Mikor és miért kezdtél el írni?
Úgy emlékszem, ahogy megtanultam írni, tudatára ébredtem a grafomániámnak. Szóval, már kisiskolásként irkáltam, akkoriban főleg verseket, amiket a saját rajzaimmal illusztráltam. Nem tudom, mennyire volt tudatos, hogy végül inkább áttértem a prózára, bizonyára annyira kínosnak találtam a verseimet, hogy inkább egész műnemet váltottam, de az írást akkor sem hagytam abba!
A Más állapotok nem hétköznapi történet. Honnan merítettél ihletet hozzá?
Ha az ember mélyen magába néz, biztos talál párhuzamokat aközött, amiket odabent őrizget, a saját érzésfoszlányai, élményei között és aközött, amiket ír. Ez velem is így volt, mivel szakdolgozatírás helyett/közben kezdtem el írni a Más állapotokat, közel az egyetemi közegemhez. A vonaton ültem, hazafelé tartottam, és elkezdtem mindenféle dolgokon ábrándozni, hogy van ez a tanárokkal, meg a mai öntudatos hallgatókkal, meg a gyereküket tudatosan egyedül vállaló kismamákkal, arra jutottam, hogy ezzel érdemes lenne foglalkozni, ez egy jó kis kritizálnivaló téma. Így hát elkezdtem vele kísérletezgetni, és egyszerre csak lett belőle egy regény.
Mennyi idő alatt írtad meg?
Nem is emlékszem pontosan, de nem lehetett több egy évnél. Az írás általában elég gyorsan megy, ha benne vagyok a sodrásban, de az azt megelőző gondolatgyűjtés, előkészítés olykor rémesen hosszúra tud nyúlni. Főleg, ha elakadok valamivel, amit nem tudok logikailag, vagy írástechnikailag megoldani. Hú, akkor nagyon el tudok veszni.
Hogy fogadták az olvasók?
Elég vegyesen. De főleg elítélőn. Mondjuk úgy, szidták, mint a bokrot. :D A kísérlet része volt egy olyan narráció használata, ami végül túl távolságtartó, cinikus és bosszantó lett sok olvasó számára. De legalább egyedi. :D
Tudatosan szőtted bele Lénát és Lórándot a Szonáta egy jelenetébe?
Persze! Filmekben is szeretem az ilyen ún. cameo jeleneteket.
Ha már Szonáta! Azt írtad a könyv elejére, nyomokban valós történeteket tartalmaz. Mennyire volt könnyű, avagy nehéz ezeket beemelni a regénybe, újra átélni őket?
Nosztalgikus hangulatban telt az írás akkoriban, nem tépett fel fájó sebeket, vagy ilyesmi. Az alaptörténetet már kamaszkoromban megírtam, tehát ha Zsini kamaszkori gondolatvilága autentikus, az azért volt lehetséges, mert a sajátomat tükrözi, azokba a részekbe alig nyúltam bele. Mikor felnőtté válik, azokat a részeket jobban meg kellett kozmetikáznom, hiszen mit tudhattam én még tizenévesen, milyen lesz az egyetem, vagy utána az élet. Addigra olyan tapasztalatokat szereztem, amiket ugyanígy beleírhattam a Szonátába, szóval igazi toldozott-foldozott kis élménygyűjtemény, szerelemgyerek ez a regény nekem.
Ki hasonlít jobban rád Léna vagy Zsini?
Érzékenységét tekintve mindenképpen Zsini. A nyakatekert gondolkodásmódot és a bolondériájához a végsőkig ragaszkodást tekintve pedig inkább Léna. :D
Imádom a Szonátát, nem is mondanék róla többet, úgyis, csak ömlengenék. Tudod, hogy Gurigás párti vagyok, de elgondolkoztam azon mi van a többiekkel? Michele és Herman. Különbözőek, de mind hozzátettek ahhoz a nőhöz, akivé Zsini a könyv végére válik. Mennyre tudatosan formáltad a személyiségüket, illetve melyiküket volt esetleg nehéz megalkotni?
Nos, Michele alakja nem a kitaláció műve. Ugyanakkor nem is egyetlen férfi áll a háttérben. Nagyon nehéz lenne kihámozni a tulajdonságai közül, melyik kihez tartozik. Vannak vonások, amik egy kamaszkorú lány tapasztalatai alapján kerültek be, és vannak vonások, amiket már egy felnőtt nő tett hozzá, mindegyik mögött egy-egy létező, hús-vér férfi áll. Sosem volt nehéz dolgom Michelével. Ő valahogy készen érkezett a történetbe, akárcsak Zsini. Gurigás és Herman megint más esetek, mivel nekik a valóságban nem úgy létezik megfelelőjük, mint a többieknek. Annyit tudtam róluk, hogyan fognak kinézni. Gurigásról már sokat meséltem a blogomon, hogyan született, Hermanról még nem, úgyhogy itt az ő ideje végre! :) Kezdettől fogva egyik kedvenc színészem figurája lebegett a szemem előtt. És ő Derek de Lint. Egyértelmű volt számomra, hogy egy ilyen figurát az ő külsejével fogok leírni, de a belső értékei érthető mód sokáig rejtve maradnak, vagy Zsini interpretációin keresztül jutnak el az olvasóhoz. És azt gondolom, az ő esetében nagyon nem is volt más választásom. De talán, hiába a vehemens démonizálás Zsini részéről, az olvasók ennek ellenére is megkedvelték Hermant..?
Csellón (is) játszol. Törvényszerű volt, hogy Zsini is ezen a hangszeren játszik majd?
Törvényszerű volt. Számomra mindig is a cselló volt A Hangszer. Ugyanakkor, amikor a Szonáta alapjain dolgoztam, gimnáziumi éveim alatt én még közelébe se kerültem a csellónak. Hacsak nem számítjuk azt, hogy az igazgatónő (és egyben a gitártanárom felesége) abban a zeneiskolában, ahova jártam (figyelem, Székesfehérváron! :D ), nos, ő történetesen épp csellista. Akkoriban azonban gitározni és hegedülni tanultam, és mindegyiket nagy örömmel tettem, szerettem. A gitártanárom és családja adta számomra a példát a regény Szabó családjához, ők adták számomra életem egyik legmeghatározóbb élményét, hogy nem csak messziről szerethetem a zenét, hanem nap mint nap foglalkozhatom vele kedvemre. És ezért nem győzök elég hálás lenni a Pillár családnak!
Hogyan alakult ki nálad a zene szeretete?
Hah, ki nem szereti a zenét?! :D Elsős, vagy másodikos lehettem, mikor egyszer arra kértem matematikaóra előtt a tanító nénimet, hogy hadd énekeljek el inkább egy dalt. Ez a helyzet amúgy azóta se sokat változott, a matematikát azóta is lenyomja nálam a zene. Az eset után aztán értesítették a szüleimet, nem, nem arról, hogy rossz kislány voltam, hanem hogy érdemes lenne a gyereket zenei oktatásban részesíteni, és akkor gyerekkórusban énekeltem, később kitaláltam, hogy inkább hangszeren szeretnék játszani. Nálam ezek a dolgok valahogy természetesen alakultak, apukám is gitározott, énekelgetett, a bátyám szofisztikált zenei ízlésére nőttem fel (semmitsembánok). A zenét nálunk mindig szeretettel fogadta mindenki, soha senki nem kérdőjelezte meg, miért pont ezzel akarok én vacakolni.
Michele tanítási módszereivel sokáig nem értettem egyet. Kellett néhány olvasás, mire rájöttem, hogy a lehető legjobbat tette a lánnyal. Neked volt hasonló habitusú tanárod az évek során?
Hajajj! :D Habár, nem a zeneiskolában. A korábban említett család minden tagja, aki tanított, kivételesen jó pedagógus volt, végtelenül kedvesek, segítőkészek, pedig én se voltam mindig könnyű eset, főleg szereplések előtt dobta le nálam a gépszíjat valami.
Sosem voltam kifejezetten jó tanuló, enyhén lusta is voltam, szerettem gyorsan letudni a dolgokat, hogy több időm legyen érdekesebb dolgokra. Vagyis, a maximalizmus abszolút nem volt rám jellemző. Aztán bekerültem egyetemre. És ott lett egy olyan tanárom, aki Micheléhez hasonlóan először elemeimre bontott, aztán újra felépített. Nehéz volt megértenem, miért bánt (merő szeretetből), miért ilyen kegyetlen, de aztán szembesültem azzal, mit hozott ki belőlem, és leesett az állam. Soha senki nem tudta bennem aktiválni ezeket a rejtett kompetenciáimat. Lényegében neki köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki vagyok.
Egy történet befejezése után elgondolkozol azon, mi történik később a szereplőiddel?
Úgy szoktam befejezni a történeteimet –sajnos, vagy nem sajnos-, hogy én tudom, mi vár rájuk még odakint… Nem írom meg végig a történetüket, mert nem akarok túlmagyarázni semmit. És ki tudja, mit hoz még a jövő… Hátha egyszer újra meg akarom fogni a kezüket, és teszünk még egy sétát együtt valahol.
Dolgozol most valamin? Mondanál róla néhány szót, ha szabad?
Igen, dolgozgatok valamin, ez is egy női történet lesz. Egyelőre nagyjából a kétharmadánál tartok, és sokat vesződök vele, főleg időhiány miatt. Ha nincs alkalmam elmerülni abban a világban, amiben épp a történetem játszódik, akkor nehezen tudom tovább görgetni a cselekményt, elveszítem a mesélés fonalát. Ugyan most is épp el vagyok vele akadva, sokat foglalkozom vele, ilyenkor anyagot gyűjtögetek, jeleneteket, párbeszédeket javítgatok, élezgetek. Ez a regény is be fog illeni a sorba, a lélekboncolgatós, szarkasztikus, nem csöpögős romantikus történeteim sorába, remélem, szeretni fogjátok őt is! :)
Köszönöm a válaszokat!
Én köszönöm a megkeresést! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése