Hatvanhatodik fejezet

 Angéla

Magzati pózba gömbölyödve feküdtem a hatalmas ágyon, úgy tanulmányoztam a mellettem fekvő férfi arcát. Próbáltam meglátni benne azt, aki akkor volt, mikor fiatalon beleszerettem. Azt hittem, ő majd képes lesz elfeledtetni velem azt a sok szörnyűséget, amin keresztülmentem, de az évek során beláttam, hogy tévedtem. Nesztelenül kimásztam az ágyból, és lesétáltam a konyhába. Útközben benéztem Reni szobájába. Alvó kislányom látványa szívet melengető érzéssel töltött el. Eszembe juttatta, hogy van miért küzdenem.

Főztem magamnak egy bögre gyógyteát, azt kortyolgattam a kanapén ülve. Miközben áthajoltam, hogy felkapcsoljam az olvasólámpát, megsajdult a karom. Könnyek gyűltek a szemembe, de nem a fájdalomtól, hanem a keserű haragtól. Elfintorodtam a bőrömön virító lila folt láttán. Hirtelen úgy éreztem, mintha kezek szorulnának a torkomra. Ki kellett jutnom a házból. Felmentem az emeletre, szabadidőt és futócipőt húztam.

Ahogy a hideg levegő az arcomba csapódott, kitisztultak a gondolataim. A néptelen környéken az egyetlen zaj a betonnak csapódó talpam volt. Csak a saját légzésemre figyeltem, amíg egy vádló hang meg nem szólalt a fejemben.

 Futással nem oldasz meg semmit. Mikor visszaérsz a problémák ugyanúgy várni fognak. Hónapok óta csalod a férjet, mégsem vagy hajlandó elválni, mert rettegsz tőle.

A házasságunk már évek óta romokban hevert. Nem volt más, csak monoton mozdulatok sora. Azt hittem ez az egyhangúság minden érzelmet kiölt belőlem, amíg nem találkoztam Szalay Gáborral. A vallomásomra volt szüksége, hogy rács mögé juttasson egy körözött gazembert, aki az én életemet is megkeserítette.  Bár nem volt szerelem első látásra, idővel a férfi valamit megváltoztatott bennem. Azon kaptam magam, hogy szeretném, ha egyszer csak váratlanul felbukkanna, hogy láthassam. Egy este a fohászom megértő fülekre talált. Éppen egy fotózásról tartottam haza, mikor összefutottunk. Nem történt egyéb, mint hogy egy kávézó teraszán üldögélve órákig beszélgettünk, mégis azt éreztem, e mellett a férfi mellett ugyanaz lehetek, aki régen voltam.  A véletlen találkákból néhány hónapon rendszeres beszélgetések lettek. Lopott órák, amiket együtt tölthettünk. Őszintén meséltünk a másiknak a múltunkról, olyan természetességgel tettem mindezt, hogy magam is meglepődtem rajta. Féltem, hogy ha bevallom neki, hogy csak a lányom miatt vagyok még a férjemmel, ami közöttünk volt, legyen az bármi is, elillan. 

- Gyere el velem Tomi esküvőjére!

Gábor szavaitól izgatottság és félelem lett rajtam úrrá egyszerre. Ekkor már hónapok óta találkozgattunk titokban. Mégis, a tudat, hogy be akar mutatni, felért egy mérföldkővel. Tisztában voltam azzal, ha igent mondok, semmi esélyem megakadályozni, hogy titkos viszonyom egyszer a férjem fülébe jusson. Bár korábban megemlítettem egy veszekedés alkalmával, hogy el akarok válni tőle, hallani sem akart róla.

- Minden rendben? – Gábor érintésétől kisé összerezzentem. Kihasználva a közelségét, szorosan hozzábújtam. – Nézd, ha nem akarsz… - kezdte, de egy lassú csókkal beléfojtottam a szót.

- Szívesen elmegyek veled. - búgtam, mikor szétvált az ajkunk. 

Az esküvőn nem csak egy csodás élménnyel, hanem egy baráttal is gazdagabb lettem. Vikivel, hamar megtaláltuk a közös hangot. Bár már ritkán láttam, tudtam, ha segítségre lenne szükségem, bizalommal fordulhatnék hozzá.

Egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam. Bevillant egy kép a fejemben, az esküvőről, hogy milyen szerelemmel nézett egymásra Tomi és Viki. Annyi mindenet kockákra tettek egymásért, és nyertek. Ha nekik sikerült, nekem miért ne? 

Új elhatározásomból erőt merítve visszamentem a házba. A férjemet nem találtam otthon, és a kocsi kulcsa sem volt a helyén. Mostanában furcsán viselkedett, sokszor tűnt el magyarázat nélkül, órákra. 

Nem a te bajod, hogy mit csinál! Ha komolyak a szándékaid, ne érzelegj! – dorgált új bátor énem.

Miután lezuhanyoztam, elvittem a hétéves lányomat az iskolába, felhívtam Gábort.

- Jó reggelt napfény! – a vidám köszöntéstől akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

- Szükségem van a segítségedre!

- Minden rendben? – vált pillanatok alatt aggodalmassá a hangja.

- Persze, csak a legjobb válóperes ügyvéd számára lenne szükségem. - a vonal másik vége hosszú percekig néma maradt.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Nem bízol bennem? – emeltem fel kissé a hangom. Az óvatoskodó hangja kibillentett egy pillanatra a béketűrésből.

- De igen, csak eddig nem igazán hozakodtál elő a témával. Mi vett rá mégis?

- Eszembe jutott, az esküvő. Ha Tomiék megtalálták a boldogságot annyi nehézség után, nekem sincs mitől tartanom. Persze, azzal tisztában kell lennem, hogy ami az elmúlt hónapokban közöttünk van komoly-e? Részemről az, ezért is döntöttem a válás mellett.

- Tudod, hogy szeretlek. Csak, hogy őszinte legyek, féltelek. Mi lesz Renivel?

Megmosolyogtatott a gondolat, hogy Gábor a lányomért is aggódik, pedig még nem is találkoztak. – Vele minden rendben lesz. Okos lány, meg fogja érteni, hogy miért kell elköltöznie az apjának.

- Akkor, megadom egy nő telefonszámát, ő a legjobb, akit ismerek.

A találkozót másnap délre beszéltük meg, ami nem segített azon, hogy nyugodtnak tűnjek az aznapra betervezett fotózáson. Bár követtem a fiatal fotós utasításait, a gondolataim visszarepítettek a múltba.

Tizenkilenc évesen kezdtem el modellkedni egy Budapest melletti kisvárosban ahol a szüleimmel, és két évvel, idősebb nővéremmel Évával éltünk. Az egész azzal kezdődött, hogy helyi rendezvényeken szórólapot, és lufit osztogattam. A szüreti bálon egy modellügynökség vezetője a kezembe nyomta a telefonszámát, mondván fényes jövő áll előttem a szakmában. A lehetőség felvillanyozott, hiszen fiatal voltam, és vonzott a csillogás. A lelkesedésem apámon és a nővéremen kívül mindenkit hidegen hagyott. Anyám szinte nem is hagyta, hogy a mondandóm végére érjek, belém fojtotta a szót:

- Te tényleg azt hiszed, hogy komolyan beszélt? – nem rejtette véka alá mennyire nevetségesnek találja az egészet.

 - Meg akarom próbálni! – fujtattam dacosan. Emlékszem, mennyire dühített, hogy anyám nem állt ki mellettem. Szentül meg voltam győződve, hogy kötelessége lenne támogatni.

- Komolyan mondod? – vonta fel egyik szemöldökét.

- Nincs semmi vesztenivalóm és tudom, hogy képes vagyok rá. – Nem csak a fényes jövő vonzott, hanem a tudat, hogy végre a magam ura lehetek. 

Három évvel később az egyik legkeresettebb modellek egyike voltam. Pestre költöztem, és részese lehettem egy olyan világnak, ahol mindent megkaptam. A csillogásnak megvolt a maga árnyoldala is, ám ezúttal egy férfi – Belnay Vince – személyében. Fiatal voltam, és naiv, így könnyűszerrel irányított. 

 Áldozatul estem ennek a csillogó világnak, s egyre többre vágytam. Tökéletes akartam lenni. Szinte minden időmet edzéssel töltöttem.  Azt akartam, hogy az egész világ megismerje a nevem. Bármit feláldoztam volna ezért a sikerért, még saját magamat is. Végül az egyik bemutató utáni partin a testem végül feladta a küzdelmet.

Egy hónapig feküdtem korházban, és küzdöttem az anorexiával, közben pedig próbáltam azzá válni, aki régen voltam. Szerencsére nem kellett egyedül küzdenem, mert apám és a testvérem mellettem álltak. Anya még mindig nem volt hajlandó tudomást venni rólam. Csupán egyszer látogatott meg, akkor is csak lesújtó pillantással méregetett.

- Mihez akarsz kezdeni? – kérdezte Évi, miközben összecsomagoltuk a korházi holmimat.

- Visszaköltözöm a lakásomba.

- Miért nem mész inkább haza? – kérdezte óvatosan, látszott rajta, sejti a válaszomat.

- Nem hiszem, hogy ha ott vagyok, kellemes lenne a légkör. Szerintem anya minden alkalmat megragadna, hogy belém marjon. – jegyeztem meg keserűen. – Viszont lenne kedved pár napra hozzám költözni? 

Abból a néhány napból hónapok lettek. A nővérem segített visszatalálni a régi önmagamhoz. Bár nagy árat fizettem érte, mégsem mondtam le a modellkedésről, csupán visszavettem a tempóból. A pszichológusom kezdetben kifejezetten tiltotta, de miután javulást tapasztalt, szabadkezet adott. Lassan a nővérem is elköltözött, mégsem maradtam egyedül. Akkoriban sokat találkozgattam – igaz még munka ügyben- Lévay Viktorral. A férfi egész lénye rabul ejtett, de a legvonzóbb kétség kívül a gyönyörű kék szeme volt. négy hónapja találkozgattunk, mikor végre igent mondtam egy igazi randira. Onnantól nem volt megállás. Mikor összeházasodtunk, nem csak a munkában, hanem a magánéletben is megtaláltam a tökéletes társat. Mikor megszületett a lányom rájöttem, hogy az anyaság a leghálásabb munka a világon. Reni lett a mindenem.

Amíg én új szerepemet élveztem a férjem egyre rosszabbul dolgozott. Valamiért csak velem volt képes átütő sikert elérni. A későbbi képeit sorra lehúzta a szakma. Bármennyire is szajkózta, nem voltam hajlandó kamera elé állni. Ha mégis elvállaltam egy fotózást, a képeket nem ő készítette. A harmadik ilyen alkalommal csúnyán összevesztünk, és a kapcsolatunk onnantól csak rosszabb lett. Mostanában szinte alig szólunk egymáshoz. Úgy érzem, a férfi, akibe beleszerettem, teljesen eltűnt.