Úgy mint mások

Az eső kopogása szürke, októberi napra ébresztett, amikor az emberek java része kötelezettségei helyett legszívesebben az ágyában marad volna. Normális esetben, én is így tettem volna, de hosszú idő óta először hívtak állásinterjúra, egy bankba jelentkeztem telefonos ügyintézőnek.

 Az ismerőseim többségéből grimaszt váltott ki a munka eme fajtája, nekem viszont kapóra jött, mert szerettem segíteni az embereknek megoldani a problémájukat.

-          Látom, már felkeltél! – Zoli állt a háló ajtajában, kezében a kedvenc virágmintás bögrémet tartva, amiből kávéillat gyűrűzött felém. – Izgulsz?- kérdezte az ágy szélére ülve.

Elvettem tőle a bögrét, majd aprót kortyoltam belőle. Sosem kapkodtam a reggeli kávéval, szerettem kiélvezni a kellemes édes ízt, persze egy kis fahéjjal megbolondítva. Míg én az italomból merítettem erőt a nap indulásához, Zoli szórakozottan csavargatni kezdte egy szőke tincsem. Minden egyes reggel hálát adtam az égnek, amiért mellettem van, és azt a nőt látja bennem, aki vagyok. A bögrét óvatosan az éjjeliszekrényre tettem, majd magamhoz húztam egy csókra.

-          Ha nem tudnám, hogy időre be kell érned, - súgta a fülembe – gátlástalanul továbbmennék.

Felhorkanva eltoltam magamtól, mire nevetve elkapta a kezem, csókot lehelve rá. kék szemével végig fogva tartotta a pillantásom. Eljátszottam a folytatás gondolatával, de rájöttem, nem lenne szerencsés késni az interjúról.

-          Nem kéne indulnod?  - kérdőn pillantottam pizsamába bújtatott testére.

-          Gondoltam elviszlek. A tömegközlekedés agyrém.

-          Nem izgulok, inkább csak reménykedem. – válaszoltam öltözködés közben korábbi kérdésére. Volt annyi eszem, hogy előző este kikészítettem mit szeretnék felvenni, különben most hosszú percekig bámulhatnám a ruhásszekrényem polcait.

Miután ez megvolt, gyors smink, és egyéb fürdőszobai teendők után végre útnak indultunk. Autóval fél órába telt az út, visszafelé meglesz másfél is, persze csak ha időben jönnek a buszok. Éljen a tömegközlekedés!

Rendes volt Zolitól, hogy elfuvarozott az interjúra, főleg, hogy késett is emiatt a saját munkahelyéről.

Amint lefékeztünk a több méter magas épület előtt, és kikászálódtam a kocsiból, szólni akartam a páromnak, hogy menjen csak nyugodtan, de ő szó nélkül bekísért az épületbe, és velem maradt a beszélgetés kezdetéig.

Ez az interjú is úgy zajlott le, mint a többi. Először teszteket töltettek ki a jelentkezőkkel, majd csoportos feladatokat kaptunk, végül egyénileg beszélgettek mindegyikünkkel néhány percig. Túl voltam már néhány ilyenen, így könnyen hárítottam a kényes kérdéseket, és figyelmen kívül hagytam a rám irányuló kételkedő pillantásokat. Az egész hercehurca vége is ugyanaz volt, azt ígérték, két hét múlva értesítenek. Viszont az egyik interjúztató férfi rendes volt, segített felvenni a kabátom, anélkül, hogy egy szóval is kértem volna. mosollyal jutalmaztam érte.

Odakint szerencsére elállt az eső, így nem kellett az ernyővel is bajlódnom, míg elkeveredtem a buszmegállóig. A szerencsém tovább folytatódott, időben érkezett a megfelelő busz, és még hely is akadt rajta számomra.

A vidám hangulatom a nap hátralévő részében kitartott, a zsigereimben éreztem hogy ezúttal enyém lesz az állás.

Három nappal később jött is a telefon, Hétfőtől szeretettel várnak dolgozni. Madarat lehetett volna velem fogatni.

-          Ezt megünnepeljük! – mondta Zoli, mikor felhívtam az örömhírrel. – Este elmegyünk valahova, csípd ki magad diszkó díva!

Eleget téve a kérésének elhívtam két barátnőmet, Patríciát és Lilit, hogy segítsenek a készülődésben. Csini ruci és frizura, eszméletlen tűsarkú, meg persze a tökéletes smink. Aki látott volna minket nem gondolta volna, hogy mindannyian harmincas érett nők vagyunk, komoly munkával. Úgy viselkedtünk akár a tinik. Viháncoltunk, és énekeltük a rádióból szóló dalokat.

Mire Zoli hazaért már indulásra készen álltunk. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, az elismerő pillantást, amivel végigmért.

Hónapok óta nem buliztam olyan jót, mint akkor. Pörögtem, forogtam, míg teljesen el nem szédültem. Fergeteges este volt!

Hajnali háromkor értünk haza. Annyira kimerült voltam, hogy azzal sem ellenkeztem, hogy Zoli megfürdessen, majd törölközőbe bugyolálva ágyba fektessen.

Mielőtt azonban összebújva elaludtunk volna, benne maradt még annyi erő, hogy a tolószékem az ágy mellé tegye.