A.O.ESTHER
FRIGG ROKKÁJA IV.
Fülszöveg
Úgy tartják, mi, magunk írjuk a sorsunkat. De mi van akkor, amikor úgy tűnik, hogy minden összeesküdött ellenünk? Elkerülhető-e a végzet, ha foggal-körömmel küzdünk az álmainkért és azokért, akiket a legjobban szeretünk?
Alex és Einarr lassan 2 hónapja keresik Sonját, de nem találják a lányt, aki egy helybéli családnál húzta meg magát. Egy nyilvános vásárban az egykori szerelmesek egy véletlen folytán mégis összetalálkoznak, de semmi nem az, aminek látszik. Sonja ráébred, ha élni akar, menekülnie kell.
Asa igyekszik jó feleségként viselkedni, de férje uralma alatt egyre jobban összetörik a lelke. Alex szerelme elsöprő erővel dönti le a lány erkölcsi gátjait, ám mindketten tudják, nincs jövőjük, s ha nem vigyáznak, bimbózó románcuk véres áldozatokkal járhat.
Hakon magasról tesz a száműzetésére, és úgy dönt, szembemegy fivére és a jarl akaratával, amikor felkutatja Sonját és megígéri neki, hogy teljesíti az utolsó kívánságát. A lány a kilenc napra kinyíló időkapu segítségével hazatér, ám az otthonának hitt világban rádöbben, hogy most maradt csak igazán magára.
Einarr nem hajlandó lemondani Sonjáról, ezért tűzön-vízen át megy a lány után, amikor sarokba szorítják. Döntenie kell: Alex élete vagy a sajátja.
Frigg rokkájának fénye ismét két, egymástól merőben más világ felett csillog sejtelmesen, ám nem tudni, kit enged át a jövőbe, és kit tart a múltban mindörökre…
A borítóra szép karakterek helyett rosszarcú vikingek kerültek, bár hogy őszinte legyek ahogy kinéz, az előző részhez tudtam volna elképzelni, de attól még szeretem.
Sonja egyszer azt mondta, neki már rég meg kellett volna halnia, de valaki mindíg megmentette. Ezúttal Niklas segített rajta,s őt a lányával együtt nagyon a szívembe zártam. Einarr kedvesének éppen erre volt szüksége, s nekem olvasőként is felüdülés volt. Béke szigete a felfordullás közepén.
Eközben Einarr és Alex megjárják a poklot. Sonját keresik, közben Asáért is aggódhatnak.
Néha annyira közel jártak ahhoz, hogy megtaláják, és jó is lett volna olvasóként figyelni a nagy összeborulást. Ám azt kell mondjam nem lett volna történetbe illő.
Sonja az eltelt hónapok alatt teljesen összetört, hiába Niklas gondoskodása. Le is mondott teljes mértékben a szerelemről, hogy valaha boldog lehet.
Az, hogy Hakon segítségével visszatér a saját idejébe, döbbenet volt. ÚJra ott voltunk, ahonnan indultunk. A lány csak segítséggel képes felvenni régi élete fonalát, de öszintén abban is kételkedem, hogy a jelenben boldog lenne? Mihez kezdene ebben a világban?
Istenem! Rendezzék le a félreértést, vagy akármi, csak menjen vissza Einarr és Alex mellé!! Ott a helye. Hónapokra lenne szüksége, hogy a mi világunkban boldoguljon. Plusz teher számára, a tény, hogy rajongott zenészek voltak.
Mi lesz ebből?
Imádtam, a kontrasztot a régi és a modern világ között. Tök jó a sok kütyü mega kényelem, de emberileg annyival messzebb vagyunk egymástól akkor is, ha sokszor egy helyiségben tartózkodulnk. Mikor beszélgetünk? Kérdezzük meg a másiktól, hogy érzi magát?
Most miért nem figyelünk egymásra? Miért nem töltünk időt egymással? Egy sor kérdést vetett fel a mű. Irigyeltem Sonját és Niklast minden egyes ház előtt tábortűznél való pipázásért, borozásért. Bár csak én is így zárhatnám a napjaimat. Békésen, csendben, a férfival akit szeretek!
Ralf hozza a maga számomra kiismerhetetlen formáját. Valyon egy új élet megváltoztatná? Egy új életért megváltozna? Kíváncsian várom hogyan alakul a házasságuk.
Bár egy gyerek Asának lánc, ami ahhoz a férfihez köti, akitől szabadulni akart. Tudom, ez most csúnyán hangzik, hiszen egy gyerek Isten ajándéka, ám vannak helyzetek, kapcsolatok/házasságok, ahol az a csöpség "csak" arra jó, hogy összetartson két össze nem illő embert.
A lány közben a tűzzel játszik, már azzal is ha csak Alexre néz, de persze nem csak messziről bámulják egymást. (Oké, ez kétértelmű volt, bocsánat!) Édesek a lopott pillanatok, mégis képtelen voltam olvasóként élvezni őket, Ralf fenyegetései folyton a felettül lebegnek. Szegény lány! Mi lesz vele?
Akadt most is vér és kegyetlenség bőven. A történet feszes volt, pörgött, bár másfajta feszültség jellemezte, mint az előző kötetet, és valamiért megkockáztatom, hogy nyugodtabb is volt. Sőt, új karaktereket is megismertünk, valamint ey új helyszínre is ellátogattunk (ahol aztán Einarr megmutatta a kegyetlen oldalát).
Szerettem, és megugrotta az előző általá felrakott lécet, ahogyan eddig a szerző összes könyve!
Izgatotan várom a folytatást!
Sonja egyszer azt mondta, neki már rég meg kellett volna halnia, de valaki mindíg megmentette. Ezúttal Niklas segített rajta,s őt a lányával együtt nagyon a szívembe zártam. Einarr kedvesének éppen erre volt szüksége, s nekem olvasőként is felüdülés volt. Béke szigete a felfordullás közepén.
Eközben Einarr és Alex megjárják a poklot. Sonját keresik, közben Asáért is aggódhatnak.
Néha annyira közel jártak ahhoz, hogy megtaláják, és jó is lett volna olvasóként figyelni a nagy összeborulást. Ám azt kell mondjam nem lett volna történetbe illő.
Sonja az eltelt hónapok alatt teljesen összetört, hiába Niklas gondoskodása. Le is mondott teljes mértékben a szerelemről, hogy valaha boldog lehet.
Az, hogy Hakon segítségével visszatér a saját idejébe, döbbenet volt. ÚJra ott voltunk, ahonnan indultunk. A lány csak segítséggel képes felvenni régi élete fonalát, de öszintén abban is kételkedem, hogy a jelenben boldog lenne? Mihez kezdene ebben a világban?
Istenem! Rendezzék le a félreértést, vagy akármi, csak menjen vissza Einarr és Alex mellé!! Ott a helye. Hónapokra lenne szüksége, hogy a mi világunkban boldoguljon. Plusz teher számára, a tény, hogy rajongott zenészek voltak.
Mi lesz ebből?
Imádtam, a kontrasztot a régi és a modern világ között. Tök jó a sok kütyü mega kényelem, de emberileg annyival messzebb vagyunk egymástól akkor is, ha sokszor egy helyiségben tartózkodulnk. Mikor beszélgetünk? Kérdezzük meg a másiktól, hogy érzi magát?
Most miért nem figyelünk egymásra? Miért nem töltünk időt egymással? Egy sor kérdést vetett fel a mű. Irigyeltem Sonját és Niklast minden egyes ház előtt tábortűznél való pipázásért, borozásért. Bár csak én is így zárhatnám a napjaimat. Békésen, csendben, a férfival akit szeretek!
Ralf hozza a maga számomra kiismerhetetlen formáját. Valyon egy új élet megváltoztatná? Egy új életért megváltozna? Kíváncsian várom hogyan alakul a házasságuk.
Bár egy gyerek Asának lánc, ami ahhoz a férfihez köti, akitől szabadulni akart. Tudom, ez most csúnyán hangzik, hiszen egy gyerek Isten ajándéka, ám vannak helyzetek, kapcsolatok/házasságok, ahol az a csöpség "csak" arra jó, hogy összetartson két össze nem illő embert.
A lány közben a tűzzel játszik, már azzal is ha csak Alexre néz, de persze nem csak messziről bámulják egymást. (Oké, ez kétértelmű volt, bocsánat!) Édesek a lopott pillanatok, mégis képtelen voltam olvasóként élvezni őket, Ralf fenyegetései folyton a felettül lebegnek. Szegény lány! Mi lesz vele?
Akadt most is vér és kegyetlenség bőven. A történet feszes volt, pörgött, bár másfajta feszültség jellemezte, mint az előző kötetet, és valamiért megkockáztatom, hogy nyugodtabb is volt. Sőt, új karaktereket is megismertünk, valamint ey új helyszínre is ellátogattunk (ahol aztán Einarr megmutatta a kegyetlen oldalát).
Szerettem, és megugrotta az előző általá felrakott lécet, ahogyan eddig a szerző összes könyve!
Izgatotan várom a folytatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése