Viki
- Meggondoltam magam, – vágott bele Kriszti, mikor felvettem a telefont – vallomást teszek Vince ellen. Ezt a sok szörnyűséget nem nézhetem tovább tétlenül.
- Megadom annak a rendőrnek a számát, aki az üggyel foglalkozik. Bármikor hívhatod, és bízhatsz benne. – lediktáltam neki Zsolti számát, és nagyon reméltem, hogy ez a vallomás javít a helyzetünkön.
- Ki volt az?- pillantott rám Tomi.
- Kriszti – megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat – vallomást akar tenni.
- Az ő szava mindannyiunkénál többet ér. Szeretnél ott lenni, mikor megteszi?
- Szívesebben maradnék veled.
Megcsókoltam a nyakát, majd magam után húztam a hálóba.
Összebújva feküdtünk csendben, mégsem éreztem magam kínosan. Tomi átkarolt, és ennyi elég volt a pillanatnyi boldogságomhoz. Az egész délutánt ott töltöttem a barátom karjaiban, megfeledkezve minden másról.
- Menned kéne! – mondta mielőtt álomba merültem volna.
- Kidobsz? – sandítottam rá a vállam fölött.
- Hát, holnap gondolom iskola, és nem akarom, hogy miattam kimaradj.
- Hú, de lelkiismeretes itt valaki! – megfordultam, majd gúnyos tekintettel meredtem rá.
- Csak jót akarok neked. – mosolyogva puszit nyomott az arcomra. Kibontakoztam az öleléséből, és nehézkes léptekkel öltözni indultam. Hallottam, ahogy mögém lépett, miközben a sálammal piszmogtam. Átkarolta a derekam, orrát a nyakamba fúrta.
- Bárcsak eltűnhetnénk innen! – sóhajtottam.
- Ha ennek vége, esküszöm, elmegyünk valahová, csak mi ketten.
- Hm, jól hangzik! – mosolyogtam a csókjába.
Mikor Szerdán első óra után belépett a terembe Lilla, egy pillanatra mind elhallgattunk. Azt hiszem, fogalmunk sem volt, hogyan közeledjünk felé. Első ránézésre, ugyan az az erős lány volt, mint korábban, ám a tekintetéből áradt a fájdalom és a kimerültség.
- Jól vagy? – kérdezem miikor szorosan magamhoz öleltem.
- Nem tudom. – mondta tétován. Úgy éreztem, kétségbeesetten kapaszkodik belém. Nem csak én, az egész osztály odafigyelt rá. Fokozatosan bevontuk őt a beszélgetéseinkbe, megpróbáltunk segíteni neki, hogy visszataláljon a régi önmagához. Ebből kifolyólag Vivi halálát egyikünk sem említette. Bár nem álltak közel egymáshoz, nem tudtuk biztosan, hogyan reagálna egy ilyen hírre.
Délután sikerült beszélnem Tomival. Tőle tudtam meg, hogy Kriszti vallomásának hála van használható nyomuk. Ettől valahogy megnyugodtam. Egy hang azt súgta a fejemben, nem kell sokáig várnom, és véget ér ez az egész.
Zsolti
- Francba! – tehetetlenül rúgtam bele az asztalom lábába.
- Előfordulnak ilyen esetek.
Szúrós szemekkel meredtem apámra. A gödöllői lövöldözés szemtanúinak vallomása annyit ért, mint halottnak a csók. Senki sem látott semmit. A szülők vallomásának felvétele kemény dió volt, utáltam az egészet.
- A belső vizsgálat talán hoz némi eredményt. – folytatta apám, de ezzel sem sikerült megnyugtatnia. Az eljárás iszonyúan lassan ment, mintha minden ellenünk dolgozott volna.
Az volt az eredeti tervem, hogy Tomi húgát élve kézre kerítjük, és kiszedjük belőle Belnay rejtekhelyét, de a dolog füstbe ment, mikor valaki golyót repített az illetőbe. Biztos voltam abban, hogy Vince keze van a dologban. Összeállt a kirakós egy darabja. A férfi nyilván nem ok nélkül lőtte le a fiatal lányt. Talán neki kellett volna végeznie a kislánnyal, de átpasszolta, ráadásul az a szerencsétlen is elbaltázta, és a főnöknek ez bökte a csőrét. Ez mind szépen és jól hangzott papíron, csakhogy a szülők és a média elé nem állhattunk oda annyival, hogy a feltételezett elkövetőt bosszúból megölte a főnöke, a valódi tettesről azonban fogalmunk sincs.
Gyakorlatilag egy helyben topogtunk.
- Igen? – sóhajtottam kimerülten a telefonomba.
- Belnay Kriszta vagyok. - azt hittem rosszul hallok – Vallomást akarok tenni apám ellen.
- Honnan tudjam, hogy nem ver át?
- Tóth Viki adta ezt a számot, de már régebb óta tudom, hogy vallomásokat gyűjtenek.
- Akkor miért csak most jelentkezett? – förmedtem rá a vonal végén lévő nőre.
- Mikor menjek be az őrsre? – az, hogy figyelmen kívül hagyta az előző kérdésemet, nem kerülte el a figyelmemet, de gondoltam nem említem meg neki.
- Holnap reggel megfelel. – válaszoltam kicsit flegmán, majd letettem a telefont.
Mikor kinyílt az ajtó, éreztem, hogy leesik az állam. A belépő lány talán velem tőlem pár évvel fiatalabb, és gyönyörű.
- Neményi Zsolt! – nyújtottam kezet. Nem kevés erőmbe került, megőrizni a hivatalos hangnemet.
- Belnay Kriszta! – a határozott kézfogás ellenére ijedtség villant a tekintetében. Egyáltalán nem füllött a fogam ahhoz, hogy a kihallgató helyiségbe vigyem ezt a lány. Az olyan lenne, mintha gyanúsítottként tekintenék rá.
- Foglaljon helyet! – intettem az egyik székre, s közben elővettem a fiókomból egy diktafont. – Ideges?
- Igen.
- Semmi oka rá. Nincs más dolga, mint elmesélni mindent, amit tud az apja szervezetéről.
- Ha kiderül, hogy itt jártam megöl. – sóhajtott szaggatottan.
- Gondoskodunk a biztonságáról. Készen áll?
- Igen.
Lenyomtam a felvétel gombot a kis diktafonon, mire Kriszti beszélni kezdett. Sokkal többet mondott el, mint reméltem. Számos olyan emberről adott részletes leírást, illetve pontos tartózkodási helyet, aki szintén körözés alatt áll az üggyel kapcsolatban. Már csak arra volt szükségünk, hogy elkapjuk Belnayt.
- Köszönöm, hogy mindezt elmondta! Sokat segítet. – mondtam két órával később.
- Ha bármiben a segítségükre lehetek, szóljon nyugodtan. – felelte készségesen, de láttam rajta, hogy ez is éppen eléggé megviselte.
- Már ez is sokkal több, mint reméltem. Ha sikerül kézre keríteni ezt a szemetet, garantálom, hogy örökre rács mögé kerül. Ami a védelmet illeti, néhány emberünk folyamatosan figyelni fogja a házánál és a munkahelyén is. Azért, adja meg a telefonszámát, hogy elérhessük, ha szükséges. – reméltem, nem túl átlátszó a dumám.
Miután a lány elment összefutottam apámmal, aki nem volt éppen jó hangulatban.
- Ezt mégis, hogy képzelted?
- Mire célzol?- kérdeztem semleges hangon, pedig jól tudtam min húzta fel magát.
- A kihallgató helyiségbe kellett volna vinned, ráadásul másnak is jelen kellett volna lennie. Ehelyett mit csináltál? A saját irodádban rögzítetted a vallomást tanúk nélkül, aztán elengedted, pedig tudod jól, hogy hazugságvizsgálat is kellett volna!
- Kizárt, hogy hazudott. – egyáltalán nem hozott lázba apám reakciója. – De, ha annyira ragaszkodsz hozzá, berendelhetem.
- Egyáltalán ki volt ez a nő?
- A lánya.
- Hogy micsoda? És nem szóltál? De hát, ez hihetetlen! – háborgott tovább. – Egy ilyen fontos embert őrizet alatt kellett volna tartani, magánzárkában!
- Na, pont ezért nem szóltam. – most már én is dühösen meredtem rá. – Tudtam, hogy itt mindenki veszélyes bűnözőként kezelné Krisztit.
- Oh, szóval már Kriszti! – gúnyolódott, megvetően végig mérve.
Jobbnak láttam lelépni, mielőtt olyat mondanék, amit később nagyon megbánok.
- Asztalon a vallomás. – vetettem oda, majd kiviharzottam az ajtón.
Tomi
Ami kezdetben kósza gondolatként formálódott a fejemben, a hét végére kész tervvé állt össze. Minden szabad percemben csiszolgattam, számba vettem, a lehetőségeket, és esetleges buktatókat.
Miután ezzel megvoltam, felhívtam Zsoltit, hogy az apjával együtt keressenek meg, mert mindenképpen beszélnünk kell.
- Vikivel történt valami? – nem tehettem róla, de az ifjabb Neményi hangjából kicsendülő aggodalomtól gúnyos mosoly játszott a szám sarkában.
- Dehogy, ő jól van. Milyen hamar tudok ideérni?
- Kábé félóra.
- Akkor várlak.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem paráztam, de tudtam, hogy csak így adhatom meg Vikinek a vágyott nyugalmat.
Kissé feszélyezve éreztem magam, a két rendőr társaságában, és az sem segített a helyzeten, hogy András megosztotta velem a nyomozás részleteit is.
- Alig egy centin múlott, hogy megölje a golyó. Bárki meghúzhatta a ravaszt. Biztosra veszem, hogy az egyetemen besúgó volt közöttünk. A vezetőség belső vizsgálatot rendelt el.
- Gondolom, ettől még kézre akarják keríteni Vincét.
- Persze.
- Segíteni akarok, használjanak engem csalinak.
- Tomi, ez… - Zsolti tiltakozásba kezdett, de leintettem.
- Mielőtt megpróbálta megölni a kislányt, azt mondta, Vikinek meg kell győznie, hogy menjek vissza hozzá. Még a húgom is erre célozgatott, mikor utoljára beszéltem vele.
- Bele is halhatsz! – dühöngött Zsolt.
- Mire gondoltál?- kérdezte vele egy időben az apja.
- Amint alkalmam nyílik rá, megkeresem azzal a javaslattal, hogy vegyenek vissza. Ezt akarja, szóval biztosan bele fog menni, de nem bízik bennem, ezért az első adandó alkalommal bizonyítanom kell a hűségemet. Persze én továbbadok minden infót, hogy a rendőrök bevetésre készen álljanak a közelben.
- Kezdetnek megteszi, bár némiképp hiányos. – jegyezte meg András.
- Tudom, de bízom a segítségetekben.
- Abba nem gondoltál bele, mi lesz Vikivel, ha nem éled túl? – Zsolti hangja ingerülten csengett.
- Egyszer megígérted nekem, hogy vigyázol rá, ha én már nem tudok. – emlékeztettem. Kezdett bennem is felmenni a pumpa. – Ehhez tartsd magad! – mordultam rá, majd az apjához fordultam: - Maradjunk annyiban, ha ezentúl bármi történik, azonnal leadom a forródrótot, és senki nem tudhat erről!
- Ha Viki megtudja…
- A saját kezemmel fojtalak meg, ha elmondod neki!
Komolyan gondoltam a fenyegetést, s ezt mindketten tudtuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése