BÁLINT ERIKA
ADJ ESÉLYT!
fülszöveg
Szavak, melyek fontosabbak, mint élet…
Adorján évekig hazugságban élt. Ismert orvosként azt tette, amit a társadalom elvárt tőle: megnősült és gyereke lett. Ám találkozott egy férfival, és elhagyta a feleségét, hogy szabadon szerethessen egy olyan korban, amikor ez megbocsáthatatlan volt.
Évekkel később, amikor kiderül, hogy halálos beteg, versenyt fut az idővel, és már bármit megadna, hogy megismerhesse a fiát.
Fia, Tomi egy olyan főiskolán tanul, ahová anyja kényszerítette, és csak magában dédelgeti az álmot, hogy szakács legyen. Életét felborítja a hír, hogy az apja életben van, sőt, találkozni szeretne vele.
Vajon képes lesz megbirkózni a feltörő érzéseivel?
Szeretet és gyűlölet tánca zajlik közöttük, és az anya között.
Van megbocsátás? Meghallják-e egymást, mielőtt túl késő lenne?
Egy különleges, megkapó és hiteles regény a rendkívüli történetek kedvelőinek.
Kövesd a különleges karakterek sorsát!
Íme a Libri ajándékkártyát kaptam Karácsonyra második „gyümölcse”.
Szeretem az olyan történeteket, amik emberi dolgokról szólnak, viszont ritkán veszek úgy könyvet, hogy semmit sem tudok róla, csak a boltban meglátom és teszem is a kosárba. Ez a könyv olyan volt. Semmit sem tudtam róla, csupán a fülszöveget olvastam. Rögtön tudtam, hogy nekem való a könyv.
Viszont nem tudtam pontosan mire vállalkoztam. Sokszor le kellett tennem, hogy átgondoljam a történteket (vagy lehiggadjak, esetleg a könnyeimet tartsam vissza).
Tisztázzuk előre, nem vagyok homofób! Furcsa persze olyanról olvasni, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, de számomra ebben semmi elítélendő nincs, maximum furcsa.
Éva karaktere uralta a gondolatimat Sokáig enyhén szólva nem volt szimpatikus, aztán rájöttem vannak olyan emberek, akikkel nem lehet mit kezdeni, nekik maguknak kell rájönni ha hibáztak.
Szívem szerint néha üvöltöttem volna vele. Hogy volt képes ennyire gyűlölni Adorjánt? Még a halála után is. Miért ragadt bele ennyire a rosszba? A saját sérelmei felemlegetésébe?
Kettejük házassága a lehető legrosszabb alapokra épült. Azért vette el őt a férfi mert terhes lett. Sok ilyen kapcsolat van, és semmi jó nincs benne, ha a gyerek tart össze két össze nem illő felet. Az mindkettejük számára büntetés.
Ha Adorján hetero lett volna akkor is a válás lett volna a legjobb ami velük történhet.
Mintha Éva Adorjántól várta volna a boldogulást. Illetve attól a ténytől, hogy a férjre egy jóképű sebész (szóval még jól is keres, így az egzisztenciális problémáit is megoldja, a környeztében élők álla meg majd jól leesik!).
Elvette, szóval boldog lehet, Adorján egy része meghalt közben. Pocsék érzés ha azt teszed amit elvárnak tőled, nem azt amitől te magad boldog lennél. El tudom képzelni róla, ha nem szeret bele Krisztiánba, a felesége mellett marad. Nyomorult élete lett volna, hiába szerette a fiát.
Adorjánt és Ákost végletekig a szívembe zártam, mindkettőjüket remek embernek tartom. Nem hibáztatom amiért elfogadta Éva kikötését és lemondott Tomiról. Érthető, hogy rettegett, mert olyasvalakiből, mint a felsége, az ember igenis kinézi, hogy valóra váltja a fenyegetéseit.
(Ákos vajon képes volt újra rátalálni a boldogságára? Tominak valóban egyfajta apafigurává vált?)
Ami magát a könyvet illeti, közel álltam a síráshoz kétszer is, erőfeszítésbe került, hogy ne legyen sírás a végén. Néha gonoszul felbukkant a betegség, hogy éreztesse, ott van ám, hiába van más a középpontban. Gyűlöltem érte.
Adorján a végsőkig küzdött, bátran. Mikor meghalt összefacsarodott a szívem. Arra tudtam gondolni, nem lehet, hogy ennyi jutott neki Tomival közösen? Rögtön arra gondoltam, az élet igazságtalan.
Zsófi felbukkanásának nagyon örültem, bár a Tomival való első találkozása alakulhatott volna másként is.
Az Évával kapcsolatos érzéseim végül tompultak, sőt, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a viszonya Tomival. Hatalmas lépésre szánta el magát, aminek meg volt a maga ára.
Erre a könyvre nagyon sokáig emlékezni fogok, és abban is biztos vagyok, nem most olvastam utoljára.
A könyvben szereplő zenéket ITT találjátok, a szerzővel készült interjúmat peidg ITT olvashatjátok!
Szeretem az olyan történeteket, amik emberi dolgokról szólnak, viszont ritkán veszek úgy könyvet, hogy semmit sem tudok róla, csak a boltban meglátom és teszem is a kosárba. Ez a könyv olyan volt. Semmit sem tudtam róla, csupán a fülszöveget olvastam. Rögtön tudtam, hogy nekem való a könyv.
Viszont nem tudtam pontosan mire vállalkoztam. Sokszor le kellett tennem, hogy átgondoljam a történteket (vagy lehiggadjak, esetleg a könnyeimet tartsam vissza).
Tisztázzuk előre, nem vagyok homofób! Furcsa persze olyanról olvasni, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, de számomra ebben semmi elítélendő nincs, maximum furcsa.
Éva karaktere uralta a gondolatimat Sokáig enyhén szólva nem volt szimpatikus, aztán rájöttem vannak olyan emberek, akikkel nem lehet mit kezdeni, nekik maguknak kell rájönni ha hibáztak.
Szívem szerint néha üvöltöttem volna vele. Hogy volt képes ennyire gyűlölni Adorjánt? Még a halála után is. Miért ragadt bele ennyire a rosszba? A saját sérelmei felemlegetésébe?
Kettejük házassága a lehető legrosszabb alapokra épült. Azért vette el őt a férfi mert terhes lett. Sok ilyen kapcsolat van, és semmi jó nincs benne, ha a gyerek tart össze két össze nem illő felet. Az mindkettejük számára büntetés.
Ha Adorján hetero lett volna akkor is a válás lett volna a legjobb ami velük történhet.
Mintha Éva Adorjántól várta volna a boldogulást. Illetve attól a ténytől, hogy a férjre egy jóképű sebész (szóval még jól is keres, így az egzisztenciális problémáit is megoldja, a környeztében élők álla meg majd jól leesik!).
Elvette, szóval boldog lehet, Adorján egy része meghalt közben. Pocsék érzés ha azt teszed amit elvárnak tőled, nem azt amitől te magad boldog lennél. El tudom képzelni róla, ha nem szeret bele Krisztiánba, a felesége mellett marad. Nyomorult élete lett volna, hiába szerette a fiát.
Adorjánt és Ákost végletekig a szívembe zártam, mindkettőjüket remek embernek tartom. Nem hibáztatom amiért elfogadta Éva kikötését és lemondott Tomiról. Érthető, hogy rettegett, mert olyasvalakiből, mint a felsége, az ember igenis kinézi, hogy valóra váltja a fenyegetéseit.
(Ákos vajon képes volt újra rátalálni a boldogságára? Tominak valóban egyfajta apafigurává vált?)
Ami magát a könyvet illeti, közel álltam a síráshoz kétszer is, erőfeszítésbe került, hogy ne legyen sírás a végén. Néha gonoszul felbukkant a betegség, hogy éreztesse, ott van ám, hiába van más a középpontban. Gyűlöltem érte.
Adorján a végsőkig küzdött, bátran. Mikor meghalt összefacsarodott a szívem. Arra tudtam gondolni, nem lehet, hogy ennyi jutott neki Tomival közösen? Rögtön arra gondoltam, az élet igazságtalan.
Zsófi felbukkanásának nagyon örültem, bár a Tomival való első találkozása alakulhatott volna másként is.
Az Évával kapcsolatos érzéseim végül tompultak, sőt, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a viszonya Tomival. Hatalmas lépésre szánta el magát, aminek meg volt a maga ára.
Erre a könyvre nagyon sokáig emlékezni fogok, és abban is biztos vagyok, nem most olvastam utoljára.
A könyvben szereplő zenéket ITT találjátok, a szerzővel készült interjúmat peidg ITT olvashatjátok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése