Colleen Hoover Verity

 COLLEEN HOOVER

VERITY

fülszöveg

Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.

Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.

Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet azt mondanám idegbaj (a jobb fajtából, ha létezik ilyesmi).

Hoover eddig csak fiataloknak írt, így azért volt bennem egy csepp kétely a legújabb művét illetően. Nem voltam benne biztos, hogy annyira felnőtteknek szóló könyv lesz (de még mennyire, hogy az lett!)

A borító egyszerű, bár furcsának tűnt elsőre, amint befejeztem a könyvet értelmet nyert. Külön tetszik, hogy a címet kézírással tüntették fel és nem egy megszokott betűtípussal. Már a külső is komor hangulatot sejtet, jól el lett találva.

Hirtelen csapunk bele a történetbe, a Colleen nem szórakozik bevezetővel vagy hasonlóval. Lowen éppen egy megbeszélésre igyekszik, amikor szemtanúja lesz egy balesetnek, s ez alaposan felkavarja őt, nekem mint olvasónak azonnal bebizonyította, hogy nem szabad beskatulyázni, és ez még csupán az első oldalak voltak, a java még hátra volt!

Az alap egy picit furcsa volt. Nem tudom a valóságban lehet -e szó ilyen együttműködésről, mint ami a könyvben létrejött a két szerző között.

Ebben a könyvben az írói létnek pont a két szélsőséges példáját hozza a szerző.Lowen épphogy megél abból a mit a könyveiért kap, kerüli a nyilvánosságot, mindent ami egy könyv népszerűsítésével jár.Vele szemben Verity imádja az egész felhajtást, csodás dolgozószobát tudhat magának, és meg is él abból amit csinál.

Zseniális a hangulat, ami a házhoz kötődik, és egy pillanatra sem múlik el, vagy törik meg. Nyomasztó, bár nem is lehet más, ha az férj az ágyhoz kötött felségét ápolja, plusz a család korábbi traumái is ráteszik a bélyeget a nem túl vidám légkörre.

Emellé társul szép lassan a feszültség, ami egyre inkább vibrál, ahogy halad előre a történet. Egyre többet tudunk meg Verityről, Lowennel pedig egyre sűrűbben történnek megmagyarázhatatlan dolgok, Illetve nem is azok, hiszen van rá magyarázat. Verity. Dehát ő ágyhoz van kötve. Igaz?

A maga módján egy nyugodt pillant sincs a könyvben, teljes bizonytalanságban tartott, és ez imádtam!Egy pillanatra sem laposodott el a történet, beette magát a gondolatimba. Előfordult, hogy kellett egy kis pihenés bizonyos jelenetek után. Mivel ez a könyv már felnőtteknek szól, a szóhasználat és a leírások is ezt tükrözik. Colleen nem finomkodik a szavakkal, legyen szó szex jelenetről vagy éppen egy brutális cselekedet részleteiről.

Romantika bár beleszövődött a cselekménybe, nem volt számomra túl hangsúlyos, helyette Low és Jeremy közt szikrázott a levegő, ahogyan a kezdeti eltitkolt vonzalom lassan, végül nyers testiségben csúcsosodott ki. Nem bántam.

Többször eszembe jutott olvasás közben, hogy a lehető legjobb ötlet volt megírni ezt a könyvet. Egyben bátor dolog is, hiszen sosincs garancia, hogy egy új könyvet szeretni fognak az olvasók.

Tele volt hidegrázós pillanatokkal, és csavarokkal amiktől eldobtam az agyam. A végére azt hittem választ kaptam a felmerülő kérdésekre, de a tényleges lezárás csak több kérdőjelent hagyott maga után. Mind a cselekmény, mind a karakterek szempontjából.Úgy hallottam, hogy lesz folytatás. Ha tényleg, remélem nem várat sokat magára.

Borító:5/5

Történet: 5/5

Eszes Rita Perkák

 ESZES RITA

PERKÁK (ILLANGÓK 2.)

fülszöveg

Mark és Patrick megjárták Pokolsárt. Vagy mégsem?

Fél év eltelt a kaland óta, és semmilyen bizonyíték nincs az illangók létezésére. Most azonban dühös garabonciások támadnak a fiúkra, és felbukkan Firtos is, aki szerint csak a másik világban lehetnek biztonságban.

Csakhogy amikor megérkeznek, egyáltalán nem azt találják, amire számítottak.

Patrick Tartodot akarja, bármi áron, de ő mintha újra az emberek ellen fordult volna.

Vajon létezhet mindent elsöprő szerelem?

Át lehet hidalni ezeréves ellentéteket és akár világokat is? Mekkora árat kell fizetni azért, ha valaki szembe megy minden szabállyal?

Mark keményen küzdött, hogy elfelejtse a Macskarévben történteket. Most rájön, becsapták, és a feladata még korántsem ért véget… Ha a tét hatalmas, megteheti, hogy közben magára is gondol? Mi lenne a jobb, ha Firtos megmaradna eszményi álomképnek, vagy ha kiderülne, ő is lehet gyarló és esendő?

Kitört a háború és az illangók földjén semmi sem az, aminek látszik.

Döntsd el, mi számít igazán, és harcolj érte!

Ez a borító változatlanul menő! Nem tudok mit hozzá fűzni.Anno azért volt egy sejtésem, hogy sötétebb/komolyabb sztorit rejtenek majd a lapok és bizony igazam lett.Mert ez most jobb lett, mint az Illangók volt, és ezt tényleg nem vártam. Az előző kötetnél el kellett telnie nagyjából 90 oldalnak, hogy beinduljon a cselekmény, itt viszont közel sem volt szükség ennyire. Elég volt 30, és Firtos váratlan felbukkanása.

Kezdésnek ott volt Pokolsár, most az Illangók világában kalandoztunk, amit bevallom elég bugyuta módon virágos, békés helynek képzeltem, olyannak, amilyen Firtos (nem tudom ennek a gondolatnak mi volt az alapja, mert Tartod is illangó, ő pedig igazi bad ass csaj, na mindegy). De ahogy a Hupikék Törpikékben mondják „ A törpök élete nem csak játék és mese” Nos az Illangóké sem! Ez megint olyasvalami volt amint meglepődtem és nem számítottam rá (bár fogalmam sincs miért).

A megszokott négyes szétszéledt mindenkiért külön lehetett izgulni, más-más feladatot kell teljesíteniük. Nem is bántam, hogy egyenként kell megbirkózniuk a helyzettel és az érzelmekkel.

Itt még jobban kijött a Mark és Patrick közti különbség, hozzáállásban és gondolkozásban, főleg hogy utóbbi gondoltai annyira hangosak, hogy elnyomják a bátyjáét. Igazából a személyiségükkel is ez a helyzet. Mark óvatosabb, megfontoltabb. Parcik lazábban veszi a dolgokat, legalábbis kívülről így látszik. Cserébe nekem úgy tűnt őt tartották sokan megbízhatatlannak, én viszont örültem annak, hogy bebizonyíthatta az ellenkezőjét. Benőtt a feje lágya, hogy úgy mondjam.

Firtos mintha elvesztette volna az ártatlanságát, az ő sorsának alkulására nagyon kíváncsi leszek.Az első részben nekem végig ő volt a vidám, tiszta lény, akitől virágba borulnak a mezők! Valahol örülök is annak, hogy már nem az a végletekig jóságos lény, mint volt.Féltem őt, és csak remélni merem nem csinál semmi őrültséget a későbbiekben, legyen ez akár önfeláldozás vagy bármi.

Tartod itt is ő volt számomra az abszolút kedvenc, ez nem változott. Bár én kicsit úgy éreztem eleinte háttérbe szorult. Ami vele történt az első rész vége óta nekem még valami kiegészítő kötet/novella félét is megérne. Párosok tekintetében ez a kötet inkább rá és Partickre koncentrált, nem is okozott ebből a szempontból csalódást.Ennél fogva a harmadik kötetre maradna a Firtos - Mark páros? Gyanítom ők lesznek a keményebb dió. Főleg, hogy a lányban valami nagy változás indult el. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz velük.

Markra hirtelen hatalmas felelősséget helyeztek, viszont nála is azt éreztem, mint Tartodnál, hogy picit el volt hanyagolva. Maga a karakter is, mintha elfelejtették volna megkérdezni tőle az uralkodók vagy bárki más, hogy amúgy Hogy vagy? Oké, hogy meg mondtuk mi lesz a feladatod de segíteni tudunk-e benne? Mintha azért mert ő az őrző ez garancia arra, hogy bizonyos dolgokat baj nélkül, tökéletesen megold.

Bepillantást nyerhettünk az illangók világába, amibe szerintem több van ennél a három kötetnél. Például hogy eredetileg a Hetek irányítottak. Akár róluk, akár egy-egy alattvalójukról vagy bárkiről szívesen olvasnék, múlt béli történetet is.

Akciódúsabb, megkockáztatom, hogy véresebb is volt az előző résznél. Nem csupán a szereplők miatti izgalom létezett, a Hetek közt lezajló megbeszélések, párbeszédek és minden olyan amit olvasóként nem láttam csupán a hatását érzékeltem is generált egyfajta feszültséget. Megjegyzem utóbbiról is szívesen olvasnék, mert azért mehetett ott taktikázás és susmus bőven.

Több van ebben a világban annál, hogy Vörös Pöttyös legyen. Sokkal komolyabb és sötétebb is lehetne annál, mint amilyen. És igen, ez is nagyon vagány lenne Zafír Pöttyösként (tudom, ezt már az Illangók kapcsán is elmondtam, és valószínűleg a harmadik kötetnél is elmondom).

Szörnyen kíváncsi vagyok a folytatásra. Ebben a kötetben felborult a megszokott világ, de a fenyegetés nem szűnt meg létezni. Mindenkinek alkalmazkodnia kell egy teljesen új szituációhoz.

Borító5/5

Sztori 5/5

Eszes Rita Illangók

ESZES RITA

ILLANGÓK (ILLANGÓK 1.)

fülszöveg

Mark ​és Patrick testvérek, és évek óta Írországban élnek. Egy vadászkastélyt örökölnek Erdélyben, ami elhagyatottnak és lepukkantnak tűnik, ám különleges titkot rejt.

A nagyvárosi élet után a vidék unalmas, füves cigit keresnek, és az egyik helyitől egy bódító gombát kapnak. Kiderül nem véletlenül, egy különleges, vad lány csempészte eléjük.

Ki az a titokzatos lány a kocsmából, akinek szókimondó stílusa leveszi a lábáról Patricket? És ki az a szőke, időtlen szépség, akiről Mark nem tudja levenni a szemét?

Lehet-e szívből szeretni valakit, aki ennyire más?

Az egyik lány veszélyes, a másik finom lelkű és érzékeny, de közös bennük, hogy azt állítják, egy másik világból jöttek, és a fiúkra küldetés vár. Történeteik nyomán megelevenednek az ősi legendák, és miközben várak és mesebeli lények bukkannak fel, minden hely valamilyen titkot sejtet.

Mark segíteni akar, Patrick mindig új élményeket keres – de jó ötlet elindulni a két furcsa lánnyal?

A hatalmas fantáziával megírt történet az erdélyi mondavilágba kalauzol el.

Az V. Aranymosás Irodalmi Válogató Public Star kötete.

Szemeztem anno a könyvvel de nem szántam rá magam, úgy voltam vele, nem nekem való. Aztán kaptam belőle egy példányt, és már bántam, hogy nem álltam neki korábban. (Nem tudom mi van velem mostanában, de hajlamos vagyok rosszul megítélni könyveket. Azt hiszem nem nekem való, aztán megszeretem.)

A borító nálam az elmegy kategóriába esik, viszont a Perkákét imádom már most! A sötétebb színek sötétebb sztorit sejtetnek vajon? (Akkor lehet a harmadik köteten már Firtos lesz?)

Őszinte leszek az egész nagyjából a 90.oldaltól lett érdekes és pörgős. Addig nem voltam benne biztos hogy ez nekem való lesz, mert úgy éreztem eléggé lassan csordogáltak az események. Ez mondjuk érthető, hiszen a szereplők is akkorra határozzák el, hogy belevágnak egy olyan küldetésbe, ami elsőre kalandnak tűnhet, de valójában kemény lelki és fizikai próbák sorát jelenti. Ahogy nekik úgy nekem sem volt fogalmam mit várjak a Pokolsárbéli utazástól, hát sokkal rosszabbat vártam. Oké, hogy ez Vörös Pöttyös kategóriába eső könyv, értelemszerűen úgy is van megírva, de sokszor eszembe jutott olvasás közben, mennyire durván nézne ki ha úgy lenne írva, hogy Zafír Pöttyös kategóriába essen. Mert azért ha elképzeli az ember, akadtak benne véres pillantok és ijesztő lények.

Üdítő hogy fiúk álltak a középpontban, nem tudom tényleg ritka az ilyen regény vagy egyszerűen engem kerülnek el.

Patrick és Mark fiatalok, ennek megfelelően van egyfajta viselkedésük (káromkodás és alkohol) bár szerintem ebből is látszik mennyire kevés magyar könyvet olvasok, ha már tőlük is az amerikaiaknál megszokottat várom el. Mert valóban azt vártam, hogy folyton inni és káromkodni fognak, pedig nem. Ha mégis akkor ezt mérsékelten és valahogy illett hozzájuk, meg az éppen aktuális szituációhoz. 

Ami a lányokat illet, Firtos az igazi “lányos”, bájos, karakter, akiről azt gondoltam  sokkal inkább megviseli majd ezt az utazás, mint a fiúkat. Valahogy túlságosan jónak tűnt ehhez a sok megpróbáltatáshoz. Vele szemben Tartod a vagány csaj, akinek elsőre csak a küldetés a fontos, érzelmei pedig mélyen eltemetve léteznek csak benne. Furcsa, hogy a fiúk közül nem lett "kedvencem" a lányok közül viszont, Tartod a belopta magát a szívembe.

Érdekes, hogy megmutatkozik a kontraszt a testvérpárok közt is hiszen Tartod és Firtos kapcsolata romokban, Mark és Patrick viszont bármit megtenne egymásért. Erre is kíváncsi leszek a későbbiekben, hogy mennyiben változik a a lányok viszonya az átéltek tükrében.

Érdekes, hogy egy pillanatig sem féltem attól, hogy sablonosak lesznek a karakterek. Mindenki tele volt meglepetésekkel, rejtett gondolatokkal, érzelmekkel és vágyakkal amik szép lassan felszínre kerültek.

Ha már vágyak! Sokan emberként is megfeledkeznek arról, hogy a vágyainkat, is szörnyen nehéz elfogadni, beismerni még saját magunk előtt is. Ez is olyasmi, amivel minden szereplőnek meg kell küzdenie a könyvben. Ezt a jelenetet nagyon értékeltem, az egyik kedvencem lett.

Ó! Azt kifelejtettem, hogy hiába a két testvérpár van a fókuszban, a szerző a mellékszereplőkre is kellő figyelmet és időt szán. A karakterek, nem csupán nevek a papíron. Ki vannak dolgozva annyira, hogy az olvasók kíváncsiságát felkeltsék, és véleményt alkothassanak róluk.

Külön piros pont a mondavilágért! Ettől érdekesebb volt a történet, hiszen ez a világ számomra teljesen ismeretlen volt, ennél fogva számos újdonságot rejtett magában a regény. Ha valaki többre vágyik vérfarkasoknál és vámpíroknál ajánlom neki ezt a könyvet.

Romantika fel-fel bukkan de nem igazán hangsúlyos vagy csöpögős. Sőt a szereplők egyáltalán nem fordultak ki magukból miatta, mindegyikük a maga módján fejezi ki az érzéseit, ettől szerintem még szebbek, értékesebbek voltak az ilyen pillanatok.

Ahhoz képest, hogy döcögve indult a könyv és a vele való kapcsolatom is, egy nagyon is élvezhető, fordulatos kaland részese lehettem, amit szörnyen élveztem. Bevonzott, így izgultam a szereplőkért, drukkoltam értük, vagy éppen szidtam őket, ha marhák voltak.

A megpróbáltatások mellett érdemes a végén visszaemlékezni a kezdetekre. Honnan indultak a karakterek, és hova jutottak. Hihetetlen utat jártak be, rengeteget fejlődött mindenki magához képest. Firtos volt számomra a legnagyobb meglepetés!

Bizonyos értelemben pörög a cselekmény, míg más szempontból a szerző megadja a szükséges időt a szereplőknek, hogy megérjenek bennük bizonyos gondolatok, érzelmek. Senki sem cselekedett hirtelen, számomra ok nélkül. Ez a része nagyon egyben volt. Ahogy a leírások is. Megmozgatta a fantáziámat, és sokszor tényleg ijesztő volt amit magam elé képzeltem.

Összességében nagyon is pozitívan csalódtam benne!

Kíváncsian várom mit tartogat a Perkák!

Borító 4/5

Sztori 4/5

Böszörményi Gyula Szer'usz világ

BÖSZÖRMÉNYI GYULA

SZER'USZ VILÁG (AMBRÓZY BÁRÓ ESETEI 5.)

fülszöveg

1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.

Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.

A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

Valahogy ezzel a könyvvel nem indult felhőtlenül a viszonyom. Örültem anno, hogy új Ambrózy kötet jelenik meg, attól viszont féltem, hogy Máriról szól majd. Fogalmam sem volt, mit várjak tőle.

Más szóval megint előítéleteim volta anélkül, hogy kihasználtam volna azt a lehetőséget, hogy a Könyvmolyképző oldalán bele lehet olvasni a könyvbe. Helyette ostoba következtetést vontam le és majdnem egy évig kerülgettem egy olyan könyvet, ami cseppet sem kevesebb csak mert nem a mi morc bárónk és Milli áll a középpontban.

Már a borító kalandos úton született, nem véletlenül látható a posztban két változat. Eredetileg ugyan is a második képet szánták annak. Igen, bizonyos értelemben elüt a korábbi kötetetek tökéletességétől, néhányatok talán ijesztőnek találja. De ha megnéztek egy korabeli fotót azok mai szemmel nézve valóban sötétek és furcsák. Ami a képen lévő lányt illeti, persze hogy nem a „tökéletes” modell, hiszen Mück Mári sem egy úri kisasszony, hanem egy tabáni lány, ez a kötet pedig róla szól.

Ki tudja talán olvasói nyomásra, de végül elkészült az első képen látható változat, végül ezzel jelent meg  a könyv is, a másik limitált kiadás maradt, talán ma már nem is lehet így kapni. Ez sokkal jobban illeszkedik az előző könyves stílusához, de nem olyan „mückmáris”.

Ti mit gondoltok erről? Tetszett volna az eredeti ötlet?

Nem hiába Ambrózy báró esetei a sorozat címe, ez  a rész is teljességgel beleillik, hiszen még ha kissé sajátos módszerekkel is de itten kérem egy nyomozás folyik! Ami tele van fordulatokkal, bár sajátos módszerekkel zajlik, de hát ki mondta, hogy másképp nem lehet?

A történet olvastatta magát. Volt benne humor, nyomozás, régis és új karakterek. Egy pillanatra sem éreztem unalmasnak,a tempó és a fő és mellékszálak váltakozása is jól el lett találva.

Érdekes volt, hogy egyáltalán nem hiányoltam a romantikát igazából semmilyen formában. Annyira pörgött a cselekmény, időm sem maradt ezen gondolkodni, most, hogy a bejegyzést írom jutott csak eszembe. Na jó igazából a vége felé vártam, hogy legalább egy kis kikacsintás legyen ebben a témában, ami végül nem történt meg, de nem is baj. A romantikát hagyjuk meg Millinek és Richárdnak. Különben sem tudtam volna elképzelni Márikát, bár a maga módján biztosan vicces lett volna.

Ebben a kötetben messze keveredtünk a villa biztonságától, a főváros egy sokkal sötétebb és veszélyesebb arcát ismertük meg.  Ez komorabb hangulatot is kölcsönzött a regénynek. Olvasni pedig néha kijózanító volt, köszönhetően a részletes leírásoknak és a temérdek lábjegyzetnek.

Mári sokak kedvence lett, igaz én is szerettem, de számomra ő a vicces, csupaszív mellék karakter maradt. Eszembe sem jutott, hogy valaha külön részt kap majd, de így utólag azt kell mondjam kijárt neki!

Eddig is tudtam, hogy van beszélőkéje, de hogy mekkora szája van, és milyen dumája! Kész ez a lány esküszöm! Vicces volt, sokszor csak vártam a környezete vajon hogyan reagál az újabb megnyilvánulására. Tette ezt sokszor olyan helyen és társaságban ahol más inkább mélyen hallgatott volna.

Másfelől iszonyatosan bátor! Ő akkor is kinyitotta száját ha én se moccanni, se szólni nem mertem volna. Talán épp ezért sokszor nagyon kevesen múlott, hogy élve kikeveredett bizonyos helyzetekből. Tényleg tűzbe menne Milliért, ez egy hihetetlen értékes és megkockáztatom ritka tulajdonság. Mindenki megérdemelné hogy legyen az életében egy Mück Mári!

 Látunk régi kedves és kevésbé szeretett karaktereket. Detrich például nem értettem mit keres még a rendőrségnél, sokszor szívesen orrba vágtam volna. Agáta mama is tudott meglepetéseket okozni bőven, lám mégsem olyan karót nyelt, mint elsőre tűnhet. De Vilinek, Istinek és Herrdoktornak is nagyon örültem (utóbbi még könnyeket is csalt a szemembe a vége felé).

 Hiába a nyomozás a fő cselekmény, akadnak mellékszálak is, hogy színesítsék a történetet.

Időnként bepillantunk Milli börtönben töltött viszontagságos napjaiba is, ahol a maga esze és Richárdtól tanultak segítségével megment egy ártatlant a haláltól.

Meglepetésemre a cselekmény egy bizonyos pontján Suha Isti is fontosabbá válik, és talán az övé lett számomra a legszívszorítóbb mellékszál az egész könnyben.

Mondanom sem kell a szerző a tőle megszokott alapossággal állt a regényhez, lábjegyzetek tarkítják a könyvet valós személyekről és helyszínekről. Fel sem tudom fogni mennyi munka lehetett újfent ennek a kötetnek a megírásában.

Ismét egy zseniális művel lettünk gazdagabbak!

Akik szerették a korábbi részeket, ne féljenek ettől sem, mert cseppet sem von le az értékéből hogy nem Milli és Richárd álnak a középpontban. A kötettel bizonyosságot nyert, hogy ez a világ nélkülük is tökéletesen működik.

Abszolút megszerettem ezt a részt, már a következőtől sem félek annyira, ígérem azzal nem követem el ugyanezt a hibát J

Borító: 5/5

Történet: 5/5

Vi Keeland - Penelope Ward Nagyképű ​öltönyös

VI KEELAND - PENELOPE WARD

NAGYKÉPŰ ÖLTÖNYÖS

fülszöveg

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Ez volt az első könyvem a párostól, lehet nem is az utolsó. Sokkal rosszabbat vártam ettől a könyvtől. Először ugyan nem tetszett, mert egy sablonos romantikus – erotikus regényként gondoltam rá, amiben indokolatlanuk repkednek majd a káromkodások és egyebek. 

Persze szó sem volt ilyesmiről.

Igen a borítón valóban egy nagyképű fazon látható. Pontosan olyasvalaki, aki akár Graham is lehetne. Tetszett, hogy nem az arcára fókuszált a kép, de nem is beállított, csupán egy egyszerű mozdulat.

Ami a karaktereket illeti Soraya egyáltalán nem sablonos, jelenség. Különleges a neve, és a hangulatának megfelelően festi a haja végét :) Könyves szempontból üdítő személyiség volt, végre nem egy szende, pirulós kislányt kaptunk, hanem egy szókimondó vagány csajt. 

Persze azért megvan a maga sebezhetősége, démona amivel a könyv során meg kellett küzdenie, de még ez is annyira emberi volt, hétköznapi de számomra nem unalomig ismételt. 

Plusz ezáltal magyarázatot is kaptunk a lány férfiakkal szembeni bizalmatlanságára. Mindenért az apját okolja, aki elhagyta őt és az anyját egy másik nőért. Tetszett, hogy erőt vett magán, elment a férfihoz, hogy megértse, miért tette amit, nem pedig annyiban merült ki, hogy gyűlöli az apjának minden porcikáját és kész.

Grahamnél kicsit rezgett a léc, vele szemben voltak fenntartásaim, sok buktatót láttam a karakterben. De ahogy haladt előre a sztori ezek lassan elmúltak, mert a szerzők neki is adtak időt és teret, hogy olvasóként jobban megismerhessük. 

Imádtam olvasni kettejük kapcsolatának alakulásáról, ahogyan férfi levetette az öltönyt, megmutatva egy másik, hétköznapibb arcát. A nagymamája abszolút kedvenc lett. Vicces volt, bölcs és szerethető.

Soraya-val való üzenetváltások és telefonbeszélgetések viccesek, csipkelődők, szerintem életszerűek és néha pikánsak voltak, de ez így rendben is volt. Egyáltalán nem éreztem, hogy túl lépett volna bármilyen határt. Erotikus volt, de nem obszcén.

Azt hittem egy egyszerű szerelmes történetet kapok, aztán jött egy jelenet, pontosabban egy újabb karakter, aki mindent a feje tetejére állított a szereplők között, az én lábam alól pedig kirántotta a talajt, mert már fogalmam sem volt róla, mire számítsak. Chloe végtelenül aranyos volt és de mindent összekutyult.

Hirtelen Graham és Soraya is új szituációban és komolyabb döntések előtt találta magát. Külön tetszett, hogy egyedül kellett leküzdeni a helyzet szülte nehézségeket, végül pedig meghozni bizonyos döntéseket, nem pedig arról szólt az egész, hogy egymás kezét fogva együtt majd megoldják.

Összességében sokkal jobb volt, mint amit vártam tőle. Hiába egy gyorsan olvasható könyv, azért néha elgondolkoztatott, amiért plusz pont jár. Senkit sem éreztem egydimenziósnak, mindenkinek voltak jó és rossz pillanatai, így nem tudtam csak beskatulyázni őket.

Igaz több volt benne a humor és a romantika, mint az erotika de egyáltalán nem bántam. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, és csak ajánlani tudom akik szeretik ezt a műfajt.

Sztori5/4,5

Borító5/5

Szaszkó Gabriella Kora február (Midlife Crisis 1.)

Harminchetedik fejezet

A sors nem engedte, hogy a ki nem mondott gondolatokon rágódjak. Szerencsésnek mondhattam magam, mivel a gyakorlati helyemen felajánlották, ha elégedett vagyok velük,felvennének kezdetben rész, majd a papír megszerzésével teljes munkaidőre.

Gondolkodás nélkül ott helyben igent mondtam.

A vizsgákat könnyen teljesítettem, olyan szakmát szerezve ezzel, amit szerettem, a munkahelyen pedig már ismerősként üdvözöltek.

Emlékszem büszkeséggel töltött át, mikor a tanuló feliratú kötényt lecserélhettem, és végre baristaként állhattam a pult mögött. Onnantól úgy éreztem nincs megállás, végre minden a helyére került.

A szemem sarkából láttam, hogy vendég lépett a pulthoz, így abba hagytam a poharak öblögetését, és pénztárhoz mentem.

-Hello! – mosolygott rám, mielőtt még üdvözölhettem volna – Nézzenek oda, alig ismertelek meg!

Elismeréssel nézett végig rajtam, nekem viszont felszaladt a szemöldököm. Hiába néztem rövid világos barna haját, mélyen ülő barna szemét és arcvonásait, a férfi nem tűnt ismerősnek.

-Nem ismersz meg, ugye? Én mentem ki a kollégámmal nagyjából másfél hónapja, mikor rosszul lettél otthon.

Felrémlett előttem a pillanat, ahogyan a káosz közepén átölelt, de nem akartam rá emlékezni.

- Minden rendben? Picit sápadt vagy – a kolléganőm Brigi hangjára összerezzentem.

- Csak fáradt vagyok, semmi több – legyintettem, leplezve összekuszálódott érzelmeimet.

-  Ha már így összefutottunk, - szólalt meg csevegő hangon a férfi – nem beszélhetnénk néhány percre?

Kérdőn néztem a kollégámra.

-Menj csak nyugodtan! Nincsenek sokan, elleszünk nélküled.

 -Rájöttem, hogy még meg sem köszöntem, hogy akkor segítettél – törtem meg a csendet amint kiléptünk a pláza nyüzsgő folyosójára.

-Csak tettem a dolgom – szabadkozott.

-Minden esetre, köszönöm! Miről szeretnél beszélgetni? – kérdeztem könnyedén.

-Viktorról, és arról, ami Pozsonyban történt.

Megtorpantam, és azt kívántam, bár máshol lennék! Már attól, hogy kimondta a nevét, rettegni kezdtem, hogy a nyugodt életem ismét felborul.

Megállt ő is, majd szembe fordult velem.

-Túlélted azt a katasztrófát, de nem úsztad meg változások nélkül. Ezekről szeretnék veled részletesebben beszélni. – Tárgyilagosan, higgadtan szólt, szinte már érzelemmentesen.

-Magadtól jöttél, vagy ő küldött? – megfeszült a testem, miközben próbáltam uralkodni az érzelmeimen.

-Tudom, elsőre úgy tűnhet igen, de nem így van. Elhiheted, ha azt mondom, kifejezetten ellenétes oldalon állunk.

-Mit értesz az alatt, hogy ellentétes oldalon álltok? - nem mertem levenni róla a szemem, minden rezdülését figyeltem, mégsem voltam felkészülve arra, ami előttem bontakozott ki. Aranyszín derengés, hullámzott körülötte, ami vonzotta a tekintetem. Máskor is láttam már aurát, de azok fakónak, haloványnak tűntek az övéhez képest. Bár akkor még semmit sem tudtam erről a furcsa világról, abban szinte teljesen biztos voltam, hogy ő különleges helyet foglal el benne.

-Fogalmazzunk úgy, hogy az elmúlt időszakban, ellentétessé váltak az érdekeink.

-És hogy jövök én a képbe? – kérdeztem félve.

-Te vagy az egyetlen akiről tudjuk, hogy megúszta élve– megütötte a fülem a többes szám, de annyiban hagytam.

- Ez így kevés. Mit vártok tőlem, kerítsem elő nektek? – elnevettem magam a helyzet abszurditásán.

- Valahogy úgy. – biccentett határozottan.

- Ha akarnám, sem tudnám megtalálni – csóváltam a fejem, jelezve, nem is áll szándékomban ilyesmibe kezdeni.

-Arra ne legyen gondod, mi megtaláljuk – legyintett, mintha semmiség volna.

- Akkor mi az én szerepem? Legyek megint csali? – háborogtam.

-  Tudod te egyáltalán mi itt a tét?  - emelt hangjától hirtelen összerezzentem. Egy pillanatra ő is lehunyta a szemét, mélyen beszívta a levegőt, mint aki rá döbbent, messzire ment.

- Két hónapig normális életem volt! – könyörgés árnyalta a hangom.

- Ha nem segítesz nekünk, már csak két hónapig lesz az.

- Lehetne, hogy ne itt és most beszéljük ezt meg? – sóhajtottam idegesen a mellettünk elhaladókra pillantva.

-Miért, mikor? Ne aggódj, nem hall minket senki. – biccentett az emberek felé.

-Mi lesz, ha nem segítek? Eljön a világvége? – kérdeztem enyhén gúnyos hangnemben.

-Valahogy úgy. Furcsa véletleneknek köszönhetően úgy tűnik, te alkalmas vagy a feladatra, ezért is döntöttük el, hogy beveszünk a terveinkbe. – Ráncba szaladt a szemöldököm a ködösítéstől.

-Azért bontottam fel a szerződést, mert tönkretett amin keresztülmentem. Miért olyan nehéz megérteni, hogy távol akarok maradni mindentől?

-Pedig, ahogy elnéztem a törzsvendégeidet, nem fogod tudni elkerülni. Mit gondolsz hogyan találtunk meg? Azt hiszed, Pozsony óta követünk?  Hidd el, azt Viktor nem hagyta volna.

-De…

-Emlékszel? – kérdezte a jobb szememre mutatva - Abban volt valami, ami tönkretett valami olyat, amint nem kellett volna. Egy burkot, ami véd. És minthogy a szemedről van szó, így több minden jön be, mint kéne. Ez sokaknak felkeltette az érdeklődését, hiszen ilyesmire eddig nem volt példa.

-Az az érzésem támadt, ez nem is igazán kérés, inkább utasítás, hogy menjek veled.

-Sosem kényszerítenélek semmire, hiszen emberként szabad akarattal rendelkezel.  De hidd el, ha nem állítjuk meg Viktort, az nem csak a te, hanem a nyolc – milliárd ember életére is hatással lesz majd. Nyilván megérted, hogy melyik a fontosabb.

- Hogyan tudok veled majd kapcsolatba lépni? – kérdeztem, mert úgy éreztem sosem lesz vége a beszélgetésünknek.

- MegtalfdfdfffffMegtalállak, ha kellek, csak szólj!

- De hát a nevedet sem tudom!

-Nekem nincs nevem. Nem élek elég régóta, hogy az embereknek okuk lett volna elnevezni. De ne aggódj, tudni fogom, ha szükséged van rám!

-Rendben. – biccentetem, amit viszonzott majd egyszerűen hátat fordított, és elsétált.

A kávézóba visszaérve egy pillanatra megálltam, a különleges vendégeken merengve. Sokuk visszatérő volt az első itt töltött napjaimtól kezdve, de soha egyikük sem próbált kapcsolatot teremteni velem egy rendelésen kívül. Mintha figyeltek, vagy vártak volna valamire. Bármiről is volt szó, nem hittem, hogy én meg tudnám nekik adni.

Az idegen férfi felbukkanása tejesen felkavart. Hol rajta, hol az elhangzottakon járt az agyam.

Nem akartam mást, csak túl lenni a munkán, hogy aztán a lakásom csendjében elmerülhessek a gondolataimban, amik folyamatosan kavarogtak bennem.

Próbáltam elképzelni Viktort valamiféle gonosz szerepében, de nem igazán hittem el, hogy milliárdokat áldozna fel bármiért is, még akkor sem ha velem megtette a saját céljai érdekében.

Hazafelé a metrón egy tíz éves forma kissrác ült velem. Rég láttam gyereket ennyire látványosan unatkozni, mint őt. Az anyja teljesen belemerült a mobiljába, kizárva a fiút a saját világából. Szerintem azt sem vette volna észre, ha a gyerek leszáll az egyik valahol, ő maga pedig megy tovább.

A következő megállónál tömeg szállt fel, ez persze az utasok javából bosszús sóhajokat váltott ki, engem viszont hidegen hagyott, mert teljesen más kötötte le a figyelmem, tovább gördültünk. Hogy egész pontos legyek, más valaki. Még pontosabban Viktor. Ott ült a fiú másik oldalán. Kalapálni kezdett a szívem, bár hamar feltűnt, hogy velem ellentétben, ő minden figyelmét, egy öklömnyi nagyságú, tömör üveggolyónak szentelte. Egyik kezéből a másikba gurította, egyensúlyozta vagy éppen forgatta. Mintha ő maga alkotott volna egy kis szigetet az emberek tengerében. Én pedig bármeddig el tudtam volna nézni, rögtönzött előadását.

Nem csak engem ejtett rabul, a mellette ülő, tejföl szőke kisfiút is, aki hatalmas szemekkel figyelte minden mozdulatát, kezével néha önkéntelenül is utánozta a mozdulatait. Egy pillanatra melegség öntött el.

Amint beértünk a következő megállóba a tömegnek eszében sem volt megmozdulni, a le és felszállóknak egyaránt küzdeniük kellett.

Pillanatnyi fájdalom szakított ki a kábulatból, mikor az előttem álló nő a lábamra lépett. Zavartalanul telefonált tovább, így arra következtettem, fel sem tűnt neki a dolog.

Mire átláttam a szemben lévő ülésre, Viktor helyét éppen akkor foglalt egy kopasz férfi.

Keserű mosolyra húztam a számat, majd nehézkesen talpra küzdöttem magam, és elfurakodtam az ajtóig, hogy le tudjak szállni, ha kell. Szánalmasnak gondoltam, hogy még mindig képes volt hatni rám. Én ostoba, azt hittem, egy papír eltépésével túllépek rajta.

Mielőtt kiléptem volna a peronra önkéntelenül is visszanéztem. Megakadt a mellette ülő szőke kisfiún, aki egy öklömnyi nagyságú üveggömbbel játszott.

Harminchatodik fejezet

Egyszerre voltam rémült és izgatott. Az elmélettel nem akadt különösebb problémám, Geri minden egyes iskolában töltött estém után kifaggatott, mi újat tanultam és nem ritkán régebbi anyagokra is véletlenszerűen rákérdezett.

Hajtott, hogy valami olyasmi csinálhatok ezután, amit se nem dacból, se nem kényszerből választottam, hanem mert én szerettem volna.

A képzés elvégzéséhez szükséges szakmai gyakorlattal szerencsére nem kellett bajlódnom, mivel az iskola szerződésben állt egy kávéház lánccal, így én egy plázába kerültem a kötelezőn letöltendő negyven órámra. A csapat fiatalos volt, a főnököm bár nagyhangú, de mosolygós. Imádtam, hogy amit az iskolában hallok, szinte azonnal láttam a gyakorlatban is. Minden újdonságot el kellett mesélnem valakinek, és ha Gerit nem értem el a szüleimmel osztottam meg ezeket az érdekességeket, és ez nagyon sokat javított a viszonyunkon. Megszűntek a kínos csendek, az aggodalom amivel kezdetben végigmértek lassacskán elhalványult. a tekintetükben.

Hosszú idő óta először éreztem békességet magam körül, amit a lassan kialakuló kellemes rutinnak tudtam be. Talán éppen ennek hatására sokkal jobban kezdtek zavarni a látomások, de mivel nem tudtam mihez kezdjek velük, egyszerűen figyelmen kívül hagytam őket.

Egészen addig, míg egy kora tavaszi estén a zebránál álltam, s mikor váltott a lámpa le is léptem a járdáról. Abban a pillanatban duda harsant, majd vele egy időben erős rántást éreztem a bal karomon. Valaki visszarántott az úttestről.

-Nem látsz a szemedtől? – üvöltött ki a lehúzott ablakon a sofőr, mire a jelzőlámpára kaptam a tekintetem. Piros volt.

A szorítás engedett, én pedig hátat fordítva a - következő pillanatban zöldre váltott - lámpának, a tömegen átfurakodva beszaladtam egy mellékutcába. Ott aztán nekidőltem egy kerítésnek. Minden porcikám remegett.

Nem értettem mi történt, korábban sosem tapasztaltam hasonlót. Általában a pillanatnyi látomás a környezetem egészére vonatokozott, közlekedési eszközökre, járókelőkre, és többnyire a huszadik század eleji időkre, már amennyire meg tudtam határozni az időpontot.

Most viszont, minden maradt, kivéve a lámpát. Valami különös módon a jövőt láttam volna, még ha csak néhány pillanattal későbbit is?

Összeszorított szemekkel mélyeket lélegeztem. Rémisztő volt a tudat, hogy képtelen voltam kontrollálni a dolgokat. Úgy éreztem lassan kezd kicsúszni a kezemből az irányítás, amiről talán csak én hittem, de a valóságban sosem létezett.

Mélyen hallgattam erről a kis epizódról, de ezt követően sokkal óvatosabb lettem. Féltem, hogy újra megtörténik, és úgy éreztem nem bízhatok saját magamban sem.

Állandóvá vált a feszültség és a kétely, hogy vajon amit éppen látok, valóság e?

Mialatt az én világom ismét szétesni látszott, Geri mit sem sejtve erről elhatározta, hogy szélesíti a kávéházakról meglévő tudásomat, hetente máshová vitt el egy csésze feketére.

Pest legkülönbözőbb helyein kóstoltunk kávékat. Néhány hete nyílt újhullámostól kezdve, a csendes mellékutcában megbújókon át egészen a világ legszebb kávéházáig, és én minden pillanatát imádtam. Vele együtt, amiért ezt megtette értem.

Lenyűgözött a változatosság, a tudat pedig, hogy nemsokára én is részese lehetek ennek a világnak, teljesen lázba hozott.

Egyetlen pillanat volt csupán, mikor egy pillanatra megtorpantam és összeszűkült gyomorral néztem a fölém magasodó épületet. A New York palotát. Jól emlékeztem a kávéházra, és az ott történtekre.

-  Tudtam, hogy imádni fogod! Várj, csak míg meglátod belülről! – nem láttam, de hallottam a hangján, hogy mosolyog – Gyere!

Kézen fogott, mintha egy pár lennénk. Az a lelkesedés áradt belőle, amit nekem kellett volna éreznem, hiszen ott voltam a világ legszebb kávéházában! Csupa mosollyal, lelkesen csillogó szemekkel kellett volna követnem őt és a minket vezető pincért az asztalunkhoz. Helyette minden erőmet bevetettem, hogy az érzelmeim ne üljenek ki az arcomra.

- Gyönyörű! Ugye?
-De – hagytam rá, majd az étlapot kezdtem lapozgatni, remélve, ezzel elejét vehetem egy kínos beszélgetésnek. Míg a kínálatot böngésztem, végig magamon éreztem Geri tekintetét. Ha érezte is, hogy valami nincs rendben velem, egy szót sem szólt róla. Csendbe burkolózott ő is.
- Köszönöm, hogy elhoztál! – préseltem ki magamból néhány percnyi kínos csend után.
-Úgy gondoltam, ezt vétek lenne kihagyni a kis túránkból. – Az ajka mosolygott, szavai viszont fakón lebegtek kötünk.
-Sajnálom, amiért tönkretettem, a délutánt.

Nem tudott mit mondani, csak figyelt, talán válaszra várt. – Jártam már itt, és nem fűződnek hozzá túl jó emlékeim.

-Vele voltál itt?
- Igen. Mikor végleg lezártunk… mindent, itt találkoztunk.
-Akkor mégsem volt jó ötlet, idehoznom téged! – húzta el a száját.
- Fogalmad sem volt róla, mert nem meséltem. Mikor itt voltam csak a rám váró beszélgetésre fókuszáltam, és az épületből, szinte semmit sem láttam. Most, hogy elhoztál végre alkalmam nyílik bepótolni. Évek óta szerettem volna eljönni ide.
-Akkor rendeljünk végre, aztán nézzünk körbe!
- Rendben! – erőltetett mosoly kíséretében bólintottam, a hátralévő időben pedig igyekeztem nem Viktorra gondolni, hanem az elém táruló lélegzetelállító látványra, és a vendégek beszélgetésén átszűrődőd lágy zongoraszóra.

Hercz Júlia Arany és Ónix

HERCZ JÚLIA

ARANY ÉS ÓNIX

fülszöveg

Mi ​vár az út végén? Szerelem vagy halál?
Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át.
Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja.
Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta.
De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra?
Szüksége van egy kísérőre.
Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek vérét.
Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet?
Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz…
A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.
A történet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.

Hagyd, hogy megbabonázzon!

Annak ellenére, hogy ez a könyv Zafír kategóriába tartozik, nagyon sokáig Vörös Pöttyösként gondoltam rá, talán mert fülszöveg alapján nem éreztem annyira hangsúlyosnak a fantasy vonalat.

Maga a borító egyszerű és tökéletesen illik a történethez, szerintem jobb nem is lehetett volna.
 Gyönyörű!

Asarellával kapásból nem értettem egyet, éppen hogy az átélt múltbéli trauma hatására vállaltam volna el a Fátyol védelmét, hogy másokkal még hasonló se történhessen meg. Nekem ő nagyon úri lány volt, akinek fogalma sincs a világról és az abban rejlő rosszról. Ennek fényében szimplán esztelenségnek tartottam, hogy nekivágott kiszabadítani az unokahúgát. Nem is értem mit gondolt! Őszintén szólva, nem sok érzelmet váltott ki belőlem, hiába női főszereplő.

 Legalább is eleinte így gondoltam, aztán amit kezdetben ostobaságnak véltem, a végére bátorsággá alakult. Számtalanszor keveredett olyan helyzetekbe, mikor feladhatta volna. 
A sors folyton akadályokat gördített elé, amiket egymás után le kellett győznie. Sokkal bátrabb a lány, mint elsőre gondoltam. Egy vadidegen férfival indult a rokona után kutatni aki talán életben van. Ez azért meredek. A történet végére hatalmas változáson ment keresztül. 
Büszke vagyok rá!
Persze mindéhez szüksége volt Dhelwardra is. A lánnyal közös nyomozás nem több számára, mint egy alku része. Nem akart mást csak haza jutni, végig ez motiválta. Ami engem illet, éppen attól féltem, hogy egy ponton az érzelmeire hallgatva a lányt választja az otthona helyett. Örülök, hogy ez nem így történt. Hű maradt önmagához és az elveihez. Bennem pedig keserűséget hagyott maga után mikor távozott.

Kettejük szóváltásait élvezettel olvastam, jól működtek együtt, picit sajnáltam, hogy a jól működő párosukat nem láttam igazán „együtt dolgozni”.

 Sokszor idegesítették egymást halálra, de mentették is meg a másik életét. Minden amin keresztülmentek lassacskán összecsiszolta őket. Anélkül ébredtek bennük érzelmek egymás iránt, hogy egyáltalán tudatában lettek volna. Én pedig kezdettől élvezettel figyelem a folyamatot.

Imádtam a szóhasználatot, a leírásokat. 
Igazából mindent.

A mellékszereplők is jól ki lettek dolgozva, fel is keltették a kíváncsiságomat, különösen a Kalapos.

 Amennyire nehezen kezdtem bele,  végül megszerettem a történetet. Szerintem fantasy nélkül is működött volna, igaz attól lett igazán különleges.

Szórakoztató és jól megírt nyomozós, romantikus 19. századi történet, váratlan fordulatokkal. Észrevétlenül megkedveltette magát velem, sőt még arról is szívesen olvasnék bővebben, mégis mi történt az utolsó fejezet és az epilógus között abban a bizonyos fél évben Dhelwarddal.

Vagy akár milyen kalandokat élt át, mielőtt Asarellával találkozott.

Borító 5/5

Történet 5/4

Harmincötödik fejezet

Az álmok már nem jelentkeztek minden alkalommal mikor aludni próbáltam, de a látomások megmaradtak. Fogalmam sem volt mi hívja elő őket és egyáltalán mihez kezdjek velük. Mintha csak arra lettek volna jók, hogy emlékeztessenek olyasvalamire, amit legszívesebben kitöröltem volna az életemből.

Ennek leginkább a munkám látta kárát, hiszen az ottani teljesítményemnek messze nem voltam a csúcsán, és hiába tértem vissza közéjük és igyekeztem jó munkaerő lenni, így is sokszor keveredtem kínos szituációkba a vízióim miatt.

Fogtam már a kezembe kézzel írt kódexé vált toplistás fantasyt, láttam már a semmiből előkerülő víztócsát, de láttam már az üzlet helyén régi körfolyosós bérházat is. Talán jólesett volna nézelődni egy másik században, ha nem éppen késésben lettem volna, és a többieknek nem azt kellett volna bentről nézni, hogy dühösen topogva ácsorgok a járdán.

Ezek a kis epizódok persze a legváratlanabb és kellemetlenebb pillanatokban törtek rám, én pedig egyre kevésbé voltam képes kimagyarázni őket.

- Szeretném visszavenni, ami az enyém!

Megfordult velem a világ, majd víz ölelt körbe, a környezetem homályossá vált, mintha üvegen keresztül szemléltem volna. Láttam magam, ahogyan az asztalra hanyatlom, akár egy rongybaba, aztán mindent elborított a sötétség, de az kellemes, ismerős, biztonságérzetet adó.

Hirtelen csontig hatoló fájdalom hasított a feketeségbe. Szúró, égető kín, aztán a feketeség lassan távolodni kezdett, a kín vele együtt elmúlt, helyét veszteség érzése vette át. Az érzés lassan tompult, s vele egy időben a látásom is visszanyertem, igaz még mindig homályos volt. Ezúttal azonban nem Viktor ült velem szemben, hanem egy idegen.  Fekete haja tejesen a fejéhez tapadt, sűrű szakálla markáns keretet adott az arcának. Öltözéke kifogástalanul elegáns volt.

-Sejtettem, hogy te állsz mögötte! – hangja nélkülözött minden meglepettséget. Nem hozzám beszélt. Szeme, mely fekete volt, akár a csillagtalan égbolt, nem rám fókuszált. Fejét kissé hátra fordította, szavait a mögötte állóhoz intézte.

A tekintetét követve pillantottam meg Viktort, aki csupán néhány lépéssel távolabb állt. Szokatlan módon, egész teste feszültséget sugárzott. Tekintetét szinte a velem szemben ülő tarkójába fúrta.

Aztán valami történt. Mintha valaki egy függönyt rántott volna félre, hogy egy teljesen más valóságot engedjen láttatni. Száraz forró légáramlat söpört végig a termen, megváltoztatva mindent. A helyiség, ami néhány pillanattal azelőttig impozáns és elegáns volt, hirtelen lepusztult, mintha egy minden elemésztő tűzvész tombolt volna.

Majd hirtelen vége lett, vége is lett, a forróság megszűnt. Ezzel egy időben a világom kibillent a sarkaiból, én pedig zuhantam.

 - Gabriel! – Ez volt az első mondat ami elhagyta a számat, amint kinyitottam a szemem. Zihálva szedtem a levegőt, vártam, hogy csillapodjon a zuhanás érzete.

Őt láttam a kávéházból kifele menet! Beugrott egy pillanat a pozsonyi könyvtárból. Viktor előttem állt, kezében egy kis fiolával, amiben valami fekete anyag lebegett. Azt mondta, bennem volt az a valami, Gabriel pedig szerette volna visszaszerezni....

Felnyögtem a tarkómba nyílaló fájdalomtól, ami megakasztotta a gondolatmenetem, egyúttal az ágyból is kiűzött. A konyhában lassan elkortyolgattam egy pohár hidegvizet, remélve, hogy enyhít a migrénemen.

Kezdeti fejfájásomtól eltekintve is furcsán gondtalannak éreztem magam. Ez persze messze nem jelentette azt, hogy fütyörészve sétálgattam az utcán, de úgy éreztem mintha súlytól szabadultam volna meg.  

Hiába éreztem könnyebbnek magam, a munkahelyi hangulatomon ez nem javított

Napról napra bejártam, mosolyogtam, udvarias voltam a vásárlókkal, de mikor senki nem látott elvesztem a gondolataimban, a mosoly pedig teljesen eltűnt az arcomról. Néha már víziók nélkül is csak néztem magam elé üres tekintettel. Valahogy már nem csábított a könyvek tengere úgy, mint régen.

Egy esti borozgatás alkalmával ki is öntöttem a lelkem Gergőnek.

-  Akkor tervezz újra!
- Nem mondod zsenikém? Hogy erre én ne mis gondoltam!
- Nem ragadhatsz egy boltban örökre.
-  Tudom – motyogtam.
-   Akkor?
-    Úgy érzem, most kezdem visszakapni a régi életem.
- Pont jót  is tenne a változás. Tönkreteszed magad, ha olyasmivel foglalkozol, amit nem szeretsz.
- Szeretem, csak nem olyan, mint régen, valahol időközben elhagyott a lelkesedés. Már nem érdekel, és tudom, hogy ezt a többiek is látják rajtam.
-  Ez teljesen normális, ha az ember másképp áll a munkájához. Ne legyen lelkifurdalásod, amiért mást szeretnél csinálni.
- De fogalmam sincs mi lenne az.
-   Nem is kel most tudnod. Adj időt magadnak, hogy kitaláld. Csak annyit ígérj meg, hogy tényleg gondolkozol rajta!

Gondolkoztam, méghozzá hetekig. Tipródtam és listákat írtam szakmákról, képzésekről, előnyökről és hátrányokról. Közben pedig állásokat böngésztem és próbáltam kitalálni, hol érezném jól magam. Órákat voltam képes a laptop előtt gubbasztani, vagy éppen tanácstalanul tengődni a lakásban, az utcákon, álláshirdetések után kutatva.

Néha abban sem voltam biztos, elakarok-e egyáltalán menni. Nem tudtam maradt-e erőm újrakezdeni. Ennek ellenére, beadtam a jelentkezésem néhány helyre, de vagy nem vettek fel, vagy utólag beláttam, hogy mégsem lennék alkalmas az adott munkakör betöltésére.

A szomszédom is folyamatosan álláshirdetésekkel bombázott, és az önéletrajzom tökéletesítésén fáradozott. Értékeltem a lelkesedését, de néha úgy éreztem, mintha ő törne előre, engem pedig csak maga után vonszolna. Sokszor vitáztunk emiatt, én pedig lassan egyfajta sémát láttam kialakulni. A fejemhez vágta, hogy semmit sem teszek azért, hogy egyről a kettőre jussak, mire én azzal védekeztem, kimerültem és pihenni szeretnék.

-    Azt hiszed, engem nem viselt meg, ami veled történt? Hogy én nem vennék ki pihenőt a saját életemből is, ha lehetne?
- De. Tudom, hogy ez mindenkinek szar volt – motyogtam az előttem heverő üres kávésdoboznak, aminek épp a megtöltésén fáradoztam.
-  A szüleim halála után kevés tartott vissza, hogy ne csináljak égbekiáltó baromsáokat. Dühös voltam, céltalan és elkeseredett.

- Könnyen beszélsz Mr.Multi!  - vágtam a fejéhez, célozgatva rá, hogy egy nemzetközi cégnél dolgozott.

-Pontosan tudod, hogy nem itt kezdtem, de ezt akartam csinálni, mert érdekelt. - A doboz  egtelt kávéval, és csak hogy meneküljek a kínos hallgatás elől elkezdtem feltenni egy adagot, bár nem éreztem szükségét. – Gyerünk Livi! Erőltesd, meg magad!
- Istenem, Gergő! – mordultam rá, immár határozottabban.
- Gyerünk! Mit csinálsz, ha nem olvasol, vagy körmölsz?
- Kávézom. – vetettem oda ingerülten.
-  Nagyszerű! Gondolkozz el egy barista tanfolyamon, például. Türelmed van az emberekhez, ráadásul pénzben is jobban járnál, és karrier szempontjából is jobb egy boltnál.

Csípőből mogorván válaszoltam volna neki, de nem tűnt butaságtan a javaslata. 

Ezzel a beszélgetéssel bogarat ültetett a fülembe. Napok alatt megbarátkoztam az ötlettel, bár korántsem voltam biztos benne, hogy menni fog, de eldöntöttem, hogy belevágok.

-Én ezt nem tudom kifizetni, szóval vagy a bankhoz fordulok kölcsönért, vagy a szüleimhez. Bár az utóbbi egyáltalán nem villanyoz fel, ha őszinte akarok lenni. – fordítottam felé a laptopomat reményvesztetten.
-  Mi lenne, ha azt mondanám, hogy én állom.
-Azt, hogy nem vagy normális! – háborogtam – Geri, komolyan, eszedbe se jusson!
-Egy okot mondj! – emelte fel a mutatóujját.
-Csak ne! Így is sok van már a rovásomon, ehhez végképp nincs bőr az arcomon.
- Ha nem tudnád, kávé nélkül élni sem tudok! Szóval, ha te megtanulsz kávét főzni, és én pont megkívánnék egy jó erős feketét, elég lenne csak hozzád becsöngetnem.
-Hah! Ahogy Móricka elképzeli!
-Lívia! – cseppnyi neheztelést éreztem a hangjában. Akartam a változást, és kénytelen kelletlen be kellett látnom, hogy ő volt hozzá a kulcs.
- Rendben! De amint összeszedtem magam, apránként visszafizetem az utolsó forintig!

Ezt kijelenteni butaság volt, hiába gondoltam komolyan. Valójában a pénznél jóval többel tartoztam neki, már akkor. Máig bánt, hogy nem tudtam visszaadni.