Viki
Csak akkor tettem egy lépést a helyiségbe, mikor megéreztem a hátamba fúródó pisztoly csövét.
- Hogy tehetted ezt? – remegett a hangom, de nem a félelemtől.
- Tehetetlenül néztem végig a húgom az életéért küzd. Hát most te nézed végig ölbe tett kézzel, ahogy elveszik tőled a lányod.
- Ezt nem teheted! – fakadtam ki. – A szüleid…
- Csak magukkal foglalkoznak. Tudod, örültem, mikor azt mondtad végeztél Tomival, gondoltam, legalább megtapasztalod milyen elveszteni valakit.
- Egész idő alatt engem hibáztattál. Ha tudnád, mennyire sajnálom…
- Ezt ne! Ezzel az álszent szöveggel nem versz át még egyszer. Ha tényleg annyira sajnáltad volna, mint mondtad, nem hetyegtél volna azzal a patkánnyal!
Nem tudom honnan vettem a bátorságot, hogy az előttem lévő lány felé induljak, de megtettem.
- Elég a vitából lányok! Nem azért vagyunk itt, hogy felemlegessük a régi sérelmeket.
- Miért vagyunk itt? – összeszorítottam fogam. Az oldalam tompán lüktetni kezdett, de nem akartam megadni elrablómnak az örömet, hogy szenvedni lásson.
- Mivel egy templomban vagyunk, a lehetőségeink száma momentán korlátozott, nem gondolod Viki drága?
- Azt akarod, hogy…
- Ta-ta-ta- ta ta-ta- ta-ta – harsogta, közben az egyik szekrényből előhúzott egy hófehér ruhát. Az én ruhámat.
- Sosem megyek hozzád! – a férfi felé iramodtam, készen rá, hogy ha kell, a két kezemmel essek neki, de az arcomon csattanó pofontól megtántorodtam, és elterültem a padlón.
- Már pedig hozzám jössz cicám! Minden jó a drágalátos öcsikém ölébe hullott, hát ez most megváltozik. – fröcsögte. – Készítsd fel, én előkerítem a csuhást. – vetette oda Lillának, majd kiviharzott a szobából.
Nóri sírdogálni kezdett, mégsem pattantam fel azonnal, pedig az anyai ösztönöm visítva követelte. Ahol Miki megütött iszonyúan fájt az arcom, a hideg kő jót tett neki, ezért ott maradtam néhány pillanatig.
- Add ide a lányom! – követeltem, miközben talpra kecmeregtem. Lilla szó nélkül átnyújtotta a picit. Amint a karomban tudtam, szorosan magamhoz öleltem.
- Nincs semmi baj prücsök! – ringattam, remélve, hogy sikerül megnyugtatnom. Éreztem, ahogy apró keze a nyakam köré fonódik könnyek kezdték égetni a szemem. Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy belefeledkezzek a lányom illatába. Bármit megtennék, hogy őt biztonságban tudjam.
- Gyere, rád adom a ruhát.
Megcsókoltam a lányom homlokát, majd miután lefektettem a hordozójába, vetkőzni kezdtem. Szó nélkül tűrtem, amíg egykori barátnőm rám adta a ruhát. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy a lány, aki hosszú éveken át mellettem állt végleg odaveszett.
- Nem gondoltál mér rá, hogy mi lesz ezután?
- Mire célzol?
- Nem tudom mit ígért neked Miki, de ne hidd, hogy betartja. Kezdettől fogva minket akart, te csak eszköz vagy a cél eléréséhez.
- Magával visz, oda, ahol új életet kezdhetek. Én ennél többre születtem, mint hogy egy ilyen pusztuló országban tengődjek. –erővel lenyomott az egyik székre, majd fésülni kezdte a hajam.
- A fenyegetéseit talán betartja, az ígéreteit, nem hinném. Nincs rá garancia, hogy élve megúszod ezt.
- Te sem biztos, hogy élve kikerülsz innen, ha nem tanulod meg befogni a szádat!
Akaratlanul is felszisszentem, ahogy a mögöttem álló lány rántott egyet a hajamon. Az ingerültségéből arra következettem, talán sikerült elültetnem a bogarat a fülében.
Tomi segít… nem hagy egyedül… szeret, és megtalál… ezeket ismételgettem miközben az utolsó simításokat végezték rajtam. Mikor megláttam magam az apró tükörben felfordult a gyomrom…
- Nahát! – csapta össze a tenyerét az ajtóban megjelenő férfi. – Viktória, egyszerűen meseszép vagy! Tökéletes feleség leszel! És látom a ruhából is sikerült eltüntetni a vérfoltot.
A férfi szavaira valami elszakadt bennem. Könnyek futották el az arcomat, amikkor felrémlett bennem annak a decemberi éjszakának az emléke. A tenyerembe rejtettem az arcom, és minden erőmmel azon voltam, hogy visszafojtsam a zokogásomat.
- Jaj, drága! – a hang ezúttal közvetlenül mellőlem szólt. – Ne sírj, hiszen esküvő van. – éreztem, ahogy az ujjai az állam alá csúsznak, hogy felemeljék azt minden izmomat megfeszítve próbáltam ellenkezni, de nem jártam sikerrel. – Ez a te nagy napod. Tündökölnöd kell. – a következő pillanatban, az ajka erőszakosan tapadt az enyémre. Megpróbáltam ellökni magam tőle, de a csípőmön pihenő karja vasmarokként szorított. Egy pillanatra elgyengültem, engedve ezzel a követőező ajkaknak. Mikor végre elengedett zihálva szedtem a levegőt. Megpróbáltam kitépni magam a szorításából, de amint elengedett, megszédültem, ha nem tart meg, a padlóra zuhantam volna. A látásom elhomályosult, majd elnyelt a sötétség.
Mikor kipattant a szemem, az első dolog, ami feltűnt, hogy a szobára félhomály ereszkedett. Meddig lehettem eszméletlen?
Ahogy felálltam, megéreztem, az oldalamon húzódó kötést. Nem akartam belegondolni ki látta el a balesetben szerzett sérülésemet. Ez is közrejátszhatott az eszméletvesztésben. Félelem cikázott végig rajtam, mikor Nórát nem találtam odabent. Kiléptem az ajtón, mire apró megkönnyebbülést éreztem. A lányom Lillával játszott, és így első ránézésre sértetlennek tűnt.
- Hát magadhoz tértél édesem! – Miki hangjára összerándult gyomrom.
- Meddig voltam kiütve?
- Csak egyetlen órácskát, de ne aggódj, ezt az időt sem töltöttem tétlenül. Megszerveztem, hogy biztonságosan kijuthassunk az országból, a szertartás után. És a tiszteletest is sikerült rávennem, hogy mutasson némi együttműködést. – intett az oltárnál álló ősz hajú férfira. Halk sikkantás hagyta el a számat, mikor felismertem, s ezáltal a helyet is. Emlékszem, mikor kisebb voltam, és néha meglátogattam anyu szüleit eljártam velük templomba. Innen volt ismerős a férfi. Már kislánykoromban is ő tartotta a miséket. Elszorult a torkom, mikor tudatosult bennem, hogy zúzódások virítanak a bőrén.
- Nos, akkor vágjunk is bele tisztelendő úr!
Hagytam, hogy Miki az oltár elé vonszoljon, de az idősebb férfi tekintetét kerültem.
- Kedves Híveim! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk eme férfi és nő egybekelésének. – kezdte, mire egyre szaporább lett a pulzusom. Tenni akartam valamit! Még ha kockázatos is, nem adhatom fel harc nélkül. Időt kellett nyernem, hogy Tomi megtaláljon, mert bármily kilátástalan volt a helyzet, tudtam, hogy keres. Feltűnt, hogy a férfi imára kulcsolt kézzel áll mellettem. Futásnak eredtem, de alig tettem néhány lépést, teljes súlyával letepert a földre.
- Ezt megbánod te ribanc! – fröcsögte, maga felé fordítva. A sikoly bennakadt, mikor megláttam a kezében lévő kést. Mohón csillogó tekintetétől páni félelem tört rám. Hogy lehettem ilyen ostoba?
- Tudod, nem riadok vissza egy kis ösztönzéstől.
- Azt mondtad nem ölsz meg… - pihegtem.
- Igazat is mondtam… - éreztem a fülemben a forró leheletét.
A sikolyomat visszaverték a csupasz falak. Foltok táncoltak a szemem előtt, ahogy megéreztem a fájdalmat.
- Tudod, amíg Vince parancsait teljesítve ugráltam, volt időm elsajátítani néhány anatómiai dolgot. például, hogy vannak bizonyos pontok, amit ha megvágunk, az illető nem hal meg azonnal.
- Elmebeteg vagy! – nyögtem. – Tomi megtalál, holtan végzed! – az ütéstől megéreztem a saját vérem ízét a számban.
- Ki ne merészeld ejteni a nevét! – üvöltötte magából kikelve, majd talpra rántott, és visszavonszolt az oltár elé.
- Bocsásson meg atyám, kérem, folytassa! – biccentett a rémült lelkész felé, akit szintén nem sok választott el az eszméletvesztéstől.
- Ismételjétek utánam! Én, Miklós..
- Én Miklós…
- Téged Viktória…
- Téged Viktória…
- Feleségül veszlek.
- Feleségül veszlek.
Némán felzokogtam, mikor az tiszteletes hozzám fordult. – Kérek, mondd utánam: Én Viktória…
- …
- Gyerünk! – éreztem, hogy karok fonódnak körém, majd újabb fájdalomhullám árasztotta el a testem. – Ugye nem akard teljesen összevérezni ezt a gyönyörű ruhát?
- Én… Viktória… - alig hallottam a saját hangomat.
- Jó kislány! – éreztem, ahogy a hűvös penge ezúttal a torkomnak feszül.
- Téged Miklós…
- Téged… M-miklós… - éreztem, hogy nincs tovább, az atya tekintetébe kapaszkodtam, Istenhez fohászkodva, segítsen rajtam.
- Férjemül fogadlak.
- Férjemül… - A következő pillanatban hangos robajjal kinyílt a templom nehéz ajtaja, s én minden erőmet felemésztve a padlóra omlottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése