LEINER LAURA
ÉG VELED (ISKOLÁK VERSENYE 1.)
Fülszöveg
Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.
A borítóba már akkor beleszerettem, mikor még semmit sem tudtam a történetről. Valahogy az az érzés fogott el, ez most komolyabb lesz, mint a korábbiak.
Ó istenem! Mennyire igazam lett! És mennyire vártam már egy ilyen kötetet a szerzőtől! Nagyon!
Viszont, az olvasók többségével együtt az a tévképzetem támadt, hogy ez is iskolában fog játszódni, mint mondjuk az SZJG. Hát nem. Csak az első fejezet játszódik ott. Számomra ez a rész volt a sztori leggyengébb pontja. Lasssú volt, viszont szükség volt rá. Be kellett mutatni a szituációt, a többi karaktet.
Ezt leszámítva, nem volt olyan jelenet, ami ne tetszett volna.
Fiatalokról szól, ez igaz. Komoly és szomorkás. Elgondolkoztató...Akit ért már ilyen veszteség, Hanna minden gondolatát, mozzanatát érti. Az érzelmi oldalát nem is nagyon fejtegetném a karakternek. Szívszorító, annyi biztos. Figyelni a kezdeti ellenállását, majd a kétségeit, hogy szabad-e neki egyáltalán ott lenni és jólérezni magát.
Elengedni valakit iszonyúan nehéz demagunkra, a saját boldogságunkra figyelni nem bűn.
Magát a versenyt, hihetetlen jó ötletnek tartottam. Igen, verseny, ellenségek vagytok, viszont együtt laktok, megismeritek, megkedvelitek egymást. Barátok lesztek. Ám az idő telik, a csapatok fogynak...tik-tak tik-tak...
Tetszettek a feladatok, bár én biztos mindenhol elvéreztem volna, és ha ott vagyok szét stresszelem magam, de olvasni hihetetlenül szórakoztató volt (értsd, ha Hannáék stresszeltek, én is) szóval bevonzott a légkör.
Bükk! Istenem a helyszínválasztás! Semmi más, csak erdő, madarak és csend! Nyugalom! Volt szerencsém Bükkszéken nyaralni, még mindig emlékszem milyen érzés volt az udvaron ülni este, és hallgatni az esti neszeket.
Karakterek....
Kornél! Jézusom, az a találkozás! Ha-ha! Igen, itt ő a FIÚ! Okosan írta meg Laura kettejük kapcsolatát. Lassan, óvatosan, apró lépésekkel. Viszont cseppet sem szerencsétlenkedve.
Hanna nagyanyja hihetetlen figura! Éljenek a modern nagyik!
Olyan, akit utáltam...nem volt. Minden dötnés mögött állt egy indok, amit teljesen megértettem.
Az arany csapat kissé sznobnak tűnő hozzáállása érthető, hiszen ez egy verseny, nem feltétlenül barántkozni vagytok itt. Az, hogy valakivel összebarátkozól, aztán az illető egy feladatban nem neked, hanem a saját csapat társának segít. Rossz még nézni is, de hát istenem...
Nem kötök bele senkibe és semmibe, mert nem tudok.
El sem tudom mondani milyen régóta vártam már Laurától egy ilyen történetet. Komolyabbat, de ugyanolyan lebilincselőt, szórakoztatót.
Nem bugyuta, nem unalmas. Pont jó!
Már maga a verseny léte ad egy komolyságot ennek a regénynek.
Imádtam minden sorát, bár ez nem újdonság.
Ó istenem! Mennyire igazam lett! És mennyire vártam már egy ilyen kötetet a szerzőtől! Nagyon!
Viszont, az olvasók többségével együtt az a tévképzetem támadt, hogy ez is iskolában fog játszódni, mint mondjuk az SZJG. Hát nem. Csak az első fejezet játszódik ott. Számomra ez a rész volt a sztori leggyengébb pontja. Lasssú volt, viszont szükség volt rá. Be kellett mutatni a szituációt, a többi karaktet.
Ezt leszámítva, nem volt olyan jelenet, ami ne tetszett volna.
Fiatalokról szól, ez igaz. Komoly és szomorkás. Elgondolkoztató...Akit ért már ilyen veszteség, Hanna minden gondolatát, mozzanatát érti. Az érzelmi oldalát nem is nagyon fejtegetném a karakternek. Szívszorító, annyi biztos. Figyelni a kezdeti ellenállását, majd a kétségeit, hogy szabad-e neki egyáltalán ott lenni és jólérezni magát.
Elengedni valakit iszonyúan nehéz demagunkra, a saját boldogságunkra figyelni nem bűn.
Magát a versenyt, hihetetlen jó ötletnek tartottam. Igen, verseny, ellenségek vagytok, viszont együtt laktok, megismeritek, megkedvelitek egymást. Barátok lesztek. Ám az idő telik, a csapatok fogynak...tik-tak tik-tak...
Tetszettek a feladatok, bár én biztos mindenhol elvéreztem volna, és ha ott vagyok szét stresszelem magam, de olvasni hihetetlenül szórakoztató volt (értsd, ha Hannáék stresszeltek, én is) szóval bevonzott a légkör.
Bükk! Istenem a helyszínválasztás! Semmi más, csak erdő, madarak és csend! Nyugalom! Volt szerencsém Bükkszéken nyaralni, még mindig emlékszem milyen érzés volt az udvaron ülni este, és hallgatni az esti neszeket.
Karakterek....
Kornél! Jézusom, az a találkozás! Ha-ha! Igen, itt ő a FIÚ! Okosan írta meg Laura kettejük kapcsolatát. Lassan, óvatosan, apró lépésekkel. Viszont cseppet sem szerencsétlenkedve.
Hanna nagyanyja hihetetlen figura! Éljenek a modern nagyik!
Olyan, akit utáltam...nem volt. Minden dötnés mögött állt egy indok, amit teljesen megértettem.
Az arany csapat kissé sznobnak tűnő hozzáállása érthető, hiszen ez egy verseny, nem feltétlenül barántkozni vagytok itt. Az, hogy valakivel összebarátkozól, aztán az illető egy feladatban nem neked, hanem a saját csapat társának segít. Rossz még nézni is, de hát istenem...
Nem kötök bele senkibe és semmibe, mert nem tudok.
El sem tudom mondani milyen régóta vártam már Laurától egy ilyen történetet. Komolyabbat, de ugyanolyan lebilincselőt, szórakoztatót.
Nem bugyuta, nem unalmas. Pont jó!
Már maga a verseny léte ad egy komolyságot ennek a regénynek.
Imádtam minden sorát, bár ez nem újdonság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése