észrevettem, hogy sokszor annyira „menő” vagy „laza” akartam lenni, hogy indokolatlanul erős szavakat használtam, amik egyébként bántóan kilógnak a szövegkörnyezetből. Ezen igyekszem változtatni, továbbá a szereplők cselekedeteinek oka  kell hogy legyen (ez pedig nem az jelenti, hogy azért tette amit tett, mert én vagyok az író és azt mondtam!).

Lehetett volna ez egy sima szerelmi történet, de számomra sokkal több. Ebbe is beleírtam az osztályom. Akik a történetben Viki érettségiző osztályát alakítják, a valósában a végzős és a technikumi osztályom elegye.
Egy barátnőm és a húga is belekerült a regénybe, de végül olyan sorsot szántam a kislánynak (aki már egyáltalán nem olyan kicsi), hogy végül át kellett írnom a jelenetet és a lány nevét is, mert munka közben nem az általam kitalált karaktert, hanem a húsvér embert láttam magam előtt.

Utólag is köszönöm, hogy aki belekerült nem vette rossz néven!
Mikor ezt a történetet írtam már másik iskolába, másik technikumba jártam és teljesen mást tanultam. Köszönöm az ottani barátnőimnek, hogy helyettem is jegyzeteltek, azért, hogy írhassak.
Mint minden eddigi regény, ez is teleírt oldalakkal járt, a végeredmény viszont ahhoz képes rövid lett, 160 oldal.

A másik dolog, amiért különleges lett számomra ez a történet, hogy míg dolgoztam rajta sokszor irigyeltem Vikit a Tomihoz fűződő kapcsolatáért. Akkoriban így képzeltem el az igazi szerelmet. Tűzön-vízen át egymásért. Évekkel később rájöttem, hogy az én egy egészen apró de meghatározó pillanata is az övékhez hasonlóan alakult.

Érdekes, hogy sokszor jobban szerettem a mellékszereplők szálait szövögetni, mint a két fiatalét. Gondolok itt például Viki apjára, Szalay Gáborra az ügyvédre, vagy éppen Zsoltira a rendőrre.

Eredetileg más véget szántam a regénynek, de amint befejeztem az utolsó jelenetet, kellemetlen érzésem támadt. Egyáltalán nem tetszett, amit láttam.  Arra gondoltam, nem lehet így vége! Hát másnap leültem a laptop elé és tovább írtam (itt már mindenféle papírra való jegyzetelés nélkül, egyenesen a gépbe pötyögtem).
Két dolog maradt emlékezetes nem csak nekem, de néhány olvasómnak is. Az egyik a „puccos cucc” amely jelzővel egy öltönyt illettem.
A másik pedig a „hőskávé”, aminek miértjére, mikéntjére mai napig nem tudtam rájönni. Mivel a jelenet télen játszódik kétlem, hogy „hűs kávé” szeretett volna lenni (a kávé amúgy sem hűs), így végül arra jutottam, hogy Nickelback Hero című száma tehet róla, mert ezt a számot hallgattam, miközben azt a bizonyos jelenetet írtam.

Összetörve

Hallgass Értem munkacímmel indult, még 2013-ban. Családon belüli erőszak már akkor is volt benne, meg egy gyilkosság, ami annyira derékba törte volna a két női főszereplőm életét, hogy nem volt szívem papírra vetni ezt a változatot.
Később a gyilkosságot elhagytam, a családon belüli erőszaknak pedig utána olvastam, próbálva elkerülni, hogy égbekiáltó marhaság legyen a vége.
Itt már kevesebb jegyzet került papírra, a regénynek kézzel írott változata nincs is. Fogalmam sincs, ezt hogy csináltam, mert utána szinte megint mindent papírra írtam a későbbi regényeknél.

Szándékosan vittem a történetet a lelki terror irányába, szerettem volna, ha az emberek felfogják, nem csak azzal lehet komoly sérülést okozni valakinek, ha ököllel az arcába csapnak. Persze rá lehet fogni, hogy sztereotípia, hiszen megint a férfi a vadállat és a nő az áldozat, de így alakult.

Amerikai környezetbe helyzetem mindent, így is írtam végig, aztán egy levelezőtársam, aki olvasta a korai verziót azt mondta, jó, de szerinte még jobb lenne, ha itthon játszódna. Megfogadtam a tanácsát és nagyjából három hét alatt átírtam az egészet, néhol megtoldva kiegészítésekkel.

Annyit szeretnék leszögezni, hogy itt minden a fantázia műve, amit leírtam távol áll az életemtől.
Később, ahogy haladt előre a történet, belekerültek előre el nem tervezett szálak, például viszony egy idősebb férfival, vagy éppen a terhesség, örökbeadás nehézségei.
Mivel nem voltam még terhes és viszonyom sem volt soha, nem tudom ezeket és a velük kapcsolatos érzelmeket mennyire sikerült hűen ábrázolnom, mindenesetre megpróbáltam.

Mit ne mondjak, nem lett vidám történet! Ilyen szempontból elüt az előzőektől.
Eszembe jutott már az is, hogy a kelleténél jobban megtépázom a karaktereimet, de úgy gondoltam, az élet sem habos torta.

Elkezdtem átírni, a fejezetek folyamatosan kerülnek fel a blogra. Azt kell mondjam, kevesebb hibát találok benne, mint például a Minden Összedőlben.

Az Utolsó Levél 2014.08.14 -

Szintén egy Ákos dal szolgált a történet alapjául (Utolsó Levél a címe).
Kezdettől tudtam mit akarok írni, viszont, mikor ez az ötlet megfogant bennem éppen csak túl voltam az Összetövén de a legnagyobb problémám az volt, hogy túl fiatal voltam egy olyan komoly történethez, amit írni szerettem volna.

A blogon található Találkozás c. novellám a regény kiindulópontja is lehetne.
Férfi és nő egymásba szeret, de az élet próbára teszi a házasságukat, amit a kapcsolatuk nem bír ki, válás mellett döntenek.  Egyikük képes maga mögött hagyni a múlt szörnyűségeit és új életet kezdhet, míg a másik alig képes a felszínen maradni.

Eredetileg úgy képzeltem, hogy novellában történtek után a férfi leveleket ír, amiket aztán sosem juttat el a feleségének, viszont papírra veti minden érzelmét gondolatát, amit sosem volt alkalma elmondani annak akit szeretett.
Néhány nappal később a nőt rendőrök keresik fel, akik közlik vele, hogy a volt férje öngyilkos lett, végül pedig megkapja az általa írt leveleket.

Innentől elég képlékeny a történet. Tudom, mit akarok mondani, de a hogyan még nincs meg teljesen. Több lehetőség is felmerült bennem, ezeket papírra is vetettem.  Ezek miatt a lehetőségek miatt maradt féle a történet, illetve amiatt is, amit korában írtam.

A dal mellett egy amerikai film is ihletet adott a regényhez. Ennek a filmnek a címét sőt még a főszereplőit sem tudom. Csupán annyira emlékszem, hogy a történet szerint egy nőt eljegyeznek, de mielőtt hozzámenne a férfihoz, végleg fel kell bontania az előző házasságát (?) Elutazik a másik férfihoz, ott aztán rájön, hogy voltak az ő kapcsolatukban jó dolgok is, és talán nem is olyan könnyű elengedni a múltnak ezt a részét.

Oké ez most lehet értetlennek hangzott, de ha valaki ráismert a filmre, írja le hogy a címét!

Keserédes történetet képzeltem el, aminek a végén a nő helyrerak magában minden érzelmet, emléket, amitől az elmúlt években elzárkózott.

Nagyon szeretném megírni ezt a történetet, azt hiszem, mire eljutok odáig, képes is leszek rá. Picit az Összetörvéhez tudnám hasonlítani. Sokkal inkább a lelki dolgokra helyezném a hangsúlyt, mint sem egy pörgős cselekményre.

Bosszú 2015 február 12 – 2015.12.04

Fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy középkori regénynek álljak neki, de megtettem, viszonylag kevés gondolkozás után.
Ahogy a képeken is látható, kisebb füzetekbe írtam, gyakorlatilag mindegy volt mi került a kezembe, befogtam.

Próbáltam reálisan írni, de eleinte már az is nehézséget okozott, hogy korban elhelyezzem a történetet. Sokat küzdöttem vele, kezdettől fogva éreztem, nagy fába vágtam a fejszémet, s ez az érzés még vissza is tért néhányszor a munkafolyamat során.

Ez idő alatt kaptam életemben először, de nem utoljára ínhüvelygyulladást, és találkoztam Leiner Laurával egy dedikáláson. Utóbbi nagyon boldoggá tett, előbbi értelemszerűen kevésbé, de hát ez van!
 Azt hiszem Sarah J Maas Üvegtrón sorozatához tudnám hasonlítani az alaptörténetet, csak mágia nélkül, persze csak úgy nagyjából, és ez is csak a kezdetleges verzióra igaz.

A legnagyobb hibám, hogy bizonyos helyzetekben abszolút nem valid a cselekmény, a másik pedig annyi, hogy sokszor a szereplők cselekedete, döntése mögött annyi áll, hogy „én vagyok az író, ez lesz és kész”.
Még valamit elszúrtam, mégpedig, határidőt szabtam magamnak, s ennek az lett a vége, hogy egyszerűen elegem lett az egésből. Annyit hozzátennék, hogy füzetekben már kész a regény, gépelni és szerkeszteni kell (vagyis atomjaira szedni aztán újra felépíteni)

Hiába a végére kialakult negatív érzelem, élvezettel töltött el hogy más területen is kipróbálhattam magam.
Ha túl leszek a Másvilágon, mindenképp szeretném befejezni ezt a projektet is.

Másvilág sorozat

 Két világ 2016 - 

Kezdettől fogva egyedül dolgoztam a regényeimen, mindenféle segítség nélkül, a közös munkát pedig elképzelni sem tudtam. Nagyjából fél évig (de lehet, megvan egy is) nyúztak a közös munkával. Adott volt az illető fejében a történet, nekem pedig segítenem kellett volna az írásban (azt állítja nem tud írni, pedig szerintem tudna).
 Ismervén a kettőnk olvasási szokásai közti különbséget ágáltam a dolog ellen, féltem, hogy a közös munka miatt romlana, ami akkor köztünk volt (félelmem alaptalan volt, a helyzet határozottan, nagyságrendekkel javult).
Végül egy délután meggondoltam magam, mert éppen szenvedtem az ihlet teljes hiányától. Bosszantott, hogy írnék, de nincs semmi, ami huzamosabb időre lekötne.

 Eredetileg novellákból állt volna össze a történet, mint egy puzzle, a végén a sok kicsi részlet összeállt volna nagy egésszé. Ezen a vonalon is indultunk el, diktafonnal felszerelkezve.
A jeleneteket szerepjáték jelleggel vettük/vesszük fel, a szereplők egymásra reagálnak. Hosszadalmas folyamat, de megéri.
 Fárasztó? Igen, mert egy két órás hanganyagot utólag gépelni sokáig tart, és mivel azok még csak a nyers verziói egy szituációnak el kell telnie jó pár alkalomnak, mire elnyerik a végső formájukat.
Unalmas? Dehogy! Mikor a helyzet megkívánja, komolyan viselkedünk (bevallom volt már hogy majdnem eltört a mécses, vagy az adott jelenet hangulata rányomta a bélyegét az egész napomra), viszont nagyon sokszor egyszerűen széttrollkodjuk (lehet ez erős higgyétek el, ez a jó szó) az egészet (utólag hallgatva is iszonyú viccesek, de háromszor is meggondolnám, hogy nyilvánossá tegyem őket).

A női főszereplőim nyomokban mindig tartalmaztak valamit belőlem, ezzel megbékéltem, úgy gondoltam, elkerülhetetlen.  Most viszont én vagyok Lívia. Mondhatnánk úgy is, hogy benne öltött testet minden rossz tulajdonságom. Mikor ez tudatosult bennem gyűlöltem érte, aztán elfogadtam és rájöttem erre szükségem volt. Tükörbe kellett néznem, azóta jobban tisztában vagyok a gyengeségeimmel.

Írás közben sokszor próbára kellett tennem magam, a leginkább Erik karaktere miatt (akit még nem ismertek, de majd megismertek). Főleg abból a szempontból, hogy vajon képes leszek e kulturált módon erotikus jeleneteket papírra vetni (a jelenetek megvannak, de még senki sem látta őket).

A cselekmény magát írja, csupán a sarokkövek vannak meg, azon belül a szituációk a szereplők cselekedeteitől függően változnak. Például, szent meggyőződésem volt, a prológusban látott bárba belépő ballonkabátos férfi kilétét illetően, majd mikor ezt szóvá tettem, vállat vonva annyit mondtak, a kiléte attól függ, ki marad addigra életben.

 Viszont annyi biztos, hogy négy kötetből fog állni a sorozat, az elsőnek papíron vége most éppen a gépelés és szerkesztés zajlik (idő hiányában lassan, s ezért elnézést kérek).

A második résszel kapcsolatban már van néhány jegyzetem, és annyit azért elmondhatok, teljesen más lesz, mint az előző. Persze annak a kötetnek is meglesznek a maga kihívásai, de állok elébe! Kíváncsi vagyok, hogyan tudom megugrani az akadályt!

Így írok én!- első rész

Először is a doboz!

 Azon kívül, hogy imádom a színeit, és mert London, nagyon fontos dolgokat tartok benne. Elsőre egy kupac papírnak tűnik, és nem is tévednétek nagyot. Másrészt, ez a nagy halom papír rejti az összes eddigi regényem, illetve vázlatom. 

Az évek alatt bizony megtelt, szóval már be is szereztem a következőt, ahol a későbbi papírrengeteget tárolom majd.

Most beszéljünk a tartalmáról, illetve annak történetéről.

Mikor 2008-ban írni kezdtem, laptopom még nem volt, így jött a papír és a ceruza, később pedig a hetekig tartó begépeléssel egybekötött szerkesztés.
Ahogyan a képeken is látszik, szinte mindig ledátumozom a kézirataimat. Azért írtam, hogy szinte, mert például a Két Világról és az Utolsó Levélről csak halvány sejtésem van, hogy mikor kezdhettem el.

Érdekes, hogy ha lapokra írok, nem pedig füzetbe, az oldalakat már nem számozom be, nagyjából soha. Ebből viszont már akadt problémám. Például, mikor sikeresen elszórtam 48 oldalt (utólag beszámoztam, csak azért tudom, hogy ennyi volt).

Kezdjük az elején!

2008. július 4-e, Holdárnyék!

Ó, te jó isten! Iszonyúan furcsa ennyi év után visszalapozni ezt a füzetet! Ezt látva tudom biztosra, hogy azóta fejlődtem (ennek az ért örülök).
A történetről annyit, hogy vámpíros, viszont itt még messze nem volt Alkonyat, helyette Anne Rice és Kárhozottak Királynője. Akkoriban rajongtam a filmért, s ez nyomot is hagyott rajta.

Eltekintve az ordító helyesírási és egyéb hibáimtól, azért fontos számomra, mert ez volt az ELSŐ. Hosszát tekintve, talán 60 oldal ha lett, így inkább kisregénynek mondanám.  Viszont elkövettem egy hatalmas hibát miután befejeztem a történetet. Megkerestem vele néhány kiadót. Mai eszemmel, fel sem merülne bennem ilyesmi. Talán azért vetemedtem erre, mert annyira író akartam lenni, hogy nagyon. Sőt, magánkiadás is szóba került egy időben, de ebből sem lett semmi. Szerencsére. Akkor persze, bántott, hogy nem sikerült semmi (Kivéve, hogy felkerült egy internetes oldalra a remalom.hu-ra.), mostanra viszont eszméletlenül hálás vagyok a dolgok alakulásáért. Jesszusom, mitől óvott meg a sors!

Ja, még valami! A cím… Mindig ez jelenti számomra a legnagyobb gondot. Ebben az estben, cím nélkül került ki az internetre a regény, és később egy hozzászólásban adtak ötleteket.
Két éve újra előszedtem, hogy nekifussak egy javításnak, de hamar rájöttem, nem érdemes. Ennek így kell maradnia. Látnom kell honnan indultam, és hol vagyok most.

2009. augusztus 9!

Még mindig vámpírok, viszont Lesat helyett az Underworld filmeknek hódoltam teljes szívemből!
A történet cím nélkül íródott, a szakközépiskola 10. éve alatt. Magyar helyszíneken, magyar vámpírokkal. Még mindig messze jártam a csillogó vérszívóktól, és ha létezik a Holdárnyéknál még több butaságot hordtam össze, (legalábbis, most így látom).

A történet a vámpírok előmásztak a rejtekhelyeikről és az emberek közt élnek (jé, True Blood! Na, mindegy). Főszereplő lányunkat megharapja egy vámpír, méghozzá nem is akármilyen, hanem egy király. Ezután meg kell tanulnia vámpírként viselkednie, és mivel egy nemes úr vége kering az ereiben, előtte a lehetőség, hogy egy klán vezetője lehessen.  (Ebben a világban a vámpírok egyik fele az emberekkel szimpatizál, hajlandó lenne együtt élni velük, a többiek viszont nem tekintik másnak, csupán tápláléknak az emberi fajt).
Mivel iskolai évben írtam, ez azt jelentette, hogy szünetben, lyukasórán (vagy épp órán) dolgoztam rajta. Osztálytársaim ott sündörögtek kérdezték hol járok, beleolvasgattak néha, esetleg kérték, hogy írjam bele őket.

Nem sok konkrét dologra emlékszem ebből a történetből, vagy az írás folyamatából, csupán néhány dologra. Egy Pisti nevű osztálytársam megkér, hogy írjam bele, mint fehér farakst,  a teremben ülve írok, miközben a nyitott ablakon áramlik be a kellemes meleg levegő. Apróságok ugyan, de mégis ennyi éven át megmaradtak a gondolataimban.
Egy ponton megakadt a történet, nem is folytattam tovább.

2009-2013!

A korábbi történetet egyszer csak elővettem, és feldarabolva újradolgoztam az egészet. Ekkor már jöttek Edwardék és átformálták az egész történetet. Ebből pedig megszületett az Ellentétek Vonzásában, illetve az első fele a történetnek.

Jóég! Mennyi időt töltöttem ezzel a történettel. Főleg a könyvtárban és éjszakába nyúlóan. Nyáron éjjel fél kettőig.
Ezek a vámpírok , bár nem csillogtak a napfényben, de sokkal emberibbek voltak, mint a korábbiak. Igen, akadtak Alkonyatra emlékeztető momentumok, mégsem bántam.
Melanie és Lucas hamar a szívemhez nőttek. Vámpírok és démonok évekig az életem részei voltak.

Pontosítanám a korábbi kijelentésem, a regény második fele alapjául szolgált a korábban félbehagyott regény, persze átdolgozva.
Szóval, ami kezdetben szimpla vámpíros rómeó és júliának indult tovább bonyolódott. Melanie-ra hárult a feladat, hogy irányítson egy vámpírklánt, aminek természetesen megvolt a maga ára.
Végig tudtam milyen lezárást szeretnék a történetnek, amit meg is írtam. Aztán egy álmatlan éjszakán rájöttem, ez nekem egyáltalán nem tetszik! Tovább gondolva az egészet, megszületett a történet harmadik fele.

Sokáig tartott, azt hiszem 220 oldal körül végződött, de minden pillanatát imádtam.
Ezzel lezárult a „vámpíros korszakom”. Talán néha elvetemültnek tűnhettem, de így visszagondolva egyetlen percét, mozzanatát sem bánom.

Folytatása következik!

Goodbye 2017 Hello 2018!

Sziasztok!
A mai napon sok helyen belefutottam évértékelő bejegyzésekbe, hát gondoltam, most írok egyet én is, mert bizony történt, illetve folyamatban van néhány dolog amiről szeretnék nektek beszámolni.

Először is elénézést kérek, amiért ennyire rútúl elhanyagoltam az oldalt ebben az évben. Őszintén szólva megtorpantam, nagyjából mindennel. Írássla, blogolással. Hónapok teltek el bármilyen poszt néllkül, vagy anélkül, hogy bármin is dolgoztam volna.
Mondhatnám, hogy lefoglalt az iskola, a nyelv tanulás, de az igazság az, hogy elvesztettem a motivációm és minden mást, ami eddig előre vitt.
Aztán jött egy pillanat amikor el kellett döntenem, vagy újra kezdem, és próbálom joban csináli, vagy törlöm az oldalt és írok a fióknak.

Vettem egy nagy levegőt, és az utóbbi mellett döntöttem. Ez volt a foylamat könnyebbik része. Ezt követte, bő egy, másfél hónapnyi tervezés. Részletes elképzelésekkel teleírt papírok, hosszú beszélgetések arról, hogy most akkor mit is szereinék én tulajdonképpen ezzel az egésszel. Néhány eszmecsere alkalmával a távoli jövő felé is kalandoztunk, ami - bár elsőre hihetetlennek hangzott tetszett.

Biztos pont volt a blog megújítása, mind külső, mind név szempontjából. Akadt, aki kérdezte, hogy a név, összefüggésben van- e a mostani projektemmel. Hmm....ha így képzelitek, miért is ne! Bármi lehet.
Én úgy fogom fel, hogy az író fejében létező világ, egy más világ! Mindannyiunk saját kis világa, saját történetekkel, karakterekkel, ahol nincsenek szabályok, minden olyan, amilyennek mi szerenténk.
A fejlécemet Ria barátnőm csinálta, aki az előzőt is. Ezt is végtelenül imádom!! Szándékosan egyszerűbb dizájnt választottam, bár ezt is hetekbe került kiválasztani, eldönteni. Sokáig egyéni oldlat szerettem volna, végül mégis egy sablon mellett döntöttem. Nem bántam meg.
Az előnőzél sokkal rendezettem lett a kinézet, néhány bejegyzésemet töröltem, vagy átírtam.

Ha már bejegyzések! Mivel minden link az előző tbarbarablogja oldalra mutatott, azokat törölnöm kellett, majd újra feltenni. Ott kihullot pár szál hajam, de semmi komolyabb veszteség nem ért!

Ami a regényeimet illeti! Mivel azokat is újra kell feltennem, gondoltam átnézem, és egy minimális javítást követően töltöm fel őket. Ez folyamatban van a Minden Összedől és az Összetörve esetében is. Ilyenkor a történeten nem változtatok, csuuán a hibákat igyekszem mérsékelni, illetve a fejezeteket újra elosztani. Korábban szinte javítás nélkül posztoltam mindent, mert azt hittem minnél gyorsabban felkerül annlá jobb lesz. Na ez hiba volt, ami a Minden Összedőlnél különösen meglátszik.

A Két Világ sajnos a tervezettnél lassabban kerül majd fel, de azzal igykeszem haladni. Annyit elárulok, a kézirat már kész, a javítás viszont több időt vesz igénybe, mint gondoltam. Nem szeretném a korábban elkövetett hibáimat ismét elkövetni, ami azt hiszem bizonyos szempontból érthető.

  Tervezek több novellát írni az oldalra, továbbá az interjúimat is bővíteni szereném.

Instagram oldalamat is elérte a változás, aholvá egyelőre könyves képek kerülnek ki, de tervezek saját írásaimból is rövid idézeteket is mutatni, amolyan kedvcsinálónak, meg amit éppen lencsevégre kapok.

Teljesen új volt számomra a Facebook oldal, amit már nagyon rég szerettem volna megcsinálni, de nem tudtam hogyan is nézzen ki, ennél fogva egyszerűen neki sem mertem állni. Most viszont elkezdtem. A legkönnyebben úgy tudnám leírni, hoy minden, ami a blogra nem fért fel. Cikkek, képek, zenék, gondolataim. Szóval kissé személyesebbre szereném venni a figurát.
Remélem, akik arra tévednek, találnak nekik tetsző tartamat.

Köszönöm, hogy elolvastátok!