Elléptem a korláttól, bár nehezen váltam meg a szőrgombóctól, aki legnagyobb meglepetésemre, követett vissza az asztalunkhoz. Mivel az eső még most is szemerkélt, amit beléptünk a melegbe az állat megrázta magát, majd minket ignorálva elügetett.
- Most kaját remél? – csodálkozva figyeltem, ahogyan az egyik vendég közt lába között tekergőzik. Ezúttal nem feledkeztem meg a zakóról. Vonakodva bár, de kibújtam belőle, hogy visszaadhassam neki.
- Is. De őt ismerve a figyelem középpontjában szeretne lenni.
- Mást is tartogatsz számomra? – csúszott ki a számon a kérdés.
- Hm, ez legyen az én titkom. Messze még az este! – kacsintott.
Nem tudtam mihez kezdeni a mondat kétértelműségével, csak remélni mertem, hogy a zavarom nem ült ki az arcomra.
A gondolatainkba mélyedve befejeztük az ebédet, közben pedig az a fekete szőrcsomó gondoskodott a műsorról. A vendégek oda voltak érte, főleg a gyerekek, és a nők. A mellettünk lévő idős asztaltársaság tagjai például sorra etették hallal, mert hogy mind azt rendeltek.
- Ekkora egy büdös dögöt! – bukott ki belőlem kacagva, mikor elkaptam a pillanatot, mikor a macsek elégedetten megnyalja a száját, majd mint aki jól végezte dolgát tova lépdelt.
Némelyik vendégnek az ölébe ugrott, akadt olyan ahol nemes egyszerűséggel felugrott az asztal közepére, alig néhány centiméterre a pislákoló mécsestől.
Gyorsan előkerültek a mobilok, elvégre ez egy meglepő momentuma volt, az amúgy több órás utazásnak.
- Hát nem aranyos! Anyu vigyük haza! – öt éves forma kislány csodáló szemekkel figyelte az állatot, aki úgy ült előtte, akár egy király.
- Nem lehet kicsim! Biztosan hiányozna valakinek. – felelte az apja, akit szintén rabul ejtett a jelenet, s ha jól láttam óvatos simogatással ő is megpróbálkozott.
Úgy tűnt a pincéreken kifogott a szituáció. Tanácstalanul ácsorogtak az asztal előtt ahol a macska trónolt, s hol őt, hol az utasok reakcióját figyelték.
- Ugyan már! Nézzetek körbe! Mindenki imádja, és nem úgy fest, mint aki bajt akar magának. Ha kikötünk, mennie kell, addig maradhat. – adta ki végül az utasítást a főpincér.
A következő percek csendben de általános jó hangulatban teltek.
- Máris hozzuk a desszertet! Parancsolnak esetleg még valamit? – Éreztem, hogy kikerekednek a szemeim a pincérnő öltözékén. Fekete nyakkendője eltűnt, s fehér blúza két felső gombját is kioldotta.
- Nem köszönjük! – mosolygott rá a partnerem.
- Szóljanak, ha mégis! – Addig követtem a tekintetemmel, míg el nem hagyta a termet. Érdekes módon a szoknyája is rövidebbnek látszott, mint korábban. Összeszorított fogakkal ültem csendben, tekintetemmel, az utasok kegyeiben fürdő macskát keresve.
Hangos csörömpölés vonta magára a figyelmem a következő percben, amit szinte azonnal egy rémült sikoly követett.
A terem másik végében ülő kisfiú világos színű nadrágját paradicsom és tészta darabok borították. Anyukája sápadtan némán figyelte, majd hirtelen észbe kapva felrántotta a kicsit és kézen fogva elszaladt vele a mosdók irányába. Mire az asztalnál ülő férfi észbekapott, már ott termett egy pincér, aki gyors mozdulatokkal leszedte a terítéket, és eltakarította a földre került ételmaradékot.
- Egy valamit nem értek!
- Csak egyet? Hm…
- Oké! Többet, de most egy valami jutott eszembe. Ez így jobban hangzik?
- Megfelel.
- Az országok vezetői előtt, hogy maradhat ez titokban? Nyilán nem a macskádra gondolok, hanem…
- A legtöbbjük tud erről. Bár, néhányuk, lehet meggyőzi magát, hogy csak egy erős pénzügyi érdekkörnek a képviselője, aki ott legyeskedik körülötte. Alapesetben, ott vannak, és a legtöbben nem szegülnek szembe, nem is nagyon akarnak. Nagyon ritka, hogy olyan ember hatalom közelébe kerül, aki akar valamit. Azzal hogy nem vagytok tisztában a világgal, és a veszélyekkel nem is tudtok, és nem is akartok ellene tenni.
Kicsinyes étetek problémái kötnek le titeket minden szinten. Teljesen mindegy, hogy gazdagról vagy szegényről van szó. Mindenkit a saját boldogulása köt le. Gazdagot, a következő üzleti csel, az adócsalás vagy a legújabb fejlesztés. Az egyszerű bolti dolgozót, a számlák befizetése, a gyerek tankönyveinek megvétele.
Az embereket nem érdekli, mi zajlik körülöttük. Nem nyitják ki a szemüket, pedig nekik is van. Ők is ki tudnák nyitni.
Sőt, neked is volt már benne részed.
- A város! – kiáltottam fel izgatottan. – Ez vesz körbe minket? Ez lenne a valóság?
- Bocsánat, de most magadra hagylak kicsit. – állt fel az asztaltól, s én csak hitetlenkedve néztem, hogy képes pont most itt hagyni. – Küldök egy kis bort a desszert mellé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése