Nyolcadik fejezet

Viki

- De jó kedved van! – jegyezte meg apu, mikor hazaértem. – Merre csavarogtál? – haragosnak tűnt, s ettől kissé megszeppentem. 

- Kávéztam. – válaszoltam, miközben levettem a kabátomat.

- Azt hittem, dolgozol. – jegyez meg karba tett kézzel.

- Hamarabb végeztem. – próbáltam figyelni a hangsúlyomra, nehogy kicsit is ingerültnek tűnjön. – Eddig nem zavart, ha későn jöttem. – motyogtam, és felsétáltam a szobámba. Nem telt el két perc, de már ott állt az ajtóban.

- Viki?

- Apu! – nyögtem fel, jelezve, hogy nincs túl sok kedvem a beszélgetéshez.

- Bejöhetek? – nézett rám várakozón, mire bólintottam. – Nem akartam beleszólni a dolgaidba. Tudod jól, hogy megbízom benned. Csak, ahogy vártalak, eszembe jutott, hogy mi van, ha téged is….

- Ezt ne is folytasd! – mordultam rá.

- Csak aggódtam. – leült mellém az ágyra, aztán így folytatta: - Hogy hívják?

- Kit? – adtam az ártatlant, mire úgy nézett rám, mint egy idiótára. – Tomi. – megpróbáltam nem vigyorogni, mert megint eszembe jutott, amit csináltam.

- Jóképű?

- De apu! – nyavalyogtam.

- Ez csak kérdés volt. – vont vállat, arcán ártatlan kifejezéssel.

- Igen. 

- Jól csókol? – a szemében huncut fény csillant.

- Tanulnom kell! – tértem ki a válasz elől, de éreztem, hogy elpirulok. – Amúgy nem csókolt meg.

- Ha megteszi, valószínűleg hazáig repültél volna. – nevetett. – Na, jól van. Hagylak tanulni. Jó éjt!

- Neked is! 

Legszívesebben azonnal felhívtam volna a barátnőmet, de le kellett nyugodnom, hogy képes legyek a tanulásra koncentrálni. Mondani persze könnyebb volt, mint megtenni, a fejemben újra meg újra lejátszódtak az estetörténtek. Mielőtt elaludtam volna, a majdnem csók a fejemben már igazi csók volt.

Másnap nem volt szükségem szavakra. Aki látott, mind leszűrte, hogy fiú van a dologban. A körülöttem lévők lelkesedése tett arról, hogy beinduljon a fantáziám. Tucatnyi forgatókönyvet gyártottam, s úgy éreztem, mind csak egy karnyújtásnyira vannak. Talán nem túlzás, ha azt mondom, anyu halála óta most éreztem magam először boldognak. Könnyebben vettem az akadályokat, nem számított, hogy iskolai, vagy más jellegű. Egy tanárom folyton azt hangoztatta, hogy a szerelem öl, butít és nyomorban dönt, hát tévedett. Szerencsére a boldogságom eltérítette apámat attól a feltételezett szándékától, hogy ismét anyám gyilkosának nyomába eredjen.

Október közepén még mindig nem találkoztunk. A suliban veszettül kellett hajtani, és Tomi is sokat dolgozott. Bár sokat beszéltünk telefonon, hiányzott. Be akartam fejezni azt a majdnem csókot.

Tomi

A lehető leghamarabb szerettem volna Vikit újra látni, de a dolgok természetesen nem úgy alakultak. Rengeteg meló szakadt a nyakunkba. Néhányan ilyentájt mentek szabadságra, szóval, akik maradtak, dupla annyit vállaltak. A cetlit, amit adott, bárhová mentem, magammal vittem.  Számtalanszor elővettem, hogy felhívjam, szóval, mire tényleg eljutottam odáig, hogy beszéljek vele, már kívülről tudtam a számot.

- Igen? – mikor megszólalt, felgyorsult a pulzusom. Úgy éreztem magam, mint egy idióta kamasz.

- Szia, Tomi vagyok! – pár pillanatnyi csönd, aztán:

- Szia, mi újság? – hallottam a hangján, hogy ő is izgatott.

- Dolgozom.

- Szóval lógsz a munkából. – szinte láttam magam előtt, ahogy a szemöldökét ráncolja.

- Öt perc pihenő belefér. Te mit csinálsz?

- Irodalmat tanulok, de már eléggé nehezen megy a fejembe. Mikor tudunk találkozni? – a hangja egy csapásra derűssé vált, s ez mosolyt csalt az arcomra.

- El vagyok havazva. – ez csak úgy kicsúszott a számon. Nem akartam, hogy úgy érezze, kibúvót keresek a találka alól. Mély sóhaj hallatszott a vonal másik végéről.

- Nekem sem ártana komolyabban venni a tanulást, de folyton rád gondolok. – panaszolta, széles vigyor terült szét az arcomon.

- Ezt jó tudni. – mondtam kajánul.

- Ha meghúznak, a te hibád lesz! – mérgelődött.

- Nem venném a lelkemre. Inkább hagylak tanulni.

- De azért még beszélünk, ugye? – Ezek szerint lesz folytatás.

- Persze. – válaszoltam enyhe mosollyal.

Ahogy telt az idő, a beszélgetések során lassacskán egyre többet megtudtam róla. Nekem szerencsére sikerült eltitkolnom néhány dolgot. mikor legutóbb beszéltünk, szóbahozta az őszi szünetet, és ennek hatására körvonalazódni kezdett bennem egy igazi randi ötlete. 

- Egy szót mondok Tomi, szex!

- Istenem, Dani! – kiborító tudott lenni a srác, a műszak vége felé különösen.

- Rögtön az első randin? – Dani lekicsinyítően nézett barátjára.

- Undorító vagy! – vágta hozzá Beky, amit megmosolyogtam.

- Csak azt ne mondd nekem, hogy nem akarod megdönteni a csajt. – bökött oldalba Dani, mire a tálcámon lévő poharak összekoccantak. Este lévén nagy volt a forgalom, így csak úgy tudtunk beszélni, ha egymás mellé kerültünk. Letettem egy csapat fiatal elé a sörüket, majd a kollegámhoz léptem:

- Nem akarom leteperni. Amúgy sem vagyok az a típus.

- Ne játszd már az agyadat! – mondta flegmán. Kedvem lett volna visszaszólni, de nem akartam a vendégek előtt, így ráhagytam.

 Szerencsére Gábor komolyabban állt a dolgokhoz.

- Vidd el vacsorázni, az szerintem tetszene neki. Aztán itt is aludhatna. – mosoly suhant át az arcán.

- Ezt nem hallgatom tovább! – morogtam, és kivettem a hűtőből két sört. A sajátomat jól meghúztam, közben pedig a hallottakon morfondíroztam.

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon – ami szerencsére péntekre esett – felhívtam Vikit. 

Viki

Csak az tartott életben, hogy öt napig az iskola közelébe se kell mennem. A harmadik órán – ami közgáz volt, - majdnem elaludtam.

- Szerintem ezt hagyjuk abba! Viki már húzza a lóbőrt. – röhögött a tanár, én pedig képzeletben hozzá vágtam a tolltartómat.

- Nem mehetünk haza? Még elérném a buszomat. – próbált alkudozni Evi. Éppen azt akartam mondani, ha ő megy, menjünk mi is, de a telefonom belém fojtotta a szót.

- Felvehetem? – kérdeztem kezemben a készülékkel.

- Ki az? – kérdezte a tanár. Szerettem volna hazudni neki, de egy korábbi beszélgetésből kiindulva mégse tettem.

- A barátom.

- Csak akkor, ha bent maradsz. – hangzott, a válasz, mondjuk nem is vártam mást. Vágtam egy grimaszt, majd lenyomtam a zöld gombot.

- Szia! – amint beleszóltam a telefonba, a teremben néma csönd lett. Elnevettem magam.

- Mi ilyen vicces? – kérdezte Tomi.

- Az osztályom. Amint felvettem, elhallgattak.

- Kíváncsiskodnak?

- Mondhatni. 

- Remélem, jót szexeltek este. – szabad kezemmel fejbe vágtam az előttem ülő Evit ezért a beszólásért.

- Ezt ki mondta? – hallottam, hogy a barátom alig bírja visszatartani a nevetést.

- Egy barátnőm. – mondtam lemondó sóhaj kíséretében.

- Üzenem neki, hogy ne kapkodjon.

- Pedig már rá férne egy alapos pókhálótlanítás! – az osztály, Tomival együtt nevetésben tört ki. Gyilkos szemekkel meredtem a mellettem ülő Lillára, majd kisétáltam a teremből.

- Lenyugodtál már? – mordultam a vonal másik végén lévő fiúra, aki még mindig nevetett. – Amúgy nem kellene dolgoznod?

- Szabadnapom van. Ráérsz délután?

- Attól függ hánytól.

- Szereted a színházat?

- Igen, de hogy jön ez most ide? – támadt néhány ötletem, hogy miben sántikálhat.

- Öt előtt húsz perccel legyél az Operett Színház előtt!

- Mit nézünk meg? – kérdeztem fülig érő szájjal.

- Meglepetés. – válaszolta, majd letette. Iszonyú hideg volt odakint, ezért vissza kellett mennem a terembe. Amint beléptem minden szem rám szegeződött, s én buta vigyorral a képemen ennyit mondtam: 

- Randim lesz.

Ettől az egy mondattól teljesen bezsongtam, a hátralévő órákon nem igazán figyeltem. Az osztálytársaim némelyike pedig elég hajmeresztő ötleteket gyártott az estéről. Némelyikben már gyerek és esküvő is szerepelt.

Aput nem találtam otthon, ezért kapkodva írtam neki egy cetlit, hogy hova megyek. Bekapcsoltam a rádiót aztán beálltam a zuhany alá. Miközben a hajamat mostam, azon agyaltam, mit is vegyek fel.

Színház… randi… csók…

Végül egy szolid fekete ruha mellett döntöttem, ami pár centivel a térdem alatt végződött. A sminkkel nem vesződtem sokat, a hajamat is szabadon hagytam. Mielőtt elindultam volna, megtoldottam az apunak szánt levelemet:

Lehet, hogy ma nem jövök haza :)