Huszonkettedik fejezet

 Vivi

Csak azért jöttem vissza Budapestre, mert feladatot kaptam Vincétől. A pasasnak mindenhol vannak emberei, így persze arról is tudott, hogy az én drága bátyám kijött a börtönből. Mikor megkeresett, éppen egy japán üzletembertől szedtem be a késedelmi kamatot. Amint a negyvenes évei elején járó pasit – immár jól megkopasztva – elengedtem az asztaltól, Vince azonnal leült a helyére. Egy zsúfolásig megtelt előkelő étteremben voltunk, ahol senkinek sem szúrt szemet, egy mocskos üzlet lebonyolítása, ha mégis, az illető valószínűleg túl gyáva volt ahhoz, hogy bárkinek is megemlítse.

- Utazz vissza Budapestre! – mondta a főnök. Már rég megszoktam, hogy lényegre törően beszél, ez mégis meglepett.

- Tudod, hogy nem szívesen megyek oda. – arra számítottam, hogy üvöltve kikéri magának, amiért nem ugrottam az első szavára, helyette együtt érző mosollyal az arcán így szólt:

- Tudom drágám, de erre te vagy a legalkalmasabb.

- Mi az áru? – kérdeztem automatikusan. Felnevetett, majd a zakója belső zsebéből előhúzott egy borítékot és elém csúsztatta. Meglepődve láttam, hogy ezúttal hamis okmányok vannak benne. Homlokráncolva néztem fel rá, mire azonnal belefogott a magyarázatba:

- A bátyád nemrég szabadult. A te dolgod csupán annyi, hogy minden lépéséről tájékoztass.

- Ennyi? – cseppnyi gúny is vegyült a hangomba, de nem törődtem vele. – Miért nem kéred meg az egyik talpnyalódat?

- A madarak azt csiripelték, hogy állítólag van valakije. Azt akarom, hogy barátkozz össze a lánnyal!

- Mégis mire jó ez az egész? – kérdeztem nyűgösen, mert egyáltalán nem volt ínyemre a dolog.

- Mert még mindig nem tettem le arról, hogy egyszer az apja nyomdokaiba lép. Ha eljön a megfelelő alkalom, a lányon keresztül, talán tudok rá hatni.

- Szóval haverkodjak össze a csajjal és csendben figyeljek.

- Azért néha bekeverhetsz nekik, ha kell. Mint mondjuk Malajziában. 

Jól emlékeztem arra az esetre. A miniszterelnök boldog házasságban élt, de nem akaródzott fizetnie, ezért készítettem a feleségének egy meglepetés videót kettőnkről. A dolog bevált. A párnak volt egy elég ronda szakítása, de a lóvét megkaptuk.

- Mennyi időről lenne szó? – kérdeztem az okmányok felé nyúlva.

- Néhány hónapról. Persze elkél majd egy fedő sztori is.

- És Tomi?

- Ügyelj rá, hogy a megfelelő pillanatban ismerjen fel.

- Az mikor lesz? – kérdeztem kisé ingerülten. Utáltam, ha direkt szólakozott velem.

- Ne aggódj kedvesem, idejében szólok mindenről.

Néhány héttel később repültem is Pestre, majd a tökéletes fedő sztori megalkotása után a lány szülővárosába költöztem. Minden nehézségek nélkül a közelébe férkőztem, és heteken keresztül az tettem, amire utasítottak, figyeltem.

Bár tisztában volta vele, hogy ez is csak egy munka, örültem, hogy újra iskolába járhatok. Legbelül borzasztóan irigyeltem őket, mert azt tették, amit akartak. Arra, hogy otthagyjam Vincét, gondolni se mertem. Akik megpróbálták elhagyni, vagy csak keresztbe tenni neki, mind holtan végezték.

A közelemben ülő asztaltársaság hangos nevetésben tört ki, és ez visszarántott a jelenbe. Dühösen meredtem Vikiék felé. Erős késztetést éreztem, hogy tönkre vágjam az estéjüket. Mikor láttam, hogy Tomi a pult felé indult, követtem.

- Egy korsó sört kérek! – szóltam a csaposnak, mint sem törődve a bátyámmal. Amíg vártam, a szemem sarkából rápillantottam. Mikor összetalálkozott a tekintetünk az arcára döbbenet ült ki.

- Szia, bátyus! – köszöntem, hogy csak ő hallja, majd kisétáltam a kocsmából.