Tomi
Életemben először nem örültem a szombati szabadnapnak. Vagyis inkább az zavart, hogy semmivel sem tudtam igazán lekötni magam. Viki bulija tegnap a jelek szerinte jól sikerült, mert délután felhívtam, és Lilla vette fel, mert a barátnőm éppen kiütve feküdt. Ennek tetejébe Gábor bejelentette, hogy másnap temetik a testvéremet. Én mégis otthon ültem Jack bácsi társaságában. Le kellett foglalnom magam, céltalanul pakolni kezdtem a szobámban. Találtam egy doboznyi képet, még abból az időből, mikor a családom együtt volt. Ezeket az emlékeket elnézve, azt hiszem, anyám mindig is egy boldog családot szeretett volna. Talán az utolsó pillanatig hitt abban, hogy így lehet. Hangos csörömpölés ébresztett. Beletelt pár percbe, mire rájöttem, hogy a vezetékes telefon az.
- Halló!
- Lemerült a mobilod?
- Szép jó reggelt Gábor!
- Nem voltál ott a temetésen. – állapította meg.
- Te igen? – pimaszkodtam.
- Igen. Zsoltival, és Vivi osztálytársaival együtt.
- Viki ott volt?
- Nem. Azt hittem, együtt vagytok.
- Én Mr. Jack Daniel’s társaságában töltöttem az éjszakát.
- Jézusok, kölyök!
- Nyugi, nem kerültem detoxba.
- Egyáltalán nem vagy vicces! – pirított rám. – Amúgy jól vagy?
- Enyhe másnaposságtól eltekintve igen. Délután dolgozom, úgyhogy össze kell kaparnom magam.
- Figyelj, ha beszélni szeretnél valakivel…
- Nem kell a lelki fröccs! – vágtam közbe kissé ingerülten.
- Ha tudni akarod, édesanyád mellé temettük őt.
- Jó. Anya is ezt akarta volna. – feleltem gépiesen.
Szó nélkül letetem, és indultam a temetőbe.
Mikor megláttam a koszorúkkal borított sírt, megtorpantam. Próbáltam kitalálni, mit is érzek. Normális esetben, ha valaki elveszti egy hozzátartozóját könnyekben tör ki, de én csak tompa fájdalmat éreztem. Próbáltam meggyőzni magam, hogy elszomorít a testvérem halála.
- Nem hittem volna, hogy itt talállak.
A hang hallatára megfeszült a testem. Ösztönösen Vikit kerestem.
- Nem kell aggódnod a bájos Viktória miatt! Egyedül vagyok itt. – mondta a férfi, és mellém lépett.
- Nagy ostobaság volt. – jegyeztem meg.
- Hétköznapi ember vagyok, miért ne járkálhatnék szabadon? – ekkor vetem észre a kezében tartott rózsát.
- Van képed virágot hozni annak a lánynak a sírjára, akit magad öltél meg?
A barátnőm gondolata volt az egyetlen, ami visszatartott, attól, hogy nekiessek Vincének ott a temetőben.
- Úgy gondolom, tartozom neki ennyivel. – cinikusan felnevettem. – Én voltam mellett, ahogy felnőtt.
- Ez igaz. – feleltem valamivel higgadtabban.
- És csak hogy tudd, sajnálom azt a kislányt.
- Ezt a családjának mondd!
- De nézd a jó oldalát. Ha Vivi nem hibázik, most a barátnődet sirathatnád.
- Miért vagy itt? – szegeztem neki a kérdést.
- Állj a húgod helyére. – mondta csevegő hangnemben. Magamban elmosolyodtam. Pont ezt akartam hallani.
- Hogy aztán engem is megölj, ha hibázom?
- Ugyan Tamás – méltatlankodott – be kell vallanom, én sem leszek már fiatalabb.
- Csak nem akarod rám hagyni a birodalmad? – a gondolatra felfordult a gyomrom.
- Ugyan, ott azért még nem tartunk. Miközben Vivi ilyen csúnyán végezte, Miki egész jó úton halad, hogy egyszer a helyembe lépjen, a lányom oldalán.
Úgy tettem, mintha fontolóra venném a hallottakat, aztán így feleltem:
- Mi lenne Vikivel?
- Ó igen, a drága barátnőd! – mosolygott. – Természetesen haja szála se görbül, amennyiben a szabályok szerint játszol.
- Mi lenne a vizsga? – a férfi szeme mohón felcsillant.
- Néhány nap múlva kapunk egy eléggé nagy értékű szállítmányt. Neked kellene átvenned, aztán később tovább vinned
- Hol van a csapda? – biztosra vettem, hogy van valami buktató.
- Sehol. Persze mondanom sem kell, hogy amint megneszeljük, hogy átversz minket, nem garantálom, hogy megúszod élve ezt a kis kalandot.
- Van egy feltételem. – mondtam rezzenéstelen arccal.
- Mi lenne az?
- Ha engem meg is ölsz, Vikit hagyd békén, hogy élhesse a saját életét.
- Szinte gondoltam, hogy ilyesmit fogsz kérni. Nem is tudom Tamás, az a lány, elég veszélyesnek tűnik. – mélázott.
- Csak azért, mert engem félt. – igyekeztem meggyőző lenni. – Amúgy gyáva.
- Mi lesz, ha rájön a mi kis találkánkra?
- Nem fog kiderülni.
- Őszinte leszek veled Tamás, megleptél. Már csak azt áruld el, miért jönnél vissza?
- Ha ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságban tudjam, akit szeretek, akkor megteszem.
- Oh, micsoda mártír! – nevetett vidáman. – Remélem, nem fogom megbánni ezt a kis üzletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése