"Amerikai vagy magyar helyszín?"

Az első szárnypróbálgatásom Londonban játszódott, s amennyire emlékszem valamelyest kutattam utána de közel sem eléggé. Úgy gondoltam, mivel sosem jártam ott, ezzel megmagyarázhatom minden pontatlanságom. Azt hiszem eléggé rosszul gondoltam, bár ezt akkoriban senki sem tette szóvá.

Aztán jött Montreal, amiről szintén alig tudtam valamit, így ami belekerült a következő történetbe, többnyire filmekből vagy könyvekből származott. Itt jobban érdekelt maga a történet, mint a helyszín, és igyekeztem általánosságokról írni. Iskola, hotel, kórház, gondoltam, ha az általam leírt különbözik a valóditól, úgysem szólnak.

Az Összetörve című regényem eredetileg szintén Amerikában játszódott. Utánanéztem aminek csak tudtam,, itt már próbáltam alaposabb munkát végezni, de közel sem sikerült. Ennek ellenére, úgy éreztem jó helyen vannak a karaktereim.
Később, egy levelezőtársam miután elolvasta, azt tanácsolta helyezzem át hazai környezetbe mert sokkal ütősebb lenne.
Belegondoltam, és  rájöttem, igaza volt. Így hát vettem egy nagy levegőt és három hét alatt átírtam azt a 200 oldalt. Sokkal jobb lett.

Ezután rákaptam a magyar helyekre. Elkezdtem olyan környezetbe helyezni a szereplőimet amit ismerek, vagy ha még nem, meglegyen a lehetősem rá, hogy elmenjek és megénzzem. A Minden Összedől például abban a kisvárosban játszódik ahol most is élek, és annak környékén, szóval ebben az esetben nem volt nehéz dolgom a helyszínt illetően.

Azt hiszem, eleinte azért döntöttem külföldi helyszínek mellett mert azok voltak a menők.  Mindenhol azt láttam, akkoriban kevés magyar szerzőt olvastam. Vagy ki tudja! Az is lehet, egyszerűen csak lusta voltam rendesen utánanézni dolgoknak, mert nem fogtam fel, mennyit is számít a jól felépített helyszín.

Nehéz dolgom van a Másvilággal, mert egy részről Lívia sok olyan helyre eljut a mi világunkban, ahol én nem jártam, és valószínűleg nem is fogok, akár Magyarországon, aká azon túl. Arról a bizonyos "másik világról" nem is beszélve (de ezt majd a fantasy-val foglalkozó fejezetben boncolgatom inkább).

Korábbi hibáimat kiküszöbölve, elmélyedek az Internet bugyraiban, hogy amit csak lehet valóságűen ábrázoljak. A bakancslistám pedig bővült néhány olyan tétellel, ahol Lívia is megfordul az Két Világban. Például a New York Kávéház és  az UFO étterem Pozsonyban (a városban sem jártam soha, de a történet miatt utánaolvastam, és megtetszett). Viszont! Az abszolut Mission Impossible az Operabál, mert oda azátn sosem jutok be (az Operaházban viszont vannak vezetett túrák, szóval ezt a tételt félig kipipálhatom majd).

Sarah J Maas Köd és Harag Udvara

SARAH J MAAS

KÖD ÉS HARAG UDVARA (TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA 2)

Fülszöveg

Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött. 

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött. 

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról. Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot. 

Az első részről ITT olvashatjátok a véleményem! Ez a borítót jobban szerettem, talán a színei miatt (kíváncsian várom milyen lesz a többi).

Teljesen más hangulat uralkodott ebben a történetben, mint az előzőben. Itt végig éreztem a keserűséget, vagy keserédességet. Gyógyulásról szólt a történet elsősorban. Hiszen a szereplőknek újra magukra kell találniuk a Hegyalján átélt több évtizednyi borzalom után.

Persze ez csak az érem egyik oldala, a dolgok előrehaladtával jött minden más is.

Feyrének mindezek mellett meg kell szoknia új testét és korlátait. Ügyesen de nem túlerőltetve érzékeltette a szerző a tündér és emberi lét közötti különbséget.

Darabokra hullott, rémálmok gyötörték, teljesen összetört.

Én mindent megértek,  komolyan! Tamlint is megértem, szenvedett ő is épp eleget, de iszonyúan haragudtam rá, mert úgy éreztem, szereti a lányt persze, ennek ellenére meg sem próbált segíteni neki. Mintha az őt ért változásokkal sem tudott volna mit kezdeni, vagy nem is akart, ezt nem tudom. Számára Feyre még mindig egy védelemre szoruló gyenge valaki.

Nem tudom aki olvasta, hogy volt vele, de bárcsak kaptunk volna jeleneteket az ő szemszögéből is. Mégis mi az úristen járhatott ennek a férfinak a fejében az egész könyv során?

Esküszöm, tényleg, mindent megértek, de amit tett, arra nagyon jó magyarázatot kell adnia a későbbiekben! Amennyire szerettem korábban, itt ez a szimpátia lassan elpárolgott.

Rhysand! Végre értelmet nyert a rossz fiú imázs!

Sosem szerettem mikor valaki csak azért lesz "rossz fiú" mert úgy öltözködik, vagy az ellentétes oldalon áll, vagy szimplán csak másként gondolkozik, mint mi.

Feyrével kötött egyezsége az előző kötetben picit sántított, nem értettem, miért jó ez a férfinak. Itt kiderült, és ha azt mondom meglepett, enyhén fogalmaztam.

Ahogy a könyvben mindenkinek, nekem is megvoltak a magam sztereotípiái a férfiról, hiszen megismertük őt valamilyennek, de a cselekedetei, döntései mozgatórugóját, csak most tudtuk meg. Akkor nagyon szívem csücske lett, de végleg akkor szerettem bele, mikor tudatosult bennem, hasonlít a férjemre.

Általa rájöttem, hogy a dolgok egyáltalán nem bonyolultak, csupán egyetlen kérdést kell megválaszolni. Szeretnél valamit, rendben. Hajlandó vagy megfizetni az árát?

Tamlin annak látta Feyre-t aki volt. Rhys annak akivé vált, illetve a későbbiek során válhat. 

A hangulatváltozástól eltekintve nincs hiány akcióban, izgalomban és néha belefutunk egy 18+ - nak beillő jelenetbe is (persze kulturáltan leírva, elvégre ez nem erotikus regény).

A feszültség folyamatosan ott vibrál a háttérben, akár egy kitörni készülő vihar. Esetünkben inkább a küszöbön álló háború, hiszen a Hegyalján történtek csupán a kezdete volt valami sokkal rosszabbnak.

Rengeteg új szereplőt kapunk, emellett pedig a világot is jobban megismertük.

Az előző részben nem igazán "mászkáltunk", itt viszont bolyongtunk a térképen, mindenfelé, természetesen nem csak lélegzetelállító tájakat és szép embereket látva. 

Egyfelől ott volt Velaris, a nyüzsgő,békés város,  ami hatalmas áldozat árán maradhatott csak meg ilyennek. A Nyár Udvara, ami szintén kellemes helynek tűnt.

Ezek ellentéteként megismertük a Takácsot, a Csontfaragót, nem utolsó sorban pedig Hybern királyát (azt hittem Amaranthánál nincs rosszabb...ó dehogy nem) és jártunk egy Illír harci táborban.

Az újonnan bemutatott szereplőknek is volt múltja, megtudunk róluk néhány dolgot, nem utolsó sorban pedig oka volt a feltűnésüknek. Akár ténylegesen mozdították előre a cselekményt, akár az érzelmek megnyilvánulásában segítettek más szereplőknek. Senkit nem éreztem feleslegesnek, tölteléknek csak azért, hogy legyen valaki.

Csavarok is akadtak bőven, még akkor is ha úgy éreztem nincs tovább. Hidd el, mindig van tovább!

Bár idő hiányában kis híján egy hónapig olvastam, egyetlen pillanatát sem untam, nem volt olyan mozzanat ami kevésbé tetszett, sántított vagy úgy éreztem nincs a helyén.

Ami a folytatást illeti, szerintem hatalmas balhé lesz, és ha ebben végig jelen volt a feszültség, a harmadikbam csak fokozódni fog, vagy tetőfokára hág és robban.

Ritka, hogy egy sorozat újabb kötete megugorja az előző szintjét, de ennek sikerült, nem is akárhogy!

"Külföldi vagy magyar nevem legyen?"

Mikor írni kezdtem -még csak a fióknak- már akkor sem jutott eszembe álnevet használni, sőt, később a blog indításakor sem. Természetesnek vettem, hogy a saját nevem használom.

Egészen mostanáig, mert a szerző rávilágít, hogy ha valakinek például a vezetékneve gyakori (az enyém az) annak érdemes elgondolkozni a változtatáson. Az, hogy a keresztnevem mennyire gyakori, nem tudom, arra viszont határozottan emlékszem, hogy gyerekként hosszúnak tartottam, főleg, ha angolul kellett betűznöm.

A már korábban említettek mellett, abszolút kieső a férjezett nevem, mert aztán tényleg hosszú! Már attól ínhüvelygyulladást kapok, ha csak elképzelem, hogy mondjuk az egyórás dedikálás alkalmával ezt a nevet kellene beleírnom a köynvbe.

Ha úgy döntenék, hogy változtatok, végtelen számú lehetőség állna előttem.
Van, aki az álnve mögé "bújik" például Ashley Carrigan, mások csak a vezetéknevüket változtatják meg például Zakály Viki, megint mások pedig az "eredeti" nevüket egészítik ki például Rácz-Stefán Tibor.
Ez csupán néhány példa volt, ami a könyvespolcomra nézve eszembe jutott, persze számtalan más megoldás is létezik, szerintem ez egy olyan dolog, aminek csak a kreativitás szab határt.

Végeredményben szerintem nem számít a név, hiszen a a szívünkbe lopja magát a regény, a szerzőre is emlkéezni fogunk.

"Miért nem mondják meg a szerkesztők, ha tehetségtelen vagyok?"

"Az írás azon kevés szakmák egyike, ahol az öregedés előny, hiszen élettapasztalatot hoz."

Régebben is éreztem már, hogy valami nem az igazi nálam, ha írásról van szó. Mivel sorra dobták vissza a kiadók nyílván tudtam, hogy bajok vannak, cska konkrétan nem tudtam, hogy micsoda.
Kezdetben nem is éreztem annyira, a tapasztalatlanságomból fakadó problémákat, hiszen évekig számomra kényelmes terepen mozogtam, nem merészkedtem ki a komfortzónámból, még írás közben, a karaktereim által sem.
Persze akkor is volt olyan érzésem, hogy jó-jó egy jelenet, de nem az igazi, mert nem éltem még meg olyasmit amit az adott szereplőm már igen. Elintéztem egy vállrándítással, úgy gondoltam, ha valaki kifogásolja a színvonalat, majd elintézem annyival, hogy "Elnézést, nem éltem még át ilyesmit."

Aztán jött a Másvilág és akkor rájöttem, hogy nagyobb a baj, mint hittem. Borzalmasan zavavaró az érzés, hogy  a saját eddigi viszonylag élményszegény és tapasztalatlan életem szorít korlátok közé munka közben. Olyanokról kellene hitelesen írnom, amiről én magam nem tudom milyen. Ez így lehetetlen feladat.

Másik probléma amit sokszor hallottam már a steril jelenet.
"Jó amit csinálsz, de nem érzem, hogy te ott lennél!" Próbálok rájönni, ez miért van így, persze ez ne jelenti azt, hogy kibúvót keresnék. Talán az lehet a baj, hogy én magam például utazás közben sosem figyelek a környezetemre. Igazából, nem cask utázaás közben van ez így.
Olyan ez, mintha az adott pillanatnak folyton csupán egy bizonyos szeletét látnám. Pedig nem csak én létezem, mások is ott vannak körülöttem, akik mozognak, cselekednek.
Apróságok ezek, de tőlük él a regény.

Oké, felismertem a problémám. Most az lenne a cél, hogy megoldjam, és a csigaházamból előmászva élményeket, tapasztalatot és minden olyasmit begyűjtsek, ami jobbá teheti az írásaimat.

"A meg nem írt zseniális kéziratok olyanok, mint az el nem mondott szerelmi vallomások: szép emlékek, de nem lesz belőlük szex"

Réti László Parfümőr

RÉTI LÁSZLÓ

PARFÜMŐR

Fülszöveg

Kardos ​Gitta negyvenéves, egyedülálló üzletasszony csak a munkájának él. Parfümőrként személyre szabott illatokat tervez egyedi megrendelésre. Ám ez csak a felszín. Tevékenysége ennél sokkal szerteágazóbb, hiszen kifinomult szaglása segítségével olyan illatokat is érez, amiket más nem. Az illatanyagok megfelelő koncentrációjával képes mások magatartását befolyásolni – és az illető még csak észre sem veszi. 

Üzleti tárgyaláson valamelyik felet előnyhöz juttathatja. 

Fel tudja mérni, hogy a partner szorong, izgatott, vagy éppen szexuálisan motivált. 

A test kipárolgása alapján következtet egy sportoló aktuális állapotára, miáltal meghatározhatja nyerési esélyeit. 

S mindezt csodálatos szaglása révén. 

Gittánál új megrendelő jelentkezik, akinek megbízását gondolkodás nélkül teljesíti, s ezzel végveszélybe sodorja magát és társaival alapított vállalkozását. Mire észbe kap, már többszörös gyilkosság gyanúsítottjaként üldözi a rendőrség, ráadásul bérgyilkosok erednek a nyomába. 

Le kell ráznia üldözőit, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát, és megtudja, ki az, aki az életére tör. 

De szerencséjére van egy különleges adottsága…

Eddig csupán két könyvét olvastam a szerzőnek (a másik a Kaméleon, amiről szintén tervezek véleményt írni).

A Parfümőrt a férjem ajánlotta, de akkor még olvasatlanul a polcon hevert legalább két évig. Aztán tavaly nyáron rászántam magam. Hamar a szívembe lopta magát a regény, s amitől csak különlegesebb az egész, hogy nagyon ritkán olvasok krimit.

Most újra elolvastam, hogy véleményt írhassak róla.

 Picit talán lassan indult be a cselekmény, s a több szálon futó cselekmény zavaró volt, úgy éreztem túl sok apróság van és nem láttam hogyan lesz ez egy kerek egész. Egy ponton aztán annyira magával ragadott a történet, hogy már nem agyaltam ezen.

A karakterek a szó legjobb értelmében hétköznapiak és reálisak. Egyikük sem tökéletes, hibáznak, amit aztán megpróbálnak helyre hozni, ami vagy sikerül, vagy nem. Szerintem itt nem is volt igazán „rosszfiú” csupán emberek eltérő érdekekkel. 

Mindenkinek voltak jó és rossz pillanatai, sosem csak egy érzelembe beleragadva láttuk a szereplőket. Éltek, ezért imádtam őket!

Egyszer valaki azt mondta, csak azért tetszett a könyv, mert látszik rajta, hogy nőknek lett írva (mellesleg kíváncsi lennék, hogy a szerzőben tényleg volt-e ilyen szándék). Szerintem akkor is szeretném, ha Gitta nem Gitta lenne. Mellesleg ő lett a kedvenc karakterem, amire az utóbbi időben próbáltam magyarázatot találni, de sajnos még nem sikerült.

Első olvasásra zavart, hogy a pesti utcákon sétálva konkrétan térképet lehetne rajzolni a könyvhöz, pontosan tudtuk mikor merre járnak a szereplők. Most viszont végtelenül menőnek tartom, ha szabad ilyesmit írnom. Ettől csak kézzelfoghatóbb az egész.

Sokszor hallottam, hogy a „sztori az utcán hever” bármi adhat ötletet, alapot egy jelenethez. Csak most értettem meg ez mennyire igaz. Van egy jelenet, mikor Gitta a Vörösmarty téren a Gerbauld teraszán fogadja az ügyfeleit, közben pedig Vértes lehallgatja. Mennyire hétköznapi jelenet, és mégis mit ki nem lehet hozni belőle!

A parfümőr szakmáról korábban nem hallottam, így ez csak még érdekesebbé tette számomra az egész történetet. 

Ó igen, egy különleges képesség, ha rossz kezekbe kerül veszélyes. 

Akik csak most ismerkednek a krimi műfajával ne hagyják ki ezt a könyvet!

Író leszel, ha történet zajlik a fejedben?

Sokszor kérdeztem már meg én is magamtól, hogy vajon mitől lesz valaki író? Hiába kergették történetek egymást a fejemben fiatalkorom óta, sosem tartottam magam annak, estleg amatőrnek.

Ez a kérdés az évek során elkeveredett a gondolataim között, és ma már nem is érdekel. 

Hiszen a lényeg, hogy imádok alkotni, és nem tudnék élni nélküle (ha mégis, azt hiszem nagyon szomorú lennék). Minden nehézsége ellenére, a folyamat, ahogyan a fejemben lévő katyvaszból szép lassan, hónapok kitartó munkájával létrejön valami, az számomra hihetetlen! 

Aztán a végén ott ülök a laptop előtt, és csak pislogok, hogy Jé, ezt én hoztam össze! De jó!

Egyzer talán más hobbi után nézek, de ezt akkor is tovább csinálom. Most nem arról van szó, hogy azért írok, hogy majd kiadják. Elsősorban a saját magam szórakoztatása végett írok. Mert érdekel a történet, amiben benne vagyok, tudni akaorm hogyan leszek képes alakítani Lívia sorsát. 

"Ez lenyűgöző dolog, hiszen a szereplőkön keresztül empátiát tanulsz, megértesz más élethelyzeteket, sőt, döntési szituációkat modellezel, vagyis élni tanulsz."

Döntési szituációkat modellezni. Na erről a párom azt hiszem tudna mesélni, főleg arról, amit a másvilági jelenetek eljátszásakor alakítok, mikor döntés elé állít. Pontosabban arról, amit nem teszek. Ha nem akarom a jövőben megkeseríteni Lívia  életét, ezen változtatnom kell. Ő nem tudott dönteni,  ezért mások döntöttek helyette, aminek nem lett jó vége.

Mivel, ez egy fajta szerepjáték, sokat tanulhatok belőle, ebben biztos vagyok.

"Író az lesz-aki ír.
Ez az első lépés."

A siker tintája-gondolatok

Sosem vettem még semmiféle írással kapcsolatos „szakkönyvet” vagy bármit, ami annak mondható.

Múltévben megjelent Varga Beától A siker tintája című könyv, ami felkeltette az érdeklődésem. Felmerülhet néhányatokban a kérdés, Miért most? Miért pont ezt?

A válasz pedig a szerző. Varga Bea ugyanis, amellett, hogy On Sai néven szórakoztató és sci-fi műfajban alkot, a Könyvmoly Képző Kiadó által szervezett Aranymosás Irodalmi Válogató vezető szerkesztője. Szóval úgy gondoltam, ha ő írja, biztosan nem ostobaságokat hord össze, hiszen az érem mindkét oldalát látja.

Ne értsetek félre! Nem csodát várok a könyvtől, ha majd elolvasom, egy ültő helyemben bestsellert írok majd. Dehogyis! Útmutatást szeretnék, hogy megtalálhassam a hibáimat, amiket ki kell küszöbölnöm ahhoz, hogy jobbá válljak abban, amit szeretek.

Arra gondoltam, hogy az olvasás közben felmerülő gondolataimat ide fogom írni, egy-egy rövid bejegyzésbe. A fejezetek végén amúgy is van egy „gondolatok” jegyzetlap erre a célra, de oda nem szeretnék írni, mert a végén még barbár lennék, amiért beleírok egy könyvbe.

Író leszel, ha történet zajlik a fejedben?

Miért nem mondják meg a szerkesztők, ha tehetségtelen vagyok?
Külföldi vagy magyar nevem legyen?
Amerikai vagy magyar helyszín?
Ha a szerkesztő átírást kér
Ellophatják a kéziratomat?
Mi számodra a siker?

Nicola Yoon A nap is csillag

NICOLA YOON 

A NAP IS CSILLAG

Fülszöveg

Natasha: ​Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim. 

Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára. 

Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

Azt hiszem ez volt életem eddigi legkülönlegesebb könyve. Még mindig nem tudtam dűlőre jutni vele, igazából egyszerre szerettem és nem szerettem. Mert pont az teszi különlegessé és nagyszerűvé, amit nem szerettem benne.

Az első hatvan oldal olvasása közben, nem hazudok minimum háromszor eszembe jutott, hogy abbahagyjam. Nehezen ment, pedig szeretem a romantikus regényeket. 

Sokáig nem értettem miért van szükség a sok kis fejeztetre, amik látszólag egyáltalán nem kapcsolódnak a történethez. Miért mászunk bele a biztosnági őr fejébe? Miért látjuk a vonat vezető előző estéjét? Ez csak két hirtelen eszembe jutott példa volt, ezeken kívül még számtalan kitérőt teszünk a regény során.

Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen egy regénynek általában két főszereplője van, az ő szemszögükből látunk mindent. Azokat a karaktereket is, akikkel találkoznak. Ám ezek az emberek akkor is ott maradnak, mikor főszereplőnk kimegy a szobából. Nekik is vannak gondolataik, múltjuk, okuk az akár néhágy perccel ezelőtt elkövetett tettre, vagy elmondott szavakra. Egy könyv nem két dimenziós, lehetne akár jelentek végtelen sora. Miért is ne lehetne megmutanti az olvasónak részletesebben azokat az embereket, akikkel főhőseink beszélnek, megmutatni egy esemény hátterét, ami éri őket, miközben eljutnak egyik helyről a másikra? Miért ne lehetne?

Van itt még egy dololog. Életünk során rengeteg emberrel találkozunk, viszonylag rövid időre. Beszélgetünk velük és így tovább. Sosem tudjuk biztosra szavaink, vagy egy gesztus milyen hatással van a másik félre. Megváltoztathatunk benne valamit, anélkül, hogy tudatában lennélnk. Visszahúzhatunk valakit akár a szakadék széléről is pusztán néhány kedves szóval.

Hatással vagyunk mások életére, igy vagy úgy.

Egy kis tea

„Teát főz Isten. Napteát.

Tükrében látom mosolyát.

Párákban libben szét a csend

 éles szikrákkal égre fent.

Két kezem tartja a válladat,

méz-szavam tiédhez tapad.

S míg ölelsz, észre sem veszed:

engem iszol, a kék eget.”

Péter Éva Erika: Jázmintea

Kép forrása Flyig Bird Teahouse

Emlékszem, mikor legelőször ellátogattam a Flying Bird Teahouse-ba.
Amint becsukódott mögöttem az ajtó olyan volt, mintha egy buborékba kerültem volna, ami kirekeszti nem csak a város zaját, de a bennem kavargó gondolatokat is.

A tea készítése elsőre bonyolultnak tűnhet, hiszen ügyelni kell a víz hőfokára, és az áztatási időre is, de a végeredmény isteni!

Végignézni egy teaceremóniát, nem feltétlen lehet érdekfeszítő élmény, egyesek talán unalmasnak tarthatják. Csinálni viszont, ha az ember kellően rutinossá vált, (és nem azon aggódik, hogy forró) szerintem a világ legmegnyugtatóbb dolga.

Alap teaszertartás, itt pedig ugyanaz, egy jobban látható felvételen.

Egyik születésnapom alkalmából a párom befizetett egy kezdő teatanfolyamra, ami ha jól emlékszem háromórás volt. Első hallásra iszonyú hosszúnak tűnt, de míg ott voltam, teljesen megfeledkeztem az idő múlásáról, sőt rengeteg új dolgot tanultam, szóval megérte.

Nem csupán az elkészítését tanították meg, hanem sok minden mást is a növényről, annak tárolásáról.
 Ezek mellett természetesen teát is kóstoltunk, legalább hatfélét, ami felettébb érdekes és maradandó élmény volt.

Kép forrása Flying Bird Teahouse

Végül pedig megkaptuk a készletet, amivel dolgoztunk.

Akinek esetleg felkeltette az érdeklődését a tanfolyam, látogasson el a teaház oldalára bővebb információkért. Itt többek közt megtaláljátok egy kezdő teatanfolyam részletes tematikáját is.

U.I.: A bejegyzés nem véletlenül kapta meg a Másvilág címkét, itt játszódik ugyanis a történet egyik jelenete.

Andrzej Sapkowski Az utolsó kívánság

ANDRZEJ SAPKOWSKI
AZ UTOLS KÍVÁNSÁG (VAJÁK1 1.)

fülszüveg

Később azt beszélték, a férfi északról érkezett, a Kötélverők kapuján keresztül. Bár nem volt idős, a haja szinte teljesen fehér volt. Amikor levetette köpenyét, kiderült, hogy a vállán egy szíjon kard függ. Nem volt ebben semmi szokatlan, Vizimában szinte mindenki fegyverrel járt, de azért senki sem hordott pallost a hátán, mint valami íjat vagy tegezt. A fehér hajut a királyi felhívás vezette a városba; a Vizima lakosait gyötrő striga visszaváltozásáért járó háromezer oren jutalom. Ilyen idők jártak. Régen csak a farkasok üvöltöttek az erdőkben, mostanra mindenféle mocsadék elszaporodott – akárhová nézel: lidércek, strigák, ocsmány hódfajzatok, baziliszkuszok, ördegek, mifenék, vilák és vízbefúltak. Ide már nem elég az egyszerű varázslat vagy nyárkaró. Ide hozzáértő kell. És a messzi Ríviából érkezett idegen épp ilyen szakember. Ő Geralt, a vaják, a mágia és a kard mestere, egy mutáns, akit arra teremtettek, hogy megőrizze a világban az erkölcsi és természeti rendet.

Túlzás lenne azt mondani, hogy ismertem a játékot, vagy bármit ebből a világból. Halványan dereng, hogy egy barátnőm olvasta régen, meg egyszer az egyik trailert is láttam, de ennyi. 

Aztán nemrég a férjem elkezdte a játékot, én meg néha épp odanéztem, nem követtem túlságosan, bár annyit már akkor megjegyeztem, hogy jó a zenéje, a harmadik rész grafikája pedig gyönyörű.

Lassan összeraktam a képet, hogy hoppá, már láttam ezt a fazont máshol is! Persze, hogy láttam. Geraltot az első könyv borítóján...

Nem tudom pontosan mi vett rá, hogy elkezdjem, de így tettem. Mindenféle elvárás nélkül vágtam bele, azt gondoltam tart, ameddig tart, nem erőltetem.

Két részre tudnám osztani a könyvet. Jelen és múlt. 

Előbbi fejezetek a Belső hang címet viselik, itt Geralt egy kolostorban gyógyul egyik megbízása során szerzett sebekből. Ezek a jelenetek előkészítik a következőt, avagy épp az előzőleg olvasott megbízásról tudunk meg néhány infót. Ezek a részek izgalom helyett lassabbak, gondolkodóba ejtenek, vagy épp kíváncsivá tesznek.

A történet, mondjuk így izgalmasabb fele viszont meglepő, olykor szivettépő, és kiszámíthatatlan. Sokszor volt az az érzésem , hogy a szerző csak fogott egy  jól ismert Grimm mesét és kiforgatta magából, de egyszerűen illettek a világba (Hófehérke, Szépség és a Szörnyetek, később a Kis Hableány). Ezek sokkal inkább voltak novellák, mint egymásra épülő fejezetek, ez rendben is volt, nem éreztem azt, hogy csak úgy ott vannak, aztán az olvasó kezdjen velük amit szeretne.

 Geralt első  megmérettetése egy striga megölése avagy megmentése attól függ, hogy alakul... Na gondoltam, valami ilyesmire számítottam...tetszett. Bele a közepébe, viszont ha valaki egyáltalán nem ismeri ezt a világot, lassan rakhatja össze a darabokat. Semmi sincs feleslegesen az olvasó szájába rágva. Többnyire párbeszédekból, vagy belső monológokból derülnek ki a dolgok. Nem kapunk leírást a szrörnyekről, varázsitalokról, és a mágiáról. 

Gyengébb pont számomra, az elátkozott ifjú története, amolyan szépség és a szörnyeteg, csak kiforgatva. Nehezen indult, valahogy csak a végére kezdett érdekelni a dolog. Lassúnak éreztem,  a hosszúra nyúlt beszlégetés miatt, vagy talán zavart az ismerős történet. 

Úgy éreztem a szerző nem starpálta magát, hogy átformálja a már ismert mesét. Ebben a hitben léteztem a fejezet végéig. Tévedtem. Végül úgy csavarta, hogy eljesenbelesímult ebbe a világba.

Nem tudom mire számítottam ettől a könyvtől, de arra semmiképp sem, hogy összeszorul tőle a szívem. Furca mód, ennek az érzésenk köze sem volt a romantikához. Egyszerűen csak szembesültem vele, mennyire hálátlan is egy vaják élete. Nem ő lesz a féles páncélú lovag, akinek a nyakába borulnak, miután megmentett egy falut valami vérengző bestiától. Irtózni fognak tőle, hiszen ahhoz, hogy legyőzz egy erős lényt, neked nála erősebbnek kell lenned nem igaz?

Geraltról keveset tudunk meg, de ez még csak az első rész, hátra van hat. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem aza kegyetlen gyikos, mint aminek a munkája feltűnteti. Értékrendje, elvei vannak, amihez ragaszkodik. Emberibb, mint amilyennek hiszi magát. 

Rengeteg karaktert vonultat fel a szerző (bevallom a nevek néha kihívást jelentettek, mivel az eredeti mű lengyel, így furcsának tűntek néha).

Kökörcsin a trubadúr...Vicces figura ugyan, és bár a későbbiekben is bajba sosorja Geraltot nem lehet rá haragudni. Sosem vezérli ártó szándék, az egyetlen negatívuma számomra, hogy túl sokat beszélt. Komolyan, nem tudja mikor kell csendben maradni? Még az sem ártana, ha később megtanulna Geraltra halgatni. Viszont ritka barátság van közte és a vaják között.

Yennefer a  még nem tudok mit kezdeni, hiába ismerem Gerálttal való kapcsolatát a játékból, bár eddig úgy néz ki nincs túl sok köze a könyvhöz, még mindig nem értem, hogyan alakul ki kettejük között az a kapcsolat.

Azért ahogy olvastam, a játékokba is belenéztem, kiváltképp a harmadikba, aminek rá is függtem a zenéjére. Számomra a legnagyobb rejtély Ciri volt. Azt hiszem ebben a könyvben választ is kapunk az összes vele felmerült kérdőjelre, de ez majd a későbbi kötetek során kiderül.

A csúszás okai-off

Sziasztok!

Mikor újrakezdtem a blogot megfogadtam, hogy a tartalom gyártásnak, posztolásnak lesz egyfajta folyamatossága. Hétfőn blogposzt, Kedden insta tartalom, Szerdán könyves kép a Facebook oldalra, csütörtöki könyves vélemény és a Pénteki dallamok, hétvégén pedig kávé.

Eleinte sikerült tartanom a lépést az elképzeléseimmel, mostanában viszont úgy érzem egyfajta lejtmenetben vagyok amit el szerettem volna kerülni. Nem vagyok eléggé aktív, a posztokkal pedig nem egyszer csúszok, némelyiket(főleg a képeket) teljesen elhagytam.

Szó sincs alkotói válságról, az ok csupán annyi, hogy egyéb teendők miatt fontossági sorrendet kellett felállítanom, ahol az írás, illetve a blog a lista végére került. Tűnhet mindez kifogásnak, de értelmetlennek tartom hullafáradtan a gép elé ülni, és a tartalmakon görcsölni, aztán pedig valami értelmetlen dolgot odadobni, csak mert kell.

Nem áll le az oldal,  csupán kevésbé lesz aktív. Szeretném a türelmeteket és megértéseteket kérni ezügyben. Június közepére legkésőbb remélem helyre állnak a dolgaim és ismét a kellő figyelmet fordíthatom a az írásra és minden másra.

Az  elképzelésem annyi volt, hogy az eredeti „Barbara blogja” helyett a Másvilág összeszedettebb és jobb legyen. Tudom meglehetősen távol vagyok ettől, és ez a poszt sem egy pozitív változást sugall. Nem akarok megmondó blogger lenni, a könyves véleményeimet azért teszem nyilvánossá, mert egyszerűen miután elolvasok egy könyvet ki szeretném adni magamból mit gondolok róla, milyen érzéseket ébresztett bennem.

Kezdetben nem akartam mást csak egy helyet az írásaimnak, ami jobb, mint az asztal fiókja, és bárki, ha kedve tartja beleolvashat, ugyanakkor senkit sem zavarnak. Az ötlet bevált, olvassátok őket és senkit sem zavarnak.

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést!