BÖSZÖRMÉNYI GYULA
NÁSZ ÉS TÉBOLY (AMBRÓZY BÁRÓ ESETEI 4)
Fülszöveg
1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.
Bajban voltam a borítóval, és talán még egy kicsit bajban is vagyok. Mikor a KMK facebook oldalán szavazni lehetett, előkerült egy olyan verzió is, amin egyedül egy férfi látható. Mondanom sem kell, mindenki Ambrózy bárót látta benne. Szerettem volna, ha az lesz a végleges, mert úgy hiszem, kijárt volna a mi kedvenc morc bárónknak ennyi, főleg, hogy minden korábbi köteten hölgyek kaptak helyet.
Ettől függetlenül, csodaszép!
Ami a történetet illeti a következő gondolatok fogantak meg bennem olvasás közben:
Kedves Gyula bátyó! Te galád! Ezt nem teheted! Nem lehet csak ennyi! Egy lánykérés mögött nem állhat indokként ennyi!
Miután sikerült lehiggadnom, nem éreztem mást, csak sajnálatot. Mert ez, Richárdot is piszkosul megviselte, nemcsak Millit. Akadtak olyan pillanatok (például a templomban, az a bizonyos csók) mikor a szívem szakadt meg, de komolyan.
Jé! Richárd! Ez ő lenne? Közel sincs ahhoz a morc báróhoz, akit mi megismertünk. Istenem mennyire más volt! Azt hiszem bele tudtam volna szeretni. Megforudlt a fejbemben, hogy talán az akkori énje nem is illett volna Millihez, de ez mellékes gondolat.
Minden estere jó volt látni, hogy valamikor ő is képes volt mulatni, nevetni és boldognak lenni. Persze az odáig vezető út is rögös volt Richárd számára. Hisz lássuk be a könyv elején azért alúlmúlta önmgagát.
Viszont akadt egy pillanat, mikor is talán olvasmányaim során először iszonyatosan elszégelltem magam. Mivel ez a báró teljességgel ismertlen volt számomra, nem tudtam, mikor hihetem el, cselekedetei őszinték. A Drága Szerző sikeresen elhitette vele, hogy Richárd képes lenne megverni valakit! Mikor kiderült az igazság iszonyúan szégelltem magam. Hogy lehettem képes elhinni, hogy ilyet tenne?
A történet foylamán sokszor vissztérünk ezekhez az időkhöz, s végül minden kérdésünkre választ kapunk.
Nyomozás itt is van bőven, sokkal személyesebb és veszélyesebb, mint eddig bármikor. Váratlan és leírhatatlanul izglamas. És véres! Hiába a korabeli szóhasználat, azért ha az ember elképzel egy jelenetet...inkább ne tegye. Megbánja (tapasztalat).
Érdekes volt olvasni az esküvő előkészületeit, Milli gondolatait. Néha, mintha a sajátjaimat olvastam volna viszont. Teljesen megértettem.
Emlékszem egy részre, mikor a vendégek énekeltek, és egy nótába Richárd is beszállt. Boldog voltam, de közben a szívem megszakadt.
Fogalmam sincs mit modnahtnék az epilógusról! Zseniális, bár kissé rövidke (ha-ha) viszont felettébb lényegre törő!
Nem tudom mennyire lett értelmes, amit írtam, de nem mertem többet, mert nem szerettem vonla spoilerezni.
A lényeg, hogy zseniális, letehetetlen, izgalmas, szívet facsaró! Tökéletes.
Méltó befejezése a történetnek.
Borzasztóan nehéz elengedni Millit és Richárdot. Még annál is, mint gondoltam. Hiányozni fognak.
A szerzőnek, csak annyit üzennék, (ha valamikor látja ezt a bejegyzést) hogy minden egyes pillanatot köszönök, amit ebben a korban, ezekkkel a szereplőkkel tölthettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése