Gábriel - duológia
Szívritmuszavar, Hanna Örök
2018. augusztus 31., péntek
2018. augusztus 30., csütörtök
Paula Mclain A párizsi feleség
PAULA MCLAIN
A PÁRIZSI FELESÉG
fülszöveg
A párizsi feleség Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története.
Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak – köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald – színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük.
A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti.
Régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, de csak most nyílt rá alkalmam.
Viszont őszinte leszek, nem ismerem Hemingway munkásságát, bár ezután illene olvasnom tőle valamit.
A tény, viszont, hogy egy híres íróról szól a regény, kíváncsivát tett, adott egy fajta misztikumot az egésznek. Nem is tudom mit vártam, de számomra az írok mindíg elérhetetlen titokzatos szemlyek voltak, most pedig úgy éreztem, beipllanthatok a függönyv mögé, megpillantva a valódi embert.
Lehet, Mr. Hemingway jó író, de a lapokról egy nehezen kezelhető személyiség bontakozott ki előttem, aki sokszor egy gyerekre emlékeztetett.
Valószínűleg én nem bírtam volna ki sokáig mellette mint a felesége.
Kétség sem fért hozzá, hogy szerették egymást, egyszerűen csak folyton úgy éreztem, valami nem az igazi. Mintha Hadley a második helyen állna, az első mindíg az írás. Viszont (sajnos nem tudjuk a valóságban is így volt-e), de a férfi nagyot nőtt a szememben, hogy a válasuk után sem kiabált kígyót, békát a volt feleségére (és fordítva).
Szívesen belestem volna az Ernest fejébe is néha még akkor is, ha ez nem volt lehetséges.
Hatalmas piros pont a kötetnek, amiért a 20-as években játszódik, Párizsban! Ennek ellenére mentes mindenféle cukormáztól, a szerző kendőzetlenül tárja elénk az akkori világnak minden szegletét, ahol szereplőink megfordulnak.
Még valamit kiemelnék, hozzátéve, hogy az akkori szerzők és műveik közül egyedül Fitzgerald Nagy Gatsby című könyvét olvastam! Őket is sokkal közelebb éreztem magamhoz ezekről a lapokról, mint mondjuk egy irodalom könyvből.
Valóság tökéletesen elegyedett a fikcióval.
Nagyon tetszett a könyv, annak ellnére, hogy szinte egyetlen karaktert sem zártam különösebben a szívembe. Egyetlen percet sem bánok, amit az olvasásával töltöttem.
Lehet, Mr. Hemingway jó író, de a lapokról egy nehezen kezelhető személyiség bontakozott ki előttem, aki sokszor egy gyerekre emlékeztetett.
Valószínűleg én nem bírtam volna ki sokáig mellette mint a felesége.
Kétség sem fért hozzá, hogy szerették egymást, egyszerűen csak folyton úgy éreztem, valami nem az igazi. Mintha Hadley a második helyen állna, az első mindíg az írás. Viszont (sajnos nem tudjuk a valóságban is így volt-e), de a férfi nagyot nőtt a szememben, hogy a válasuk után sem kiabált kígyót, békát a volt feleségére (és fordítva).
Szívesen belestem volna az Ernest fejébe is néha még akkor is, ha ez nem volt lehetséges.
Hatalmas piros pont a kötetnek, amiért a 20-as években játszódik, Párizsban! Ennek ellenére mentes mindenféle cukormáztól, a szerző kendőzetlenül tárja elénk az akkori világnak minden szegletét, ahol szereplőink megfordulnak.
Még valamit kiemelnék, hozzátéve, hogy az akkori szerzők és műveik közül egyedül Fitzgerald Nagy Gatsby című könyvét olvastam! Őket is sokkal közelebb éreztem magamhoz ezekről a lapokról, mint mondjuk egy irodalom könyvből.
Valóság tökéletesen elegyedett a fikcióval.
Nagyon tetszett a könyv, annak ellnére, hogy szinte egyetlen karaktert sem zártam különösebben a szívembe. Egyetlen percet sem bánok, amit az olvasásával töltöttem.
2018. augusztus 28., kedd
Tizedik fejezet
Mikor végre felbőgtek a motorok és elindultunk, minden gondolat kiröppent a fejemből s hosszú percekig széles mosollyal az arcomon néztem kifelé az ablakon.
- Látom tetszik. – ő is mosolygott.
- Nevetségesen nézhetek ki. – elkaptam a tekintetem az ablaktól, mintha valóban szégyellném magam.
- Kevesen képesek örülni az apró dolgoknak. Ne veszítsd el ezt a tulajdonságod!
- Sokszor jártál már Pozsonyban? – ittam egy korty pezsgőt, Féltem, ha túl erősen szorítom meg, a vékony üveg összeroppan az ujjaim között.
- Nem mondanám, viszont minden alkalom más egy kicsit. Az ok, amiért megyek, a társaság – jelentőség teljes pillantást vetett rám, amitől még inkább felforrósodott az arcom. Szerencsére a következő pillanatban megérkezett a korábban rendelt ásványvíz is, amiért nagyon hálás voltam. Akkor elhatároztam nem iszom több alkoholt. Nem szerettem volna idő előtt megszabadulni minden gátlásomtól.
- Miért Pozsony? – Az eső közben hangosan kopogott az ablakon, de úgy tűnt, mintha mi odabent egy burokban lettünk volna védve az időjárástól. Az asztal közepén imbolygó mécses lángja, és a plafonra szerelt led lámpák halvány fénye meghitté tették a légkört.
- El kell intéznem néhány dolgot. Remélem tetszeni fog a város!
- Még sosem jártam ott, és szárnyassal sem utaztam még, szóval, biztosíthatlak, hogy már most imádom ezt a kirándulást! – széles mosolyom mellé abban a pillanatban egy cseppnyi hála is társult. Ha nincs ő, az életem ugyanabban a már unalomig ismert mederben folyt volna tovább, talán örökké.
- Látom, a készülődés sem okozott gondot.
A pillanatokkal ezelőtt érzett hála helyét pillanatok alatt szégyen vette át. Az ablakon csordogáló esőcseppeket figyeltem.
- Igazából, azt hittem átversz. – kapkodva ittam ki pezsgőm utolsó cseppjeit. Vallomásom meggondolatlanul csúszott ki a számon.
- Én? Soha. – Nem tudtam eldönteni, valóban megsértettem, vagy csak megjátszotta.
- Tulajdonképpen, miért hoztál magaddal? – végre elszakítottam a tekintetem a mellettünk suhanó eső áztatta tájtól és az arcát fürkésztem.
Egy pillanatra elgondolkozott, majd így felelt:
- Igazság szerint, csak kíváncsi vagyok, hogy haladsz a könyvvel. Befejezted végre?
- Belekezdtem, de mint mondtam, a regény gerincét a te ügyfeleid történetei alkotják. – fakóbb lett a hangom, s ez zavart. Nem akartam, hogy észrevegye a megváltozott hangulatom. Azt hiszem titokban abban reménykedtem, utazásunk célja velem kapcsolatos ugyan, de a szerződéstől független.
- Mesélj te! Ki volt az a nő, akivel láttalak? Ő miért keresett meg? –jobbnak láttam terelni a témát, mielőtt eluralkodnak rajtam az érzelmeim.
- Parancsoljanak, az előétel! – lépett mellénk a pincérnő az asztal közepére téve a választott fogást. Abban a pillanatban tudatosult bennem, mennyire éhes vagyok.
- Köszönjük!
Csendben nekiláttunk az evésnek. Meglepetésemre Viktor néhány falat után válaszolt is a kérdésemre.
- Egy anya, aki már sok mindent megélt. Úgy érezte, igazságtalan az élet, amiért gyógyíthatatlan rákos. – Figyeltem, ahogy lassan pirítósra keni a fűszeres krémsajtot. Nem tudtam mint mondani, szavai keserű ízt hagytak a számban.
- Kesergett, de mégsem arra kért, hogy segítsek neki meggyógyulni, hanem hogy eljuthasson olyan helyekre, ahol még sosem járt. Nem hosszabb életet akart, csak rendezni mindent. Ettől számomra különleges volt. Szívesen segítettem neki.
- Azt gondoltam, egy futó kaland.
- Attól függ, hogy vesszük.
- Tudod, hogy értem! - szóltam közbe élesen.
- Nem tudom. – Fogalmam sem volt szórakozik –e vagy tényleg nem érti mire céloztam.
- Biztosra vettem, hogy egyéjszakás kaland, és lefeküdtél vele. - kínlódva gyűrögettem a szalvétám, majd annak rendje és módja szerit az ölembe terítettem.
- Szó sem volt ilyesmiről.
- Hová vitted? - kérdeztem, hogy enyhítsem a kínos csendet.
- A Távol- Keletre. Japánba, hogy pontos legyek.
Vágyakozva sóhajtottam fel. - Sosem jártam ott!
- Ő sem, ahogy a legtöbben sem. Ha a sors úgy hozza, hogy eljuthatsz oda, ígérd meg, hogy nem szalasztod el! Gyönyörű és sokoldalú. Nem csak felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz, de egy csendes kertben elbújva mindenki elől, összeszedegetheted a lelked széthasadt darabkáit.
- Ez kissé kacifántosan hangzott. – vallottam be zavartan, de ő csak nevetett. – De értem mire gondoltál, és megígérem, ha szembe jön velem a lehetőség, nem hagyom ki! – minden igyekezetem ellenére, az előétel egy kis darabja a terítőn végezte. A korábbi pincérnő éppen elhaladt mellettünk, ám szerencsétlenkedésem helyett lopott pillantást vetett a velem szemben ülőre.
- Sokszor jártál már ott?
- Igen. Utoljára a múlt héten. – semmiségnek hangzott, mintha számára teljesen természetes lenne egy ilyen utazás. Ez kissé bosszantott. Még akkor is, ha csak elég volt az öltözetére pillantanom, és pontosan tudtam, hogy megengedheti magának.
- Vannak korlátaid, vagy cselekedhetsz kényed-kedved szerint? – célozgattam a múltkori találkozásunkra. Valahogy nehezen hittem, hogy amit csinál, képes lenne bárki is karba tett kézzel nézni.
- Mindenkinek vannak korlátai.
- A tiéd micsoda? - nem szántam viccesnek a kérdést, mégis elnevette magát.
- A hozzám hasonlóak. A többiek, akik, nem ide tartoznak.
- Milyen szabályok kötnek, olyasvalakit, mint te?
- Mint téged.
- Politika, törvény, rendőrség? – soroltam ami először eszembe jutott.
- Mondhatjuk. De természetesen mindig akadnak olyanok, akik megszegik a szabályokat. – halvány, csibészes mosoly futott át az ajkán.
- Jól gondolom, hogy te is közéjük tartozol?- nem tudtam nem viszonozni azt a mosolyt.
- Lebuktam! – húzta be a nyakát, mire hangosan felnevettem. A mellettünk lévő idős nőkből álló asztaltársaság szúrós pillantással illetett.
- Úgy látom irigyeid akadtak! – hajolt közelebb az asztal felett.
- Csak nehogy a végén felróják, hogy zavarjuk őket.
Nem sokkal később lekerült az előétel, átadva helyét a Viktor által rendelt kávéknak, aminek már az illatától is élénkebbnek éreztem magam.
Megcukroztam a feketém, tejet öntöttem bele majd ittam egy kortyot. Azt hiszem addig sosem ittam ennyire finomat. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és élveztem az ízét. Krémes volt, amit a hozzá kapott tej csak még jobban kiemelt. Az első korty, marcipánra emlékeztető ízt hagyott a számban. Tökéletes volt.
Lehunyt szemmel élveztem a számban szétterülő ízt, a gondolataim azonban sebesen száguldoztak.
Nem lehetett mind trükk! Kizárt! Nem tudtam teljes egészében hinni neki, viszont belementem a játékába, még ott az erkélyen állva elhatároztam, igyekszem nem mutatni a kétségeimet.
- Látom tetszik. – ő is mosolygott.
- Nevetségesen nézhetek ki. – elkaptam a tekintetem az ablaktól, mintha valóban szégyellném magam.
- Kevesen képesek örülni az apró dolgoknak. Ne veszítsd el ezt a tulajdonságod!
- Sokszor jártál már Pozsonyban? – ittam egy korty pezsgőt, Féltem, ha túl erősen szorítom meg, a vékony üveg összeroppan az ujjaim között.
- Nem mondanám, viszont minden alkalom más egy kicsit. Az ok, amiért megyek, a társaság – jelentőség teljes pillantást vetett rám, amitől még inkább felforrósodott az arcom. Szerencsére a következő pillanatban megérkezett a korábban rendelt ásványvíz is, amiért nagyon hálás voltam. Akkor elhatároztam nem iszom több alkoholt. Nem szerettem volna idő előtt megszabadulni minden gátlásomtól.
- Miért Pozsony? – Az eső közben hangosan kopogott az ablakon, de úgy tűnt, mintha mi odabent egy burokban lettünk volna védve az időjárástól. Az asztal közepén imbolygó mécses lángja, és a plafonra szerelt led lámpák halvány fénye meghitté tették a légkört.
- El kell intéznem néhány dolgot. Remélem tetszeni fog a város!
- Még sosem jártam ott, és szárnyassal sem utaztam még, szóval, biztosíthatlak, hogy már most imádom ezt a kirándulást! – széles mosolyom mellé abban a pillanatban egy cseppnyi hála is társult. Ha nincs ő, az életem ugyanabban a már unalomig ismert mederben folyt volna tovább, talán örökké.
- Látom, a készülődés sem okozott gondot.
A pillanatokkal ezelőtt érzett hála helyét pillanatok alatt szégyen vette át. Az ablakon csordogáló esőcseppeket figyeltem.
- Igazából, azt hittem átversz. – kapkodva ittam ki pezsgőm utolsó cseppjeit. Vallomásom meggondolatlanul csúszott ki a számon.
- Én? Soha. – Nem tudtam eldönteni, valóban megsértettem, vagy csak megjátszotta.
- Tulajdonképpen, miért hoztál magaddal? – végre elszakítottam a tekintetem a mellettünk suhanó eső áztatta tájtól és az arcát fürkésztem.
Egy pillanatra elgondolkozott, majd így felelt:
- Igazság szerint, csak kíváncsi vagyok, hogy haladsz a könyvvel. Befejezted végre?
- Belekezdtem, de mint mondtam, a regény gerincét a te ügyfeleid történetei alkotják. – fakóbb lett a hangom, s ez zavart. Nem akartam, hogy észrevegye a megváltozott hangulatom. Azt hiszem titokban abban reménykedtem, utazásunk célja velem kapcsolatos ugyan, de a szerződéstől független.
- Mesélj te! Ki volt az a nő, akivel láttalak? Ő miért keresett meg? –jobbnak láttam terelni a témát, mielőtt eluralkodnak rajtam az érzelmeim.
- Parancsoljanak, az előétel! – lépett mellénk a pincérnő az asztal közepére téve a választott fogást. Abban a pillanatban tudatosult bennem, mennyire éhes vagyok.
- Köszönjük!
Csendben nekiláttunk az evésnek. Meglepetésemre Viktor néhány falat után válaszolt is a kérdésemre.
- Egy anya, aki már sok mindent megélt. Úgy érezte, igazságtalan az élet, amiért gyógyíthatatlan rákos. – Figyeltem, ahogy lassan pirítósra keni a fűszeres krémsajtot. Nem tudtam mint mondani, szavai keserű ízt hagytak a számban.
- Kesergett, de mégsem arra kért, hogy segítsek neki meggyógyulni, hanem hogy eljuthasson olyan helyekre, ahol még sosem járt. Nem hosszabb életet akart, csak rendezni mindent. Ettől számomra különleges volt. Szívesen segítettem neki.
- Azt gondoltam, egy futó kaland.
- Attól függ, hogy vesszük.
- Tudod, hogy értem! - szóltam közbe élesen.
- Nem tudom. – Fogalmam sem volt szórakozik –e vagy tényleg nem érti mire céloztam.
- Biztosra vettem, hogy egyéjszakás kaland, és lefeküdtél vele. - kínlódva gyűrögettem a szalvétám, majd annak rendje és módja szerit az ölembe terítettem.
- Szó sem volt ilyesmiről.
- Hová vitted? - kérdeztem, hogy enyhítsem a kínos csendet.
- A Távol- Keletre. Japánba, hogy pontos legyek.
Vágyakozva sóhajtottam fel. - Sosem jártam ott!
- Ő sem, ahogy a legtöbben sem. Ha a sors úgy hozza, hogy eljuthatsz oda, ígérd meg, hogy nem szalasztod el! Gyönyörű és sokoldalú. Nem csak felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz, de egy csendes kertben elbújva mindenki elől, összeszedegetheted a lelked széthasadt darabkáit.
- Ez kissé kacifántosan hangzott. – vallottam be zavartan, de ő csak nevetett. – De értem mire gondoltál, és megígérem, ha szembe jön velem a lehetőség, nem hagyom ki! – minden igyekezetem ellenére, az előétel egy kis darabja a terítőn végezte. A korábbi pincérnő éppen elhaladt mellettünk, ám szerencsétlenkedésem helyett lopott pillantást vetett a velem szemben ülőre.
- Sokszor jártál már ott?
- Igen. Utoljára a múlt héten. – semmiségnek hangzott, mintha számára teljesen természetes lenne egy ilyen utazás. Ez kissé bosszantott. Még akkor is, ha csak elég volt az öltözetére pillantanom, és pontosan tudtam, hogy megengedheti magának.
- Vannak korlátaid, vagy cselekedhetsz kényed-kedved szerint? – célozgattam a múltkori találkozásunkra. Valahogy nehezen hittem, hogy amit csinál, képes lenne bárki is karba tett kézzel nézni.
- Mindenkinek vannak korlátai.
- A tiéd micsoda? - nem szántam viccesnek a kérdést, mégis elnevette magát.
- A hozzám hasonlóak. A többiek, akik, nem ide tartoznak.
- Milyen szabályok kötnek, olyasvalakit, mint te?
- Mint téged.
- Politika, törvény, rendőrség? – soroltam ami először eszembe jutott.
- Mondhatjuk. De természetesen mindig akadnak olyanok, akik megszegik a szabályokat. – halvány, csibészes mosoly futott át az ajkán.
- Jól gondolom, hogy te is közéjük tartozol?- nem tudtam nem viszonozni azt a mosolyt.
- Lebuktam! – húzta be a nyakát, mire hangosan felnevettem. A mellettünk lévő idős nőkből álló asztaltársaság szúrós pillantással illetett.
- Úgy látom irigyeid akadtak! – hajolt közelebb az asztal felett.
- Csak nehogy a végén felróják, hogy zavarjuk őket.
Nem sokkal később lekerült az előétel, átadva helyét a Viktor által rendelt kávéknak, aminek már az illatától is élénkebbnek éreztem magam.
Megcukroztam a feketém, tejet öntöttem bele majd ittam egy kortyot. Azt hiszem addig sosem ittam ennyire finomat. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és élveztem az ízét. Krémes volt, amit a hozzá kapott tej csak még jobban kiemelt. Az első korty, marcipánra emlékeztető ízt hagyott a számban. Tökéletes volt.
Lehunyt szemmel élveztem a számban szétterülő ízt, a gondolataim azonban sebesen száguldoztak.
Nem lehetett mind trükk! Kizárt! Nem tudtam teljes egészében hinni neki, viszont belementem a játékába, még ott az erkélyen állva elhatároztam, igyekszem nem mutatni a kétségeimet.
2018. augusztus 27., hétfő
Sándor-palota
A Két Világ egyik fejezetében Lívia eléggé különös beszélgetésbe bonyolódik az első fejezetben megismert férfival (még nem árulhatom el a nevét), s teszik mindezt a címben említett épület egyik erkélyén.
Őszintén megmondom, az épületről magáról semmit sem tudtam, szóval utána néztem néhány dolognak.
A telek melyre épült Sándor Vince gróf tulajdonába került 1803-ban, viszont az épület tényleges építéséről nem találtam egyértelmű dátumot. Egyszer azt olvastam, az építkezés kezdetére vonatkozóan nincs pontos adat, és befejezésként is két dátumot láttam megjelölve. Egyszer 1805, majd 1806.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) oldalán a dátum 1803 – 1806 (így gondolom ez tekinthető hivatalosnak. Főleg, hogy a homlokzaton olvasható MDCCCVI az átadás évét 1806-ot jelöli).
Tervezőként két nevet említenek, a bési Johan Amant és Pollack Mihályt (akinek nevéhez többek közt a Pesti Vigadó és a Nemzeti Múzeum is fűződik).
Andrássy Gyula ötlete volt, hogy az állam kibérelje 1867-ben, majd megvásárolja 1881-ben.
Viszont az épület csupán 2003 óta ad otthon a mindenkori köztársasági elnöknek.
Egy kis érdekesség, hogy Sissi halála után a magyarok emlékművet szerettek volna építeni az emlékére, ám az végül nem készült el (mivel a palota helyén állt volna).
Persze, mint sok más épület, ez is megsínylette a II. világháborút. Lebombázták, aztán vittek amit még ezután lehetett. A felújítás csupán 200-ben vette kezdetét, s tartott egészen 2002-ig.
A Sándor-palota évente egyszer, a Kulturális Örökség Napjai keretében, szeptember harmadik hétvégéjén tekinthető meg.
ITT megnézhettek egy videót az őrségváltásról, IDE kattaintva pedig megnézhettek néhány képet az éplület belsejéről.
Ez egy rövid bejegyzés, csupán néhány apróságot írtam le ide.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Őszintén megmondom, az épületről magáról semmit sem tudtam, szóval utána néztem néhány dolognak.
A telek melyre épült Sándor Vince gróf tulajdonába került 1803-ban, viszont az épület tényleges építéséről nem találtam egyértelmű dátumot. Egyszer azt olvastam, az építkezés kezdetére vonatkozóan nincs pontos adat, és befejezésként is két dátumot láttam megjelölve. Egyszer 1805, majd 1806.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) oldalán a dátum 1803 – 1806 (így gondolom ez tekinthető hivatalosnak. Főleg, hogy a homlokzaton olvasható MDCCCVI az átadás évét 1806-ot jelöli).
 |
| Forrás: Wikipedia |
Tervezőként két nevet említenek, a bési Johan Amant és Pollack Mihályt (akinek nevéhez többek közt a Pesti Vigadó és a Nemzeti Múzeum is fűződik).
Andrássy Gyula ötlete volt, hogy az állam kibérelje 1867-ben, majd megvásárolja 1881-ben.
Viszont az épület csupán 2003 óta ad otthon a mindenkori köztársasági elnöknek.
Egy kis érdekesség, hogy Sissi halála után a magyarok emlékművet szerettek volna építeni az emlékére, ám az végül nem készült el (mivel a palota helyén állt volna).
Persze, mint sok más épület, ez is megsínylette a II. világháborút. Lebombázták, aztán vittek amit még ezután lehetett. A felújítás csupán 200-ben vette kezdetét, s tartott egészen 2002-ig.
 |
| Forrás: egykor.hu |
A Sándor-palota évente egyszer, a Kulturális Örökség Napjai keretében, szeptember harmadik hétvégéjén tekinthető meg.
ITT megnézhettek egy videót az őrségváltásról, IDE kattaintva pedig megnézhettek néhány képet az éplület belsejéről.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
2018. augusztus 23., csütörtök
Meiszner Krisztina MásValaki Probélmaja
MEISZNER KRISZTINA
MÁSVALAKI PROBLÉMAJA
fülszöveg
A Bugyor a pesti éjszakai élet ismert helye. A fekete falakon Lugosi Béla-poszterek lógnak, a koktéllapon baljós nevű italokból rendelhetsz.
„Vámpírok pedig nincsenek” – állítják a kocsmában dolgozók, mindez csak vendégcsalogató ötlet.
Ám a pult mögött igazi vámpír áll.
A jóképű, fekete humortat toló vérszívó épp a Jenő nevet viseli, és évszázadok óta a be nem avatkozásban hisz.
Csakhogy a kocsma előtt találnak egy hullát, és ő is gyanúsítottá válik.
Kénytelen cselekedni, és nyomozásba kezd, vajon ki zavarta meg a semmittevésben.
Elindul az izgalmas kaland, amit hullák, titkok és szenvedélyes légyottok szegélyeznek.
Ki a gyilkos? Ki az igazi barát? És mi van, ha a történelem lengőajtóként orrba vág?
A borító senkit se tévesszen meg, ez a történet, nem izmos felsőtesttel rendelkező, bőrdzsekis szépfiúkról szól, akik mellesleg vámpírok. Nem is hiányoznak. Mármint, az izmost testek. Amúgy miért kelllett ilyesmi a borítóra? Bár mikor ez a könyv megjelent épp tombolt a vámíprláz, szóval lehet ez volt az oka.
Amúgy, minden a korábban olvasott regényekből ismert vérszívók körüli misztikum kimaradt, de nekem nem is hiányzott.
Szabad azt mondani, hogy hétköznapi vámpírok? Mert szereplőink tényleg azok, ahogyan azt főszereplőnk is felvázolja, az egész életük a rejtőzködés körül forog és dögunalom. A túlélés a lényeg, és hogy beolvadjanak a társadalmunkba amennyire lehetséges.
Ezért is dolgozik Jenő (igen hétköznapi név, csak semmi extrém) és Valéria a Bugyorban Budapest egyetlen vámpírkocsmájában (ahol vannak eredeti Lugosi Béla poszterek és vicces nevű koktélok), ahová mellesleg én is beülnék ha létezne.
Na, innentől az egész inkább krimi, mint természetfeletti sztori. Szeintem akkor is megállná a helyét, ha a vámpírokat kivonnánk belőle. Szóval, aki vámpíros könyvre számított az csalódni fog.
Nem elég, hogy a rendőrség szaglászik a kocsma és Jenőék körül, meg kell birkózniuk a saját fajtájuk által felállított rendszerrel is.
Nevezetesen a Figyelőkkel, vagyis Lakatosékkal, akik szerintem magukban megérnének egy könyvet.
Róluk annyit, hogy.... Van egy elképzelésed a vámpírokról ugye? Na azt felejtsd el! Képzelje el helyette egy zajos cigány családot, ahol mindenki vért iszik szigorúan csicsás mintás termoszból (!)
Megjegyzem, semmiféle faji megkülönböztetésről nincs szó. Lakatosék attól különlegesek, hogy ők egy család.
Oké, mégis akadnak plusz képességei a vámíproknak, de (!) ez soha nincs olyan erősen jelen, mint mondjuk az Alkonyat világában. Néha felbukkan, de semmi több.
Jenőt és Valériát is nagyon megkedveltem, s aki esetleg a kettejük közt lévő dolgoktól tart (értsd:romantika) annak elárulom, hogy ilyesmiről szó sincs. Ez szerintem törődés, odafigyelés, de semmiképpen sem a vámpíros könyvekben megszokott érzelmek.
Aki a krimit szereti olvassa el, aki a vámpírokat az is! Aki pedig talál valahol egy Bugyorhoz hasonló helyet, feltétlen szóljon!
2018. augusztus 20., hétfő
Kávékalandok - Azték Choxolat
Helyszín Azték Choxolat! (Károly Krt. 22)
Online http://aztekchoxolat.hu
Ital Kedvkerekítő
Ára 850 Ft
Tudom a sorozat címe "Kávékalandok" a képen látható ital pedig forró csoki. Remélem elnézitek nekem ezt a kitérőt!
Már tavaly is megfordult a fejemben a mostanihoz hasonló sorozat, de a tervezésnél tovább nem jutottam vele, aztán az idő múlásával el is felejtettem az egészet.
Ekkor bukkantam rá egy netes cikkben az Aztékra, s már akkor beelszerettem.
Kezdjük az online felülettel. Egyszerű, könnyen kezelhető. Minden fontos dolgot megtalál rajta az ember. Ismertetőt, képeket (tökéletes kedvcsináló), elérhetőséget, néhány szót a kínálatról. Ezen kívül megtalálhatók Facebookon és Instagramon.
Egyetlen dolgot emelnék ki rögtön az elején, mégpedig, hogy a részletes kínálatot nem találtam sehol. Ezt furcsának találtam, említhetném negatívumként, de nem fogom, mert ellensúlyozták (szóval legyen csak valami zavaró tüske).
Az üzlet egy udvarban található, így egyáltalán nem zajos. Viszont pici, szóval ne nagy táskával menjetek. Időjárástól függően kint és bent is leülhettek, s ha az utóbbit választjátok, maradhattok lent, vagy fel is mehettek az emeletre.Miután leadtam a rendelést az utóbbi mellett döntöttem.
Előtte viszont rendeltem! Mielőtt odamentem attól féltem, egy rakás szerencsétlenségként toporgok majd, míg eldöntöm mit szeretnék inni. Szerencsére a két ott dolgozó lány kisegített a bajból. Kedvesen, mosolygósan elmondták milyen italok és egyebek közül választhatok( forrócsoki, kávé alapú italok, teák, csokik, sütik mindenféle mentes dolgok), majd kaptam egy itallapot is. Nem siettettek, így nyugodtan nézelődtem.
Kapásból három ital is elnyerte a tetszésem, így inkább megértem egyiküket segítsen választani. Ennek eredménye lett a képen látható csoda!
Szóval rendelés után elfoglaltam a helyem odafönt., ahol azonnal kiszúrtam az asztalokon lévő kis könyveket, amelyekbe a vendégek írhatnak néhány kedves szót (hiába tetszett az ötlet, csúnyán elfelejtettem, de remélem ez a bejegyzés kárpótolja őket ha olvassák).
A hely csendes, az egyetlen zaj a halkan duruzsoló rádió, ami cseppet sem zavaró. (Utólag eszembe jutott, ha lent foglaltam volna helyet, végignézhettem volna, ahogyan az italom elkészül).
Pár perc múlva megkaptam az italt. Te jó ég! Emlékeztek a mézeskalács fűszerkeverékre? Na ez valami ezerszer jobb de nem agresszív sem ízre sem illatra.
Az első korty után, nem is tudom... fogd életed legjobb karácsonyát és öntsd bele egy bögrébe!
Lassan ittam, élveztem minden egyes kortyot, lehunyt szemmel ellazulva. Tökéletes volt, megnyugtatott. A jegyzetembe azt írtam, "Valahogy így érezhettem magát Harry mikor csokit evett egy dementor felbukkanása után".
Tetszett, hogy engedtek ott lenn, nem éreztem, nem éreztem azt, hogy amint megittam az italom azonnal távoznom kell. Igaz csupán egyetlen órácskát töltöttem ott, de azt teljes nyugalomban.
Beszéljünk az árakról. Ahogy láthatjátok, nagyjából ezret fizettem. Elsőre talán soknak tűnhet, de szerintem megéri, mert nem merül ki néhány kortyban. Ittam már máshol kevesebbért bár az kevesebb is volt.
Összességében, imádtam ott lenni, s abban is biztos vagyok, hogy nem most jártam ott utoljára. Bánom, hogy eddig húztam a látogatást, de talán most volt rá igazán szükségem.
Tökéletes ha magadban lennél, vagy ha nyugodt helyre és finom italra vágysz egy kellemes beszélgetéshez.
Online http://aztekchoxolat.hu
Ital Kedvkerekítő
Ára 850 Ft
Már tavaly is megfordult a fejemben a mostanihoz hasonló sorozat, de a tervezésnél tovább nem jutottam vele, aztán az idő múlásával el is felejtettem az egészet.
Ekkor bukkantam rá egy netes cikkben az Aztékra, s már akkor beelszerettem.
Kezdjük az online felülettel. Egyszerű, könnyen kezelhető. Minden fontos dolgot megtalál rajta az ember. Ismertetőt, képeket (tökéletes kedvcsináló), elérhetőséget, néhány szót a kínálatról. Ezen kívül megtalálhatók Facebookon és Instagramon.
Egyetlen dolgot emelnék ki rögtön az elején, mégpedig, hogy a részletes kínálatot nem találtam sehol. Ezt furcsának találtam, említhetném negatívumként, de nem fogom, mert ellensúlyozták (szóval legyen csak valami zavaró tüske).
Az üzlet egy udvarban található, így egyáltalán nem zajos. Viszont pici, szóval ne nagy táskával menjetek. Időjárástól függően kint és bent is leülhettek, s ha az utóbbit választjátok, maradhattok lent, vagy fel is mehettek az emeletre.Miután leadtam a rendelést az utóbbi mellett döntöttem.
Előtte viszont rendeltem! Mielőtt odamentem attól féltem, egy rakás szerencsétlenségként toporgok majd, míg eldöntöm mit szeretnék inni. Szerencsére a két ott dolgozó lány kisegített a bajból. Kedvesen, mosolygósan elmondták milyen italok és egyebek közül választhatok( forrócsoki, kávé alapú italok, teák, csokik, sütik mindenféle mentes dolgok), majd kaptam egy itallapot is. Nem siettettek, így nyugodtan nézelődtem.
Kapásból három ital is elnyerte a tetszésem, így inkább megértem egyiküket segítsen választani. Ennek eredménye lett a képen látható csoda!
Szóval rendelés után elfoglaltam a helyem odafönt., ahol azonnal kiszúrtam az asztalokon lévő kis könyveket, amelyekbe a vendégek írhatnak néhány kedves szót (hiába tetszett az ötlet, csúnyán elfelejtettem, de remélem ez a bejegyzés kárpótolja őket ha olvassák).
A hely csendes, az egyetlen zaj a halkan duruzsoló rádió, ami cseppet sem zavaró. (Utólag eszembe jutott, ha lent foglaltam volna helyet, végignézhettem volna, ahogyan az italom elkészül).
Pár perc múlva megkaptam az italt. Te jó ég! Emlékeztek a mézeskalács fűszerkeverékre? Na ez valami ezerszer jobb de nem agresszív sem ízre sem illatra.
Az első korty után, nem is tudom... fogd életed legjobb karácsonyát és öntsd bele egy bögrébe!
Lassan ittam, élveztem minden egyes kortyot, lehunyt szemmel ellazulva. Tökéletes volt, megnyugtatott. A jegyzetembe azt írtam, "Valahogy így érezhettem magát Harry mikor csokit evett egy dementor felbukkanása után".
Tetszett, hogy engedtek ott lenn, nem éreztem, nem éreztem azt, hogy amint megittam az italom azonnal távoznom kell. Igaz csupán egyetlen órácskát töltöttem ott, de azt teljes nyugalomban.
Beszéljünk az árakról. Ahogy láthatjátok, nagyjából ezret fizettem. Elsőre talán soknak tűnhet, de szerintem megéri, mert nem merül ki néhány kortyban. Ittam már máshol kevesebbért bár az kevesebb is volt.
Összességében, imádtam ott lenni, s abban is biztos vagyok, hogy nem most jártam ott utoljára. Bánom, hogy eddig húztam a látogatást, de talán most volt rá igazán szükségem.
Tökéletes ha magadban lennél, vagy ha nyugodt helyre és finom italra vágysz egy kellemes beszélgetéshez.
2018. augusztus 17., péntek
Stephanie Perkins Anna és a francia csók
STEPHANIE PERKINS
ANNA ÉS A FRANCIA CSÓK (ANNA ÉS A FRANCIA CSÓK 1.)
Fülszöveg
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.
Számomra ez egy kedves történet, ami már azzal belopta magát a szívembe, hogy Párizsban játszódik.
Annát a szülei, ahogyan a fülszövegből kiderül oda küldik bentlakásos iskolába. Valahol megértem, hogy ez a szituáció nem éppen kellemes, hogy új iskolába kell menni, messze a barátoktól, családtól, és csak hogy teljes legyen a káosz, az adott ország nyelvét nem beszéled. De ez akkor is Párizs! Szóval az emiatti hiszti/kesergés nekem picit sok (talán mert már idősebb vagyok, mint a megcélzott korosztály).
Anna bekerül egy már összeszokott társaságba, ahonnan persze nem hiányozhat Etain StClair személyében a FIÚ.
Egyszerre kell boldogulnia az új iskolával, meg kell találnia a helyét egy már összeszokott csoportban, és StClair iránti érzelmit is helyre kell tennie.
Szerintem remekül visszaadja milyen fiatalon szerelmesnek lenni
Külön pirospont, hogy többet láttunk a városból egy bentlakásos iskolánál. Említésre kerülnek az ismert látványosságok, és a lány fimimádatának köszönhetően elkalandozunk egy békebeli moziba, ahol a popcornnak még mincs műanyag íze.
Maga a történet nem tartogat nagy meglepetéseket, mégis minden egyes alkalommal mikor olvasni kezdem, ugyanúgy élvezem, mint először, még ha időközben ki is nőttem belőle.
Ez most rövid véleméyn lett, s talán nem is süt minden sorából a hú de nagyon imádtam, mégis sokszor levettem a polcról mióta megvan. Néha csak azért mert hiányzott az iskola vagy Párizs.
2018. augusztus 14., kedd
Kilencedik fejezet
Elegáns előcsarnokba léptünk, engem pedig abban a pillanatban lenyűgözött a hely, a következőben pedig el is öntött a szégyen. Semmit sem láttam a helyből, de úgy éreztem az öltözékem nem odavaló. Ha tudtam volna…ha elhittem volna, hogy ez a kirándulást valóban megejtjük elegánsabban öltöztem volna fel.
Annyira belemerültem a gondolataimba, nem is hallottam a kísérőm és a minket fogadó hölgy rövid párbeszédét, automatikusan követtem őket az előcsarnoktól jobbra.
A helyiség amelyen áthaladtunk, lenyűgözött hatalmas ablakaival, kényelmesnek tűnő világoszöld foteljeivel és a csillár körüli gyönyörű szenes festett üveg dekorációval. Lemaradtam tőlük, gyorsan körbenézem, noha biztos voltam benne, jó pár órát fogok itt eltölteni.
Kísérőm hirtelen hátrafordult. Arcán halvány mosolyt láttam, elégedettnek tűnt, mintha előre tudta volna, milyen érzelmeket váltott ki belőlem a hely.
Sietve melléléptem.
- Néhány perc türelmüket kérem, mindjárt jön egy kollégám! – mosolygott ránk kedvesen a hölgy, majd magunkra hagyott minket.
Időm sem volt szólni, máris hozzánk lépett a főpincér.
- Foglalásunk volt, Horváth Viktor névre. – Belém szorult a levegő, a szám pedig magától húzódott mosolyra. Végre megtudtam a nevét.
- Igen, meg is van! - bólintott a férfi miközben végigböngészett egy listát. – Erre parancsoljanak! – mondta, majd miután magához vett két étlapot, elindult az asztalok között, mi pedig némán követtük.
Az étterem másik végébe, egy két személyes asztalhoz, pont az ablak mellé.
- Foglaljanak helyet! Hamarosan indulunk!
- Köszönjük! – kísérőm némán bólintott, én viszont képtelen voltam eltüntetni a mosolyt az arcomról.
Táskámat az asztal lábának támasztottam, a blézerem pedig a közelünkben lévő fogasra akasztottam, ernyőmet az erre a célra kihelyezett tartóba tettem. Ő ugyanígy tett a kalapjával és ballonkabátjával.
A megszokottól eltérően ezúttal fekete öltönyt viselt sötétlila nyakkendővel. Nem értettem, ha ez csupán egy kirándulás, miért viselt annyira elegáns öltözéket? Hozzá képest, én úgy néztem ki, mintha az utcáról estem volna be.
Távozásával csend telepedett ránk, amit csupán a felszálló utasok zaja tört meg. Nevetést és felszabadult beszélgetést hallottam minden irányból. Az én eszem meg közben csak azon járt mennyire nem tartozom oda. Elég volt körbenéznem és máris láttam, hogy néhány utas blúza többe kerülhetett, mint az én egész otthoni ruhásszekrényem tartalma.
- Remélem nem okozott gondot a koránkelés.
- Hm? – rá emeltem a tekintetem. Meglepett, hogy valódi érdeklődést láttam rajta. - Oh, egyáltalán nem. Bár az esőnek nem örülök, jobb szerettem volna szárazon megúszni ezt az utazást.
- Se ’la vie! – A partnerem velem ellentétben ő sokkal fesztelenebbül mozgott ebben a környezetben. Ő már az étlapot tanulmányozta, az enyém még érintetlenül hevert a jobb oldalamon. Óvatosan kézbe vettem, hogy végre lefoglaljam magam, a környezetem szemrevételezése helyett. Úgy sejtettem, lesz még időm arra bőven.
- Ugye mondanom sem kell, hogy nyugodtan válassz bármit, amit szeretnél?
- Rendben! – szégyenlősen elmosolyodtam, majd visszabújtam az étlap mögé.
- És van egy fogadásom a desszertet illetően. – Célzását hallva azonnal hátralapoztam, nem is tartott sokáig megtalálni mire gondolt. Ezután minden figyelmem az ételeknek és italoknak szenteltem, míg el nem döntöttük melyikünk mit szeretne.
Éppen az itallapot nézegettem, mikor kezembe temettem az arcom, a percek óta bennem kavargó abszurd gondolattól.
- Mi az? – bár nem láttam, de a hangja elárulta, hogy mosolyog.
- Túl sok az evőeszköz. – vallottam be hallkan nevetve.
A tányér mellett ugyanis helyet kapott egy kanál egy kés, valamint három villa, amelyekből egy a tányér előtt hevert.
Velem ellentétben Viktor hangosan felnevetett. Annyira meglepődtem, hogy előbújtam az ujjaim takarásából, egy egyenesen a szemébe néztem. Tetszett a nevetése, a tény, hogy én váltottam ki belőle, csak még inkább. Gúnynak nyoma sem volt a hangjában, csupán játékosság csendült ki belőle.
- Hát nem láttad a Micsoda Nő! –t?
Ráncba szaladt a homlokom egy pillanatra. – Kívülről befelé! – felszabadultan nevettem, mire ő csak bólintott. – Jézusom! Nem hittem el, hogy az így van!
- Pedig de! A kicsi pedig a desszerthez való.
- Egyéb amit tudnom kéne, mielőtt leégetlek? – kérdeztem, ezúttal csak félig viccelődve.
- Ne könyökölj az asztalra, és semmilyen körülmények között se nyald le a kést! Az végképp bunkóság. – Szaporán bólogattam, leplezve széles mosolyomat, abszurdnak tűnő tanácsai hallatán.
Miután kissé engedett bennem a feszültség, alaposabban szemügyre vettem a helyiséget.
A vaníliaszínű falat festmények díszítették, amiket fölülről halványan meg is világítottak, a padlót, a bárhoz hasonlóan világoszöld szőnyeg borította.
Apró lámpák szórtak sárga fényt a plafonról, feléve a harcot a kinti szürkeséggel.
- Sikerült választani? – lépett mellénk egy pincérnő.
- Igen.
Míg Viktor leadta a rendelést, az én figyelmem a terítékre tért vissza. A tányéromon narancssárga szalvéta hevert szépen összehajtva, kettőnk terítéke között, az asztal közepén egy apró mécses felelte a hangulatért, a poharakat pedig – mint később észrevettem- mágnessel tartották a helyükön. A bennük lévő minta először nem tűnt többnek csiszolt nonfiguratív mintáknál.
- Fémszálat tettek bele, attól mágneses. – adta meg a választ, mielőtt kérdezhettem volna.
- Ötletes, ugyanakkor elegáns. – mosolyogtam visszafogottan.
- Indulhatunk? – A kísérőmhöz lépő férfi egyenruhájából azonnal kitaláltam, hogy ő csak a kapitány lehetett. Első ránézésre közelebb járhatott a hatvanhoz, mint az ötvenhez, mégis áradt belőle valami féle tartás. Fehér rövid ujjú ingét arany és sötétkék csíkos váll lap díszítette. Mikor rám nézett, fakó kék tekintetében pajkosság csillant.
- Igen.
- Akkor, kellemes utat, barátom!
- Meglesz! – A cinkos kacsintás nem kerülte el a figyelmem. Felforrósodott tőle az arcom. Vajon mire gondolhatott a kapitány, miért vagyok vele?
- Kipihented magad a közös éjszakánk óta? –kérdése visszarántott a gondolatim útvesztőjéből a jelenbe. Bár nehezemre esett, igyekeztem nem faggatni őt az utazás okáról. Azzal nyugtattam magam, ha alkalmasnak látja az időt megosztja velem az elképzelését.
- Fogjuk rá. Viszont képtelen vagyok kiverni a fejemből a trükkjeidet. Elképesztőek voltak! Elismerésem, komolyan! – gúnyos megjegyzésnek szántam, a szavaimon mégis a csodálat érződött. – Nem fér a fejembe, hogy csináltad.! – hitetlenkedve csóváltam a fejem, tőle csupán féloldalas mosolyt kaptam. - Amilyennek láttam a várost, az valami elképesztő volt!
- Ne rontsd el azzal, hogy leleplezed őket! Hová lenne így az izgalom? – Kénytelen voltam igazat adni neki. Hiszen míg a nevét nem tudtam, ami köztünk volt, csak még izgalmasabbnak tűnt.
- Tele vagy apró titkokkal! – jegyeztem meg sóhajtva.
Beszélgetésünkbe a pincér érkezése hozott rövid szünetet, amíg óvatosan lerakott elénk két pohár pezsgőt.
- Mire koccintsunk? – kérdeztem zavartan.
- Mit szólnál ehhez az utazáshoz? Ha jól alakul, eredményes és különleges lesz mindkettőnk számára.
- Ez jó ötlet! – mosolyogva koccintottam a poharam az övéhez, belemerülve az első korty alkohol okozta kellemes érzésbe. Görcsösnek éreztem magam, ezért a pezsgő tökéletes volt, hogy feloldódjak.
Annyira belemerültem a gondolataimba, nem is hallottam a kísérőm és a minket fogadó hölgy rövid párbeszédét, automatikusan követtem őket az előcsarnoktól jobbra.
A helyiség amelyen áthaladtunk, lenyűgözött hatalmas ablakaival, kényelmesnek tűnő világoszöld foteljeivel és a csillár körüli gyönyörű szenes festett üveg dekorációval. Lemaradtam tőlük, gyorsan körbenézem, noha biztos voltam benne, jó pár órát fogok itt eltölteni.
Kísérőm hirtelen hátrafordult. Arcán halvány mosolyt láttam, elégedettnek tűnt, mintha előre tudta volna, milyen érzelmeket váltott ki belőlem a hely.
Sietve melléléptem.
- Néhány perc türelmüket kérem, mindjárt jön egy kollégám! – mosolygott ránk kedvesen a hölgy, majd magunkra hagyott minket.
Időm sem volt szólni, máris hozzánk lépett a főpincér.
- Foglalásunk volt, Horváth Viktor névre. – Belém szorult a levegő, a szám pedig magától húzódott mosolyra. Végre megtudtam a nevét.
- Igen, meg is van! - bólintott a férfi miközben végigböngészett egy listát. – Erre parancsoljanak! – mondta, majd miután magához vett két étlapot, elindult az asztalok között, mi pedig némán követtük.
Az étterem másik végébe, egy két személyes asztalhoz, pont az ablak mellé.
- Foglaljanak helyet! Hamarosan indulunk!
- Köszönjük! – kísérőm némán bólintott, én viszont képtelen voltam eltüntetni a mosolyt az arcomról.
Táskámat az asztal lábának támasztottam, a blézerem pedig a közelünkben lévő fogasra akasztottam, ernyőmet az erre a célra kihelyezett tartóba tettem. Ő ugyanígy tett a kalapjával és ballonkabátjával.
A megszokottól eltérően ezúttal fekete öltönyt viselt sötétlila nyakkendővel. Nem értettem, ha ez csupán egy kirándulás, miért viselt annyira elegáns öltözéket? Hozzá képest, én úgy néztem ki, mintha az utcáról estem volna be.
Távozásával csend telepedett ránk, amit csupán a felszálló utasok zaja tört meg. Nevetést és felszabadult beszélgetést hallottam minden irányból. Az én eszem meg közben csak azon járt mennyire nem tartozom oda. Elég volt körbenéznem és máris láttam, hogy néhány utas blúza többe kerülhetett, mint az én egész otthoni ruhásszekrényem tartalma.
- Remélem nem okozott gondot a koránkelés.
- Hm? – rá emeltem a tekintetem. Meglepett, hogy valódi érdeklődést láttam rajta. - Oh, egyáltalán nem. Bár az esőnek nem örülök, jobb szerettem volna szárazon megúszni ezt az utazást.
- Se ’la vie! – A partnerem velem ellentétben ő sokkal fesztelenebbül mozgott ebben a környezetben. Ő már az étlapot tanulmányozta, az enyém még érintetlenül hevert a jobb oldalamon. Óvatosan kézbe vettem, hogy végre lefoglaljam magam, a környezetem szemrevételezése helyett. Úgy sejtettem, lesz még időm arra bőven.
- Ugye mondanom sem kell, hogy nyugodtan válassz bármit, amit szeretnél?
- Rendben! – szégyenlősen elmosolyodtam, majd visszabújtam az étlap mögé.
- És van egy fogadásom a desszertet illetően. – Célzását hallva azonnal hátralapoztam, nem is tartott sokáig megtalálni mire gondolt. Ezután minden figyelmem az ételeknek és italoknak szenteltem, míg el nem döntöttük melyikünk mit szeretne.
Éppen az itallapot nézegettem, mikor kezembe temettem az arcom, a percek óta bennem kavargó abszurd gondolattól.
- Mi az? – bár nem láttam, de a hangja elárulta, hogy mosolyog.
- Túl sok az evőeszköz. – vallottam be hallkan nevetve.
A tányér mellett ugyanis helyet kapott egy kanál egy kés, valamint három villa, amelyekből egy a tányér előtt hevert.
Velem ellentétben Viktor hangosan felnevetett. Annyira meglepődtem, hogy előbújtam az ujjaim takarásából, egy egyenesen a szemébe néztem. Tetszett a nevetése, a tény, hogy én váltottam ki belőle, csak még inkább. Gúnynak nyoma sem volt a hangjában, csupán játékosság csendült ki belőle.
- Hát nem láttad a Micsoda Nő! –t?
Ráncba szaladt a homlokom egy pillanatra. – Kívülről befelé! – felszabadultan nevettem, mire ő csak bólintott. – Jézusom! Nem hittem el, hogy az így van!
- Pedig de! A kicsi pedig a desszerthez való.
- Egyéb amit tudnom kéne, mielőtt leégetlek? – kérdeztem, ezúttal csak félig viccelődve.
- Ne könyökölj az asztalra, és semmilyen körülmények között se nyald le a kést! Az végképp bunkóság. – Szaporán bólogattam, leplezve széles mosolyomat, abszurdnak tűnő tanácsai hallatán.
Miután kissé engedett bennem a feszültség, alaposabban szemügyre vettem a helyiséget.
A vaníliaszínű falat festmények díszítették, amiket fölülről halványan meg is világítottak, a padlót, a bárhoz hasonlóan világoszöld szőnyeg borította.
Apró lámpák szórtak sárga fényt a plafonról, feléve a harcot a kinti szürkeséggel.
- Sikerült választani? – lépett mellénk egy pincérnő.
- Igen.
Míg Viktor leadta a rendelést, az én figyelmem a terítékre tért vissza. A tányéromon narancssárga szalvéta hevert szépen összehajtva, kettőnk terítéke között, az asztal közepén egy apró mécses felelte a hangulatért, a poharakat pedig – mint később észrevettem- mágnessel tartották a helyükön. A bennük lévő minta először nem tűnt többnek csiszolt nonfiguratív mintáknál.
- Fémszálat tettek bele, attól mágneses. – adta meg a választ, mielőtt kérdezhettem volna.
- Ötletes, ugyanakkor elegáns. – mosolyogtam visszafogottan.
- Indulhatunk? – A kísérőmhöz lépő férfi egyenruhájából azonnal kitaláltam, hogy ő csak a kapitány lehetett. Első ránézésre közelebb járhatott a hatvanhoz, mint az ötvenhez, mégis áradt belőle valami féle tartás. Fehér rövid ujjú ingét arany és sötétkék csíkos váll lap díszítette. Mikor rám nézett, fakó kék tekintetében pajkosság csillant.
- Igen.
- Akkor, kellemes utat, barátom!
- Meglesz! – A cinkos kacsintás nem kerülte el a figyelmem. Felforrósodott tőle az arcom. Vajon mire gondolhatott a kapitány, miért vagyok vele?
- Kipihented magad a közös éjszakánk óta? –kérdése visszarántott a gondolatim útvesztőjéből a jelenbe. Bár nehezemre esett, igyekeztem nem faggatni őt az utazás okáról. Azzal nyugtattam magam, ha alkalmasnak látja az időt megosztja velem az elképzelését.
- Fogjuk rá. Viszont képtelen vagyok kiverni a fejemből a trükkjeidet. Elképesztőek voltak! Elismerésem, komolyan! – gúnyos megjegyzésnek szántam, a szavaimon mégis a csodálat érződött. – Nem fér a fejembe, hogy csináltad.! – hitetlenkedve csóváltam a fejem, tőle csupán féloldalas mosolyt kaptam. - Amilyennek láttam a várost, az valami elképesztő volt!
- Ne rontsd el azzal, hogy leleplezed őket! Hová lenne így az izgalom? – Kénytelen voltam igazat adni neki. Hiszen míg a nevét nem tudtam, ami köztünk volt, csak még izgalmasabbnak tűnt.
- Tele vagy apró titkokkal! – jegyeztem meg sóhajtva.
Beszélgetésünkbe a pincér érkezése hozott rövid szünetet, amíg óvatosan lerakott elénk két pohár pezsgőt.
- Mire koccintsunk? – kérdeztem zavartan.
- Mit szólnál ehhez az utazáshoz? Ha jól alakul, eredményes és különleges lesz mindkettőnk számára.
- Ez jó ötlet! – mosolyogva koccintottam a poharam az övéhez, belemerülve az első korty alkohol okozta kellemes érzésbe. Görcsösnek éreztem magam, ezért a pezsgő tökéletes volt, hogy feloldódjak.
2018. augusztus 13., hétfő
Nevek a Két Világban
Nevet találni egy karakternek sosem könnyű, legalábbis nekem. A Két Világban a szereplők névválasztásánál utólag visszagondolva figyelembe kellett volna vennem a korábbi írásaimat is, elkerülve esetleges egyezéseket. Ehhez képest becsúszott még egy Vince, de annyi baj legyen.
Honnan erednek, mit jelentenek? Vajon a szereplőim nevei utalnak valamilyen formában a könyv során bejárt útjukra, utalnak a személyiségükre?
Akadt olyan, akinek nevét hamar kitaláltam, másét napokig kerestem.
Kezdjük a fiúkkal!
GERGŐ A Gergely magyar változata, görög eredetű, jelentése: éberen őrködő (ezt találónak mondanám)
A Gergely a 16-18. században a leggyakoribb férfinevek közé tartozott, de a 19-20. század fordulójára szinte teljesen eltűnt. 1967-ben is csak 46-an kapták ezt a nevet, de a 80-as években újra divatba jött, és már a 21. volt a gyakorisági listán.[3] Az 1990-es években a Gergely és a Gergő igen gyakori, a Gerő szórványos név volt, a 2000-es években a Gergely a 38-48., a Gergő a 10-12. leggyakoribb férfinév.
Lívia csak Gerinek hívja a srácot, amivel semmi baj nincs, kivéve, hogy nekem erről a névről Leiner Laura Bexi sorozatának legnegatívabb karaktere jut eszembe. Nyugalom, a nevükön kívül semmi közös nincs bennük!
VIKTOR latin eredetű, jelentése: győztes (ez talán nem áll messze a valóságtól)
Női párja a Viktória és a Viktorina.
SELIM arab név, jelentés:békés (szerintem a karakter békés, ha éppen nem üldözik)
ISTVÁN görög-német-magyar eredetű, jelentése: virágkoszorú (mikor ezt a karaktert el kellett nevezni, az első nevet mondtam ami eszembe jutott, és furán hangzik, a szereplőhöz sem passzol de szeretném megtartani mert a nagyapámat Istvánnak hívták)
A 16. századtól kezdve igen népszerű név, Debrecenben például a 18. században a református férfiak 61%-a István, János vagy Mihály névre hallgatott. 1967-ben a 3., az 1980-as években a 6. leggyakoribb férfinév volt, a 2000-es években a 21-31. leggyakoribb férfinév,
A teljes népességre vonatkozóan az István 1998-ban, 2001-ben és 2002-ben a leggyakoribb férfinév, azóta a László mögött a második.
GABRIEL héber eredetű, jelentése: Isten embere, Isten bajnoka (oh, angyalom!)
Ez a név ebben az alakban manapság ritkán fordul elő (eddig egy Gábriel nevő sráccal találkokztam). Két változata létezik, Gabos (ami szintén nagyon ritka) és Gábor.
VINCE latin eredetű, a Vincentius névből, mely a vinco szóból származó személynév jelentése: győztes (ezzel a karakter szempontjából mellélőttem.)
ERIK alnémet-északi germán eredetű, jelentése: nagyrabecsült becsület (más feltevés szerint egyedül) + hatalmas uralkodó. (Hát, gondban vagyok. Valahol valaki biztosan nagyra becsüli őt a történet során. Az, hogy becsületes lenne? Erről nyilatkozni nem tudok.)
Most pedig a csapat egyetlen lány tagja:
LÍVIA A Lívia a latin Líviusz férfinév női párja. Nemzetségnévből származik, jelentése bizonytalan, lehet: ólomszürke, kékes, vagy: irigy, rosszakaratú. (Ez most sokkolt. Szegény lány! Azt hiszem a kékes áll hozzá a legközelebb mind közül).
Az 1990-es években a Lívia ritka, a Liviána és a Livianna szórványos név, a 2000-es években nem szerepelnek a 100 leggyakoribb női név között, kivéve 2008-at, amikor a Lívia a 95. leggyakoribb női név volt
Ez most ilyen rövid bejegyzés lett, köszönöm, hogy elolvasátok!
Egyébként, teljesen véleteln, hogy a történetben ennyire a férfiak vannak többségben, ezt a későbbiekben igyekszem ellensúlyozni.
Honnan erednek, mit jelentenek? Vajon a szereplőim nevei utalnak valamilyen formában a könyv során bejárt útjukra, utalnak a személyiségükre?
Akadt olyan, akinek nevét hamar kitaláltam, másét napokig kerestem.
Kezdjük a fiúkkal!
GERGŐ A Gergely magyar változata, görög eredetű, jelentése: éberen őrködő (ezt találónak mondanám)
A Gergely a 16-18. században a leggyakoribb férfinevek közé tartozott, de a 19-20. század fordulójára szinte teljesen eltűnt. 1967-ben is csak 46-an kapták ezt a nevet, de a 80-as években újra divatba jött, és már a 21. volt a gyakorisági listán.[3] Az 1990-es években a Gergely és a Gergő igen gyakori, a Gerő szórványos név volt, a 2000-es években a Gergely a 38-48., a Gergő a 10-12. leggyakoribb férfinév.
Lívia csak Gerinek hívja a srácot, amivel semmi baj nincs, kivéve, hogy nekem erről a névről Leiner Laura Bexi sorozatának legnegatívabb karaktere jut eszembe. Nyugalom, a nevükön kívül semmi közös nincs bennük!
VIKTOR latin eredetű, jelentése: győztes (ez talán nem áll messze a valóságtól)
Női párja a Viktória és a Viktorina.
SELIM arab név, jelentés:békés (szerintem a karakter békés, ha éppen nem üldözik)
ISTVÁN görög-német-magyar eredetű, jelentése: virágkoszorú (mikor ezt a karaktert el kellett nevezni, az első nevet mondtam ami eszembe jutott, és furán hangzik, a szereplőhöz sem passzol de szeretném megtartani mert a nagyapámat Istvánnak hívták)
A 16. századtól kezdve igen népszerű név, Debrecenben például a 18. században a református férfiak 61%-a István, János vagy Mihály névre hallgatott. 1967-ben a 3., az 1980-as években a 6. leggyakoribb férfinév volt, a 2000-es években a 21-31. leggyakoribb férfinév,
A teljes népességre vonatkozóan az István 1998-ban, 2001-ben és 2002-ben a leggyakoribb férfinév, azóta a László mögött a második.
GABRIEL héber eredetű, jelentése: Isten embere, Isten bajnoka (oh, angyalom!)
Ez a név ebben az alakban manapság ritkán fordul elő (eddig egy Gábriel nevő sráccal találkokztam). Két változata létezik, Gabos (ami szintén nagyon ritka) és Gábor.
Gabriel alakot már a 12-13. században használták, Gábor alakban
1514-ben jegyezték fel a nevet először Pécsváradi Gábor nevében, de még ezután is sokáig használták a latin formát. A Gábor alak igazából csak a 17. század után terjedt el. A 16-18. században főleg úri családok választották a nevet. A 19. század végétől a 20. század közepéig a 11-12.legnépszerűbb név volt, 1967-ben a 11. leggyakrabban adott érfinév, a 80-as években pedig már a leggyakoribb név volt.
Az 1990-es években a Gábor még igen gyakori volt, a Gabos és a Gábriel szórványosan fordult elő, a 2000-es években a Gábor a 16-26. leggyakoribb férfinév, a Gabos és a Gábriel nem szerepel ez első
százban.
VINCE latin eredetű, a Vincentius névből, mely a vinco szóból származó személynév jelentése: győztes (ezzel a karakter szempontjából mellélőttem.)
ERIK alnémet-északi germán eredetű, jelentése: nagyrabecsült becsület (más feltevés szerint egyedül) + hatalmas uralkodó. (Hát, gondban vagyok. Valahol valaki biztosan nagyra becsüli őt a történet során. Az, hogy becsületes lenne? Erről nyilatkozni nem tudok.)
Most pedig a csapat egyetlen lány tagja:
LÍVIA A Lívia a latin Líviusz férfinév női párja. Nemzetségnévből származik, jelentése bizonytalan, lehet: ólomszürke, kékes, vagy: irigy, rosszakaratú. (Ez most sokkolt. Szegény lány! Azt hiszem a kékes áll hozzá a legközelebb mind közül).
Az 1990-es években a Lívia ritka, a Liviána és a Livianna szórványos név, a 2000-es években nem szerepelnek a 100 leggyakoribb női név között, kivéve 2008-at, amikor a Lívia a 95. leggyakoribb női név volt
Ez most ilyen rövid bejegyzés lett, köszönöm, hogy elolvasátok!
Egyébként, teljesen véleteln, hogy a történetben ennyire a férfiak vannak többségben, ezt a későbbiekben igyekszem ellensúlyozni.
2018. augusztus 10., péntek
Tavi Kata Nyitótánc (Sulijegyzetek 1)
Nickelback - Rockstar
Coldplay - Paradise
Coldplay - Charlie Brown
Beyoncé - Single Ladies
Kesh - Mizu
Bermuda - Monte Carlo
Gotye - Somebody That I Used To Know
Dirty Dancing - Do you love me
Coldplay - Mylo Xyloto album
Chicago - Overture/All That Jazz Lilláék tánca
Sha Na Na - Born To Hand Jive Pomádé. Erre táncoltak a 11/c-sek
Drew Sidora - "Til The Dawn Step Up. Erre a 10/a - sok táncolnak
Lovagregény/David Bowie - Golden Years 12/b tánca. (Muszáj volt a filmbéli jelenetet beletennem)
MC Hammer - U Can't Touch This 9/c tánca
The Subways - It's A Party
U2 - Desire
Agnes Obel - Riverside
Creedence Clearwater Revival: Good Golly Miss Molly
Kowalsky Meg a Vega - Ennyi Csak
Kanye West - Homecoming
Kid Rock - All Summer Long
Macy Gray - Nothing Else Matters
Bee Gees - Stayin' Alive
Pearl Jam - The Fixer
Coldplay - Paradise
Coldplay - Charlie Brown
Beyoncé - Single Ladies
Kesh - Mizu
Bermuda - Monte Carlo
Gotye - Somebody That I Used To Know
Dirty Dancing - Do you love me
Coldplay - Mylo Xyloto album
Chicago - Overture/All That Jazz Lilláék tánca
Sha Na Na - Born To Hand Jive Pomádé. Erre táncoltak a 11/c-sek
Drew Sidora - "Til The Dawn Step Up. Erre a 10/a - sok táncolnak
Lovagregény/David Bowie - Golden Years 12/b tánca. (Muszáj volt a filmbéli jelenetet beletennem)
MC Hammer - U Can't Touch This 9/c tánca
The Subways - It's A Party
U2 - Desire
Agnes Obel - Riverside
Creedence Clearwater Revival: Good Golly Miss Molly
Kowalsky Meg a Vega - Ennyi Csak
Kanye West - Homecoming
Kid Rock - All Summer Long
Macy Gray - Nothing Else Matters
Bee Gees - Stayin' Alive
Pearl Jam - The Fixer
2018. augusztus 9., csütörtök
Kalapos Éva Éretté Nyilvánítva
KALAPOS ÉVA
ÉRETTÉ NYILVÁNÍTVA (D.A.C. 6)
Fülszöveg
… és a kis csapat előtt az élet …
A D.A.C. története a végéhez ér, de előtte még Flórának és barátainak komoly döntéseket kell hozniuk a jövőjükkel kapcsolatban. Egyetem vagy munka? Mennyit ér a szerelem és a barátság, mennyit a saját célok? Megoldható-e, hogy egyszerre legyen minden a miénk?
Az idők változnak, egyvalami viszont soha: Flóra, Zsani, Ági, Ákos, Ginny, Dani és a többiek, a D.A.C. csapata vállvetve küzd az akadályok ellen, sok nevetéssel, sírással és rengeteg szeretettel.
Egy sorozat utolsó része (akár könyvről, akár filmről beszélünk) keserédes, teljesen mindegy hányadszorra olvassa/látja az ember.
Másodszorra kezdtem a kötetet, és igen, belém mart az érzés (ismét), hogy nem lesz több rész.
Másodszorra kezdtem a kötetet, és igen, belém mart az érzés (ismét), hogy nem lesz több rész.
Sokszor leírtam már, s most megteszem újra. Imádom ezeket a könyveket, mert "ifjúsági" ugyan, emellett viszont okos. A szereplők a olyan szituációkba kerverednek, amely a valós életben is megesik, szórakoztató, mégis konoly, ha a helyzet úgy kívánja.
Ebben a részben sincs ez másként. Mint a cím is mutattja, Flóráékat éretté nyilvánítják. Ám sokmindenen kell keresztülmennik míg odáig eljutnak. Balul elsült szilveszterrel (ami Flora szüleinek jobban sikerült, mint a lánynak), Bubával (aki szigoróan Kornél!)
Akkor sem lenne egyszerű a történet, ha "csupán" a továbbtanulásról lenne szó, ám ebből rengeteg konfliktus adódik, a D.A.C. tagjainak nem csak egymással de a szüleikkel is meg kell küzdeniük.
Akkor sem lenne egyszerű a történet, ha "csupán" a továbbtanulásról lenne szó, ám ebből rengeteg konfliktus adódik, a D.A.C. tagjainak nem csak egymással de a szüleikkel is meg kell küzdeniük.
Személy szerint már rég túl vagyok rajta, de máig emlékszem rá, mennyire nehéz volt. Úgy fogtam fel, mint Flóra, hogy ez egy életre szóló választás, amit később megmásítani katasztrófa.
Szerencsésnek tartom azokat, akiknek határozott elképzelésük van arról, mihez akarnak kezdeni.
Bármit is terveztek vágjatok bele! Ha lemondtok róla se tegyétek véglegesen. Lehet most nem sikerült, de évek állnak előttetek, és tanulni sosem késő!
Nem éreztem, hogy lenne konkrét lezárása a történetnek, vagyis oké, értem, hogy nem lesz több rész, de az utolsó mondatok olvasása után hiába fogytak el a lapok, Flóráék története folytatódik, hiszen egyetemre mennek, és hasonlók.
Szívesen olvasnék azért még egy részt, kíváncsi vagyok, mi lesz velük pár év múlva.
Nem éreztem, hogy lenne konkrét lezárása a történetnek, vagyis oké, értem, hogy nem lesz több rész, de az utolsó mondatok olvasása után hiába fogytak el a lapok, Flóráék története folytatódik, hiszen egyetemre mennek, és hasonlók.
Szívesen olvasnék azért még egy részt, kíváncsi vagyok, mi lesz velük pár év múlva.
2018. augusztus 7., kedd
Nyolcadik fejezet
A lakásba érve a jegyet a hűtőre mágneseztem, a rajzot pedig alaposan szemügyre vettem. A férfi még így papírról is vonzónak tűnt. Eszembe jutott a pillanat, mikor majdnem megcsókolt, de helyette azt az ostoba szerződést húzta elő. Még hetekkel utána is belém nyílalt a csalódottság, ha eszembe jutott. Hülyének éreztem magam, amiért ennyire vágytam rá. Ráadásul a zakója még mindig a ruhásszekrényemben egy vállfán lógott. Ki is dobhattam volna, de ostoba mód azt reméltem egy nap talán eljön érte.
Meghívása váratlanul ért, tekintve, hogy addig egyetlen találkozónk sem az általam elképzeltek szerint alakult.
Mégis hogyan bízzak benne? Mi van, ha csak átverés az egész? Vagy ki tudja legközelebb hol kötök ki.
Amennyire meg tudtam állapítani, a jegy valódinak tűnt, bár valami azt súgta, számára a profi hamisítás sem jelentene akadályt. Végül a laptopomon rákerestem az hajózási társaság oldalára. Többször is bejártam a felületet, de ennek ellenére nyomát sem találtam másnapi Pozsonyba induló járatnak.
Ennyit erről! Szemét alak!
Lecsaptam a gép tetejét. Menjen a pokolba a rohadt szerződésével!
Morogva letusoltam, majd ágyba bújtam. Annyira dühös voltam rá! Mi értelme szórakozni? Mert abban biztos voltam, hogy ez semmilyen módon nem szolgálja a könyvem megjelenését. Ha egyáltalán lesz belőle valami.
Eső kopogása ébresztett, amibe a telefonom ébresztőjének csipogása vegyült. Összerándultam a hangtól, közben kezemmel a telefonom után tapogatóztam, hogy elhallgattassam a készüléket.
Elégedetten fordultam volna vissza a másik oldalamra, mikor is tudatosult bennem az a nyomorult állítólagos hajóút. Görcsbe rándult a gyomrom, ez kiűzte az álmot a szememből.
- Rohadj meg! – morgástól kísérve kimentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Úgy döntöttem elmegyek a kikötőbe, de csak hogy később a fejére olvashassam mekkora szemétláda amiért így átejtett.
Az öltözködéssel nem vacakoltam sokat. Fekete blézert választottam a hosszú ujjú pólóhoz, mellé farmert sportcipővel. A hajamat is csak összefogtam egy csattal, sminkkel pedig egyáltalán nem vesződtem, felesleges lett volna.
Táskámban a szokásos dolgok lapultak. Kulcs, igazolványok, egy üveg víz, ernyő. Miután úgy éreztem mindenem megvan, elindultam, a tervezetthez képes természetesen pár perccel később mert a jegyem a kabátommal együtt otthon maradt.
Mindenhol mogorva arcokat láttam magam körül. Volt aki az esőt szidta, vagy a vacak esernyőjét, másokon egyszerűen nyomott hagyott a koránkelés, fásult arccal néztek maguk elé, fülhallgatóval elzárva magukat a külvilágtól, a zene zárta burokba őket.
Ami engem illet, a harag lassan csillapodott, átadva helyét a kimerültségnek. Megtette hatását a stersz, a kevés alvás és a reggeli kávé hiánya. Néhányszor el is bóbiskoltam, a metrón a Vörösmarty tér felé zötykölődve.
A földalattiból felérve szembesültem vele, hogy az eső még inkább rákezdett.
Csodás! Ha még a szél is fújni fog, feszültség levezetés gyanánt, futhatok az ernyőm után.
A Vigadó térre érve, egy pillanatra elfogott a rosszullét. Megszédültem és a világ is kibillent a sarkaiból. Nekidőltem egy lámpaoszlopnak, vártam néhány percet, majd tovább indultam.
- Ugye most csak szivatsz?- Nem hiszem, hogy hallotta a kifakadásom, néhány lépéssel távolabb állt tőlem, az egyik lámpaoszlopnak dőlve. Ernyő nélkül kalapban, ballonkabátban. Dohányzott, engem meg elkapott a de ja-vu érzés.
Mikor észrevett, elhajította a csikket.
- Nyakig vizesnek kén lenned. – vetettem oda köszönés helyett mikor mellé értem. Addigra a nadrágom szára és a cipőm is átázott.
- A jó kalap a titka. Szárazon tart, de ha fújna a szél, bajban lennék. – mosoly derengett a szája sarkában, amit kedvem lett volna letörölni onnan. Bár nem tudtam biztosan a dühöm rá vagy magamra irányult. Belém mart az érzés, hogy pofára ejtettek, de nagyon.
- Még időben vagyunk. Menjünk!
Csendben ballagtunk egymás mögött. Beszélgetésnek nem sok értelmét láttam, az ernyőmön kopogó eső és a forgalom együttes zaja elnyomta volna a hangunkat. Ennek ellenére kényszert éreztem, hogy elmondjam neki milyen gondolatokat ébresztett bennem a meghívása.
A zebra előtt megállva felé fordultam. Mély levegőt vettem:
- Én…
- Elkérhetem a jegyed? Bocsánat! – szabadkozott, de én már leszegett fejjel a táskámban kutattam, majd a nélkül, hogy a szemébe néztem volna felé nyújtottam a jegyet.
- Amúgy sem volt lényeges! – hanyagul vállat vontam, tekintetem a jelzőlámpára szegeztem. Éteztem, hogy néz, de minden erőmmel azon voltam, hogy ne viszonozzam a tekintetét.
A lámpa végre zöldre váltott, mi pedig átsiettünk az úttesten, majd a jegypénztárt is magunk mögött hagyva a hajó felé indultunk.
Minden dühöm ellenére, izgatottság öntött el. Vajon milyen élményekkel térek majd haza?
Szótlanul lépdeltünk végig a keskeny rámpán. Én egy lépéssel mögötte, gondolván, ő intézte az egészet, nekem csak követnem kell.
Meghívása váratlanul ért, tekintve, hogy addig egyetlen találkozónk sem az általam elképzeltek szerint alakult.
Mégis hogyan bízzak benne? Mi van, ha csak átverés az egész? Vagy ki tudja legközelebb hol kötök ki.
Amennyire meg tudtam állapítani, a jegy valódinak tűnt, bár valami azt súgta, számára a profi hamisítás sem jelentene akadályt. Végül a laptopomon rákerestem az hajózási társaság oldalára. Többször is bejártam a felületet, de ennek ellenére nyomát sem találtam másnapi Pozsonyba induló járatnak.
Ennyit erről! Szemét alak!
Lecsaptam a gép tetejét. Menjen a pokolba a rohadt szerződésével!
Morogva letusoltam, majd ágyba bújtam. Annyira dühös voltam rá! Mi értelme szórakozni? Mert abban biztos voltam, hogy ez semmilyen módon nem szolgálja a könyvem megjelenését. Ha egyáltalán lesz belőle valami.
Eső kopogása ébresztett, amibe a telefonom ébresztőjének csipogása vegyült. Összerándultam a hangtól, közben kezemmel a telefonom után tapogatóztam, hogy elhallgattassam a készüléket.
Elégedetten fordultam volna vissza a másik oldalamra, mikor is tudatosult bennem az a nyomorult állítólagos hajóút. Görcsbe rándult a gyomrom, ez kiűzte az álmot a szememből.
- Rohadj meg! – morgástól kísérve kimentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Úgy döntöttem elmegyek a kikötőbe, de csak hogy később a fejére olvashassam mekkora szemétláda amiért így átejtett.
Az öltözködéssel nem vacakoltam sokat. Fekete blézert választottam a hosszú ujjú pólóhoz, mellé farmert sportcipővel. A hajamat is csak összefogtam egy csattal, sminkkel pedig egyáltalán nem vesződtem, felesleges lett volna.
Táskámban a szokásos dolgok lapultak. Kulcs, igazolványok, egy üveg víz, ernyő. Miután úgy éreztem mindenem megvan, elindultam, a tervezetthez képes természetesen pár perccel később mert a jegyem a kabátommal együtt otthon maradt.
Mindenhol mogorva arcokat láttam magam körül. Volt aki az esőt szidta, vagy a vacak esernyőjét, másokon egyszerűen nyomott hagyott a koránkelés, fásult arccal néztek maguk elé, fülhallgatóval elzárva magukat a külvilágtól, a zene zárta burokba őket.
Ami engem illet, a harag lassan csillapodott, átadva helyét a kimerültségnek. Megtette hatását a stersz, a kevés alvás és a reggeli kávé hiánya. Néhányszor el is bóbiskoltam, a metrón a Vörösmarty tér felé zötykölődve.
A földalattiból felérve szembesültem vele, hogy az eső még inkább rákezdett.
Csodás! Ha még a szél is fújni fog, feszültség levezetés gyanánt, futhatok az ernyőm után.
A Vigadó térre érve, egy pillanatra elfogott a rosszullét. Megszédültem és a világ is kibillent a sarkaiból. Nekidőltem egy lámpaoszlopnak, vártam néhány percet, majd tovább indultam.
- Ugye most csak szivatsz?- Nem hiszem, hogy hallotta a kifakadásom, néhány lépéssel távolabb állt tőlem, az egyik lámpaoszlopnak dőlve. Ernyő nélkül kalapban, ballonkabátban. Dohányzott, engem meg elkapott a de ja-vu érzés.
Mikor észrevett, elhajította a csikket.
- Nyakig vizesnek kén lenned. – vetettem oda köszönés helyett mikor mellé értem. Addigra a nadrágom szára és a cipőm is átázott.
- A jó kalap a titka. Szárazon tart, de ha fújna a szél, bajban lennék. – mosoly derengett a szája sarkában, amit kedvem lett volna letörölni onnan. Bár nem tudtam biztosan a dühöm rá vagy magamra irányult. Belém mart az érzés, hogy pofára ejtettek, de nagyon.
- Még időben vagyunk. Menjünk!
Csendben ballagtunk egymás mögött. Beszélgetésnek nem sok értelmét láttam, az ernyőmön kopogó eső és a forgalom együttes zaja elnyomta volna a hangunkat. Ennek ellenére kényszert éreztem, hogy elmondjam neki milyen gondolatokat ébresztett bennem a meghívása.
A zebra előtt megállva felé fordultam. Mély levegőt vettem:
- Én…
- Elkérhetem a jegyed? Bocsánat! – szabadkozott, de én már leszegett fejjel a táskámban kutattam, majd a nélkül, hogy a szemébe néztem volna felé nyújtottam a jegyet.
- Amúgy sem volt lényeges! – hanyagul vállat vontam, tekintetem a jelzőlámpára szegeztem. Éteztem, hogy néz, de minden erőmmel azon voltam, hogy ne viszonozzam a tekintetét.
A lámpa végre zöldre váltott, mi pedig átsiettünk az úttesten, majd a jegypénztárt is magunk mögött hagyva a hajó felé indultunk.
Minden dühöm ellenére, izgatottság öntött el. Vajon milyen élményekkel térek majd haza?
Szótlanul lépdeltünk végig a keskeny rámpán. Én egy lépéssel mögötte, gondolván, ő intézte az egészet, nekem csak követnem kell.
2018. augusztus 6., hétfő
"Ellophatják a kéziratomat?"
Attól sosem féltem, hogy egy kiadóba beküldve bármi történne a regényemmel. Egyszerűen vakon bíztam, eleve örült feltételezésként tekintettem rá, hogy pont egy olyan helyen történne valami.
Jobban tartok attól, hogy az interneten valakinek megtetszik amit csinálok, lenyúlja, átírja és esetleg neki sikerülne a kiadás. Bár, ha jobban belegondolok, ez is eléggé elvetemülten hangzik, miért kellene bárkinek pont az amit én csinálok?
Viszont felmerült bennem egy kérdés. Ha mégis történne velem ilyesmi, hogyan tudnám bizonyítani és ami a legfontosabb kihez fordulhatnék a problémámmal?
Ne értsen félre senki! Tisztában vagyok azzal, hogy a hasonlóság elkerülhetetlen. Például, a Bosszú című regényemben a Sarah J Maas Üvegtrónját vélem felfedezni néhol. Igaz, mielőtt nekifogtam volna a sajátomnak, olvastam a regényt, épp ezért tartott hónapokig mire rászántam magma a munkára.
Persze, az is előfordul, hogy azt a kevés hasonlóságot is csak én látom, mert már az alapötlet megfoganása óta bennem van.
Érdekesebb a hasonlósággal kapcsolatos esetem az Evernight című Claudia Grey regény és a Holdárnyék című kisregényem. Az Evernightot az első Könyvhéten vettem, amin kimentem, mert Böszörményi Gyula dedikált (ekkor találkoztam életemben először íróval személyesen, szóval maradandó élmény).
Később egy levelet írtam Gyula bátyónak, aminek a végén megemlítettem az Evernight-ot. Miután elolvastam azt a könyvet, arra gondoltam, hogy nekem kellett volna megírnom, ha elég jó lettem volna hozzá, mert annyira hasonlított az én kis próbálkozásomhoz. Illetve, ha jobban csináltam volna, akár az enyém is ilyen lehetett volna.
Szándékos koppintást igyekszem elkerülni, mégis vannak olya pillanatok, amelyek bár hasonlítanak más könyvekben olvasottakra, annyira beleillenek az én történetembe, hogy benne hagyom.
2018. augusztus 2., csütörtök
Luis Carlos Montalván · Bret Witter Új élet Keddtől
LUIS CARLOS MONTALVÁN - BRET WITTER
ÚJ ÉLET KEDDTŐL
Fülszöveg
Luis Montalván, az amerikai hadsereg többszörösen kitüntetett századosa, aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban, soha nem hátrált meg a kihívások elől. Leszerelése után azonban sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben éreztették a hatásukat. Luis már nem nagyon bízott a gyógyulásban.
Aztán megismerte Keddet, a finom lelkű golden retrievert, akit sérült emberek ellátására képeztek ki. Kedd korábban börtönviseltek és fiatalkorú bűnözők között élt, ezért nehezen bízott meg az emberekben – de akkor jött Luis.
Az Until Tuesday két sokat szenvedett harcos története, akik alaposan ráfizettek túlzott szolgálatkészségükre, és végül egymásban leltek vigaszt. A könyv egyszerre szól háborúról és békéről, betegségről és gyógyulásról, lelki sebekről és spirituális megtisztulásról. Mindenekelőtt azonban egy ember és egy kutya barátságáról, akiknek sikerült kihúzniuk egymást a gödörből.
Előre szólok, hogy a borítóról képtelen lennék kulturáltan írni, leszámíva a mindenféle szívecskéket meg hasonlókat. Bernipásztorom van, de ez a fajta a szívem másik csücske. Mára csak emiatt szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Ja, és a borítón Kedd látható.
A kötet végén pedig fotókat láthattok Keddről valamint Luisról.
Azt hiszem akkor még nem tudtam mir vállalkozom, peidig tudtam, hogy az Arany Pöttyös könyvek komoly "felnőtt kategóriás" darabok. Hozzáteszem nagyon ritkán választok úgy akár könyvtárból akár könyvesboltból borító alapján.
Mondhatni érzékeny lelkű vagyok, ha elém tesznek egy olyan filmet/könyvet/zenét amin sírni lehet, én biztosan könnyek közt végzem, a mérték változhat.
Sokszor megkörnyékeztek a könnyek, ez főleg utazás közben lehet kínos (más könyv esetén, akadt olyan, aki lazán megkérdzete, hogy "Ennyire rossz?" amúgy jó történet vol, csak épp egy megkönnyezendő pillanat).
Kívülálló nem gondolná, mennyit segíthet egy ilyen négylábú szőrgombóc az emberen, még akkor is, ha "csak" háziállatként tartja az ember, és nem kölönlegesen kiképzett. Szerintem akinek van valamilyen állat otthon, tudja mire gondolok. Sokszor már csak attól jobb kedve lesz az embernek, ha megölelgeti vagy megsimogatja.
Igen, még akkor is szereti, ha éppen rajtakapja, amint a virágágyásban ássa el a csontot.
Őszintén szólva, fogalmam sem volt milyen kiképzésen mennek át ezek a kutyák, míg végül ki nem vállasztják a gazdájukat. Mert bizony nem te választod ki őt, hanem ő téged!
Érdekes a kiképzés folyamata, de alaklamatlan lennék egy ilyen feladatra, mert mindegyik kis szőrgombóchoz kötődnék.
Eddig csak vakvezető kutyákat láttam, és őszintén lenyűgöztek, de nem csak ők, hanem a gazdájukkal létrjeött kapcsolat is. Olyan szintű bizalom, amit talán elképzelni sem tudunk.
Körülnéztem kicsit Molyon, kíváncsi voltam más olvasók hogyan véleményezték ezt a kötetet. Volt aki azt hangoztatta, hogy szerinte képtelenség, hogy ez a kiképzés amiben Kedd részesült jelentené a boldog életet egy kutya számára, hogy az embereket szolgálják. Kegyetlennek tűnhet a módszer, de ők munkakutyák. Nem abból áll az életük, hogy heverésszenek a kertben és néha megugassák az idegeneket.
Nektek mi a véleményetek erről? Lehet boldog egy munkakutya?A másik vélemény ami megmaradt bennem, azt fejtegeti, hogy az olvasó remélte, Keddről szól majd a könyv. Részben róla is, de a sorokat Luis írta, az ő emlékeit láthatjuk viszont a lapokon, ebből kifolyólag a háborús élményekből is kapunk bőven.
Megtudjuk min ment keresztül a férfi a háború után, hogyan süllyedt annak a bizonyos gödörnek a legmélyére, majd tette meg az első lépéseket Kedd felé, végül pedig hogyan állt talpra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)