"Miért nem mondják meg a szerkesztők, ha tehetségtelen vagyok?"

"Az írás azon kevés szakmák egyike, ahol az öregedés előny, hiszen élettapasztalatot hoz."

Régebben is éreztem már, hogy valami nem az igazi nálam, ha írásról van szó. Mivel sorra dobták vissza a kiadók nyílván tudtam, hogy bajok vannak, cska konkrétan nem tudtam, hogy micsoda.
Kezdetben nem is éreztem annyira, a tapasztalatlanságomból fakadó problémákat, hiszen évekig számomra kényelmes terepen mozogtam, nem merészkedtem ki a komfortzónámból, még írás közben, a karaktereim által sem.
Persze akkor is volt olyan érzésem, hogy jó-jó egy jelenet, de nem az igazi, mert nem éltem még meg olyasmit amit az adott szereplőm már igen. Elintéztem egy vállrándítással, úgy gondoltam, ha valaki kifogásolja a színvonalat, majd elintézem annyival, hogy "Elnézést, nem éltem még át ilyesmit."

Aztán jött a Másvilág és akkor rájöttem, hogy nagyobb a baj, mint hittem. Borzalmasan zavavaró az érzés, hogy  a saját eddigi viszonylag élményszegény és tapasztalatlan életem szorít korlátok közé munka közben. Olyanokról kellene hitelesen írnom, amiről én magam nem tudom milyen. Ez így lehetetlen feladat.

Másik probléma amit sokszor hallottam már a steril jelenet.
"Jó amit csinálsz, de nem érzem, hogy te ott lennél!" Próbálok rájönni, ez miért van így, persze ez ne jelenti azt, hogy kibúvót keresnék. Talán az lehet a baj, hogy én magam például utazás közben sosem figyelek a környezetemre. Igazából, nem cask utázaás közben van ez így.
Olyan ez, mintha az adott pillanatnak folyton csupán egy bizonyos szeletét látnám. Pedig nem csak én létezem, mások is ott vannak körülöttem, akik mozognak, cselekednek.
Apróságok ezek, de tőlük él a regény.

Oké, felismertem a problémám. Most az lenne a cél, hogy megoldjam, és a csigaházamból előmászva élményeket, tapasztalatot és minden olyasmit begyűjtsek, ami jobbá teheti az írásaimat.

"A meg nem írt zseniális kéziratok olyanok, mint az el nem mondott szerelmi vallomások: szép emlékek, de nem lesz belőlük szex"