Mikor megálltunk a ház előtt, kifizettem a viteldíjat, majd kiszálltam az autóból. Néhány percig hezitáltam, mielőtt beütöttem volna a kapukódot. Nem éreztem magam késznek rá, hogy szembenézzek a káosszal, amit magam mögött hagytam.
Hangos zúgással vegyülő nyikorgás kíséretében belöktem a hatalmas faajtót, majd engedtem, becsukódni magam után.
Levelek lógtak ki a postaládámból, kivettem őket aztán borsónyi gyomorral a lakás felé indultam. Csend volt, egyedül Gerinél égett a villany. Egy pillanatra megtorpantam az ajtaja előtt. Vajon tudja mi történt? Te jó ég, mit gondolhat rólam? Beszélnem kell vele, de nem így, nem most.
Meglepetten álltam a lakásom előtt. Az ajtón látszódtak a feszítővas nyomai, a zárat viszont kicserélték. Csak egy valakire tudtam gondolni, aki megcsinálta, míg én a démonaimmal küzdöttem. Elkaptam róla a tekintetem, és emlékeztettem magam, hogy már nem tudok mihez kezdeni vele. Megtörtént.
Óvatosan lenyomtam a kilincset, ami kissé nehezen engedett, de végül bejutottam az ajtón. Akkor tudatosult bennem, hogy egyedül maradtam.
Postámat a konyhaszekrényre dobtam, aztán lassan a fürdő felé indultam, útközben levetve a ruháimat.
A zuhany alá lépve megnyitottam a csapot, hogy a csobogó víz elnyomja a sírásom hangját. Napok óta feszülő érzések törtek utat maguknak a könnyeimen keresztül.
Lassan zuhanyoztam, alaposan végigdörzsölve magam a fejem tetejétől a lábam ujjáig. Szerettem volna, ha a történtek emléke úgy távozik belőlem, akár a víz a lefolyóba.
Levendula illatú törölközőbe csavartam magam, fogat mostam és bekentem magam testápolóval. Apróságok, amik segítettek, hogy az összeszedettség látszatát keltsem.
Meztelen talpam csattogott a konyha kövén, a háló parkettáján. Tekintetemmel azonnal azt a nyomorult pálinkás üveget kerestem, persze nyoma sem volt, még a szaga sem érződött.
Helyette enyhe tisztítószer illat lengte be a lakást, mint egy alapos takarítás után.
Geri. Édes istenem! Csak rá tudtam gondolni.
Hiába tudtam, hogy nem állok rá készen, tisztában voltam vele, hogy nem húzhatom tovább a vele való találkozást. Így már nem.
Sietve melegítőbe öltöztem, ittam egy nagy pohár vizet, hogy kissé megnyugodjak, felbontottam egy csomag kekszet, töltőre tettem a mobilom.
- Nem húzhatom tovább az időt! – mordultam magamra - Szánalmas!
Kisiettem a lakásból, de az övé előtt megtorpantam. Jó ötlet majdnem éjfélkor egy ilyen látogatás? Biztosan ő is tudott a történtekről. Kérdés, hogy mennyit. Úgy éreztem, rosszul leszek. Remegtem, izzadt a tenyerem, a szívem eszelősen kalapált. Mégsem tehettem meg, hogy visszabújok a buborékomba. Nem létezett már.
Kopogtam, és szinte azonnal lépteket hallottam odabentről. Aztán kinyílt az ajtó, nekem pedig összefacsarodott a szívem, mikor megláttam az előttem álló karikás szemű, nyúzott arcú férfit.
- Gyere be! – állt félre az ajtóból. Beléptem a lakásba, be is csuktam magam mögött az ajtót, de nem mozdultam onnan. Nem éreztem elég erősnek magam hozzá.
Az egyetlen zaj a halkan duruzsoló tévé volt. Valami stand up műsor éjszakai ismétlése ment éppen.
- Haragszom rád. – remegett a hangja, a keze is. Az önuralma végén járt, láttam rajta.
- Tudom. – erőtlen hangon feleltem. Kavarogtak az érzéseim. Örültem, hogy végre láthatom, de az állapota, szíven ütött. Azelőtt sosem láttam még ilyennek, mintha éveket öregedett volna.
- Ha én ezt megcsinálnám veled, te hogy éreznéd magad?
- Mennyit tudsz?
- Azon kívül, hogy rendőrség volt itt, aztán elvittek a mentők? Semmit. – A mellkasát bámultam, a kezeim bénultan lógtak a testem mellett.
- Mondd el gyorsan mi történt, mert kéthétnyi idegeskedést okoztál!
- Magamba döntöttem egy üveg vodkát, összevetem anyámmal, aztán idejött, de nem engedtem be.. – daráltam, mintha csak egy betanult szöveg lett volna.
- Anyukád egy kedves ember, igen. – vágott közbe, kiragadva ezzel a dermedtségből.
- Honnan..
- Szerinted honnan tudtam mi történt? – csattant fel, amitől összerezzentem. - Átmentem, de nem fogadott szívesen. – dühösen fújtatott. Mindkét kezével a hajába túrt. - Mondd el mi történt! – kérlelt.
Sírni tudtam volna. Bele sem gondoltam, hogy esetleg fájdalmat okoznék bárkinek azzal, amit teszek. Csak a saját nyomrom érdekelt.
- Annyira kiborultam, hogy ájulásig ittam magam. – sóhajtottam, majd leültem a kanapéra, remélve, hogy nyerek néhány percet. Össze kellett szednem a gondolataimat.
- Én megmondtam, hogy ez lesz!
- Tudom, de…
- Mondtam, hogy döntsd el, mész vagy maradsz! Miért mentél ki? Miért nem bízol meg bennem, ha ilyen fontos vagyok? – Gyűlöltem magam, nem mertem ránézni. Menekülni akartam, lenyúzni a saját bőröm, hogy mindentől megszabadulhassak.
Megint úgy voltunk, mint legutóbb. Én a kanapén, sírással küzdve, ő pedig a kisasztalon ülve fürkészte az arcom. Választ várt, de tanácstalan voltam.
Mondjam el az igazat? Nem hinné el, hiszen én magam is alig hiszem! Hazudjak? Képtelen lennék rá, átlátna rajtam. Akkor aztán még jobban magamra haragítanám.
Legszívesebben kirohantam volna az ajtón, hogy aztán a végtelenségig húzzam ezt a beszélgetést. Hagyná, hogy elmenjek? Sosem bocsátaná meg! Nem ezt érdemli! Annyira féltem!
- Ne kérd, hogy elmondjam!
- Hogy bízzak benned, ha te nem bízol bennem? Mindig elvárod, hogy beengedjelek és segítsek, de...
- Nem vagy köteles beengedni! – szóltam közbe remegő hangon.
- Nem vagyok, de erre való egy barát. Ha úgy érzed, akárki mással meg tudod ezt oldani, miért hozzám jössz, miért nem ahhoz az egyéjszakás sráchoz, akivel a múltkor beszéltél? Döntsd el, mit akarsz!
- Te vagy az egyetlen biztos pontom… - könnycsepp futott végig az arcomon. Nyomorultul hangzott az igazság. Gergő olyan volt számomra, mint egy szikla, ahol bármikor menedéket találhattam. Túl fontos volt számomra, hogy elveszítsem őt.
- Én is ezt gondoltam, de mivel így viselkedsz, nem vagyok ebben olyan biztos.
- Amint lehet helyre hozom ezt a zűrzavart, ami ide juttatott! – Csorogtak a könnyeim. Nem éreztem mást, csak kétségbeesést, hogy talán örökre elvesztem.
- És aztán? – felvont szemöldökkel várakozón nézett a szemembe. Nem hitt nekem, láttam rajta.
- Beszélek veled! Esküszöm! – Úgy éreztem, egy utolsó leheletvékony cérnaszálba kapaszkodom.
- Tégy, ahogy jónak látod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése