Geri előtt hallgattam a találkáról. Nem akartam újabb fejmosást, ami csak a kudarcommal szembesített volna.
Másnap reggel persze összefutottunk az udvaron. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de elütöttem annyival, hogy fáradt vagyok.
- Biztos, hogy nem másról van szó? Tegnap elég későn értél haza.
- Kémkedsz utánam? – Amint kicsúsztak a számon a szavak, meg is bántam őket. Igazságtalan voltam.
- Eszemben sincs! - emelte fel a kezét védekezőn. - De eléggé jól hallhatóan csaptad be magad után az ajtót.
Behúztam a nyakam. – Őrültek háza volt, kikészültem.
- Ugye tudod, hogy az ajtóm mindig nyitva áll előtted?
- Tudom! – elmosolyodtam, de éreztem ahogy görcsbe rándul a gyomrom a hazugságtól. Azzal nyugtattam magam, hogy van elég baja az én hülyeségem nélkül is.
Vasárnap délben arra ébredtem, hogy egy kisgyerek visítva, űrpisztollyal lövöldözve rohan el az ajtóm előtt.
Mi a jó isten?
Zsörtölődve megdörzsöltem az arcom, majd jólesőn nyújtóztam az ágyban, aztán percekig heverésztem, hogy kitaláljam, mihez kezdjek a szabadnapommal.
Azonnal eszembe jutott Geri, de hiába hívtam, csak a rögzítő válaszolt. Végül csak annyit mondtam, hívjon, amint tud, hátha együtt tölthetnénk a délutánt.
Természetesen ott voltak még a háztartással kapcsolatos teendők is, amiket szintén időszerű lett volna elvégeznem. Kimásztam az ágyból, felöltöztem, majd elindítottam a mosást, aztán elmentem bevásárolni.
A kellemes meleg levegő és a napfény szabályosan megszédített. Úgy éreztem nem tudnék elviselni még egy napot falak közé zárva. Ki akartam élvezni a tavaszi levegőt.
Elgyalogoltam a közértbe, ahol megvettem a legszükségesebb dolgokat, váltottam néhány kedves szót az eladóval is, hiszen a költözésem óta hozzájuk jártam, ha alkalmunk nyílt rá szívesen váltottunk pár szót.
Hazaérve kiteregettem, ebédet főztem, majd miután ettem pár falatot, beálltam a zuhany alá hajat mosni.
Emlékeztem rá, hogy a kollégáim beszéltek valami szuperhős filmről. A történet alapján érdekelt volna, de hiába tűnt jó ötletnek elnyúlni egy kényelmes széken, a meleget és a napfényt jobban hiányoltam. Hajat szárítottam, majd farmert és egy hosszú ujjú pólót vettem fel.
Nem volt tervem merre induljak, és meddig menjek. Csupán egy könyvet és a farmerdzsekimet vettem magamhoz.
Céltalanul bolyongtam az utcákon, úgy éreztem végre kiszabadultam egy kicsit a mókuskerékből.
Szükségem volt erre az érzésre, hogy végre próbáljam összeszedni kusza gondolataimat.
Feladtam, hogy magyarázatot találjak a férfi különös viselkedésére. Már túl voltam azon is, hogy magamban keressem a hibát. Geri talán tudott volna valami megnyugtatót mondani, de attól nem lett volna könnyebb. Korábbi beszélgetésünkből kiindulva úgy sejtettem, amúgy sem rajongott az illetőért, és gyanítottam, hogy rólam is meg volt a véleménye, amiért egyáltalán szóba álltam vele, még ha ezt igyekezett is palástolni.
Végül, mégis moziban kötöttem ki, mert rájöttem, ha csak céltalanul lézengek, a gondolataim magam alá gyűrnek. Nem akartam egész nap butaságokon rágódni.
A film látványos volt, és eléggé lekötött ahhoz, hogy semmire se gondoljak abban a másfél órában. Ezért igazán hálás voltam. El kellett engednem a bajaimat, legalább egy kis időre. Később nézelődtem még egy darabig a boltok kirakatai között, de végül semmit sem vettem. El tudtam volna csábulni ugyan, egy csinos ruhára, de nem akartam felelőtlenül szórni a pénzt.
Már sötét volt, mikor kiléptem az utcára, de a kellemes levegőtől, és a fénybe borult várostól, csak még inkább sétálni támadt kedvem.
Nem tudom, mi állított meg, hiszen a nemrég szemerkélő eső sem zavar addig. Csupán akkor vettem észre, mikor hátráltam egy lépést.
Ott volt. Hanyagul, hátát a falnak támasztva, cigizett éppen.
Figyeltem, ahogy beleszív a cigarettába, majd lassan kifújja a füstöt. Úgy tűnt, nem igazán akar rólam tudomást venni.
Farmert sportzakót és pólót viselt, mint mikor először találkoztunk.
A körülötte gomolygó cigarettafüst csak még rejtélyesebbé tette. Vajon kire, mire várt?
Mély levegőt vettem, hogy végre megszólítsam, ám ekkor eldobta a csikket, majd hirtelen felém fordult. Bennem akadt a szó.
- Gyere, velem! – válaszra sem méltatott, azonnal elindult egy kis mellékutcán, lazán zsebre tett kézzel.
Átfutott az agyamon, hogy ennek megint nem lesz jó vége, de a félelemnél erősebb volt a kíváncsiság, hát utána eredtem.
Egyszer sem ellenőrizte, hogy követem e, én pedig egyszer sem kérdeztem meg hová tartunk. Perceken át kanyarogtunk a nyüzsgő utcákon, mikor hirtelen megállt. Meglepetten néztem fel. Egy üres, éppen kiadó üzlethelyiség előtt álltunk.
- Biztos, hogy...? – kezdtem tétovázva. Akkor pillantottam rá először. A vonásai kemények voltak, a tartása feszültséget sugárzott.
- Fogd meg a kezem! – Megtettem, amit kért. Amint ujjai az enyéim köré fonódtak, megborzongtam.
Kinyitotta az ajtót, majd maga után húzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése