SARAH J MAAS
SZÁRNYAK ÉS PUSZTULÁS UDVARA (TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA 3.)
fülszöveg
festményem hazugság volt.
Még nem álltam készen.
Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.
A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.
A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.
Nagyon vártam ezt a részt, bár a zöld borítóval nem tudtam mit kezdeni furcsa volt, (őszinte leszek, még mindig a Köd és Harag Udvara a kedvencem), aztán tovább néztem és megszerettem Feyret abban a ruhában, tetoválással, tőrrel a kezében.
Ismét belecsapunk a közepébe, tetszett, hogy Rhys szemszögével indítottunk, aztán ez a kellemes érzés hamar kifulladt mikor a fejezet végére értem. Azt hiszem akkor kezdtem érteni, hogy ez más lesz, mint a korábbi kötetek.
Végig a szereplők feje felett lebegett a háború, ennek függvényében alakult a hangulat is. Feszült volt, érezhetően kevesebb romantikával. Tényleg csak itt-ott akadtak beszúrva ilyen jellegű jelenetek, amiket volt aki furcsának talált, szerintem viszont kellettek és kész! A karaktereknek volt szükségük rá, egymásra volt szükségük, ami pedig a helyszínválasztást illeti, hát istenem! Nem várhattak az alkalmasra. Talán sosem jött volna el. Más oldalról nézve, minden romantikus-erotikus momentum értékesebbé vált (ahogyan a Rhysnek és Feyre-nak az együtt töltött idő).
A prológustól eltekintve ott folytatjuk, ahol az előzőt abbahagytuk. Feyre visszatért a Tavasz Udvarába, magára öltve azt az énjét, amit Tamlin elvár tőle. Számomra itt látszott igazán a változás, ahhoz képest, amilyen volt. Mintha mostanra érett volna be Rhys és a többiek minden tanítása, tanácsa. Büszke voltam rá! Ügyesen alakítgatta a szálakat, ha szükség volt rá.
Tamlinhoz eleve negatívan álltam, több okból kifolyólag is. Bár, ebben a részben nem hagyta ki Feyre-t az ügyeiből, s ez biztos komoly erőfeszítésébe került. Ettől az apróságtól eltekintve, sokszor bármit megadtam volna azért, hogy tudjam mi jár a fejében! Egyetlen pillanatig sajnáltam őt az egész könyvben. Az ő szálát lezáratlannak éreztem, minden számomra nem épp szimpatikus megmozdulása ellenére, kíváncsi vagyok, hogyan alakul az élete.
Akadt egy olyan jelenet, ahol menthetetlenül ellenszenvesnek éreztem (a Rhys által összehívott gyűlésen) szerintem teljesen főúrhoz méltatlanul viselkedett. Sértődős hisztérika! Dühös voltam, úgy éreztem, képtelen félretenni a sértettségét, még egy fontos pillanatban is. (Pedig biztosra veszem, hogy Rhysnek is lett volna pár keresetlen szava hozzá, de érdekes mód, ő mégsem tette.)
A másik, akitől kicsit többet vártam volna Lucian. A Köd és Harag Udvara végén, nekem sokkal gyanakvóbbnak tűnt, így arra számítottam, folyton Feyre sarkában lesz, igyekszik a lehető legtöbbet megtudni a szándékairól. Ehelyett egyszerűen mellette volt, ha szükség volt rá. Barátként (meglepett, hogy Tamlint is elhagyta). Elinnel is több közös jelenetet reméltem, (s ki tudja a kiegészítő kötetben talán meg is kapjuk).
Nesta és Cassian szintén azok közé tartozott, akiknek jelenlétét szintén keveselltem, ennek ellenére nagyon szerettem. Komolyan tőlük még azt is szívesen olvastam volna, ha egy szobában állva üvöltöznek egymással.
Ami viszont sántított kicsit az a Lucian Elain páros. Persze, esetükben mindegyiküknek megvolt a maga baja, plusz minimális időt töltöttek csak egymás közelében, de mégis! Szerintem a lányhoz Azriel talán jobban illene (erről mi a véleményetek?)
Imádtam a második kötetben, hogy meglátogattunk más udvarokat is, és nagy örömömre, a szerző most is megtartotta eme jó szokását, ha mást nem a főurakat egy megbeszélés keretein belül végre megismerhettük. Itt hozzá kell tennem, hogy imádom a kötetekben lévő térképeket, szuperül néznek ki!
Pörgött a cselekmény, Sarah senkit sem kímélt, sem érzelmileg, sem fizikailag. Emberfeletti amit a szereplők végigcsináltak. Sokszor nem csak Hybernnel, hanem saját magukkal és egymással is küzdöttek. Esendőek voltak, emberiek, valahogy közelebbinek éreztem őket.
Minden pozitívumától eltekintve ez tényleg egy kiegészítő kötetért kiált, amiben remélem mindenre választ kapunk.
Nagyon szerettem ezt a trilógiát, pillanatok alatt belopta magát a szívembe. Plusz főleg a második rész olvasása közben néhány dolgot a férjemmel kapcsolatban is megértettem.
Ismét belecsapunk a közepébe, tetszett, hogy Rhys szemszögével indítottunk, aztán ez a kellemes érzés hamar kifulladt mikor a fejezet végére értem. Azt hiszem akkor kezdtem érteni, hogy ez más lesz, mint a korábbi kötetek.
Végig a szereplők feje felett lebegett a háború, ennek függvényében alakult a hangulat is. Feszült volt, érezhetően kevesebb romantikával. Tényleg csak itt-ott akadtak beszúrva ilyen jellegű jelenetek, amiket volt aki furcsának talált, szerintem viszont kellettek és kész! A karaktereknek volt szükségük rá, egymásra volt szükségük, ami pedig a helyszínválasztást illeti, hát istenem! Nem várhattak az alkalmasra. Talán sosem jött volna el. Más oldalról nézve, minden romantikus-erotikus momentum értékesebbé vált (ahogyan a Rhysnek és Feyre-nak az együtt töltött idő).
A prológustól eltekintve ott folytatjuk, ahol az előzőt abbahagytuk. Feyre visszatért a Tavasz Udvarába, magára öltve azt az énjét, amit Tamlin elvár tőle. Számomra itt látszott igazán a változás, ahhoz képest, amilyen volt. Mintha mostanra érett volna be Rhys és a többiek minden tanítása, tanácsa. Büszke voltam rá! Ügyesen alakítgatta a szálakat, ha szükség volt rá.
Tamlinhoz eleve negatívan álltam, több okból kifolyólag is. Bár, ebben a részben nem hagyta ki Feyre-t az ügyeiből, s ez biztos komoly erőfeszítésébe került. Ettől az apróságtól eltekintve, sokszor bármit megadtam volna azért, hogy tudjam mi jár a fejében! Egyetlen pillanatig sajnáltam őt az egész könyvben. Az ő szálát lezáratlannak éreztem, minden számomra nem épp szimpatikus megmozdulása ellenére, kíváncsi vagyok, hogyan alakul az élete.
Akadt egy olyan jelenet, ahol menthetetlenül ellenszenvesnek éreztem (a Rhys által összehívott gyűlésen) szerintem teljesen főúrhoz méltatlanul viselkedett. Sértődős hisztérika! Dühös voltam, úgy éreztem, képtelen félretenni a sértettségét, még egy fontos pillanatban is. (Pedig biztosra veszem, hogy Rhysnek is lett volna pár keresetlen szava hozzá, de érdekes mód, ő mégsem tette.)
A másik, akitől kicsit többet vártam volna Lucian. A Köd és Harag Udvara végén, nekem sokkal gyanakvóbbnak tűnt, így arra számítottam, folyton Feyre sarkában lesz, igyekszik a lehető legtöbbet megtudni a szándékairól. Ehelyett egyszerűen mellette volt, ha szükség volt rá. Barátként (meglepett, hogy Tamlint is elhagyta). Elinnel is több közös jelenetet reméltem, (s ki tudja a kiegészítő kötetben talán meg is kapjuk).
Nesta és Cassian szintén azok közé tartozott, akiknek jelenlétét szintén keveselltem, ennek ellenére nagyon szerettem. Komolyan tőlük még azt is szívesen olvastam volna, ha egy szobában állva üvöltöznek egymással.
Ami viszont sántított kicsit az a Lucian Elain páros. Persze, esetükben mindegyiküknek megvolt a maga baja, plusz minimális időt töltöttek csak egymás közelében, de mégis! Szerintem a lányhoz Azriel talán jobban illene (erről mi a véleményetek?)
Imádtam a második kötetben, hogy meglátogattunk más udvarokat is, és nagy örömömre, a szerző most is megtartotta eme jó szokását, ha mást nem a főurakat egy megbeszélés keretein belül végre megismerhettük. Itt hozzá kell tennem, hogy imádom a kötetekben lévő térképeket, szuperül néznek ki!
Pörgött a cselekmény, Sarah senkit sem kímélt, sem érzelmileg, sem fizikailag. Emberfeletti amit a szereplők végigcsináltak. Sokszor nem csak Hybernnel, hanem saját magukkal és egymással is küzdöttek. Esendőek voltak, emberiek, valahogy közelebbinek éreztem őket.
Minden pozitívumától eltekintve ez tényleg egy kiegészítő kötetért kiált, amiben remélem mindenre választ kapunk.
Nagyon szerettem ezt a trilógiát, pillanatok alatt belopta magát a szívembe. Plusz főleg a második rész olvasása közben néhány dolgot a férjemmel kapcsolatban is megértettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése