Luis Carlos Montalván · Bret Witter Új élet Keddtől

LUIS CARLOS MONTALVÁN - BRET WITTER

ÚJ ÉLET KEDDTŐL

Fülszöveg

Luis Montalván, az amerikai hadsereg többszörösen kitüntetett századosa, aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban, soha nem hátrált meg a kihívások elől. Leszerelése után azonban sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben éreztették a hatásukat. Luis már nem nagyon bízott a gyógyulásban.

Aztán megismerte Keddet, a finom lelkű golden retrievert, akit sérült emberek ellátására képeztek ki. Kedd korábban börtönviseltek és fiatalkorú bűnözők között élt, ezért nehezen bízott meg az emberekben – de akkor jött Luis.

Az Until Tuesday két sokat szenvedett harcos története, akik alaposan ráfizettek túlzott szolgálatkészségükre, és végül egymásban leltek vigaszt. A könyv egyszerre szól háborúról és békéről, betegségről és gyógyulásról, lelki sebekről és spirituális megtisztulásról. Mindenekelőtt azonban egy ember és egy kutya barátságáról, akiknek sikerült kihúzniuk egymást a gödörből.

Előre szólok, hogy a borítóról képtelen lennék kulturáltan írni, leszámíva a mindenféle szívecskéket meg hasonlókat. Bernipásztorom van, de ez a fajta a szívem másik csücske. Mára csak emiatt szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Ja, és a borítón Kedd látható.

A kötet végén pedig fotókat láthattok Keddről valamint Luisról. 

Azt hiszem akkor még nem tudtam mir vállalkozom, peidig tudtam, hogy az Arany Pöttyös könyvek komoly "felnőtt kategóriás" darabok. Hozzáteszem nagyon ritkán választok úgy akár könyvtárból akár könyvesboltból borító alapján.

Mondhatni érzékeny lelkű vagyok, ha elém tesznek egy olyan filmet/könyvet/zenét amin sírni lehet, én biztosan könnyek közt végzem, a mérték változhat.

Sokszor megkörnyékeztek a könnyek, ez főleg utazás közben lehet kínos (más könyv esetén, akadt olyan, aki lazán megkérdzete, hogy "Ennyire rossz?" amúgy jó történet vol, csak épp egy megkönnyezendő pillanat).

Kívülálló nem gondolná, mennyit segíthet egy ilyen négylábú szőrgombóc az emberen, még akkor is, ha "csak" háziállatként tartja az ember, és nem kölönlegesen kiképzett. Szerintem akinek van valamilyen állat otthon, tudja mire gondolok. Sokszor már csak attól jobb kedve lesz az embernek, ha megölelgeti vagy megsimogatja.

Igen, még akkor is szereti, ha éppen rajtakapja, amint a virágágyásban ássa el a csontot.

Őszintén szólva, fogalmam sem volt milyen kiképzésen mennek át ezek a kutyák, míg végül ki nem vállasztják a gazdájukat. Mert bizony nem te választod ki őt, hanem ő téged!

Érdekes a kiképzés folyamata, de alaklamatlan lennék egy ilyen feladatra, mert mindegyik kis szőrgombóchoz kötődnék.

Eddig csak vakvezető kutyákat láttam, és őszintén lenyűgöztek, de nem csak ők, hanem a gazdájukkal létrjeött kapcsolat is. Olyan szintű bizalom, amit talán elképzelni sem tudunk.

Körülnéztem kicsit Molyon, kíváncsi voltam más olvasók hogyan véleményezték ezt a kötetet. Volt aki azt hangoztatta, hogy szerinte képtelenség, hogy ez a kiképzés amiben Kedd részesült jelentené a boldog életet egy kutya számára, hogy az embereket szolgálják. Kegyetlennek tűnhet a módszer, de ők munkakutyák. Nem abból áll az életük, hogy heverésszenek a kertben és néha megugassák az idegeneket.

Nektek mi a véleményetek erről? Lehet boldog egy munkakutya?

A másik vélemény ami megmaradt bennem, azt fejtegeti, hogy az olvasó remélte, Keddről szól majd a könyv. Részben róla is, de a sorokat Luis írta, az ő emlékeit láthatjuk viszont a lapokon, ebből kifolyólag a háborús élményekből is kapunk bőven.
Megtudjuk min ment keresztül a férfi a háború után, hogyan süllyedt annak a bizonyos gödörnek a legmélyére, majd tette meg az első lépéseket Kedd felé, végül pedig hogyan állt talpra.

Van aki lehangolónak találta a történetet, amiben nem tagadom van ném igazság, én inkább meghatónak mondanám. Imádtam, és őszintén mondom, bármikor újra elolvasnám.!