KANDI STEINER
SZERETLEK, WHISKEY
fülszöveg
Őrület, milyen gyorsan tér vissza a zsongás akkor is, ha az ember már ilyen hosszú ideje józan.
Whiskey csak állt ott, a küszöbömön, pont, mint egy évvel korábban. Csakhogy ezúttal nem esett az eső, nem volt düh, sem esküvői meghívó, csak mi ketten.
Egyedül volt. A régi barát, a könnyed mosoly, a torz vigasz, ragyogóan szervírozva.
Egyedül voltam. Az alkoholista, aki úgy csinál, mintha nem akarná megkóstolni, mégis túl hamar ráébred, hogy attól, hogy hónapok óta tiszta, még nem vágyik rá kevésbé.
De nem szabad innen kezdenem.
Nem, ahhoz, hogy ezt a történetet jól meséljem el, vissza kell mennünk.
Vissza, az elejére.
Vissza, a legeslegelső csepphez.
Ez az én szerelmes levelem Whiskey-hez. Csak remélni tudom, hogy elolvassa.
Ez is azon könyvek táborát erősíti, amiket kerültem egy jó darabig, illetve fülszöveg alapján sablonnak ítéltem, aztán pedig levett a lábamról. Mert azt hittem ez is valami gimis/ főiskolás szerelmi sztori egy se veled, se nélküled kapcsolatról.
Viszont, minden kétségem ellenére, a címe azonnal megfogott. Ezért végül megvettem (na meg azért nem utolsó sorban nagyon szuper insta fotót lehetne készíteni a könyvvel). Itt meg is ragadnám az alkalmat, és ajánlanék egy dokumentumfilmet a Jack Daniel’s - ről, aki esetleg szeretne többet tudni a whiskey-ről.
Nem is tudom mi ez tulajdonképpen, regény vagy egy iszonyúan hosszúra nyúlt szerelmeslevél. Mert utóbbi könnyen nyúlhat, ha ennyire nem is, de hosszúra. Ha azt akarod hogy a másik megértse hogyan született meg benned ez az érzés.
Tényleg sokszor volt olyan érzésem, hogy B. csak leült a laptopja elés és írni kezdett, hogy elmesélje kettejük történetét, hogy mi olvasók megismerhessük kettejük útját. Szerettem azokat a pillanatokat, mikor kiszólt hozzánk olvasókhoz.
Mondhatnám, hogy a leíró részek nem voltak elég aprólékosak, de az csak szőrszálhasogatás lenne a részemről. Annyi éppen ábrázolva volt, hogy menet közben el tudtam képzelni egy beszélgetés helyszínét. Szóval nem hiányoltam, azt hogy még a falba bekalapált szög pontos helyét is megtudjam.
Ez a kevésnek tűnhet, de valójában pont elég és a szereplőknél is megmutatkozott. Mindenkinek annyit tudtunk meg a múltjáról, ami a történet szempontjából fontos volt. Éppen annyi információval bombázott meg a szerő, amit még tudtam kezelni, és pont akkor, mikor elérkezett az ideje.Hála istennek mellékszereplőből sem rohangál túl sok a történetben, amiért igazán hálás vagyok. Nem szeretem, ha egy könyv tele van nevekkel, amik túl ritkán merülnek fel ahoz, hogy megjegyezzem őket.
És akkor nézzük a főszereplőinket!
Jamie (Whiskey) annyira emberi és a szó lehető legjobb értelmében átlagos! Nincs középpontban hogy mennyire jómódú és menő srác, és a napfény sem csillan meg hasának minden egyes kockáján.Csak egy srác, akiről megtudjuk, hogy tervei vannak a jövőjét illetően, aztán szemtanúi lehetünk ahogy elbizonytalanodik ezeket illetően. Ez teljesen normális, mindannyian élünk át hasonlót nemigaz?Nem tudom ki hogy van vele, de nekem az idősebb Jamieről Theo James jut eszembe.
Aztán ott van B (Brecks) aki utálja a nevét, amit az anyjától kapott. Itt megragadnám az alkalmat, hogy a könyv máris egy komoly témát pendített meg ezáltal, a névválasztás fontosságát, és ha lehet szülőként gondoljunk bele, hogy attól mert mondjuk szereted a Gyűrűk Urát nem nevezheted el a lányod Galadrielnek, mert megkeseríted az életét. (Aki nem tudja ki az a Galadriel, nézzen utána! Aki pedig végképp nem tudja miről beszélek olvassa el Nicholas Sparks Utolsó dal című könyvét vagy nézze meg a belőle készült filmet).
Bármennyire is annak tűnik, ez a történet, nem cukormázas, csöpögős romantikus izé. Pedig annak indult. Fontos kiemelnem, hogy éveket ölel fel, ennek megfelelően csupán a fontos események vannak kiemelve, a mellékeksen átlendülünk néhány mondataban.
Tizenévesként ismerjük meg őket, mikor elbúcsúzunk tőlük már a harmincasok táborába tartoznak.Imádtam figyelemmel követni, ezt a változást akár az életükben, akár a személyiségükben. De a happy endig vezető út hosszú és rögös.
Ha külön voltak szenvedtek, ha együtt, végül mindig megsérült valamelyikük.Felvetődik a kérdés, maguktól voltak ennyire szerencsétlenek, vagy a körülmények is közrejátszottak? A válasz is- is. Mégsem éltem meg ezt szenvedésként, nem volt bennem az a sürgető érzés, hogy legyen már vége!
Imádtam a kettejük közti szenvedélyt, ami az évek alalatt is megmaradt. Szerintem gyönyörű, annak minden fájó pillanatával együtt.
Bár mivel a “levelet” B írja, Jamie szemszögéből annyit tudutnk meg, amennyit ő időnként elmond a lánynak. Ritkán mondom, de egy külön könyvet el tudtam volna képzelni Whiskey szemszögéből. Mire gondolt ő, míg mi olvasók B gondolataiba nyertünk bepillantást?
Ha egy mondattal kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám pont jó, semmi sem túl sok vagy túl kevés. Ritkán botlok bele ilyen regénybe.
Borító 5/5
Történet 5/5
