Sarah J Maas Tüskék és Rózsák Udvara

SARAH J. MAAS

TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA (TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA 1)

fülszöveg
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. 

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. 

Eleinte nem érdekelt a könyv, a fülszöveget is csak félig olvastam el. Az egyik Könyvmolyképzős csoportban tematikus hetet tartottak, ez a köny volt a téma. Szembejöttek velem fanartok és idézetek, amik fenemód felkeltették az érdeklődésem, s rövid idő alatt magukba bolondítottak.

Visszagondolva nem értem moért nem fog0tt meg a könyv, hoszen az Üvegtrón sorozatot is szeretem.

Szóval elkezdtem, de mivel hosszúnak nézett ki, úgy gondoltam eltart egy darabig. Vizsgákra való készülés és minden egyéb mellett négy napot vett igénybe.

A borító most valahogy nem a szívem csücske. Nincs vele problémám, csak nem érzem hogy hű de szép! Ami a pöttyöt illeti, csak halvány sejtésem volt róla, mire számítsak, mivel eddig csupán egy zafír pöttyöst olvastam.

Tetszett a kezdés, rögtön feszült helyzettel indít a szerző. Szerettem mert nem finomított, szépített semmin. A maguk kegyetlen nyers valójában mutat mindent.  A vadászatot, a telet magát.

Feyre családjának története, akár a mai világban is megálná a helyét. Hihetetlenül valóságosnak éreztem a karaktereket. Nesta nem lett a kedvencem, de biztos vagyok benne, hogy a viselkedésének megvan az oka. Kíváncsi vagyok, vajon lesznek-e a későbbiekben olyan részek, mikor más szereplő szemszögéből látjuk a cselekményt, elvégre Feyre nem az egyetlen, akivel dolgok történnek.

Az a bizonyos farkas nekem sántított. Annyira kihangsúlypzta a szerző az állat hatalmasabb az átlagnál, hogy számomra cseppet sem volt meglepő, hogy miféle.

Annyira él az egész könyv! Mindennek színe, illata van vagy éppen hangja. A hónak, az erdőnek, mindennek! Ezen a történeten nem szabad csak úgy átszáguldani. Lassan kell olvasni, engedni, hogy magával ragadjon, beszippantson. Együtt izgultam, féltem Feyre-vel.

Nem okozott csalódást a szerző fantáziája. Különféle lények, nevek, helyszínek. Végig éreztem, hogy ez a világ hatalmas, s amit mi látunk, csupán egy kis szelete.

Tamiln.... Legyen elég annyi hogy maradandó lett számomra és bármit megadnék azért, hogy belelássak a fejébe. Nem sablonos vagy egysíkú. A szerző egyetlen pillanatig sem feledtette el velünk, hogy a férfi nem hős szerelmes, hanem tündér főúr, akinek kötelezettsévei vannak, ennek megfelelően pedig szigorú fontossági sorrendje. A szívembe zártam, de nem mimt hős szerelmest hanem mint karaktert, a feje tetejétől a lába ujjáig.

Lucienről is szívesen tudnék többet, Rhysról már nem is beszélve! Szerintem itt mindenkiben megvan egy külön regény lehetősége.

Nincs olyan pillanata regénynek, amit ne szerettem volna. Illetve.... A legszívfájdítóbb Rhys felbukkanása volt, pontosabban amit Tamlin kér a férfitól, vagyis, ahogyan kéri. Abban a néhány pillanatban, szóban, mozdulatban minden benne volt. A szívem szakadt meg.

Aztán a harmincadik fejezet környékén szép lassan feje tetejére álltak a dolgok. Nestát félreismertem, amit őszintén sajnálok. Tamlint illetve a döntését is másként látom, most hogy kiderült az igazság. Számomra volt egy pici Szépség és a Szörnyeteg beütése a dolognak, de ez cseppet sem vett el az élményből.

A befejezésről csak annyit, hogy szavakba képtelen lennék önteni. Volt egy pillanat, mikor azt mondtam, nem vagyok hajlandó tovább olvasni, mert annyira kiakasztott.

Tökéletes lezárás, a végsőkik pörgő cselekmény. Hibátlan regény, imádtam minden pillanatát!! Feszültségben tartott, akkor sem eresztett a hangulata, ha éppen szüneteltettem az olvasást.
Letehetetlen!!