Így írok én! -második rész

Folytassuk a doboz tartalmának felkutatását!

2013-2015 Minden Összedől!

Ákos dalait, nagyon régóta szeretem, különös képp Ákos Adj hitet! című számát, ami a következő regényem alapjául szolgált, mely Életem Története címen indult, végül  a Minden Összedől lett belőle. Utóbbi Muri Enikő Amikor Minden Összedől c. dalához köthető, amire teljesen véletlenül bukkantam az interneten, miközben próbáltam megtalálni a történethez passzoló  új címet. Előbbi pedig egy idézet egy számomra nagyon kedves könyvből, melynek írója Sarah Dessen, címe pedig Figyelj rám!

Persze ez a történet sem annak indult, amivé végül vált. Azt hiszem eredetileg egy halálos beteg fiú és egy lány szerelméről szólt volna. Ezt el is kezdtem, de viszonylag hamar megtorpantam, nem tudtam mit is akarok tulajdonképpen ezzel az egésszel.
 Írni akartam valamit, ami más, mint amit addig csináltam.
Aztán valamikor a fent említett Ákos dal kapcsán jött a gondolat, milyen lehet vajon egy börtönt megjárt embernek visszailleszkedni a társadalomba?
Persze az, hogy mást akartam írni, nem volt egyelő a komolysággal. Ifjúságinak szántam az egészet, amolyan 16 éves korosztálynak. Végül, a felnőttek jobban szerették, amin csodálkoztam ugyan, de kimondhatatlanul örültem neki.
Ifjúsági ugyan, de van benne romantika és krimi (hogy utóbbinak mennyi köze van az igazi krimihez azt inkább ne firtassuk szerintem).

A történet szerint Viki, akinek az anyja meghalt egy lövöldözésben, a véletlen folytán megismeri a börtönviselt Tomit. Nyilván nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, ők ketten eléggé egymásba gabalyodnak.
Tomi múltja bonyolítja a cselekményt, erről viszont nem árulok el semmit mert fent van a blogomon.
Mivel újra indítottam az oldalt, a regényt is újra felteszem, több darabra szétszedve és átnézve. Igyekszem jobban ráncba szedni a korábbiakhoz képest.
Észrevettem, hogy sokszor annyira „menő” vagy „laza” akartam lenni, hogy indokolatlanul erős szavakat használtam, amik egyébként bántóan kilógnak a szövegkörnyezetből. Ezen igyekszem változtatni, továbbá a szereplők cselekedeteinek oka  kell hogy legyen (ez pedig nem az jelenti, hogy azért tette amit tett, mert én vagyok az író és azt mondtam!).

Lehetett volna ez egy sima szerelmi történet, de számomra sokkal több. Ebbe is beleírtam az osztályom. Akik a történetben Viki érettségiző osztályát alakítják, a valósában a végzős és a technikumi osztályom elegye.
Egy barátnőm és a húga is belekerült a regénybe, de végül olyan sorsot szántam a kislánynak (aki már egyáltalán nem olyan kicsi), hogy végül át kellett írnom a jelenetet és a lány nevét is, mert munka közben nem az általam kitalált karaktert, hanem a húsvér embert láttam magam előtt.

Utólag is köszönöm, hogy aki belekerült nem vette rossz néven!
Mikor ezt a történetet írtam már másik iskolába, másik technikumba jártam és teljesen mást tanultam. Köszönöm az ottani barátnőimnek, hogy helyettem is jegyzeteltek, azért, hogy írhassak.
Mint minden eddigi regény, ez is teleírt oldalakkal járt, a végeredmény viszont ahhoz képes rövid lett, 160 oldal.

A másik dolog, amiért különleges lett számomra ez a történet, hogy míg dolgoztam rajta sokszor irigyeltem Vikit a Tomihoz fűződő kapcsolatáért. Akkoriban így képzeltem el az igazi szerelmet. Tűzön-vízen át egymásért. Évekkel később rájöttem, hogy az én egy egészen apró de meghatározó pillanata is az övékhez hasonlóan alakult.

Érdekes, hogy sokszor jobban szerettem a mellékszereplők szálait szövögetni, mint a két fiatalét. Gondolok itt például Viki apjára, Szalay Gáborra az ügyvédre, vagy éppen Zsoltira a rendőrre.

Eredetileg más véget szántam a regénynek, de amint befejeztem az utolsó jelenetet, kellemetlen érzésem támadt. Egyáltalán nem tetszett, amit láttam.  Arra gondoltam, nem lehet így vége! Hát másnap leültem a laptop elé és tovább írtam (itt már mindenféle papírra való jegyzetelés nélkül, egyenesen a gépbe pötyögtem).
Két dolog maradt emlékezetes nem csak nekem, de néhány olvasómnak is. Az egyik a „puccos cucc” amely jelzővel egy öltönyt illettem.
A másik pedig a „hőskávé”, aminek miértjére, mikéntjére mai napig nem tudtam rájönni. Mivel a jelenet télen játszódik kétlem, hogy „hűs kávé” szeretett volna lenni (a kávé amúgy sem hűs), így végül arra jutottam, hogy Nickelback Hero című száma tehet róla, mert ezt a számot hallgattam, miközben azt a bizonyos jelenetet írtam.

Összetörve

Hallgass Értem munkacímmel indult, még 2013-ban. Családon belüli erőszak már akkor is volt benne, meg egy gyilkosság, ami annyira derékba törte volna a két női főszereplőm életét, hogy nem volt szívem papírra vetni ezt a változatot.
Később a gyilkosságot elhagytam, a családon belüli erőszaknak pedig utána olvastam, próbálva elkerülni, hogy égbekiáltó marhaság legyen a vége.
Itt már kevesebb jegyzet került papírra, a regénynek kézzel írott változata nincs is. Fogalmam sincs, ezt hogy csináltam, mert utána szinte megint mindent papírra írtam a későbbi regényeknél.

Szándékosan vittem a történetet a lelki terror irányába, szerettem volna, ha az emberek felfogják, nem csak azzal lehet komoly sérülést okozni valakinek, ha ököllel az arcába csapnak. Persze rá lehet fogni, hogy sztereotípia, hiszen megint a férfi a vadállat és a nő az áldozat, de így alakult.

Amerikai környezetbe helyzetem mindent, így is írtam végig, aztán egy levelezőtársam, aki olvasta a korai verziót azt mondta, jó, de szerinte még jobb lenne, ha itthon játszódna. Megfogadtam a tanácsát és nagyjából három hét alatt átírtam az egészet, néhol megtoldva kiegészítésekkel.

Annyit szeretnék leszögezni, hogy itt minden a fantázia műve, amit leírtam távol áll az életemtől.
Később, ahogy haladt előre a történet, belekerültek előre el nem tervezett szálak, például viszony egy idősebb férfival, vagy éppen a terhesség, örökbeadás nehézségei.
Mivel nem voltam még terhes és viszonyom sem volt soha, nem tudom ezeket és a velük kapcsolatos érzelmeket mennyire sikerült hűen ábrázolnom, mindenesetre megpróbáltam.

Mit ne mondjak, nem lett vidám történet! Ilyen szempontból elüt az előzőektől.
Eszembe jutott már az is, hogy a kelleténél jobban megtépázom a karaktereimet, de úgy gondoltam, az élet sem habos torta.

Elkezdtem átírni, a fejezetek folyamatosan kerülnek fel a blogra. Azt kell mondjam, kevesebb hibát találok benne, mint például a Minden Összedőlben.

Az Utolsó Levél 2014.08.14 -

Szintén egy Ákos dal szolgált a történet alapjául (Utolsó Levél a címe).
Kezdettől tudtam mit akarok írni, viszont, mikor ez az ötlet megfogant bennem éppen csak túl voltam az Összetövén de a legnagyobb problémám az volt, hogy túl fiatal voltam egy olyan komoly történethez, amit írni szerettem volna.

A blogon található Találkozás c. novellám a regény kiindulópontja is lehetne.
Férfi és nő egymásba szeret, de az élet próbára teszi a házasságukat, amit a kapcsolatuk nem bír ki, válás mellett döntenek.  Egyikük képes maga mögött hagyni a múlt szörnyűségeit és új életet kezdhet, míg a másik alig képes a felszínen maradni.

Eredetileg úgy képzeltem, hogy novellában történtek után a férfi leveleket ír, amiket aztán sosem juttat el a feleségének, viszont papírra veti minden érzelmét gondolatát, amit sosem volt alkalma elmondani annak akit szeretett.
Néhány nappal később a nőt rendőrök keresik fel, akik közlik vele, hogy a volt férje öngyilkos lett, végül pedig megkapja az általa írt leveleket.

Innentől elég képlékeny a történet. Tudom, mit akarok mondani, de a hogyan még nincs meg teljesen. Több lehetőség is felmerült bennem, ezeket papírra is vetettem.  Ezek miatt a lehetőségek miatt maradt féle a történet, illetve amiatt is, amit korában írtam.

A dal mellett egy amerikai film is ihletet adott a regényhez. Ennek a filmnek a címét sőt még a főszereplőit sem tudom. Csupán annyira emlékszem, hogy a történet szerint egy nőt eljegyeznek, de mielőtt hozzámenne a férfihoz, végleg fel kell bontania az előző házasságát (?) Elutazik a másik férfihoz, ott aztán rájön, hogy voltak az ő kapcsolatukban jó dolgok is, és talán nem is olyan könnyű elengedni a múltnak ezt a részét.

Oké ez most lehet értetlennek hangzott, de ha valaki ráismert a filmre, írja le hogy a címét!

Keserédes történetet képzeltem el, aminek a végén a nő helyrerak magában minden érzelmet, emléket, amitől az elmúlt években elzárkózott.

Nagyon szeretném megírni ezt a történetet, azt hiszem, mire eljutok odáig, képes is leszek rá. Picit az Összetörvéhez tudnám hasonlítani. Sokkal inkább a lelki dolgokra helyezném a hangsúlyt, mint sem egy pörgős cselekményre.

Bosszú 2015 február 12 – 2015.12.04

Fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy középkori regénynek álljak neki, de megtettem, viszonylag kevés gondolkozás után.
Ahogy a képeken is látható, kisebb füzetekbe írtam, gyakorlatilag mindegy volt mi került a kezembe, befogtam.

Próbáltam reálisan írni, de eleinte már az is nehézséget okozott, hogy korban elhelyezzem a történetet. Sokat küzdöttem vele, kezdettől fogva éreztem, nagy fába vágtam a fejszémet, s ez az érzés még vissza is tért néhányszor a munkafolyamat során.

Ez idő alatt kaptam életemben először, de nem utoljára ínhüvelygyulladást, és találkoztam Leiner Laurával egy dedikáláson. Utóbbi nagyon boldoggá tett, előbbi értelemszerűen kevésbé, de hát ez van!
 Azt hiszem Sarah J Maas Üvegtrón sorozatához tudnám hasonlítani az alaptörténetet, csak mágia nélkül, persze csak úgy nagyjából, és ez is csak a kezdetleges verzióra igaz.

A legnagyobb hibám, hogy bizonyos helyzetekben abszolút nem valid a cselekmény, a másik pedig annyi, hogy sokszor a szereplők cselekedete, döntése mögött annyi áll, hogy „én vagyok az író, ez lesz és kész”.
Még valamit elszúrtam, mégpedig, határidőt szabtam magamnak, s ennek az lett a vége, hogy egyszerűen elegem lett az egésből. Annyit hozzátennék, hogy füzetekben már kész a regény, gépelni és szerkeszteni kell (vagyis atomjaira szedni aztán újra felépíteni)

Hiába a végére kialakult negatív érzelem, élvezettel töltött el hogy más területen is kipróbálhattam magam.
Ha túl leszek a Másvilágon, mindenképp szeretném befejezni ezt a projektet is.

Másvilág sorozat

 Két világ 2016 - 

Kezdettől fogva egyedül dolgoztam a regényeimen, mindenféle segítség nélkül, a közös munkát pedig elképzelni sem tudtam. Nagyjából fél évig (de lehet, megvan egy is) nyúztak a közös munkával. Adott volt az illető fejében a történet, nekem pedig segítenem kellett volna az írásban (azt állítja nem tud írni, pedig szerintem tudna).
 Ismervén a kettőnk olvasási szokásai közti különbséget ágáltam a dolog ellen, féltem, hogy a közös munka miatt romlana, ami akkor köztünk volt (félelmem alaptalan volt, a helyzet határozottan, nagyságrendekkel javult).
Végül egy délután meggondoltam magam, mert éppen szenvedtem az ihlet teljes hiányától. Bosszantott, hogy írnék, de nincs semmi, ami huzamosabb időre lekötne.

 Eredetileg novellákból állt volna össze a történet, mint egy puzzle, a végén a sok kicsi részlet összeállt volna nagy egésszé. Ezen a vonalon is indultunk el, diktafonnal felszerelkezve.
A jeleneteket szerepjáték jelleggel vettük/vesszük fel, a szereplők egymásra reagálnak. Hosszadalmas folyamat, de megéri.
 Fárasztó? Igen, mert egy két órás hanganyagot utólag gépelni sokáig tart, és mivel azok még csak a nyers verziói egy szituációnak el kell telnie jó pár alkalomnak, mire elnyerik a végső formájukat.
Unalmas? Dehogy! Mikor a helyzet megkívánja, komolyan viselkedünk (bevallom volt már hogy majdnem eltört a mécses, vagy az adott jelenet hangulata rányomta a bélyegét az egész napomra), viszont nagyon sokszor egyszerűen széttrollkodjuk (lehet ez erős higgyétek el, ez a jó szó) az egészet (utólag hallgatva is iszonyú viccesek, de háromszor is meggondolnám, hogy nyilvánossá tegyem őket).

A női főszereplőim nyomokban mindig tartalmaztak valamit belőlem, ezzel megbékéltem, úgy gondoltam, elkerülhetetlen.  Most viszont én vagyok Lívia. Mondhatnánk úgy is, hogy benne öltött testet minden rossz tulajdonságom. Mikor ez tudatosult bennem gyűlöltem érte, aztán elfogadtam és rájöttem erre szükségem volt. Tükörbe kellett néznem, azóta jobban tisztában vagyok a gyengeségeimmel.

Írás közben sokszor próbára kellett tennem magam, a leginkább Erik karaktere miatt (akit még nem ismertek, de majd megismertek). Főleg abból a szempontból, hogy vajon képes leszek e kulturált módon erotikus jeleneteket papírra vetni (a jelenetek megvannak, de még senki sem látta őket).

A cselekmény magát írja, csupán a sarokkövek vannak meg, azon belül a szituációk a szereplők cselekedeteitől függően változnak. Például, szent meggyőződésem volt, a prológusban látott bárba belépő ballonkabátos férfi kilétét illetően, majd mikor ezt szóvá tettem, vállat vonva annyit mondtak, a kiléte attól függ, ki marad addigra életben.

 Viszont annyi biztos, hogy négy kötetből fog állni a sorozat, az elsőnek papíron vége most éppen a gépelés és szerkesztés zajlik (idő hiányában lassan, s ezért elnézést kérek).

A második résszel kapcsolatban már van néhány jegyzetem, és annyit azért elmondhatok, teljesen más lesz, mint az előző. Persze annak a kötetnek is meglesznek a maga kihívásai, de állok elébe! Kíváncsi vagyok, hogyan tudom megugrani az akadályt!