Az idei év első interjúja egy olyan könyv kapcsán készült, amire évek múltán is emlékezni fogok (a róla írt véleményemmel pedig hamarosan érkezem).
Mikor született meg benned az elhatározás, hogy írni szeretnél?
A könyvek világával mindig szoros kapcsolatom volt, de hosszú ideig nem éreztem vágyat arra, hogy magam is írjak. Aztán volt egy nagyon nehéz periódusa az életemnek, és akkor elkezdetem írogatni. Nem a saját bánatomat vetettem papírra, írás kurzusokon kapott témákat dolgoztam fel. Ezeket a rövid írásokat később közzétettem az írói Facebook oldalamon, és egy sorozat címet is adtam nekik: Mininovellák, stílusakorlatok. Aztán persze később születtek hosszabb lélegzetű novellák, és végül a regény, az Adj esélyt!
Hogyan született meg az Adj esélyt?
Maga a téma egy véletlen mozzanaton alapul. Egy délután egy pubban a láttam két férfit, akikről kiderült, hogy egy pár, és az egyikük nemrég hagyta el a családját emiatt az új szerelem miatt. Nem tudtam elfelejteni őket, sokáig foglalkoztatott ez a dolog, és tulajdonképpen a saját magammal folytatott vitából lett a regény, mert el tudtam fogadni, hogy az a férfi keresi a boldogságát, azt is, hogy ehhez joga van. Mégis, ott motoszkált bennem a kérdés, hogyan érinthette a közvetlen környezetét, a családját, amikor bejelentette, hogy elhagyja őket. Szóval azt lehet mondani, a saját vívódásomból lett ez a történet.
Maga az írás megterhelt érzelmileg (olvasni nem volt egyszerű)?
Nem nevezném érzelmi tehernek a szó szoros értelmében azt, ami néha rám nehezedett, miközben írtam ezt a regényt. Inkább azt mondanám, sokszor elfáradtam, és akkor feltettem magamnak a kérdést, jó-e ez a történet? Élők-e ezek a figurák, sikerült-e tényleg testet és lelket adni nekik, képesek lesznek-e majd arra, hogy sorsukkal, gondolataikkal hassanak azokra, akik majd elolvassák a regényt?
Volt olyan pont, ahol a szereplők önálló életre keltek és kivették a kezedből az irányítást?
Igazából a főhősök azon az úton haladtak, ahogy azt terveztem. De az írás során helyet kértek olyan szereplők is maguknak, akik az eredeti elképzelésemben nem szerepeltek. Egyszer csak megszólalt Nagyanyó, aztán belépett a sztoriba Kati, és végül Egon.
Féltél az olvasói reakcióktól?
Ha arra gondolsz, hogy féltem-e attól, hogy a meleg főhős kiveri majd a biztosítékot, akkor nemmel kell feleljek. Az ő figurájában, tetteiben, gondolataiban szerintem nincsen semmi olyan, ami bárkiben heves indulatokat gerjeszthetne. Adorján egyszerűen csak egy ember, aki egy bizonyos módon különbözik a többségtől, történetesen homoszexuális. De alapjában véve csak annyit akar, mint bárki más. Teljes, és amennyire lehet, boldog életet.
Változott a végleges kézirat a kezdetihez képest? Van olyan jelenet, ami végül nem került bele a könyvbe?
Persze, változott. Nagyon jó szerkesztőm volt, és segítségével átírtam bizonyos részeket, helyet cseréltek jelenetek, itt-ott kikerült néhány mondat, vagy beillesztettem újabb részeket. És minden változással feszültebb, jobb és kerekebb lett a történet.
Tanítójellegűnek szántad Adorján történetét, vagy csupán el akartad mesélni?
Nem, semmiképpen. Nem gondolom azt, hogy nálam van a bölcsek a köve, és én majd megmondhatom, hogyan gondolkodjanak, vagy érezzenek mások. De kialakult a minket körülvevő világról egyfajta véleményem, és remélem, ez átjött a regényen. Így, ha ez a sztori megérintette az olvasókat, a szereplők sorsa hatott rájuk érzelmileg, és egy picit elgondolkodtak azon, tényleg, jó-e nekünk, ha ilyen előítéletes világban élünk, akkor ez a sztori betöltötte a hivatását.
Készül az újabb regény?
Az új kéziratot befejeztem, a kiadónál van. A „munkacíme” A nap csókja, és egy nő sorsán keresztül olyan témát boncolgat, ami szintén érzékenyen érinthet mindannyiunkat. Meddig lehet, szabad elmenni önmagunk, a saját vágyaink feladásában, csak azért, hogy megfeleljünk a többségi elvárásoknak.
Köszönöm a válaszokat!
Én meg köszönöm az interjút. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése