Huszonkilencedik fejezet

 Tomi

Gábor unszolására felhívtam Vikit, de nem számítottam semmi jóra. A hangja elárulta, hogy dühös, és minden oka meg is volt rá. Az igazat mondhattam el, valami magyarázattal mégis szolgálnom kellett. Ha jobban belegondolok, nem volt hazugság mikor azt mondtam, hogy Vince egyik embere keresett meg a kocsmában. A barátnőm minden szavamat elhitte. A kapcsolatunk egyenesbe jött, sőt, Vivi sem keresett meg a későbbiekben. Kezdtem az hinni, hogy egy darabig nyugtunk lesz.

Pénteken szabadnapos voltam, ezért úgy gondoltam tartok egy laza napot egy kis meccsel és némi sörrel. Mikor Viki felhívott, azonnal indultam is hozzá. Éreztem, hogy baj történt.

Mikor bevallotta, hogy az a szemét mivel kereste meg, elhatároztam, hogy bármi áron megvédem őt. Nehezemre esett ugyan, de kész tények elé állítottam. A pofon meglepetésként ért, de észhez térített. Szükségem volt erre a lányra, úgy, mint még soha senkire.

Irigyeltem Vikit, mert amíg ő édesen aludt a karomban, én álmatlanul hánykolódtam egy lehetséges megoldás után kutatva.

Reggel az első dolgom az volt, hogy felhívtam Gábort.

- Gyertek át, én pedig beszélek pár emberrel a rendőrségről, hátha van valami ötletük.

- Vikinek nem eshet baja!

- Megígérem, hogy így lesz!

Amíg a barátnőm aludt, főztem egy kávét, és alaposabban körbenéztem a házban. Ahogy elnéztem a szekrényen sorakozó fényképeket, belém mart a bűntudat. Elvettem az édesanyját, és most az ő életét teszem tönkre.

Kicsit összerezzentem, mikor karok fonódtak a derekam köré.

- Csak nem rossz a lelkiismereted? – súgta a fülembe, mire magamra erőltettem egy mosolyt.

- Ő volt az anyukám. – mondta, ahogy átlesett a vállam fölött.

A barátnőm iszonyú aranyosan festett álmos szemeivel és kócos hajával. Eredetileg csak egy jó reggelt puszit szerettem volna adni neki, de egyre szorosabban bújt hozzám, s ezt biztatásnak vettem, hogy elmélyítsem a csókunkat.

- Beszéltem Gáborral. – mondtam mikor szétváltunk.

- Mit mondott? – láttam, hogy aggodalom suhan át az arcán.

- Azt kérte, menjünk át hozzá. Megpróbálja komolyabban beszervezni a rendőrséget.

- Nem lesz ebből baj?

- Bízom benne, és külön megígértettem vele, hogy neked semmiképpen sem esik bajod.

- Ne beszélj úgy, mintha minden elveszett volna! – förmedt rám. 

Sóhajtva lefejtettem magamról a karját, aztán töltöttem neki egy kis kávét. Miközben némán kortyolta a keserű italt az arcvonásait tanulmányoztam. Ez alatt a néhány együtt töltött hónap alatt alaposan megváltozott. A kislányos vonások eltűntek, látszott rajta, hogy sok megpróbáltatás érte. Sajnos be kellett ismernem, hogy többé semmi sem lesz ugyan az.

Tomi

A Gáborhoz vezető úton egyikünk sem szólalt meg, cserébe úgy szorítottuk egymás kezét, mintha ez lenne életünk utolsó napja. Láttam Vikin, hogy fél, én viszont nem mutathattam ki. Erősnek kellett maradnom érte.

- Gyertek be! – invitált a barátom, mikor megérkeztünk. Miközben beterelt minket a lakásba, vigasztalóan megölelte Vikit. Ebből az apró gesztustól biztosra vettem, hogy neki is fontossá vált a lány.

- Sikerült valamit intézni? – leültem a barátnőm mellé a kanapéra, és reflexből átkaroltam a vállát.

- Nem sokára jön két férfi, akik talán tudnak segíteni. Sikerült beszélnem még két emberrel a vallomások ügyében is. Plusz a napokban megkeresett egy képviselő, aki bevallotta, hogy szintén köze van Vincéhez.

- Drogot árul?- kérdeztem rezzenéstelen arccal, de láttam, hogy Vikit meglepte a dolog.

- Veszi. Ráadásul olyasvalakitől, aki igencsak közel áll a mi emberünkhöz.

- Krisztitől?

- Nem tudom Viki. Csak annyit sikerült kihúznom belőle, hogy nő az illető, és talán úgy tőletek pár évvel fiatalabb.

Ebből a kevés infóból sikerült kikövetkeztetnem, hogy az illető nem lehet más, csak a testvérem.

- Szerencsére a képviselőúrban maradt még annyi, hogy megígérte, próbál még kiszimatolni néhány dolgot.

A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és két rendőr lépett be rajta.

- Jó reggelt! – köszönt az idősebbik, míg a fiatalabb némán biccentett.

- Örülök, hogy eltudtatok jönni! – Gábor kezet rázott mindkettőjükkel, majd felénk fordult.

- Ők itt Neményi András – mutatott az idősebbre – és a fia Zsolt.

Észre vettem, hogy a fiatal srác alaposan megnézte magának Vikit. Más körülmények között, szívesem megmondtam volna neki, hogy mit nézegessen.

- Van valami ötleted, hol bukkanhat fel legközelebb Belnay? – mikor meghallottam, hogy a zsaru tegezi a barátnőmet, legszívesebben fejbe rúgtam volna.

- Talán a szalagavatómon. – lehet, hogy csak beképzeltem, de mintha Viki felélénkült volna. – Kedden tartják Gödöllőn, az egyetemen.

- Gábor azt is elmondta, hogy az az állat megfenyegette őt?- szúrtam közbe, meg sem próbálva elrejteni az ingerültségemet. Kezdett elegem lenn ebből a srácból. 

- Igen. – Zsolt most végre elszakította a tekintetét a mellettem ülő lányról, majd úgy nézett rám, mint akinek csak most tűnt volna fel, hogy én is ott vagyok.

- Tudnak segíteni? – Viki valószínűleg megérezte, hogy elborulni készül az agyam, mert nyugtatóan a karomra tette a kezét. 

- Azon leszünk, bár ez nem egészen hivatalos ügy.

- Ez mit jelent?-  kérdeztem cseppen sem barátságosan, és birtoklóan átkaroltam a barátnőmet, mivel megint stírölni kezdte őt a törvény őre.

-A főnök nem egyezett bele a dologba, van néhány srác, aki viszont szívesen segítene.

- Mégis hányan? – Gábor finoman megrázta a fejét, kérve ezzel, hogy vegyek vissza az arcomból.

- Összesen húsz embert sikerült összeszednem. Persze egyikük sem lesz fegyvertelen, és álruhában igyekszünk majd elvegyülni a tömegben. Diszkrétek leszünk, hiszen senkinek sem hiányzik, hogy kitörjön a pánik. Sajnálom, hogy ennél többet nem tehetünk. – úgy tűnt az öreg komolyan gondolja, a fiáról viszont lesírt, hogy szívesen vigasztalná a barátnőmet.

- Nekem már az is nagy könnyebbség, hogy tudom, hogy ott lesznek. Ennél alkalmasabb helyet nem tudok elképzelni. Ott lesz mindenki, aki fontos nekem, ha be akarja váltani a fenyegetését, itt könnyen megteheti.

Meglepett, hogy Viki milyen tárgyilagosan beszélt, talán mégse árt, az a néhány zsaru.

- Elnézést, de mennünk kell! De ha bármi történik, kérem, azonnal tájékoztasson! – nyújtott át András egy cetlit a barátnőmnek.

- Okvetlenül.

- Minden jót, viszlát!

- Furcsa lesz ezek után elmenni a bálba! – Viki elcsigázottan tekergette egy hajtincsét.

- Pedig szívesen látnálak újra abban a ruhában! – játékosan oldalba böktem.

- Azt mindjárt gondoltam. – jegyezte meg összehúzott szemekkel, de azért megcsókolt.

- Ígérjétek meg, hogy jól fogjátok érezni magatokat! – mosolygott ránk Gábor.

- Talán még neked is összeszedünk valami hölgyet. – ütöttem tovább a vasat.

- Öreg vagyok én már az ilyesmihez! – legyintett.

- Dehogy! Ha apunak sikerült, neked miért ne? Jut eszembe, azt hiszem ideje indulnom. Talán már otthon van. 

- Hazaviszlek! – mondtam, majd angyali mosollyal a képemen a barátom felé fordultam, és máris nyújtottam a kezem.

- Ne vezess túl gyorsan, nem hiányzik egy büntetés. – monda amolyan szigorú apa stílusban.

- Rendben! – válaszoltam készségesen, és a kulcs máris a kezemben landolt.