ZAKÁLY VIKTÓRIA
HANNA ÖRÖK
Fülszöveg:
Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére.
Könnyebbnek tűnt az előző résznél, mégis ott feszült a háttérben a korábbi szívfacsaró érzés. Hiába a boldognak tűnő kezdet, Hanna, ha lehetséges még nagyobb depresszióba zuhan, miután a férfi, akit mindennél jobban szeret ismét fájdalmat okoz neki. Féltem ezúttal nem lesz kiút, de a Sors Andrejt sodorja az útjába, ő lesz az, aki megmenti a lányt.
Képtelen voltam hibáztatni a férfit az érzelmei miatt, bevallom néha dühös voltam Hannára, mert ő csak barátként gondolt Andrejre, holott a férfi mindent meg tudott volna adni neki. De a lány szíve mélyén még mindig mást szeret...
Érdekes, és szerintem hatalmas piros pont, hogy Viki ezúttal egyrészt elárulja a titokzatos férfi nevét, másrészt, egy egész fejezetet olvashatunk a szemszögéből.
A végére rájöttem, hogy a kettejük kapcsolata messze túlmutat azon, hogy szeretik egymást, ez sokkal több annál, tökéletesen összeillenek. Olyan kötelék van köztük, amit csak az érthet, aki már tapasztalta.
Csodálatos szívfacsaró befejezés.
Minden tiszteletem Vikié, bátor dolognak tartom, hogy az, olvasók elé tárta életének egy darabját. Gratulálok és gesztenye!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése