KŐVÁGÓ SÁRA
RÓMAI AJÁNLAT
fülszöveg
Sophie Williams élete látszatra tökéletes. A magyar származású lány egy neves londoni fordítóirodánál dolgozik, csodás barátai vannak, és úgy érzi, élete révbe ért egyetemi szerelme, David mellett. Főnöke azonban váratlanul új megbízatást ad neki: egy hónapra Rómába kell utaznia, egy műkereskedő tolmácsaként. Sophie először visszautasítja az ajánlatot – képtelen lenne elszakadni barátjától és a megszokott hétköznapoktól. Ám biztonságos világa hirtelen összeomlik, és egyik pillanatról a másikra Rómában találja magát a jóképű, de rideg James Corner oldalán. Kapcsolatuk nehezen indul, a férfi zárkózott és mogorva, míg Sophie nyitott és kíváncsi. Az együtt töltött időnek köszönhetően azonban mindketten ráébrednek, félreismerték a másikat.
Egy történet csalódásról, szerelemről és a második esélyről…
Kővágó Sára első regénye kalandokban és érzelmekben gazdag történet, önmagunk és múltunk elfogadásáról, valamint a szerelemről, ami a legnagyobb félelmeinket is segít leküzdeni.
Másodszorra olvastam el a könyvet mikor megírom ezt a bejegyzést, és még mindig imádom. A borító színvilága nagy kedvencem lett, szeretem a visszafogottságát.
Ami a történetet illeti, számomra tökéletes nyári olvasmány, amelynek a segítségével elutazhatok egy másik országba, ahol még nem jártam.
Főszereplőnk Sophie tolmácsként dolgozik, ami szerintem már önmagában menő, és teljesen egyetértek azzal a felvetésével, hogy tolmácsként ő a híd két ember, két kultúra között. Ez egy nagyon szép megfogalmazása ennek a szakmának.
Bár gonoszul egyetlen szót sem pazarolnék rá, de a történet szempontjából meg kell említenem Davidet, az ostoba pasit, aki ahelyett, hogy megbecsülte volta Sophiet, rútul elárulta és megcsalta őt. Mondjuk, ettől eltekintve is akadnak a fazonnak olyan mozzanatai, amitől ellenszenvet érzek iránta. Mintha szép lassan elnyomná a lányt, figyelmen kívül hagyva az érzéseit, szükségleteit.
(Egyesek úgy gondolják, a megcsaláshoz két ember kell. Erről mit gondoltok?)
Szóval, miután a lányzó élete darabokra hullik, nem is lehetne erre jobb gyógymód, mint egy hónap Rómában, az elsőre jégcsapnak tűnő Mr. James Corner társaságában.
Míg férfi főszereplőnk az idő java részét a saját lakrészében tölti elvonulva, Sophie és azt hiszem az olvasó is a szívébe zárja a gyönyörű Villa Venezia-t, különös tekintettel a lány szobájára, vagy a hozzá tartozó erkélyre.
Az új helyszín mellé kapunk új szereplőket is.
Lorenzo a sofőr, aki szerintem bántóan keveset szerepel, ennek ellenére belopta magát a szívembe. A kora ellenére igazi huncut olasz.
Mike az asszisztens, aki mintha csak arra szolgálna, hogy ellensúlyozni próbálja Mosoly Kapitány alias James fagyos viselkedését. Szép lassan összebarátkoznak Sophie-val, de bennem, mint mellékszereplő nem mozgatott meg sokat.
Valamint Aurora, aki talán egyfajta házvezetőnő, de nekem inkább nagymama szerepet tölt be. Szívet melengető volt nézni, ahogy maga mellé veszi Sophiet, piacra viszi és beavatja a főzés rejtelmeibe. (Apropó, ti jártok piacra?)
Érdekes volt a lány ételhez fűződő viszonya is. Szeret enni, élvezni az étel ízét, és ez szerintem szuper dolog. Egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy David mellett vissza kellet fognia magát, ha evésről volt szó. Mármint ne haragudjatok, nekem sem tetszene ha valaki megjegyzést tenne az étkezési szokásaimra. Igenis jó nézni, ha valaki jóízűen eszik.
Annyira jó érzés figyelemmel kísérni, ahogyan Sophie szinte kivirágzik. Vagyis inkább vissza talál önmagához. Legyen szó ételről, egy merészebb ruháról vagy akár egy vörös rúzsról. Ezzel párhuzamosan James is változik, egyre kevésbé tűnik zárkózottnak, és bár akadnak köztük döccenők, Sophie kíváncsisága és James zárkózottsága, miatt azért lassan közelebb kerülnek egymáshoz.
Viszont ahogyan az lenni szokott, nem lehet rögtön boldog a vége, a legnagyobb titok váratlanul jelenik meg a Villa Venezia lépcsőjén egy ellenszenves szőkeség képében.
Így Sophie amilyen hirtelen elhatározásból érkezett Rómába, éppannyira hirtelen repül vissza Angliába.
Ahol nem várja más csupán a főnöke, aki nem túl boldog amiért az egyhónapos szerződés lejárta előtt látja őt, és David aki a tettei ellenére igyekszik vissza könyörögni magát a lányhoz.
Ezzel szemben persze egy rakás olyan ember is körbeveszi a lányt, akik segítenek neki túllendülni mindenen ami Rómában történt (kollégái, barátnője és a szülei). Sophie igazán szerencsés, amiért vannak olyanok akik mondhatni burkot vonnak köré vagy időt és teret biztosítanak, hogy össze szedje magát.
Bár kitalált karakterről van szó, én mégis azt mondom büszke vagyok rá, mert újra képes volt talpra állni és összerakni a saját életét. Rájöttem, hogy imádom az olyan történeteket, amik erről szólnak. Persze nem habosbabos rózsaszín. Néha boldog, néha fáj, és a szó legszebb értelmében hétköznapi.
Aztán ahogyan lenni szokott, mikor már éppen összerakta az új életét, Sophie-nak ezúttal egy kiállításra kell beugrania tolmácsolni egyik kolléganője helyett, amely azonban tartogat némi meglepetést a számára.
Vannak olyan emberek, akiknek nehezen megy az érzelmeik kifejezése. Nem meglepő módon James Corner is ezek közé az emberek közé tartozik. Szavak helyett az általa festett képekkel mondja el a lánynak mennyit jelent számára.
Ahogy láthattátok ez nem egy pörgős történet, sokkal inkább az a lassan kibontakozó fajta. Valós, hétköznapi és szerinem ettől gyönyörű.
Történet 5/5
Borító 5/5
