Maggie Stiefvater Shiver

MAGGIE STIEFVATER

BORZONGÁS (MERCY FALLS FARKASAI 1)

Fülszöveg

A hideg – Grace évek óta figyelte a házuk mögötti erdőben élő farkasokat. Egy sárga szemű farkas – az ő farkasa – visszanéz rá. Nagyon ismerős, de nem tudja, miért.

A forróság – Sam két életet élt. Farkasként néma társa a lánynak, akit szeret. Aztán egy rövid ideig minden évben emberként, aki nem meri megszólítani Grace-t… Egészen mostanáig.

A borzongás – Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon – és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút – még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is…

Ebbe a könyvbe már akkor beleszerettem, mikor még csak előrendelhető volt, és csak a fülszöveget olvastam. A történet nem pörgős, ezt előre leszögezem, ilyenkor viszont egyesekben felmerül a kérdés, akkor vajon mitől gondolom olyan jónak? Először is azt kell mondjam a hangulata, és az évszak miatt amiben játszódik - ősz, de már küszöbön a tél – imádom ezt az időszakot. Aztán mert vannak benne farkasok – a kedvenc állatom – de talán a legjobb okom az, hogy egyszerűen megnyugtat a könyv – sokszor elolvastam mire erre rájöttem. Hálával tartozom a szerzőnek, mert a regénye által megszerettem Rilke írásait (fenem a fogam egy verseskötetre). És bár kitalált helyszín, de Mercy Falls is kedvencem lett, nem emlékszem, hogy ennyire beleszerettem volna könyvbéli helyszínbe, mint ebbe a városba (komolyan, pedig jó pár könyvet elolvastam már).

Sam, eltekintve a farkas léttől, hétköznapi srác, akinek mindene a gitárja, a Rilke kötete, és a papírból hajtogatott darvak (egyszer próbáltam hajtogatni, de már az elején lefagytam). Közel érzem magamhoz a személyiségét.

Grace-nek irigylem az önállóságát, bár erre a szülei miatt van rákényszerítve, akik gyakorlatilag nem törődnek vele, csak néha próbálkoznak ilyesmivel (ők voltak az egyetlenek, akik a trilógia során tartósan ki tudtak akasztani). Vele közös pontként a farkasok és a kávé iránt szeretetet tudnám említeni, és akárcsak ő, én is szeretnék egy piros kávéfőzőt :)

A történet két szálon fut, felváltva látjuk Grace-t majd Samet. A Minden Összedőlhöz is ez adta az ötletet, és bevallom nem volt éppen egyszerű ez a fajta írás, de imádtam vele dolgozni.

A leírások részletesek voltak, magam előtt láttam mindent, és a nyelvezetben sem találtam kifogásolni valót… nálam igényes kategóriába esett a dolog.

A mellékszereplőkkel kapcsolatban zseniális dolognak tartottam, hogy alig néhányan „lógtak a levegőben”, vagyis szinte mindegyiknek jutott hely, és fontosak voltak vagy lesznek a szereplőink életében, kevés volt az olyan karakter, akit feleslegesnek éreztem volna.

Olyanoknak ajánlom ezt a könyvet, akiknél nem szempont a pörgős történet, belevágnak egy-egy nyugisabb regénybe is. Ami engem illet abszolút kedvenc lett, és nem tudnám megmondani hányszor olvastam. 

Általában késő ősz-kora tél környékén veszem a kezembe, illetve a nyári kánikulában. Jól esik +40 fokban a hidegről és színes őszi erdőkről olvasni.