Molly Bloom Elit játszma

MOLLLY BLOOM

ELIT JÁTSZMA

fülszöveg

A könyv, amelyből Aaron Sorkin írt és rendezett filmet. A Jessica Chastain, Idris Elba, Kevin Costner és Michael Cera főszereplésével készült alkotás „Hollywood pókerhercegnőjének” igaz történetét dolgozza fel, aki kockára tett mindent, hatalmas vagyont szerzett, majd az utolsó fillérig elveszítette.

Az Elit játszmában Molly Bloom részletesen felfedi, hogyan építette fel a világ egyik legexkluzívabb, illegális pókerbirodalmát, ahol óriási tétekben folyt a játék. Sztorija bennfentes beszámoló a mértéktelenségről és a veszélyek vállalásáról, a csillogásról és a mohóságról.

A 2000-es évek végén Molly Bloom, ez a csinos, húszas éveit taposó, barna hajú fiatal nő futtatta Hollywood legmagasabb beugrójú, legfelkapottabb pókercsatáit. Egy személyben ő volt a játék házigazdája, oroszlánszelídítője, ügynöke és éltető oxigénje. Mindenki be akart jutni hozzá, de csak keveseknek adatott meg, hogy belépjenek a szentélyébe.

Több százmillió dollár cserélt gazdát az asztalánál, volt, aki elképesztő összegeket nyert, és volt, aki bukott. Molly játéka a hírességek játéka lett: celebeké, üzleti moguloké, milliomosoké. A kártyacsatákat fényűző, pompás kilátással rendelkező, ízlésesen berendezett lakosztályokban szervezte meg. Magánrepülőgépen utazgatott, elegáns éttermekben vacsorázott, hollywoodi filmstúdiók vezetőivel barátkozott, jóképű, befolyásos férfiak csapták neki a szelet, tudomással bírt a legkényesebb pletykákról, míg aztán össze nem omlott körülötte minden.

Az Elit játszma betekintést nyújt a póker csillogó és izgalmas világának színfalai mögé, abba az életbe, amelyet Molly magának teremtett, majd elveszített – és megismerhetjük mindazt, amit eközben saját kárán megtanult.

Mikor megláttam az előzetest, tudtam, hogy a filmet is látnom kell, úgy gondoltam, érdekes és egyben hasznos is lesz (ha egyszer eljutok a Másvilág második részéhez). Ám a film nem kötött le annyira mint vártam (hiába helyezte másra a hangsúlyt és  került bele plusz karakter). Ennek ellenére megérte rászánnom az időt, ezt egyetlen percig sem vitatom.

Éppen ezért vegyes érzelmekkel vágtam bele az olvasásba. Örök vita, a könyv vs. film. Ez esetben az kell mondjam az előbbi. Határozottan.
Élvezettel olvastam minden oldalát, a tudat pedig, hogy néhány évvel ezelőtt minden megtörtént, számomra csak még izgalmasabbá tette az egészet.

Semmit sem tudok a pókerről. Kívülről úgy tűnik, emberek egy asztal körül kártyáznak és zsetonokat tologatnak. Hát nem. Súlyos összegek forognak kockán, a játszmák alkalmával pedig fejben nagyon is jelen kell lenni.
 A lány nem csak a játékról, de a keddi partik játékosairól is mindent megtanul, hogy nélkülözhetetlen legyen számukra, ez okos húzás volt.
Kezdetben annyira rácsodálkozott a los angeles-i életre, mikor még "csak pincérnő" volt, én pedig arra, hogy  a játékokból származó pénz lassan mennyire megváltoztatta őt. A munkája lett az élete, s ennek emberi kapcsolatai fizették meg az árát. Képes volt szeretni, de a pókert mindennél és mindenkinél előrébbvalónak tartotta. Ára volt a sikerének, amit meg is hozott, azánt lassan a rabja lett.
Tele lett az élete hamis barátokka, viszont mikor neki lett volna szüksége segítségre, mind eltűntek.
Persze várható volt, hogy átesik a ló túloldalára, és bevallom ha félteni nem is féltettem, de izgultam, hogyan mászik ki a slamasztikából.

Ha Molly-ról, mint karkateerről kellene bármit is mondanom, maradnék az okos és bátor jellemzőknél. Bár olvasás közben  néha úgy gondoltam én bizony kiszálltam volna már rég, még időben. Ó frászt! Nyakig belebonyolódtam volna, viszont sokkal inkább abba a tudatba, hogy én hoztam létre valamit, mint sem az ezzel járó anyagiakba. Különben meg, honnan tudjuk mikor van az "időben"?

A végéről viszont hiányoltam egy két információt. Hogyan alakult Molly további sorsa?
Vajon mit gondolt a filmről?

Nem hiszem, hogy újra olvasom, viszont egy számomra idegen és felfoghatatlan világba nyertem bepillantást, ezért nem bánom, hogy belefogtam.

Januári gondolatok

Sziasztok!
Előre bocsátom, ez a bejegyzés hirtelen elhatározás és napok óta a fejemben keringő gondolatok eredménye.

Hát, blog és írás szempontjából a Január, nem úgy alakult, mint szerettem volna, és gondolom, ezt ti is észrevettétek (ha mégsem, annak örülök).

Szerettem volna havonta kétszer Kávékalandok bejegyzést posztolni, ami csak a tavalyi hanyagságomnak köszönhetően jött össze, hogy őszinte legyek.

Úgy álltam neki az évnek, hogy betartom a múlt évben felállított „beosztásomat” a blogra vonatkozóan.
Alapjáraton a munkából fakadó időbeosztás miatt vagyok hajlamos a hanyagságra. Minden bloggal/írással kapcsolatos dologra (meg persze minden egyéb másra) a szabadnapjaimon van időm, így ezek a napok néha kissé zsúfoltak tudnak lenni.

Persze ott motoszkál bennem a gondolat, hogy bejegyzést kellene írni/ahhoz anyagot gyűjteni, Két Világot írni/anyagot gyűjteni hozzá, és kávézóba menni Kávékalandok végett. Előfordul, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok, közbejön valami, vagy a fent említett feladatok közül valamibe jobban belebonyolódom, így valamit elhalasztok.

Szóval nagyon meg kell tanulnom bűvészkedni a napjaimmal, igyekszem, rajta leszek az ügyön!


A másik, amiről szerettem volna, az a Két Világ. Tudom, lassan már két éve írom, és még mindig nem értem a végére. Fontos megjegyeznem, hogy ez is olyan, mint a blogolás, csinálom, ha van rá időm.

A kezdeti verzió - nevezzük a kézirat kéziratának - szerepjáték jelleggel lettek felvéve diktafonnal, és ha jól emlékszem, az is kicsivel több, mint egy évig készült. Ez volt a történet könnyebb része, hiszen amit akkor elhanyagoltam, „nagyjából” dolgoztam ki, esetleg simán elsunnyogtam, most ki kell dolgoznom, anyagot kell hozzá gyűjtenem.

Minden negatívum ellenére, azt kell mondjam szükségem volt az eltelt időre. Sok mindent most kezdek megérteni a történettel és Líviával kapcsolatban. Emellett sok a történeben említett helyszín, esemény, jelenség, probléma a valóságban is létezik vagy megtörtént, ezeknek pedig a tőlem telhető legalaposabban utána szeretnék nézni, ami szintén időigényes elfoglaltság.

Plusz a hónapomat két hétig tartó betegség „színesítette”, ami alatt felfedeztem magamnak az Így neveld a regényedet írástehcnikai blogot, amiből már most nagyon sokat tanultam (lelkesen jegyzetelek is). Rájöttem a hibáimra és többek közt arra, hogy jobban figyelnem kellene a munkámra.Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy elkezdem javítani a már megírt Két Világot. Nem csak a blog miatt, akad pótolni és elsimítani való bőven. Eddig 85 oldalról beszélünk, és nem szeretném megvárni, míg több lesz.

Szívesebben koncentrálnék, most a javításra, írásra, anyagyűjtésre, ebből kifolyólag néhány hétig biztosan nem lesz újabb fejezet a blogon (persze a korábbiak javításra kerülnek).

Ennyit szerettem volna. 

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést!

Bármilyen javaslatot, észrevételt szívesen fogadok.

Legyen szép napotok!

Kávékalandok - Ébresztő

Helyszín: Ébresztő
Helyileg: 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4b
Online:http://ebreszto.com/
Ital:Hosszú kávé, plusz egy mandulakrémes croissant nagyjából 1400 Ft.

Véletlen találtam rá erre a kis kávézóra, az interneten, s, hogy elmegyek, egy pillanatig sem volt kérdés.
Könnyen megtalálható, és bár kicsinek mondható a hely (nem sok vendéget képes befogadni), zsúfoltnak semmiképpen nem nevezném.

Első benyomásom róla, hogy kellemes, akár beszélgetni, akár dolgozni szeretnétek beülni. Itt kiemelném, hogy ami mindent vitt nálam, az a kilátás! Az asztalánál ülve láttam a Dunát, a Margit hidat, a lemenő nap fényében. Imádtam! Szívem szerint órákig ültem volna ott, az ablakon kibámulva (nehezemre is esett elindulni). Szóval a helyszínválasztás – ha szabad ezt mondanom – zseniális, gratulálok hozzá!
Félretéve a kilátást (ami elcsavarta a fejem), ha a Forest Cafe volt számomra az a hely, ahol elbújnék a világ elől, akkor az Ébresztő az, ahol órákig tudnék írni.
Talán épp ezért, ha ajánlanom kellene a helyet, tanuláshoz, beszélgetéshez választanám helyszínül.

Amit fontos kihangsúlyozni, hogy a hely kutyabarát, szóval nyugodtan vihetitek négylábú kedvenceiteket!
Plusz, ha bármilyen speciális igényetek lenne – allergiából vagy egyéb okokból kifolyólag – itt erre is fel vannak készülve, rendeljetek nyugodtan.

A kávé erős volt, mindenféle keserű utóíz nélkül, tökéletes választás volt hozzá a mandulás croissant. Utóbbi önmagában édes volt, de a kettő együtt isteni!

A kiszolgálással teljesen meg voltam elégedve, negatívumot egyáltalán nem tudnék mondani.
Látogassatok el oda, találjátok meg a kávétokhoz illő tökéletes süteményt!

Személy szerint  tanuláshoz, beszélgetéshez ajánlanám.

Bálint Erika Adj esélyt!

BÁLINT ERIKA

ADJ ESÉLYT!

fülszöveg

Szavak, melyek fontosabbak, mint élet…

Adorján évekig hazugságban élt. Ismert orvosként azt tette, amit a társadalom elvárt tőle: megnősült és gyereke lett. Ám találkozott egy férfival, és elhagyta a feleségét, hogy szabadon szerethessen egy olyan korban, amikor ez megbocsáthatatlan volt. 

Évekkel később, amikor kiderül, hogy halálos beteg, versenyt fut az idővel, és már bármit megadna, hogy megismerhesse a fiát. 

Fia, Tomi egy olyan főiskolán tanul, ahová anyja kényszerítette, és csak magában dédelgeti az álmot, hogy szakács legyen. Életét felborítja a hír, hogy az apja életben van, sőt, találkozni szeretne vele. 

Vajon képes lesz megbirkózni a feltörő érzéseivel? 

Szeretet és gyűlölet tánca zajlik közöttük, és az anya között. 

Van megbocsátás? Meghallják-e egymást, mielőtt túl késő lenne? 

Egy különleges, megkapó és hiteles regény a rendkívüli történetek kedvelőinek.

Kövesd a különleges karakterek sorsát!

Íme a Libri ajándékkártyát kaptam Karácsonyra második „gyümölcse”.
Szeretem az olyan történeteket, amik emberi dolgokról szólnak, viszont ritkán veszek úgy könyvet, hogy semmit sem tudok róla, csak a boltban meglátom és teszem is a kosárba. Ez a könyv olyan volt. Semmit sem tudtam róla, csupán a fülszöveget olvastam. Rögtön tudtam, hogy nekem való a könyv.

Viszont nem tudtam pontosan mire vállalkoztam. Sokszor le kellett tennem, hogy átgondoljam a történteket (vagy lehiggadjak, esetleg a könnyeimet tartsam vissza).
Tisztázzuk előre, nem vagyok homofób! Furcsa persze olyanról olvasni, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, de számomra ebben semmi elítélendő nincs, maximum furcsa.

Éva karaktere uralta a gondolatimat Sokáig enyhén szólva nem volt szimpatikus, aztán rájöttem vannak olyan emberek, akikkel nem lehet mit kezdeni, nekik maguknak kell rájönni ha hibáztak.
Szívem szerint néha üvöltöttem volna vele. Hogy volt képes ennyire gyűlölni Adorjánt? Még a halála után is. Miért ragadt bele ennyire a rosszba? A saját sérelmei felemlegetésébe?

Kettejük házassága a lehető legrosszabb alapokra épült. Azért vette el őt a férfi mert terhes lett.  Sok ilyen kapcsolat van, és semmi jó nincs benne, ha a gyerek tart össze két össze nem illő felet.  Az mindkettejük számára büntetés.
Ha Adorján hetero lett volna akkor is a válás lett volna a legjobb ami velük történhet.
Mintha Éva Adorjántól várta volna a boldogulást. Illetve attól a ténytől, hogy a férjre egy jóképű sebész (szóval még jól is keres, így az egzisztenciális problémáit is megoldja, a környeztében élők álla meg majd jól leesik!).

Elvette, szóval boldog lehet, Adorján egy része meghalt közben. Pocsék érzés ha azt teszed amit elvárnak tőled, nem azt amitől te magad boldog lennél. El tudom képzelni róla, ha nem szeret bele Krisztiánba, a felesége mellett marad. Nyomorult élete lett volna, hiába szerette a fiát.

Adorjánt és Ákost végletekig a szívembe zártam, mindkettőjüket remek embernek tartom. Nem hibáztatom amiért elfogadta Éva kikötését és lemondott Tomiról. Érthető, hogy rettegett, mert olyasvalakiből, mint a felsége, az ember igenis kinézi, hogy valóra váltja a fenyegetéseit.
(Ákos vajon képes volt újra rátalálni a boldogságára? Tominak valóban egyfajta apafigurává vált?)

Ami magát a könyvet illeti, közel álltam a síráshoz kétszer is, erőfeszítésbe került, hogy ne legyen sírás a végén. Néha gonoszul felbukkant a betegség, hogy éreztesse, ott van ám, hiába van más a középpontban. Gyűlöltem érte.
Adorján a végsőkig küzdött, bátran. Mikor meghalt összefacsarodott a szívem. Arra tudtam gondolni, nem lehet, hogy ennyi jutott neki Tomival közösen? Rögtön arra gondoltam, az élet igazságtalan.

Zsófi felbukkanásának nagyon örültem, bár a Tomival való első találkozása alakulhatott volna másként is.

 Az Évával kapcsolatos érzéseim végül tompultak, sőt, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a viszonya Tomival. Hatalmas lépésre szánta el magát, aminek meg volt a maga ára.

Erre a könyvre nagyon sokáig emlékezni fogok, és abban is biztos vagyok, nem most olvastam utoljára.

A könyvben szereplő zenéket ITT találjátok, a szerzővel készült interjúmat peidg ITT olvashatjátok!

Adj esélyt! Zenék

Bizony ennek a kötetnek is kigyűjtöttem a zenéit. Ha valamit kihagytam, kérlek titeket jelezzétek! Köszönöm!

Quimby - Most múlik pontosan

The Doors - Riders on the storm

Bob Marley - No woman, no cry

Lou Reed - Perfect day

Bálint Erika interjú

Az idei év első interjúja egy olyan könyv kapcsán készült, amire évek múltán is emlékezni fogok (a róla írt véleményemmel pedig hamarosan érkezem).

Mikor született meg benned az elhatározás, hogy írni szeretnél?
A könyvek világával mindig szoros kapcsolatom volt, de hosszú ideig nem éreztem vágyat arra, hogy magam is írjak. Aztán volt egy nagyon nehéz periódusa az életemnek, és akkor elkezdetem írogatni. Nem a saját bánatomat vetettem papírra, írás kurzusokon kapott témákat dolgoztam fel. Ezeket a rövid írásokat később közzétettem az írói Facebook oldalamon, és egy sorozat címet is adtam nekik: Mininovellák, stílusakorlatok. Aztán persze később születtek hosszabb lélegzetű novellák, és végül a regény, az Adj esélyt!

Hogyan született meg az Adj esélyt?
Maga a téma egy véletlen mozzanaton alapul.  Egy délután egy pubban a láttam két férfit, akikről kiderült, hogy egy pár, és az egyikük nemrég hagyta el a családját emiatt az új szerelem miatt. Nem tudtam elfelejteni őket, sokáig foglalkoztatott ez a dolog, és tulajdonképpen a saját magammal folytatott vitából lett a regény, mert el tudtam fogadni, hogy az a férfi keresi a boldogságát, azt is, hogy ehhez joga van. Mégis, ott motoszkált bennem a kérdés, hogyan érinthette a közvetlen környezetét, a családját, amikor bejelentette, hogy elhagyja őket.  Szóval azt lehet mondani, a saját vívódásomból lett ez a történet.

Maga az írás megterhelt érzelmileg (olvasni nem volt egyszerű)?
Nem nevezném érzelmi tehernek a szó szoros értelmében azt, ami néha rám nehezedett, miközben írtam ezt a regényt. Inkább azt mondanám, sokszor elfáradtam, és akkor feltettem magamnak a kérdést, jó-e ez a történet? Élők-e ezek a figurák, sikerült-e tényleg testet és lelket adni nekik, képesek lesznek-e majd arra, hogy sorsukkal, gondolataikkal hassanak azokra, akik majd elolvassák a regényt?

Volt olyan pont, ahol a szereplők önálló életre keltek és kivették a kezedből az irányítást?
Igazából a főhősök azon az úton haladtak, ahogy azt terveztem. De az írás során helyet kértek olyan szereplők is maguknak, akik az eredeti elképzelésemben nem szerepeltek. Egyszer csak megszólalt Nagyanyó, aztán belépett a sztoriba Kati, és végül Egon.

Féltél az olvasói reakcióktól?
Ha arra gondolsz, hogy féltem-e attól, hogy a meleg főhős kiveri majd a biztosítékot, akkor nemmel kell feleljek. Az ő figurájában, tetteiben, gondolataiban szerintem nincsen semmi olyan, ami bárkiben heves indulatokat gerjeszthetne. Adorján egyszerűen csak egy ember, aki egy bizonyos módon különbözik a többségtől, történetesen homoszexuális. De alapjában véve csak annyit akar, mint bárki más. Teljes, és amennyire lehet, boldog életet.

Változott a végleges kézirat a kezdetihez képest? Van olyan jelenet, ami végül nem került bele a könyvbe?
Persze, változott. Nagyon jó szerkesztőm volt, és segítségével átírtam bizonyos részeket, helyet cseréltek jelenetek, itt-ott kikerült néhány mondat, vagy beillesztettem újabb részeket. És minden változással feszültebb, jobb és kerekebb lett a történet.


Tanítójellegűnek szántad Adorján történetét, vagy csupán el akartad mesélni?
Nem, semmiképpen. Nem gondolom azt, hogy nálam van a bölcsek a köve, és én majd megmondhatom, hogyan gondolkodjanak, vagy érezzenek mások. De kialakult a minket körülvevő világról egyfajta véleményem, és remélem, ez átjött a regényen. Így, ha ez a sztori megérintette az olvasókat, a szereplők sorsa hatott rájuk érzelmileg, és egy picit elgondolkodtak azon, tényleg, jó-e nekünk, ha ilyen előítéletes világban élünk, akkor ez a sztori betöltötte a hivatását.


Készül az újabb regény? 
Az új kéziratot befejeztem, a kiadónál van. A „munkacíme” A nap csókja, és egy nő sorsán keresztül olyan témát boncolgat, ami szintén érzékenyen érinthet mindannyiunkat. Meddig lehet, szabad elmenni önmagunk, a saját vágyaink feladásában, csak azért, hogy megfeleljünk a többségi elvárásoknak.

Köszönöm a válaszokat!

Én meg köszönöm az interjút. :)

Leylah Attar Papírhattyú

LEYLAH ATTAR

PAPÍRHATTYÚ

fülszöveg

A szerelem nem halhat meg soha. 

Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel. 

Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.

Eleinte a borítótól kezdve a fülszövegen át minden egy nagyon depresszív hangulatú regény sejtetett, én meg úgy voltam vele, nincs rá szükségem. Végül bele olvastam a Könyvmokyképző oldalán, és molyon is elolvastam néhány értékelést. Ezek alapján már a Megölni Sarait-hoz hasonlítottam, ami teljesen elrabolta a szívem első mondattól az utolsóig!

Szóval adtam neki egy esélyt.

Első benyomás alapján, azt kell mondjam, Skye-nál ellenszenvesebb női főszereplővel én még szerintem nem találkoztam. Elkényeztetett szőkeségként gondoltam rá, aki amiért elrabolták, rájön mennyire csúnya és kegyetlen a világ az rózsaszín buborékán kívül.

Természetesen, ahogyan ő, én sem tudtam, hogy amúgy mi a franc történik. Elrabolták, de ki és miért? Aztán egy hajón tért magához én pedig nem lettem okosabb, az elolvasott oldalak után, csupán annyival, hogy Damiennek hívják az elrablóját. Aztán vártam, a napok viszont teltek a regényben. Skye bizonytalansága az enyém is volt. Semmit nem tudtam, vagy sejtettem. Mit akar ez a férfi?

A múló napok kellemesen egybeolvadtak, azt hittem elviszi a lányt A-ból B-be hogy aztán ott csináljon vele valamit. Szóval csordogáltam az eseményekkel, majd jött a konyhai jelenet. Azt a k…..ott aztán vertem a fejem a falba, hogy mekkora ökör vagyok! Jött a hidegzuhany, nekem pedig eszembe jutott a „Lankadatlan éberség!” amit fogalmam sincs melyik könyvben olvastam, de a későbbiekben ehhez tartottam magam.

Gondoltam, szuper, itt bármikor történet bármi. Ennek örömére, épp csak kihevertem az előző csavart, jött a következő, ahol őszinte leszek beütött pár pillanatnyi kékhalál. Néhány kérdést megválaszolt a fordulat, ám még többet hagyott maga után. Ez okos húzás volt, mert tovább akartam olvasni a könyvet. Mégis mi történt a múltban?

Megismertem Damina múltját, ami alig néhány oldal után alaposan meglepett, ám ezzel együtt számomra a kirakós egy újabb darabja került a helyére. Megismertük Rafaelt, aki az évek alatt a férfi legjobb barátjává vált. (Keveselltem a jelenlétét, szívesen megismerném az ő történetét is részletesebben.)

Ha már szóba kerültek a karakterek! MaMaLu lett nekem a legkedvesebb! Mindenkinek kijárna olyasvalaki, mint ő! Aztán megjelent Sierra és csak arra tudtam gondolni, hogy imádták volna egymást MaMaLu-val.

Egy valami viszont megtévesztő volt, a fülszöveg. A regény ugyanis, nem huszonkét napot, hanem éveket ölel fel. Felváltva követhetjük Damian és Skye életét, és itt kifejezetten jól jött ez a fajta írásmód. Mindketten megjárták a maguk poklát, ami keményebbé tette őket. Ez a változás Skye-on volt a legszembetűnőbb.

Nem csak íve, de bizonyos értelemben véve kerete is volt mindkettejük életének, ez ha szabad így fogalmazni, széppé tette az egészet. Látni honnan indultak a szereplők és a végén hová jutottak, hihetetlen! Mennyivel több van egyes emberekben, mint az elsőre látszik. Gondolok Skye-re akiről szörnyen negatív véleménnyel voltam, végül annyiban maradnék, hogy erős és bátor nő.

Ahhoz képest, hogy „Rázós Könyv” kategóriába sorolta a Könyvmolyképző, kevesebb vér és szex van benne, végig olyan érzésem volt, hogy inkább Rubin pöttyösnek kellene lennie, de oda már sok az erőszak, szóval valahol a kettő között lebeg a könyv.

Ettől eltekintve, és a kezdeti félelmeim ellenére nagyon megszerettem, mert a vér ellenére emberi dolgokról szól. Ha nagyon akar az ember persze bele tud kötni, hogy sablonos, és ha az is, akkor is szép történet.

Mintha bekötött szemmel ültem volna egy hullámvasúton, amire végül újra fel akarnék szállni!

Huszonegyedik fejezet

- Úgy látom, a kíváncsiságod győzött. – szólt, mikor mellé értem, de még mindig nem nézett rám, én viszont őt figyeltem. Mintha egy másik ember állt volna ott. Megszokott makulátlan külsejének nyoma sem volt. Máskor gondosan fésült haja ezerfelé meredezett a fején, mintha fésülködés nélkül lépett volna ki az utcára. Fehér inge gyűrötten, félregombolva lótott rajta, még a nyakkendője is hanyagul csüngött a nyakában.
Vörösen égő szeme alá árnyékokat rajzolt az álmatlanság. Az egész lényéből meggyötörtség sugárzott. Rajta viszont semmi jele nem látszott, hogy tudatában lenne annak, milyen látványt nyújt. Máshol járt lélekben.
- Hajlandó vagy elárulni mi történt? – suttogtam feszülten. Féltem attól, hogy a kérdésem milyen reakciót válthat ki belőle. Most messze volt attól a határozott, vagy éppen nőcsábász férfitől, akinek megismertem.
Kurtán felnevetett:
- Meggyógyultál. – reszelős hangját hallva arra gondoltam, nem sokszor szólalhatott meg az elmúlt órákban.
- Tényleg? És a szememre mit mondasz?
- Meglepően jól áll.
- Ennyi nem elég! – vetettem oda emelt hangon - Átvertél, és kis híján meghaltam!
- Igazából elég távol voltál tőle. –Érzelemmentes hangjától elfogott a sírhatnék. Pillantásra sem méltatott, egyetlen izma sem rándult. Hát ennyit jelentek neki?
- Ezért volt minden? Az utazás, a szoba… az étterem… - gyorsan letöröltem egy kiszökött könnycseppet. Szükségem volt néhány mély lélegzetre, hogy uralkodni tudjak magamon. – Aki az asztalnál ült, az nem te voltál, igaz?
- Nem. De ha nem én ülök ott, odamentél volna egy vadidegenhez?
- Csapda volt… - állt össze a kép.
- Neki. – felelte nyomatékosan, még mindig kerülve a tekintetem.
- Én voltam a csali.  – fejeztem be, ő pedig biccentett. - Ezért szedtél fel a bárban? – már a kérdést magát is megalázónak éreztem.
- Nem. – futólag elmosolyodott, mintha butaságot kérdeztem volna. Vagy a kérdés idézett fel benne egy pillanatnyi kellemes emléket, ki tudja.
- Ki volt az a férfi? – tértem vissza korábbi kérdésemhez.
- Az első hozzá fogható lényt, Ördögnek neveztétek el ti emberek. – Végigfutott rajtam a borzongás. Meg kellett erőltetnem magam, hogy ne hátráljak el tőle.
- Mibe kevertél bele? – cérnavékony hangon szólaltam meg. Vissza akartam bújni az ágyam látszólagos biztonságába.
- Nézd! – biccentett kifelé, mire közelebb léptem az ablakhoz. Azt hiszem, ha nem támaszkodtattam volna meg a párkányban, elájulok. A tévében látni is szörnyű volt, de így, majdhogynem egy karnyújtásnyira… ezerszer rosszabb.  A környéket még mindig lezárva tartották, valószínűleg túlélők, vagy holttestek után kutattak. Kész káosz volt odalent. Képtelen voltam elvenni a tekintetem.
- Egy személyes nézeteltérésbe kevertelek bele.
 Csak akkor tűnt fel mit tettem, mikor a tenyerem az arcán csattant.
- Nem várom el, hogy megértsd. – fakó hangon szólt hozzám.
- Jó képet kellene vágnom hozzá? – meg sem próbáltam elrejteni egy-egy kicsorduló könnycseppet.
- Meggyógyultál. – hiába hajtogatta, nem tudtam örülni neki, inkább úgy hangzott, mint egy elakadt lemez.
- Miért én voltam a csali? Azt mondta, van nálam valami, ami az övé, és kell neki. - idéztem fel az idegen szavait.
- Ezért. – A nadrágja zsebéből egy kis fiolát vette elő, benne egy fokpiszkáló nagyságú fekete valami lebegett. Kitöltötte a látóterem, a haragom pillanatok alatt elillant. Láthatatlan erő vonzott felé, felizzott bennem a vágy, hogy birtokoljam. Nálam lenne a helye…
- Au! Megütöttél! -  fakadtam ki, a bal orcámat dörzsölgetve, remélve enyhít az égető fájdalmon.
- Bocsánat! De ez nem embernek való. – mondta, miközben visszasüllyesztette a fiolát a zsebébe.
- Mi volt az a valami?  - kérdeztem még mindig kábán, tekintetem a fiola helyén tartva. Egészen addig hátráltam, míg a hátam a mögöttem lévő polcnak ütközött.
- Nehéz lenne elmagyarázni – merengett - Talán úgy tudnám egyszerűen elmondani, hogy… Hallottál már a CERN Gyorsítóról? Tudod mi a célja?
Nemet intettem, s végre a szemébe néztem. Tudni szerettem volna mit láttam.
- Magyarul, jaj, istenem… de le vagytok maradva… - egy pillanatra elhallgatott, mintha a megfelelő szavakat keresné - …anti-teremtés. De a fizikusaitok antianyagként próbálják eladni.
- Azért voltam ilyen, mert ez a valami bennem volt?
- Torzította a tested – bólintott – s mivel a szemedben volt, látható nyoma maradt annak, hogy kikerült belőled.
- Eredetileg azé volt, aki elvette?  De hogy került hozzám és mikor?
- Még a születésed előtt, egy véletlen baleset folytán, amihez nekem is közöm volt. – szemernyi megbánás sem csendült a hangjában. Tárgyilagosan közölte azt ami meghatározta az egész eddigi életem.
- Van még valami, amiről tudnom kéne? Mert ha igen, légy szíves, most mondd meg! Esetleg várható, hogy rám támadnak, vagy megint hazugsággal csalsz el valahová?
- Számomra már értéktelen vagy. – vonta meg hanyagul a vállát. – Ami a többit illeti… ugyan úgy, mint eddig. Hányunkkal találkoztál már? Eddig azt hitted a vámpír valami csillogó szar, nem?  - Gúnyos kijelentése, amivel rátapintott a tudatlanságomra, még jobban bántott.
- A könyvvel mi lesz? – kérdeztem csendesen néhány percnyi hallgatás után. A borongós eget bámultam, ahogyan a felhők között lassan átsejlett az erőtlen napfény. Mióta idejöttem vagy esett, vagy felhők uralták az eget. Hiányzott a kellemesen simogató napsugár.
- Eredetileg néhány történetről volt szó. Egy történet, egy kávé. Előre megbeszélt helyen, és időpontokban.
- Ezek után, valahogy nehezebben bízom meg benned. – motyogtam szemlesütve magamnak, mint sem neki.
- Bármikor felbonthatod a szerződést. – emlékeztetett.
- Tudom. – Akkor mégis miért nem teszed? – súgta egy hang a fejemben.
- A többi a te problémád.
- Elfogadom az ajánlatot. A helyet, mondd meg te, de munka miatt jobb lenne esti időpontban találkozni.
- New York kávéház. Egy hét múlva, este nyolckor.
- Rendben.
- Akkor, viszlát, a jövő héten! – biccentett, majd anélkül, hogy egy pillantásra is méltatott volna megfordult és lassú léptekkel elsétált.

Kávékalandok - SemiramiS

Helyszín: SemiramiS
Helyileg: Lurdy Ház és EuroCenter
Online:http://www.semiramiskave.hu

Egy esküvő másnapján, hazafele menet, borzalmasan hiányoltuk a kávéadagunkat. Férjem ajánlatát elfogadva a Lurdy felé vettük az irányt, pontosabban annak az étterem része felé.
Ott található a Semiramis Kávézó, amiből összesen – ha jól tudom -  kettő van a városban (a másik az Eurocenterben található).

Az egész hely lényegében egy pult ahol rendelni tudtok, illetve, néhány szék, de persze mivel egy plázáról van szó, bárhová leülhettek, ahol helyet találtok.
Mikor felvetette a férjem, hogy oda menjünk, majd hozzátette, írhatnék róla, nem értettem miért. Elmondás alapján nem tűnt túl érdekesnek a hely, ötletem sem volt, mire számítsak.

Aztán továbbfűzte a mondandóját, én pedig rájöttem, erről a helyről írnom kell.
Egy szokványos kávézóban, egyszerű a helyzet. Odamész, kiválasztod az itallapról, mit szeretnél, a pultnál megrendeled (esetleg megkérdezik, ismered-e az italt, s ha nem akkor készségesen mondanak róla pár szót, hogy mégis tudd, mit készült éppen meginni).

Itt viszont kicsit izgalmasabb a rendelés folyamata. Persze az eleje ugyanaz, odamész, kitalálod, mit szeretnél inni. Aztán jön a furcsaság!

Már odaérve feltűntek a pult jobb oldalánál álló zsákok, mindegyikük tele különböző helyekről származó, más –más pörkölésű kávébabbal. Basszus hosszú percekig tudtam volna őket nézni, szaglászni, bele akartam túrni a zsákokba (ami persze tilos)! Annyira más volt így látni, nem pedig otthon kibontani a boltban vásárolt szemes kávét.  Teljesen bezsongtam a gondolattól, hogy akkor most ebből lesz nekünk kávé?

Miután elmondtuk mit innánk (hosszúkávét és cappuchinot) a barista elmondta, a kért italt mely kávékból érdemes elkészíteni. Mondanom sem kell, találomra választottunk, de ettől csak még izgalmasabb volt az egész.

 Egy kis plusz, hogy a kávéba, ha szeretnétek, szirupot is kérhettek. Más helyeken ez a lehetőség csak akkor él, ha latte-t iszik az ember, meg is lepődtem, hogy itt nincs ilyesféle kikötés.
Téli fűszeres szirupot választottam, ami annyiból bizonyult nem épp jó választásnak, hogy az alma édes íze elnyomta a kávét, viszont, feleslegesen féltem attól, hogy így csak valami édes vacak lesz az italom. Karácsony íze volt, hozta magával a hangulatot is, hiába volt még csak Október.


Ennél is jobb, hogy ha szeretnétek, többféle kávébabból is összeállíthattok magatoknak egy italt, megalkotva így magatoknak a tökéletes kávét!

Abszolút érdemes többször visszamenni, mindig mást kóstolni, szívből ajánlom mindenkinek!