Ötvenötödik fejezet

 Tomi

Szinte törvényszerű, hogy amint sikerül elfogadnunk a fennálló helyzetet, valami felkavarja az állóvizet.

- Hogy mi van? – tettem fel újra a kérdést. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam.

- Zsolt hívott, hogy az apja beismerő vallomást tett, hogy ő lőtte le Viki édesanyját.

Megpróbáltam újra felidézni magamban az éjszakát, de hiába telt már el annyi év, homályosak voltak az emlékek.

- Azt mondtad, hárman voltatok. Ki volt a harmadik?

- Ez nem igaz! – nyögtem fel, mikor belém hasított egy férfi képe. - Teljesen biztos vagyok abban, hogy ő volt velem akkor este. Csak azt nem tudom, miért nem ismertem fel korábban. Bármire hajlandó vagyok, hogy végre tisztára mossam a nevem. - Viki már tudja?

- Az apjával együtt ő is megkapja az idézést. 

Amint Gábor kimondta, azonnal tudatosult bennem, hogy a bíróságon látom viszont a régi kedvesem. Abba bele se mertem gondolni, mit szól majd Attila, ha ott talál. Egy naiv hang a fejemen azt súgta, talán Viki megbocsát, ha kiderül, hogy az egész tévedés volt. A reálisabb énem kevés esélyt látott rá.

Viki

Egy fárasztó nap után hazaérve, másra sem vágytam, mint egy forró teára, és egy jó könyvre. Amint kivettem a postaládából a leveleket, és megláttam a feladót, a gyomrom azonnal tótágast állt. Ott helyben feltéptem a borítékot, és döbbenten olvastam sorokat.

Bizonyíték… újratárgyalás…

Hiába volt még egy hét a tárgyalásig többet akartam tudni az ügyről, így felhívtam az egyetlen embert, aki segíthetett.

- Szia! – Zsolti hangja fáradtnak tűnt.

- Jól vagy? – kérdeztem kissé tartózkodóan.

- Megkaptad az idézést, ugye? – kérdezte fakó hangon.

- Mondd el pontosan mi az a bizonyíték!

- Nem tudom. – válaszolta azonnal.

- Hazudsz! – mondtam könnyedén.

- Viki, ez nem olyan egyszerű, mint gondolod. A múltat felhánytorgatni veszélyes játék. Ne felejtsd el, hogy ha kiderül, hogy Tomi ártatlan, valaki más fizet meg anyád életéért.

- Ezt, hogy érted? – választ helyett, csak búgó hangot hallottam. Letette.

Apu is értetlenül állt a dolgok előtt, akárcsak én, de őt jobban megviselte. Meg sem próbáltam beszélni vele, nem tudtam mit mondhatnék. Az egyetlen dolog, amitől tartottam, a Tomival való találkozás volt. Csak remélni tudtam, hogy apu türtőzteti magát, és nem rendez jelenetet.

Megfogadtam, hogy tartom a szám, és csak az ofőnek mondom el, miért kell kihagynom a sulit pénteken, de ez abban a pillanatban módosult, amint másnap beértem az osztályba. Lilla kiszúrta, hogy valami gáz van, így délután feljött hozzám, és mindent kitálaltam neki.

- Mi lesz ezek után Tomival? – tette fel azt a kérdést, ami az őrületbekergetett. 

- Nem tudom! – fakadtam ki, majd a kezem a pocakomra tévedt. – Elképzelhető, hogy berág rám, amiért nem szóltam neki a gyerekről. Bárcsak velem jöhetnél!

- Ne félj, minden rendben lesz! – vigasztalt. Nagyon reméltem, hogy igaza van.

Tomi

Torokszorító érzés volt újra a bíróságon lenni. Ám ez semmi nem volt ahhoz képest, mikor megjelent Viki és az apja. A férfi arca pillanatok alatt eltorzult, keze olyan erővel fonódtak lánya karjára, hogy szinte elfehéredtek az ujjpercei. Akár tudta az igazat, akár nem, Attila hamar összerakta a kirakós darabkáit.

Amint a tekintetem lejjebb siklott Vikin, éreztem, hogy elkerekedik a szemem. A lány gyereket várt. A szemében megláttam a választ a kimondatlan kérdésre, az enyémet. Leküzdve az apjától való félelmet, odaléptem hozzá.

- Beszélhetnénk egy pillanatra?

- Persze. – figyelmen kívül hagyva az apja parázsló tekintetét az előtér másik végébe sétált, távol a kíváncsi fülektől.

- Gratulálok a babához! – mondtam kissé feszengve. 

Viki elpirult, majd kezét a pocakjára csúsztatva így válaszolt: - A te érdemed is.

- Szóval, én vagyok az apja?

Bólintás.

Basszus! Apuka leszek! Ujjongott egy hang a fejemben. 

- Fiú, vagy lány? – olyan izgalom lett rajtam úrrá, ami minden mást felülírt bennem. Életemben nem voltam még annyira büszke.

- Az orvos szerint lány.

Mit sem törődve a körülményekkel magamhoz öleltem Vikit. Ahogy megéreztem, hogy válaszul körém fonja a karját, mintha megállt volna az idő.

Viki

Azt hiszem mindannyian sejtettük, hogy ami ránk vár nem lesz könnyű feldolgozni. Mikor a bíró vádlottként szólította Neményi Andrást már tudtam mit fogunk hallani, mikor megtörtént, mégsem hittem el.

András húzta meg a ravaszt azon az éjszakán. A férfi elmondása szerint az egész szándékosan ki volt tervelve, hogy Tomit börtönbe juttassák (bár, ez az ötlet nem érte el rövid időn belül a kívánt eredményt, ezért más módszerhez folyamodtak). András, ha kellett bármilyen infót szállított Vincének, ő volt a felelős az egyetemi lövöldözésért is.

Fellángolt bennem a keserű harag. Anyám igazi gyilkosa ott ült, pár lépésnyire tőlem, én mégis egy ártatlan embert hibáztattam. 

A vád, előre kitervelt emberölés, bűnszövetkezetben elkövetett csempészet, valamint rendőri hatalommal való visszaélés. Az ítélet életfogytig tartó börtönbüntetés.

Fellélegeztem.

Még akkor este elmeséltem a teljes igazságot apunak, és csak remélni tudtam, hogy meglátja Tomiban az a valakit, akibe beleszerettem. Nem tudom mikor sírtam utoljára vele, de mire a történet végére értem, az ölében ülve, mellére hajtott fejjel zokogtam, s ő úgy ringatott, mintha megint kicsi lennék.

Zsolti nem volt jelen a tárgyaláson, ezét sem ért váratlanul a vasárnapi látogatása. Képtelen volt arra, hogy apám szemében nézzen, de ő semmi jelét nem mutatta annak, hogy neheztelne a férfira.

- Mikor telefonon beszéltünk, már tudtad, igaz?

- Igen. Pár nappal korábban minden előzmény nélkül elmondta.

-  Nem lehetett könnyű szembesülni az igazsággal ennyi év után.

- Akkor beszéltem vele utoljára. Nem akarom, hogy ezek után bármi közöm legyen hozzá! – kihallottam a hangjából a dühöt, és a pillanatnyi keserűséget.

- Neked most különben is Krisztivel kell foglalkoznod. – emlékeztettem. Pillanatok alatt mosolyra húzódott az ajka.

- Ezek szerint komoly a dolog?

- Szeretem. – ez a határozott kijelentés meglepett. – Tulajdonképpen, nektek köszönhetem, hogy találkoztunk. Ki tudja, ha nincs ez az egész, talán sosem ismerem meg. Apropó egymásra találás! A helyedben nem húznám tovább a dolgot Deákkal. 

- Nocsak! – vontam fel a szemöldököm. –Mikor lettél szakértő az ilyesmiben?

- Az eredeti megállapodás szerint, én csak akkor kellek, ha ő beadja a kulcsot. Mivel nem így lett, és nálam már amúgy sem férne el még egy nő, gondoltam megér egy próbát.

- Aha, fogadok, hogy ezt Krisztitől hallottad. 

- Ja, csak ő sokkal szebben fogalmazott. – vigyorgott.

- Jó tanács, azt hiszem, megfogadom.